Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-26 / 121. szám
2014. MÁJUS 26., HÉTFŐ Lerch István fotó: ékn Lerch István turnéra indul a SuperGrouppal Mindig fantasztikus zenészekkel dolgozott együtt. Budapest. Hosszú évek után indul ismét turnéra Lerch István. A kiváló billentyűs, énekes, Erkel-díjas zeneszerző új formációjával, a SuperGrouppal május 29-én a fővárosi MOM Kulturális Központban kezdi a koncertsorozatot. „A 60. születésnapom alkalmából tavaly októberben a Művészetek Palotájában rendezett szimfonikus koncertre hívtam el magam mellé játszani Hrutka Robi gitárost, Lattmann Béla basszusgitárost és Szendi Gábor dobost. A buli nagyszerűen sikerült, leadta a tévé is, híre ment, és úgy éreztem, érdemes lenne együtt folytatni. Mivel kiváló zenészekről van szó, adta magát a SuperGroup elnevezés, és igazi csemege, hogy a kiváló énekes, Micheller Myrtill is erősíti a csapatot” - mondta Lerch István az MTI- nek. Mint fogalmazott, mindig fantasztikus zenészekkel dolgozott együtt, mondhatni, folyamatosan supergroupok- ban játszott. A V’Moto-Rock feloszlása után 1989-ben Karácsony János és Solti János közreműködésével készítette el első szólólemezét, ez volt a Különös bolygó. mti Megér egy mosolyt Hasmenéses beteg az orvosnál:- Doktor úr, csikar a hasam, hasmenésem van, a legváratlanabb pillanatban tör rám a nagydolog, és olyankor általában előfordul egy kisebb-na- gyobb baleset.- A doki felírja neki a gyógyszert, de mivel közben beszélget a nővérkével, •tévedésből nyugtatót ír fel. Egy hét múlva visszamegy ellenőrzésre a páciens:- Na, még mindig becsúszik egy-két „baleset”? A beteg földöntúli mosollyal:- Igen doki, de kit érdekel? © további viccek humor.szon.hu ■ Hörcsöglakoma Itt-ott mindig lehet találni valami jó kis rágcsálnivalót. FOTÓ: GETTY IMAGES Családi Színházi Fesztivál Pécsett PÉCS. Nagy érdeklődés előzi meg a kedden kezdődő Pécsi Családi Színházi Fesztivált, amely tizenegy hazai teátrum tizenhárom produkcióját, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egy előadását kínálja a közönségnek. A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felvezetéseként immár második alkalommal rendezett egyhetes fesztiválra a jegyek többsége elfogyott. mti O További videók video.szon.hu A nap videója Házi grillsütő Egy konzerves doboz, egy olló, alufólia és némi leleményesség kell csupán a grillsütő házi verziójához. KELET Király Viktor énekes visszatérne Amerikába NEW YORK. Az Ének Iskolájának tanára komoly karrierépítésbe kezdett szülővárosában, New Yorkban, és azt tervezi, hogy kétlaki életet él majd. Király Viktor 2000-ben költözött családjával Budapestre, megasztáros győzelme óta Király Viktor fotó: zeneszoveg.hu pedig töretlenül halad előre zenei pályája. Nemrég a világhírű DMC-vel hozott tető alá közös munkát, együttműködésünknek pedig úgy tűnik, hamarosan beérik a gyümölcse, hiszen a rapper segíti Viktor amerikai karrierjének az elindulását. „A közelmúltban volt egy New York-i fellépésünk Lindával, ami nagyon jól sikerült. Ez lényegében egy bemutatkozó koncert volt, amit DMC menedzsment cége szervezett le. Nem csak magyar közönségünk volt, hanem amerikai is, illetve jelen voltak meghívott lemezkiadó fejesek és újságírók. Egy csomó ajánlat meg felkérés jött, szóval remélem, lesz még folytatása. ” mti Hétezer esztendős barlangrajzokat leltek vilafranca. Hétezer éves rajzok sorozatára találtak egy kis barlang falán régészek Spanyolország keleti részén, Castellón tartományban, Vi- lafranca környékén. A tíz képet, köztük bikákat, két íjászt és egy kecskét ábrázoló rajzokat - kosz és por fedte, és a klíma sem szolgálta fennmaradásukat, ennek ellenére a festmények pigmentjei nem károsodtak számottevően - írta internetes kiadásában a The, Art Newspaper. A barlangrajzokat Inés Domingo Sanz, a Barcelonai Egyetem munkatársa és Dídac Román, az Université de Toulouse II - Le Mirail és a Valenciai Egyetem kutatója találta véletlenül, miközben egy másik ásatáson dolgoztak a környéken. Sanz szerint a festmények részletei egyedülállók, és semmihez sem hasonlíthatók a Földközi-tenger medencéjében. A barlang pontos helyét csak az után fedik fel, hogy meghozták a kellő biztonsági intézkedéseket. Ezekre azért van szükség, mert Spanyolország déli részén, Jaén tartományban vandálok megrongáltak egy ötezer éves sziklarajzot áprilisban. mti Kölcsönös Aliz nyíregyházi diáklány, aki imádja a fényképezőgépet. Ha megnézi a róla készült felvételeket, az láthatja, hogy az „érzés” valószínűleg kölcsönös. fotó: sipeki Péter Török filmé az Arany Pálma A zsűri Nuri Bilge Cey- lan Winter Sleep című filmjének ítélte a 67. Cannes-i Filmfesztivál nagydíját. CANNES. Az elismerés tökéletes időzítéssel érkezett, mivel az idén száz éves a török mozi. Míg Ceylan győzelme várható és megérdemelt volt, sokakat meglepetésként ért a második filmes Alice Rohrwacher Le Meraviglie (The Wonders) című rendezésének Grand Prix díja. A csodálatos gyerekszereplőkkel dolgozó kedves történetet kevesen gondolták díjra esélyesnek. A zsűri egyik tagja Nicolas Winding Refn bevallotta, hogy megkönyNuri Bilge Ceylan az Arany Pálmával nyezte Rohrwacher filmjét, amit egy repülőgéphez hasonlított, mely felszállás után egyre feljebb és feljebb emel. A rendezői díjat Bennett Miller kapta Foxcatcher című FOTÓ: GETTY IMAGES rendezéséért, mely az idei amerikai versenyzők közül az egyedüli említésre méltó volt. A Zsűri Díját idén az Arany Pálma nagy esélyesének tartott Xavier Dolan és a francia újhullám elindítója Jean-Luc Godard kapta megosztva. Érdekes volt, hogy a zsűri a legfiatalabb (Dolan még csak 25 éves) és a legidősebb rendező (Godard 84. évét tölti decemberben) között osztotta meg a díjat, amit rendszerint fiatal rendezők szoktak megkapni. Godard sem a filmjét nem kísérte el Cannes-ba, sem a díjat nem vette át. „Az ő életén ez a díj nem változtat.”- mondta a film producere. Mindkettőjük alkotására fokozottan igaz Nicolas Winding Refn megállapítása az idei válogatással kapcsolatosan, hogy „azt mutatják, amivé a mozi végül válni fog.” VÁRÓ KATA ANNA eszeriiaeszak.hu Kómában szülte meg kisfiát Mindenki azt remeli, hogy Melissa végre felébred, és megpillanthatja kisfiát. new YORK. Előbb a gyereket szerette volna megszülni, aztán megműttetni magát, de szervezete cserben hagyta. Most kómában segítették világra kisfiát - írja a Bors. A 39 éves amerikai Melissa Carletonnak úgy született meg ugyanis kisfia, hogy ő maga a terhessége 26. hete óta kómában van. Császármetszéssel Márciusban erős fájdalmakra kezdett panaszkodni, a diagnózis viszont sokkolta. Agytumort állapítottak meg nála. Először azt gondolta, hogy csak a szülés után műtteti meg magát, ám állapota ezt nem engedte meg. A beavatkozás viszont csak félig sikerült, hiszen a nő nem épült fel teljesen - olvasható a Bors beszámolójában. A baba császármetszéssel világra jött. Makkegészséges, anyukája állapota pedig stabil. Most mindenki azt reméli, hogy Melissa végre felébred, és megpillanthatja kisfiát. MTI Boross Martin új színdarabja BUDAPEST. A STEREO Akt új, Felülről az ibolyát című előadását, Boross Martin rendezését mutatja be május 29-én és 30-án a Trafó Kortárs Művészetek Háza. Az előadás - amely a Füge Produkció, a SÍN Kulturális Központ és a Trafó összefogásával valósulhat meg - színházi és filmes eszközök sajátos összekapcsolásával jeleníti meg két fiatal, Tamara és Imre bakancslistáján szereplő kívánságait. A produkció szerves részét képezi egy videóinstalláció, amely sokszor a valóságtól elrugaszkodott módon idéz meg tipikus vágyképeket, s az azokba belehelyezkedő szereplőket. Az alkotók a media- tizált világ emberének vágyai, céljai és motivációi mélyére néznek. MTI HIRDETÉS