Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-03 / 102. szám
KEHT 2014. MÁJUS 5., HÉTFŐ Jegyzet Sipeki Attila Mérföldkő életükben Ma reggel nyolc órakor becsengetnek. Ez a csengő most más, ez nem egy egyszerű iskolai órára figyelmeztet, nem egy hétköznapi dolgozat fogad utána. Míg egy „egyszerű”, év közbeni dolgozatot sok esetben fél vállról lehet venni az „úgyis lesz javító” címszó alatt, addig az érettségin már tétre megy. Abban a pillanatban, ahogy elkezditek kitölteni a feladatlapot, több ezer versenytársatokkal néztek szembe. Ez már nem a féléviért megy és nem lesz második esély. Félreértés ne essék, nem ijesztgetés ez, hiszen megannyi pozitív dolgot is rejt magában ez a könyv mellett gubbasztós időszak. Amellett, hogy heteket kell feláldozni a jó eredményekért, éjszakákat kell átvirrasztani a megannyi tétel fölött, sok szép pillanatot is hordoz magában egy érettségi időszak. Gondoljatok arra a pillanatra, amikor majd kézhez kapjátok a bizonyítványt és nyugodt szívvel mondhatjátok, hogy igen, megérte a szenvedés, a sok álmatlan este, a millió képlet, definíció, számadat és idegen szó. Aki itt belead apait-anyait, az megérdemli, hogy megtapasztalja a felsőoktatás varázslatos világát, amiről csak annyit...nem, ezt nem lehet elmondani, ezt meg kell tapasztalni! attila.sipeki@inform.hu Még két hétig lehet jelentkezni szavazásra BUDAPEST. Még két hétig jelentkezhetnek a külképviseleti szavazásra azok a választópolgárok, akik az európai parlamenti (EP) választáson Magyarország külképviseletén szeretnének szavazni. A magyarországi lakhellyel rendelkező választópolgároknak, akik az európai parlamenti választás idején nem tartózkodnak Magyarországon, május 17-én 16 óráig kell felvetetniük magukat a külképviseleti névjegyzékbe. mti dunaszerdahely. Semmi sem igazolja jobban a kormány nemzetpolitikáját, mint az a 95 százalékos támogatottság, amely a parlamenti választások során a külhoni szavazatokban megnyilvánult - jelentette ki Répás Zsuzsanna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Ifjúsági Konferencián. MTI Az odesszai események vizsgálatát kéri KiJEV. A két nappal ezelőtti odesszai tragédia felelőseinek kézre kerítésére utasította a főügyészséget vasárnap Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök, aki a helyszínen, a dél-ukrajnai városban tájékozódott a negyvennél több halálos áldozatot követelő incidensről. Azt hangoztatta, hogy az odesszai események nemcsak a város, hanem egész Ukrajna számára tragédiával érnek fel. mti Valóságos háború folyik Odesszában fotó: mon.hu EP-választás EP-választás lesznek-e elegen?” Pelczné Gáli Ildikó és Hoppál Péter sajtótájékoztatót tartott FOTÓ: MTI, SÓKI TAMÁS Sikerült elérni, hogy egy főre vetítve a második legtöbb fejlesztési forrásban részesüljünk. PÉCS. A május 25-ei választások tétje, hogy lesznek-e elegen, akik kiállnak Magyarország érdekeiért Brüsszelben - jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listavezetője szombaton egy pécsi sajtótájékoztatón. Pelczné Gáli Ildikó azt mondta: az utóbbi évek tapasztalatai vegyesek, voltak olyan - többek között szocialista - magyar képviselők is, akik feljelentéseket tettek Brüsszelben, és saját pártérdekeiktől vezérelve sározták be Magyar- országot, holott ők ültették szé- gyenpadra Magyarországot az unióban. Magyarország ellen példátlanul hosszú ideig, kilenc éven át folyt a túlzottdefi- dt-eljárás, és csak 2013-ban, a második Orbán-kormány idején tudott szabadulni a fejlesztési források lehívását is veszélyeztető béklyóból - hívta fel a figyelmet. A fideszes politikus szerint van olyan politikai oldal is, amely a szélsőséget képviseli, s azt üzeni: ha nem tudjuk megfelelően rendezni ügyeinket az EU-ban, meg kell fontolni a kilépést. Hagynák a forrásokat „Ezzel veszni hagynánk azokat a több ezer milliárd forintos fejlesztési forrásokat, amelyek Magyarország épülését szolgálják” - mondta. „A választók május 25-én arról döntenek, hogy egy romboló baloldali, egy szélsőséges jobboldali vagy egy - a Fidesz-KDNP által képviselt - építkező, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező politika irányába teszik-e le a voksukat” - jelentette ki a kormánypárt EP-listavezetője. Az elmúlt évek eredményeiről szólva megemlítette, hogy az elmúlt időszakban sikerült elfogadtatni az Európai Unióval a rezsicsökkentés szükségszerűségét, a magyar földet megvédeni hivatott földtörvényt, s a külhoni magyarok melletti kiállást. Hozzátette: mindezek mellett sikerült elérni, hogy Magyarország a 2014 és 2020 közötti költségvetési ciklusban a 28 uniós tagállam közül egy főre vetítve a második legtöbb fejlesztési forrásban részesüljön. Szerinte nem lehet támogatni olyan pártokat az EP-vá- lasztáson, amelyeknek európai parlamenti képviselői az elmúlt években nem álltak ki hazánk érdekeiért, hanem ehelyett „tollba mondtak jelentéseket, valótlanságokat, féligazságokat, csúsztatásokat küldtek Brüsszel felé”.mti MSZP: csak a Fidesz érdeke Budapest. Az MSZP szerint a Fidesz EP-delegációja nem a magyar nemzeti érdekeket képviselte az elmúlt öt évben, csak a Fideszét. így reagált a szocialista párt Pelczné Gáli Ildikó szombati szegedi sajtótájékoztatóján elhangzottakra, miszerint a Fidesz folytatná a magyar érdekek határozott képviseletét. A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listáját vezető politikus azt mondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a tagállamok tudnak eredményt felmutatni, melyeknek határozott céljaik vannak, és kiállnak saját érdekeikért, ha kell, akár konfliktusokat is vállalva. Az MSZP erre úgy reagált: az EU válságát leginkább a konzer- j vatív többségű vonalvezetés 1 okozta. „Ennek ellenére Orbán rendszeréhez képest Európa több százezer munkahelyet adott a magyaroknak”, Magyarország határain kívül - írta közleményében a szocialista párt. MTI EP-Választás MSZP: vége a tündérmeséknek EP-választás Fidesz: az EU-nak többet kell tenni BUDAPEST. A Fidesz szóvivője szerint az Európai Unió új vezetésének „a haszontalan bürokratikus kekeckedés helyett” jóval több energiát kell fordítania a valós problémák megoldására, így például a munkanélküliség elleni küzdelemre. Zsigó Róbert szombati budapesti sajtótájékoztatóján a legfontosabb kérdésnek nevezte, hogy Európa jobban teljesít-e majd a munkanélküliség elleni küzdelemben, mint eddig. Ehhez olyan európai parlamenti (EP-) képviselőkre van szükség, akik „meddő viták helyett” a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnak - mondta a kormánypárt szóvivője, mti Rámutatott: történelmi csúcson áll az állam- adósság. BUDAPEST. Az MSZP szerint a héten bemutatott konvergenciaprogramban a kormány is beismerte, hogy hazudott, amikor a magyar gazdaságot tündérmesének írta le - mondta Burány Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón. A politikus, a Brüsszelnek küldött konver- gencíaprogramból hiányolta az erős magyar gazdaság, az erős magyar forint és az egymillió új munkahely érdekében teendő intézkedéseket. Ami viszont „vastagon” benne van, az az államadósság - szögezte le. Burány Sándor szerint a programban a kormány maga is beismerte, hogy a magyar gazdaságpolitika tekintetében tehetetlen. Párhuzamos valóság Felhívta a figyelmet, hogy az elemzők az elmúlt években világossá tették: a kormány „egy párhuzamos valóságban mozog”, amikor a magyar gazdaságról beszél. A kormány az elmúlt időszakot sikertörténetnek, „valóságos tündérmesének” látja, az elemzők és ellenzéki politikusok azonban folyamatosan figyelmeztettek, hogy ennek az ellenkezője az igaz - emelte ki. Az országgyűlési képviselő szerint világossá vált, hogy a kormánynak „esze ágában” sincs helyreállítani a forint erejét, egy euróért tartósan 307 forintot kell fizetni. Burány Sándor azt mondta, a kormány legfeljebb a foglalkoztatás szerény növekedésével számol, szó sincs most már egymillió új munkahelyről. Az államadóssággal kapcsolatban úgy értékelte, hogy a 3000 milliárdos magány- nyugdíjvagyon „eltapsolása”, minden tartalék felhasználása után Magyarország az Orbán-kormány vezetésével nem tud kikerülni az adósságcsapdából. Rámutatott: történelmi csúcson áll az államadósság, és ez a jelenlegi kormány bűne. MTI <§) Anyák napján Egy édesanya énekel gyermekének a Magyarság Háza és a Ringató program anyák napi eseményén a budai Várban. FOTÓ: MTI, BRUZÁK NOÉMI Fegyverkezésre szólít fel a NATO főtitkára Itt a közétkeztetésről szóló új rendelet BERLIN. A védelmi kiadások növelésére szólította fel a NATO európai tagállamait a szövetség főtitkára. Anders Fogh Rasmussen a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: a Krím félsziget Oroszországhoz való csatolása történelmi fordulópont, hiszen a második világháború óta először növelte területét erőszakkal egy európai állam. A NATO-nak ezentúl „nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre”, és az ukrajnai folyamatoknak „riadóztatniuk” kell az európai tagokat. „Felszólítom az európai szövetségeseinket, hogy állítsák meg a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, fordítsák meg a trendet és költsenek fokozatosan többet a védelemre” - mondta Rasmussen, hozzátéve, hogy -miközben Oroszország 30 százalékkal növelte katqnai kiadásait, az európai NATO-tagállamok 40 százalékkal csökkentették. mti EP-választás MSZP: senki nem veszélyezteti BUDAPEST. Az MSZP szerint egyetlen európai testület sem akarja korlátozni a fehér akác termesztését - tájékoztatott a párt országos központja. A Szanyi Tibor és Mudri György által szignált közlemény szerint Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő rémhíreket terjeszt, amikor azt állítja, hogy az Európai Bizottság el akarja rendelni a magyar akác visz- szaszorítását vagy kiirtását. A Fidesz az akác hungarikum- má minősítésével védené a magyar akácot. mti BUDAPEST. Megjelent a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többek között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát. Tilos lesz többek között a szénsavas, vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmény, s rögzítették azt is, hogy nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót. Előírták továbbá, hogy a közétkeztetésben fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét. A Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által jegyzett jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Továbbá, hogy állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. MTI Devizaárfolyam (2014,05. í JA) Pénznem árfolyam változás Euró 309,38-0,32 USA dollár 223,06-0,23 Svájci frank 253,62-0,64 Angol font 374,94-1,17 Román lej 69,66 +0,21 Ukrán hrivnya 19,31-0,02 Horvát kuna 40,67-0,01 Lengyel zloty 73,59 +0,10 S) http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB