Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-22 / 93. szám

2014. ÁPRILIS 22., KEDD KELET Labdarúgás: Megyei II, osztály, Nyirerdő-csoport, 24. forduló Szakoly-Nyírtelek 5-2 (3-1) Szakoly, 250 néző, v.: Király A. Szakoly; Szobonya G. - Kevert S„ Szenes I, Kiss A. (Tóth P.), Fodor T, Balogh Zs. (Csire G.), Kiss I. (Kevert K.), Palaga (Vinnai K.), Kiss T. (Máté G.), Madzin, Módis D. Edző: Mada- lina György. Nyírtelek: Szabó Z. - Csernák, Ember R„ Karasz L, Karasz G., Kriser Sz„ Kóka K., Kovács T, Bácskái A., Ványi Zs. (DankóG.), Márton P. Játékos-edző: Em­ber Roland. Gól: Módis D. 2., Kiss l„ Palaga Madalina György: - Tartottam tőle, hogy a szerdai meccsbe esetleg belefá­radtunk, szerencsére nem így történt. Jól játszottunk, a nagyobb különbségű győzelmet a vendégek szenzációsan védő kapusa akadályozta meg. ________ Ember Roland: - Az előzményekről nem beszélnék, mert az magyarázkodásnak tűnne. A mérkőzésről annyit, nagyon jó csa­pattól kaptunk ki úgy, hogy a kapusunk volt a mezőny legjobbja. Viszont, ha a szépítő találataink után kettő egynél és három ket­tőnél nem kapunk rögtön gólt, akkor talán meglepetést is okozhattunk volna. Gratulá­lok az ellenfélnek és a saját csapatomnak is, mert nagyon nagyot küzdöttek. Encsencs-Apagy 3-3 (2-1) Encsencs, 200 néző, v.: Piskóczi Zs. En- csencs: Birtók — Varjasi, Nagy A„ Habinyák, Küzmös, Biró Zs., Szilágyi G., Pika (Soós S.), Milák (Harcsa 1), Bak D„ Balogh D. Edző: Szabó Sándor. Apagy: Kovács I. - Tar F., Bedécs G„ Kiss Z„ Soós D„ Korpás Z„ Orosz G., Márton I, Kozák R., Varga Gy„ Szegedi Z. Edző: Szegfű Mihály. Gól: Habinyák, Balogh D„ Biró Zs„ illetve Orosz G. 2, Kozák R. Ifi: 4-3. _________________ Szabó Sándor: - Továbbra is a fegyelmi bizottság állítja össze a csapatot. Megyünk tovább, a hátralévő meccseken megpróbá­lunk javítani. _______________________ Szegfű Mihály: - Dicséret illeti minden pályára lépő játékosomat. Egyébként két kapusunk volt egy időben a pályán, nem tudom, a hazaiak észrevették-e? Terem-Tiszavasvári 0-3 (0-2) Terem, 100 néző, v.: Veres J. Térem: Boros V. - Pető G., Mastan, Bégányi Zs., Kun G. (Szendrei J.), Czimerman, Moldovan, Peres, Erdei Cs„ Fodor T„ Kurucz R. Edző: Berettyán Gábor. Tiszavasvári: Susánszky - Pethe G„ Daru I, Lakatos B„ Szilágyi B. (Bakos I), Gyurján R. (Szabó Márk), Szabó Máté (Szikszai Sz.), Nagy I., Fábri D„ Szoly­ka G. (Juhász B.), Péntek A. (Szolyka T.). Edző: Mirgai László. Gól: Nagy 1.2, Szilágyi B. Kiállítva: Szendrei J. (86. perc). Ifi: 2-1 Berettyán Gábor: - Játékosaim mindent megtettek, de ma ez csak a tisztes vere­séghez volt elég. A vendégek igazolták a papírformát, és megérdemelten nyerték Mirgai László: - Nem véletlenül áll a negyedik helyen a Terem, ellenfelünk nagyszerűen játszott. A győzelemnek örülök és gratulálok fiatal csapatomnak. Napkor-Kótaj 0-2 (0-0) Nagykálló, IOŰ néző, v.: Tóth M. Napkor Gégény L. - Csákányos, Potyók, Gilányi L. (Nagy A.), Ország Zs., Csajkó J., Malik (Daru R.), Somogyi L. (Sárga L), Szigeti V., id. Fekete Z., ifj. Fekete Z. Játékos-edző: id. Fekete Zoltán. Kótaj: Molnár Cs. - Kor- soveczki M. (Gurcsák), Fekete Á. (Hanász Cs.), Simon K„ Pólik T„ Kató Gy, Kovács P., Hangácsi 1, Rácz R., Takács l„ Nagy B. (Guszti L). Edző: Czifra Krisztán. Gól: Pólik T. (11-esből). Rácz R: Ifi: 2-0. _______ Id. Fekete Zoltán: - Összességében jobb csapattól szenvedtünk vereséget, de azért fájó ez az eredmény, mert véleményem szerint jogtalan tizenegyes­sel szerzett vezetést a vendégcsapat a nyolcvanadik percben. Ettől függetlenül további sok sikert a Kótajnaki_______ ___ Orosz Mihály vezetőségi tag: - Fegyel­mezett játékkal hoztuk a kötelezőt. A továbbiakban elgondolkodunk rajta, hogy némely játékvezető ellen polgári peres úton fogunk eljárni, mert veszélyeztetik a játékosok testi épségét. Gratulálok a Napkor masszív csapatának! Levelek-Rakamaz 1-0 (0-0) Levelek, 150 néző, v.: Máté I. Levelek: Tuza - Bukta M., Gebri Gy. (Kiss L.), Pásztor J. (Takács J.), Hegedűs D., Hatházi M. (ifj. Majláth S.), Ruff, Svelta Z„ Busák L. (Stefán M.), Pekk T„ Hajdú G. Edző: Majláth Sándor. Rakamaz: Gégény B. - Debróczki, Hornyai, Neuzer, Kassai N. (Tóth G.), Potornai, Venczel I. (Riczu R.), Fedor A., Glonczi (Dinó J.), Balogh J. Tabella A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Tiszavasvári __________________23 21 1 1 102-19 64 2. Szakoly__________________ 23 17 3 3 78-29 54 3. Kótaj 23 J6 3 _____4 84-20____5L 4. Levelek _______________23 11 5 7 42-33 38 5. Terem _______________________23 11 4 8 64-58 37 6.0fehértó ______________23____10 3____10_____41-40 33 7. Nyírtelek _ 23 10 J_ 12 ____51-70 3J 8. Rakamaz ___________________________23 9 2 12 49-41 29 9. Nyirvasvári 23 8~~ 5 10 37-59 29 10. Napkor _ _ ______23 8 4_ 11 37-55 28 11. Nyíribrony __________ 23 8 3 12 37-60 27___ JZ Encsencs 23 __ 7____4 12 49-66 25 13. Ú|fehértó 23 8 - 15 45-67 24 14. Nyírpazony _ ___ 23 7____3____]3____ 31-55 24___ 15. Apagy ____________ __ 23 6 2 15 _ 35-80 20____ 16. Nyírlugos 23 4 3 16 35-65 15 ■ i »I I ml IJ l li mi ii i au .................Ilii I 11III I » A Nyírpazony-Nyíribrony mérkőzésen nem kímélték egymást a felek FOTÓ: SIPEKI PÉTER (PonczókT.),Galambosi G. Edző: Fecsku István. Gól: Gebri Gy. Ifi: 5-Q. ................. Majláth Sándor: - A győzelmet felajánl­juk Hegedűs Miklós születésnapjára, és mielőbbi gyógyulást kívánunk Tóth Pali bácsinak. ______________________________ Fecsku István: - Egy figyelmetlenségün­ket kihasználva az ellenfél megszerezte a három pontot. Újfehértó-Nyírvasvári 2-4 (1-1) Ujfehértó, 200 néző, v.: Csikós. Ujfe- hértó: Nyíkita P. - Csorba A., Zámbó J„ Paltai J., Mosolygó G., Enyedi M„ Kiss Sz. (Ábrám D.), Pallai G. (Nyiklta R.), Zámbó D„ Balogh I., Osikóczki I. Játékos-edző: Ábrám Dávid. Nyírvasvári: Aranyász - Lengyel L, Tóth T. (Kocsis P), Kovács Á„ Serbán J. (Petrás M.), Sivadó L, Vonza, Kun K. (Tanka L), Makay R„ Szarka I, Fazekas A. Edző: Kocsis Pál. Gól: Osikó­czki I., Pallai J., illetve Sivadó L. 2, Vonza, Petrás M. Ifi: 14-0. Ábrám Dávid: - A következő meccsre job­ban felkészülünk, mert komoly csapatot fogadunk. _________________________ Kocsis Pál: - A hosszú ujjú mez és a hús­véti nyúl szerencsét hozott Újfehértón a csapatnak, az unszimpatizánsoknak pedig záptojást. Végre ezzel a játékkal kezdi visz- szanyerni a vasvári mez régi fényértékét. Robinnak és családjának részvétünk. Nyírpazony-Nyíribrony 1-2 (1-1) Örökösföld, 70 néző, v.: Újhelyi. Nyír- pazony: Tóth Z. - Malamidesz, Sarkadi Zs., Kvaka, Vadicsku (Krizán S.), Dankó G., Takács G., Cipf (Bukovenszki Z.), Papp R. (Bodnárt), Paulik I. (Somogyi G.), Popovics P (UrG.). Edző: Gyurovics Zsolt. Nyíribrony: Nagy A. - Konzili I, Nagy S., Tóth Zs., Pásztor J„ Kriston R„ Csökmei I., Király D. (Mencsik I.), Imre L, Marincsák R., Galamb P. Edző: Nagy Attila. Gól: Popovics P., illetve Galamb R, Csökmei I. Kiállítva: Malamidesz (53. pprrl. Ifi: 7-0. Gyurovics Zsolt: - Gratulálok a Nyírib- ronynak! Saját csapatom sokkal többre képes, mint a mutatott játék és ered­mény, ha dolgozunk, biztosra veszem, hogy meglesz az eredménye. __________ Nagy Attila: - Gólkülönbség-javítás he­lyett örülhetünk ennek az eredménynek, akár egy ponttal is távozhattunk volna az örökösföldi arénából. További sok sikert a Pazonynak! Ófehértó-Nyírlugos 2-2 (0-2) Őfehértó, 80 néző, v.: Hajdú I. Öfeheftő: Mudri A. (Stekler A.) - Soós G., Sipos J., Ujfalusy G„ Tóth G. (Tóth A.), Pekács Zs., Budai J., Géczi B., Bálint A. (Ruszinkó B.), Kópis G„ Kerekes M. Edző: Lőrincz Sándor. Nyírlugos: Török Sz. - Illés A., Balogh L (Balogh N.), Sinka L, Kiss I., Bulyáki A., Bazsó 0., Fülep 0., Sándor Cs., Sályi, Horváth J. Edző: ifj. Kavalecz Béla. Gól: Lőrincz Sándor: - A mérkőzés elején három komoly gólszerzési lehetőségünk volt, amit elhibáztunk, és az ellenfelünk két kontratámadás végén kétgólos előnyre tett szert. A második félidőben mindent egy lapra feltéve támadtunk és ennyire futotta az erőnkből. Gratuláció a Ifj. Kavalecz Béla: - A játékvezető az elején belenyúlt a mérkőzésbe, de gratu­lálok a fiúknak az egy ponthoz Is. §> Húsvét előtti kocogás Több százan vettek részt a Városi Stadionban a Szabolcs Takarék Nyuszi-futáson, amelyen minden korosztály képvi­seltette magát. fotó: pusztai Sándor Totó 16. hét/2. forduló, a helyes tipposzlop 10. Freiburg-Mönchengladbach 4-2 1 1. Milan-Livorno 3-0 1 11. Hamburg-Woifsburg 1-3 2 2. Lazio-Torino 3-3 x 12. Nürnberg-Leverkusen 1-4 2 3. Udinese—Napoli ____________1-l x 13. VfB Stuttgart-Schalke 0« 3-1 1 4. Parma-lnternazionale 0-2 2 14. Everton-Manchester United 2-0 1 5. Juventus-Bologna 1-0 1 Nyeremények 6. Fiorentlna-Roma _________0-1 2 13*1 találat:______4 db 2196 625 Ft 7. Braunschweig-BayernMünchen 13találat: 4db 390510Ft 0-2 2 12 találat: 192 db 12 205 Ft 8. Dortmund-Mainz 4-2 1 11 találat: 1806 db ________910 Ft 9. Augsburg-Hertha BSC 0-0 x 10 találat: 9 513 db 330 Ft Labdarúgás: Megyei II. osztály, Rakamaz Takarék-csoport, 24. forduló Gyutaháza-Pátroha _____ 6-0 (2-0) Gyulaháza, 150 néző, v.: Vitkai. Gyulaháza: Bandor F. (Darvai A.) - Molnár G. (Bálint Cs.), Lévai Cs. (Jónás T), Deák Z., Kapin M. (Dudás L), Tóth D., Bombera M„ Bárdi B„ Farkas G., Éles I., Deák B. Edző: Bárdi Béla. Pátroha: Fintor S. (Varga B.) - Farkas!, Borku T„ Plju- tyinszkij, Póti N„ Tóbiás Sz., Kertész L, Bodnár G. (Gulyás J., Horváth P.), Horváth F., Mocsár Cs., Sarkadi Sz. Megbízott edző: Lusánszki László. Gól: Éles 1.2, Deák B. 2, Farkas G., BnmbetaJMTll-esből). Ifi: 1-L ____________ Bárdi Béla: - Könnyed, sőt esetenként könnyelmű játékkal nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.________________ Lusánszki László: - Szeretném megköszön­ni azoknak a lelkes nézőknek a támogatást, akik elkísértek bennünket. Gólgazdag meccset láthattak, sajnos, sok örömünk nem volt benne... Gávavencsellő-Nagyhalász 0-2 (0-1) Gávavencsellő, 350 néző, v.: Kiss L. Gávaven­csellő: Simkó M. - Szabó Z„ Hengsperger A., Pásztor Zs., Hacsa N., Koczogh I., Gégéby Z., Kőpájer J., Balász K., Majchrovics (Balogh R.), Csohány Z. (Nagy R.). Játékos-edző: ifj. Hengsperger András. Nagyhalász: Jakocska - Boros l„ Balogh N., Turóczi Cs. (Szobonya R), Szabó B. (Orosz T.), Horváth M., Kóder L, Tóth N. (Tóth Z.), Szabó M. (Kosztik 0.), Sza­bó S., Anderka R. (Szitái R.). Játékos-edző: Ifj. Hengsperger András: - Teljesen megérdemelt vendéggyőzelem, pedig már háromnál többet passzoltunk egymásnak. _ Kiss Gábor: - Újabb lépéssel kerültünk kö­zelebb a célunkhoz. Ha néhány helyzetünket még berúgjuk, akkor fölényesebb lehetett volna a siker. AJak-Vasmegyer 0-0 Ajak, 100 nézd, v.: Siroki. Ajak: Leskovics A. - Magyar D„ Barati I., Kovács Z., Sütő N., Magyar R. (Murin L), Folytán Z., Horváth A., Varga R., Poncsák L (Aga J.), Magyar P. Edző: Szanyi János. Vasmegyei: Kromplák - Tardi Zs., Lábas R, Bodó I., Kiss I., Iván Zs. (Zsoldos I), Csombók Z., Sikorszki I. (Bilecz J.), Edson (Dankó G.), Csombók Cs., Tóth M. Edző: Bodó AttilaJfUÜ_______________________ Szanyi János: - Az idén még itthon nem nyertünk, de idegenben még nem kaptunk ki. Ha ebből indulok ki, bíztató a folytatás, mert kétszer is vendégségbe megyünk _________ Bodó Attila: - Fordulatos mérkőzésen igazságos eredmény született. Vaja-Kék 2-1 (0-0) Vaja, 150 néző, v.: Henzsely. Vaja: Pekk J. - Simák J., Simák Zs„ Soós K. (ifj. Simák J.), Noszál T„ Soltész A., Kiss Cs., Virtás A. ((Hu- dák R), Mocsár G. (Kiss A.), Soltész B., Mulutó P. (Gdovin J.). Játékos-edző: Gdovin János. Kék: Himmer A. - Simon S., Csáki A., Lelt, Nagy J„ Tóth P., Papp Zs. (Szurcsik G.), Ballai Z., Sipos D„ Kamarás, Szurcsik Z. (Ignácz G.). Játékos-edző: Papp Zsolt. Gól: Soltész B„ Mocsár G.. illetve Kamarás J. Ifi: 3-1. ________ Gdovin János: - Saját magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést, de Mocsár Gabi ma a lányát is, és a kéki csapatot is megkeresz­ellenfél ellen sajnos képtelenek voltunk a kapuba találni. ______________________ Veress László vezetőségi tag: - A felesle­gesen begyűjtött sárga lapok mérkőzésén mindkét csapat eldönthette volna a három pont sorsát, de egyiknek sem sikerült. Továb­bi sok sikert kívánunk a litkei csapatnak. Záhony-Nylrkarász __________1-1 (0-1) Záhony, 200 néző, v.: Benőik J. Záhony: Pólyák B. - Angyal A. (Fazekas A.), Semegi J„ Kamenckij, Czvik S., Séra L, Karasz A., Zsoffcsak, Győri J. (Halász I), Osztolykán E„ Kői G. Játékos-edző: Karasz Attila. Nyírkárász: Tóth Z. - Kozma A., Rákóczi A., Liptai D„ Horváth G., Ujj Gy., Till J., Horváth J„ Tóth T. (Király J.), Zakor J. (Kocserha G.), Jávor P. Edző: Tóth Tibor. Gól: Sére L, illetve Zakor J. Ifi: 1-2. ____________________ Karasz Attila: - Úgy érzem, hogy aki kilátogatott a mérkőzésre, jó iramú, hajtós összecsapást látott. A hetvenedik percig „agyonnyerhettük" volna a meccset, a vége Tóth Tibor: - Nagy jó iramú mérkőzésen igazságos eredmény született, mivel az első félidő a hazaiaké, a második a miénk volt. A játékvezető sajnos nem ütötte meg az osztály színvonalát. Pap-Rohod _________________6-4 (2-1) Pap, 100 néző, v.: Lövei. Pap: Mucsicska V. - Onder G„ Szoboszlai B„ Mudri B„ Hamza A., Ács G., Bandor J. (Kői Z.), Molnár Cs. (Szabó Sz.), Kázsmér, Balogh I. (Ombódi), Szabó G. (Sajtos N.). Edző: Dallos László. Rohod: Tomasovszki G. (Tóth M.) - Doboveczki I., Gazdag A., Király T, Kézi B., Dobronyi J„ Szilágyi Z., Bencze M., Tóth F., Király L, Nagy I. (Tóth A.). Játékos-edző: Gazdag Attila. Gól: Ács G. 2, Sajtos N. 2, Onder G., Szabó G., illet­ve Király T. 2, Bencze M. 2 (egyet 11-esből). Kiállítva: Mudri B. (38. perc), illetve Szilágyi Dallos László: - Gólgazdag mérkőzésen a vártnál nehezebb, de megérdemelt győzel­met arattunk. _______________________ Gazdag Attila: - Először is szeretnék gratulálni kapusunk esküvőjéhez, másodszor pedig annak az öt embernek, aki odatette magát a pályán. A két csapatnak annyi ereje sem volt, hogy a pályától a főútig elszaladjon. _______________________ Szabadnapos: Demecser. Papp Zsolt: - A helyzetek alapján minden­képpen pontot kellett volna szereznünk, azonban az ellenfél kapusa brillírozott, mi pedig két védelmi hibából megpecsételtük a sorsunkat. Fényes! Itke-Újdombrád 0-0 Fényeslitke, 150 néző, v.: Tóth I. Fényeslitke: Kovács T. (Mártha J.) - Szőlősi L, Pásztor S„ Tóth Á„ Balogh R„ Lupcsa Cs., Balogh K„ Sárkány G„ Szabó A., Miskolczi G„ Nagy B, (Nagy Z.). Edző: Pokol László. Újdombrád: Sinka Gy. - Kemács J„ Farkas A., Batta J„ Csombók Cs., Sipos J. (Szabó D.), Ignéczi Cs., Dócs Cs. (Szőlősi A.), Komlósi L (Sinka J.), Lakatos Z., Hováth A. (Geh K.). Edző: Szőlősi Dezső. Ifi: 8-0. ______________________ Pokol László: - Köszönjük minden egyes embernek, aki hozzájárult, hogy ilyen szép létesítményünk legyen. Szervezetten játszó * A Fényeslitkétől három, a Pátrohától egy büntetőpont levonva Tabella A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Nagyhalász ___________________________23 20 2 1 74-15 62 2. Gyulaháza____________________________23 16 2 5 81-24 50 3. Záhony______________________ 23 15 2 ____6 64-33___47 4. Alak ___________ 23 14 4 5 58-29 46 5. Vaja __________________________23 13 4* & 47-23 43 6. Nyírkárász _____________________23____12 J4_____7 50-31 40 7. Gávavencsellő ________________________23 10 3 10 48-43 33 8. Újdombrád ___________________________23 10 3 10 50-47 33 9. Pap _______________________________23____10 3 10____51-49______33 ~ 10. Fényeslitke *_________________________23 10 A_ 9 _____55-44________31 _ 11. Pátroha* ________________ 23 9 3 11 48-63 29 12. Demecser ____________________ 23 8 4 11 58-50 28 13. Vasmegyer _____________________23 8 3 12 37-50 27 14. Rohod ________________________23 4 1 18 40-91 13 15. Kék _________________________________23 3 1 19 42-68 10 Labdarúgás: Megyei II. osztály, Kelet-Magyarország-csoport, 24. forduló Tisztaberek-Túrricse 5-0 (1-0) tisztaberek, 507íéző, v.: Magyar P. Tisztaberek: Makai Z. - Jóni R., Rudnák N. (Licz B.), Szabó R, Balogh R (Bencze A.), Balogh Á„ Costea, Lukács N., Bartha K. (Mester A.), Homoki G. (Lázár R.), Kálló A. (Gombos M.). Edző: Oroszi István. Túrricse: Pásztor Sz. - Tóth T„ Asztalos G., Berki N„ Tóth J„ Németh G., Nagy Zs., Nagy J. (Kovács A.), ifj. Garda E„ Szilágyi L, Puskás R. Edző: id. Garda Endre. Gól: Homoki G. 2, Bartha K., Costea, Mester A. Hl: elmaradt. ___________________________ Oroszi István: - A fiúk átérezték a rang­adó fontosságát, kellőképp odatették magukat, és magabiztos győzelmet arattunk. Ellenfelünknek további sok sikert kívánunk. ________________ Garda János egyesületi elnök: - Az eredmény egy kicsit csalóka, de a hazaiak megérdemelték a győzelmet. Nyírmeggyes-Vrtka 6-4 (0-3) Nyírmeggyes, 150 néző, v.: Fácska. Nyírmeggyes: Szegedi F. - Jurkó L, Nagy Zs. (PetőA.), Szepta, Székely Zs., Kelem- anyik, Hapak, Hornyák Zs., Batizi-Pócsi N. (Pető Z.), Gere Zs. (Éles R.), Nerhes. Edző: Vojtkó István. Vitka: Molnár S. - Éles A., Balogh J., Kocsis N., Jakab L. (Leskó L), Bodó T. (Kota I.), Bartha A. (Molnár Z.), Balogh G„ Ésik A. (Koncz R.), Vincze P., Kormos A. Edző: Bodó Imre. Gól: Éles R. 2, Batizi-Pócsi N„ Hapak, Szepta, Pető A., illetve Balogh G. 2, Vincze P., Kormos A. Vojtkó István: - Az elejét elkönnyelműs­ködtük, aztán futottunk az eredmény után. Szerencsére a végére sikerült megfardítanunkajrieccseL ___________ Bodó Imre: - A második félidőre elfá­radtunk, nem bírtuk tartani az iramút, a kiállítás pedig végképp megpecsételte a sorsunkat. Szatmárcseke-Tunyogmatolcs 3-3 (2-0) Szatmárcseke, 100 nlző, v.: Sándor Cs. Szatmárcseke: Bőnyei B. - Bozsányi I., Jávor S., Kóczé G., Bakó G., Varga Gy. (Horváth F.), Volkán R., Mándi Zs. (Orso­lyák A.), Orsolyák J„ Mándi Z. (Bozsányi F.), Bőnyei Zs. Edző: Hadadi Ferenc. Tunyogmatolcs: Somogyi 1. - Somogyi Z„ Tisza S., Bihari D„ Mercz J. (Róka D.), Kiss I., Kisgyörgy I, Szarka Sz., Franku A. (Szabó R.), Kerekes Sz. (Piros G.), Ráski B. (Jakab I). Edző: Diószegi József. Gól: Bőnyei Zs., Mándi Z., Bozsányi F., illetve Kiss 1.2. Szabó R. Ifi: 1-4. ____________ Hadadi Ferenc: - Igazságos eredmény született, amit adott a sors a múlt héten, azt most elvette tőlünk. ______________ Diószegi József: - Hetven percig mi ural­tuk a meccset, ráadásul rúgtunk három kapufát is. Ennek ellenére örülünk az egy pontnak is, gratulálok a fiúknak. Kölcse-Beregdaróc 4-0 (3-0) Kölese, 60 néző', v.: Czene Kölese: Ludnanszki - Botos A., Sztáraszta F„ Della (Sira Tamás), Sturovics, Szkunzjak, Logoida, Sira Tibor, Bandies L. (Algács M.), Lukács M., Repljuk. Edző: Simon Csaba. Beregdaróc: Tóth A. - Lukovics J. Vásárosnamény, 200 néző, v.: Balogh L. Vásárosnamény: Vass S. - Balogh A., Szabó K., Mándi L. (Bagi L), Sebestyén G., Balázs G. (Batka R.), Balogh T., Bicskó G., Illés R, Majoros I. (Gyurkó J.), Deskó D. Edző: Szilágyi Bertalan. Tiszakóród: Juhász S. - Pásztor Z„ Császár R, Móricz I., Veszprémi Zs., Lázár B., Varga Z. (Ko­csis I.), Somogyi R., Császár T., Horváth G., Harbula B. (Légrádi G.). Edző: ifj. Juhász Ernő. Gól: Deskó D. 3, Balázs G., Illés R Kiállítva: Kocsis I. (56. pprrl. Ifi: 7-0. Szilágyi Bertalan: -Örülök neki, hogy Tabella A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Tisztaberek _________________23 19 3 1 71-21 60 2. Vásárosnamény ________________23 19 - 4 94-22 57 3. Tarpa 23 17 2 4 97-30 53 4. Mátészalka____________________23 16 3 4 62-27 51 5. Vámosoroszi ___________23 14 1 8 52-46 43 6. Kölese ___________________23 12 2 9 81-49 38 7. Tiszakóród ____________________23 10 6 7 62-46 36 B.Nyírcsaholy _______ 23 10 2 11 67-54 32 9. Mllota________________23 8 3 12 59-69 27 10. Beregdaróc ____________________23 8 3 12 52-66 27 11. Nyírmeggyes _______________________23 7 1_____15 49-90 22 12. Tunyogmatolcs ____________ 23_____6 4_ 13 47-59____22__ 13. Szatmárcseke __________________23 6 4 13 45-86 22 14. Túrricse* _____________________23 6 3 14 57-66 20 15. Mérk-Válla| ________ 23 4 2 17 26-123 14 16. Vitka ________________________23 2 1 20 31-104 7 * egy büntetőpont levonva (Farkas L), Varga G., Bakó Z., Veress Cs. (Ábrán Cs.), Ködöböcz, Imoh, Szegedi A. (Szász K.), D. Pethe, Lizák B. (Kiss R.), Szlifka. Edző: Veress Oszkár. Gól: Repljuk Simon Csaba: - A húsvéti locsolás megtörtént. ______________________ Veress Oszkár: - Az első félidőben már eldőlt a mérkőzés, de ehhez nem volt szükség a játékvezetői közreműködésre, így a vége sajnos négygólos vereség lett. Vásárosnamény-Tlszakóród 5-0 (2-0) a húsvéti ünnepek alkalmával ezúttal nagyon jól szórakoztattuk a lelkes hazai közönségünket __________________ Ifj. Juhász Ernő: - Gratulálok „Sanká- nak” a három kifogott tizenegyeséhez. Tarpa-Mátészalkai MTK 1-4 (0-0) Nyírbátor, 50 néző, v.: Hegedűs Cs. Tarpa: Szűcs K. - Dávid G„ Kavarics, Teslic, Si­mon J., Szalai A., Lékó R„ Rózsa R., Kovács A., Bíró J., Bata Cs. Edző: Apró Attila. Mátészalka: Vakarcs I. - Pálfi J., Bojer, Rézműves F., Kovács A., Katona R. (Kun I.), Magyari M., Sarkadi G., Szántó Z. (Kocsán G.), Petrohai M. (Mészáros T.), Botos G. (Balogh Zs.). Edző: Bákonyi György. Gól: Bata Cs., illetve Szántó Z., Apró Attila: - Nagyon rosszul játszot­tunk, amivel élt is az ellenfelünk, és megérdemelten nyert. _______________ Bákonyi György: - Csak gratuláció illeti a csapatot, külön öröm, hogy egy újabb tizenhat éves ifijátékos mutatkozott be a kapuban. A sérült cerberusunk komoly műtéten esett át a héten, mielőbbi felépülést kívánunk neki. A szezon kezdetén nehezebb utat választottuk, és ilyen sikerrel megvívott mérkőzések szükségesek ahhoz, hogy legyen erőnk továbbmenni. Vámosoroszi-MHota 6-2 (3-1) Vámosoroszi,T2Ö néző, v.: Sinka Z. Vámosorosz!: SzaniszlóÁ. (Koncz T.) - Kiss Cs., Szaniszló Z„ Csernyi A., Ács A., Bezzeg I. (Jóni Gy.), Horváth L. (Bakk I), Tormai I., Márton J., Riskó T. (Varga B.), Szaniszló T. (Garda K.). Edző: Orosz And­rás. Milota: Kánya G. - Csókái S. (Jakab J.), Rozsályi J„ Paládi P„ Ignácz I., Végi (Lukács M.), Nyilas B., Sankó J. (Nagy M.), Korponai I., Siket L, Delényi (Román Sz.). Edző: Rétfalvi Róbert. Gól: Riskó T. 4, Szaniszló I, Márton J. (11-esből), illet- ve Siket L (11-esből). Nyilas B. Ifi: 1-4. Végh Endre egyesületi elnök: - A rang­adót a hazai csapat nyerte, gratulálok Riskó Tihor négy góljához. _________ Rétfalvi Róbert: - Nagyon mélyponton vagyunk, teljesen elfelejtettünk focizni. Jövő héten a Berek jön, bele se merek gondolni... Nyíre saholy-Mérk-Vállaj 2-3 (1-1) Nyircsaholy, 150 néző, v.: Rajzinger I. Nyírcsaholy: Bulyáki Gy. - Csuka G„ Molnár Sz., Putirka, Bozsányi S., Antal D. (Popovics N.), Bégány G„ Botos S„ llku T., Bégány Zs. (Szalai S.), Jónás P. Edző: Tóth Zoltán. Mérk-Vállaj: Schupler Sz. - Rostás L, Antal Z., Jávori S., Fetter, Soltész L, Szabó I., Kovács J., Szabó M„ Demeter S., Zámbó T. (Iván D.). Edző: Szimuly Gábor. Gól: Botos S. 2, illetve Kovács J. 2. Demeter S. Ifi: 3-2.________ Tóth Zoltán: - Amíg a védekezésünk ilyen katasztrofális, valamint a helyzete­ink kimaradnak, addig ettől eredményre ne nagyon számítsunk. További sok sikert kívánok a vendégeknek! ________ Szimuly Gábor: -Ezzel a szép győze­lemmel szeretne a csapat elnézést kérni közönségünktől az előző mérkőzésen mutatott játékért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom