Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-03 / 78. szám
2014. ÁPRILIS 3.. CSÜTÖRTÖK A Prémvadászok dalukkal a nemzetközi ismertség útjára léptek FOTÓ: KENÉZ ICA Aprémvadászok európai kampánydala NO HATE A nyíregyházi zenekar angol nyelvű száma népszerűsíti az Európa Tanács mozgalmát. nyíregyháza. A szeretet mindenkié! Ez a mottója annak a számnak, amelyet az Európa Tanács No Hate Speech Mozgalma kampánydalának választott, és amely pár hónapja angolul is hallható a világháA koncertjeinken már velünk énekli a közönség. DR.NEDECZKY ZSOLT lón. A No Hate Speech Mozgalom az Európa Tanács 2012- 2015 között futó projektje, amelynek célja a rasszizmus és a diszkrimináció mellett, a különböző formákban megtestesülő, gyűlöletből fakadó gondolatok online megnyilvánulási formái elleni küzdelem, valamint a fiatalok és ifjúsági szervezetek mozgósítása annak érdekében, hogy felismerjék és fellépjenek az ilyen típusú emberi jogi sérelmekkel szemben. A kampány hazai megvalósulására az EMMI Sportért és Ifjúságért felelős Állam- titkárságának támogatásával Kampánybizottság jött létre, a Kampánybizottság tagjai ifjúsági és emberi jogi területen aktív civil szervezetek. Lilla adta a kezdőlökést A fentiek önmagukban is érdekesek, ám a nagy durranást az jelenti, hogy azt a bizonyos dalt a nyíregyházi Prémvadászok együttes készítette.- Lilla lányom tagja a magyar Kampánybizottságnak, tavaly ő vetette fel, hogy miként vehetnénk részt ebben a nagyszabású, európai mozgalomban - kezdte a részletekbe avatását dr. Nedeczky Zsolt, a Prémvadászok vezetője. Mindenki hozzátett valamit- Remek volt az ötlete, én pedig amolyan prémvadá- szos gondolkodással azonnal a megvalósításon törtem a fejem. Villámcsapásként pattant ki a gondolat, hogy írjunk egy dalt a Prémvadászokkal, hiszen mi a zene nyelvén tudunk ebben a kampányban tevékenyen részt venni. Császár Zolival, az együttes zenei vezetőjével leültünk egy szál gitárral egy számítógép elé, és már jöttek is a sorok. A versre megszülettek a harmóniák és hamarosan kész volt a dal nyers változata. Ezután mutattuk meg a zenekar többi tagjának és beszéltünk a kampányról. Mindenki támogatta az ötletet, és hozzáfűzte személyes gondolatait.- Mire a végleges verzió elkészült, a dal sokat változott, csiszolódott. Mindenki hozzátett egy-egy jó ritmikai megoldást, vokál hangokat, majd megszületett egy új refrén Zoli fejében, jómagam pedig írtam egy versszakot rap stílusban.- Miután a kampány egész Európát érinti, így egyértelmű volt, hogy angolul is elkészítjük a dalt, hogy mindenkihez eljuthasson az üzenetünk. így a kész magyar szöveget Halász Zsolti lefordította, Császár Zoli átfésülte. Amikor elkészült a végleges verzió, Pál Mihály stúdiójában (Fire Recording) felvettük angolul és magyarul. Videoklip két nyelven- A kész dalok olyannyira elnyerték a hazai Kampánybizottság tetszését, hogy lehetőséget kaptunk a vi- deoklipek elkészítésére a A Prémvadászok tagjainak véleménye a dal elkészítéséről COUNCIL OF EUROPE Dr. Nedeczky Zsolt (fül-orr-gégész adjunktus, akusztikus gitár, ének):- Orvosként lehetőségem nyílik arra, hogy egyszerre nem csak 1 embernek segíthetek, hanem a zenekarommal együtt utat mutathatunk akár egész Európának ebben a témában. ___________________________________________________ Zombor Szabolcs (építészmérnök, dob): - A közösségi oldalakon sokat látom, hogy egyes embertársaim milyen kirohanásokat tesznek egymás ellen, miközben egyek vagyunk, hasonló a genetikánk.______________________________________ Dr. Novák Miklós (szülész-nőgyógyász főorvos, tangóharmonika): - A gyűlölet lealacsonyítja az embert. Császár Zoltán (magyar-angol szakos tanár, zenei előadó művész, szólógitár, ének): - Mindig is értékeltem a hasonló kezdeményezéseket. Az etnikai, vallási és egyéb különbségek miatt ne'bántsuk a másikat! CONSEIL DE LEUROPE Tamás Andrea (óvónő, ének): -Szeretni kell egymást, nem gyűlölni! ______________________________________________________________ Császár Péter (nagybőgő művész, gitár, vokál): - Jó a téma, dolgozzunk rajta! Halász Zsolt (orosz-angol szakos tanár, basszgttár, ének): Nagyon nemes a cél. Fogjunk bele, segítsünk a zene nyelvén! Blokk média stúdiójában. Több napig tartott a forgatás, aminek eredménye az angol nyelvű klip a teljes dallal, illetve egy-egy rövidebb verzió angolul és magyarul. Az angol nyelvű klip nagyon tetszett a kampány európai koordinátorainak is, ezért felkerült a mozgalom honlapjára (www. nohatespeechmovement.org) - Ez természetesen nagy elismerés és megtiszteltetés, nem csak a zenekar, de úgy vélem Nyíregyháza és hazánk számára, hiszen egy nemes ügyet szolgáló európai mozgalom élére kerültünk. A számot a koncertjeinken is játszani szoktuk, és nagyon jó érzés az, amikor a közönség a magyar verziót velünk énekli. Kell ennél több pozitív visszajelzés, elismerés egy zenekarnak? - így dr. Nedeczky Zsolt. Mondjuk kellene, lehetne. Egy kicsit nagyobb, akár amolyan hivatalos elismerés. Vagy az amire Nedeczky doktor gondol, amit szívesen venne zenekarával..- A mozgalom hivatalosan 2015 áprilisában ér véget. A záró bulin bizony szívesen eljátszanánk a dalt angolul és akár magyarul is. KM-ML No heat song Ugyanúgy ég, ugyanúgy bánt, Ugyanúgy sírsz, ha valami fáj. Ugyanúgy élsz, ugyanúgy jársz, Ugyanúgy félsz, ha jön a halál Közös az ég, közös a föld Közös az élet és közös a zöld Közös a fény, közös a szó Közös a szív és közös a jó. Miért bántasz, ha máshogy élek? Mért kell gyűlöld azt, aki más? Sósán könnyeink ugyanúgy égnek. Ugyanúgy édes a simogatás! Közös a víz, közös a tér, Közös az éter és közös a vér. Te, aki élsz, te vagy a fő, Közös a múlt, közös a jövő. Miért bántod, ki nem a te véred? Mért kell bántani azt, aki más? Kérlek, lásd meg bennem a szépet! Az ember isteni alkotás! A szeretet mindenkié Na gyere lépj hát a fény felé! Ki gyűlöl, az magát sebzi rég. A szeret mindenkié. Negyvenhat a kromoszómád barátom, Sokan vagyunk így ezen a világon. Változik a genetika nem vitás, maradjon a becsület és semmi más. A szeretet mindenkié Na gyere lépj hát a fény felé! Ki gyűlöl, az magát sebzi rég. A szeret mindenkié. A szeretet mindenkié Na gyere lépj hát a fény felé! Ki gyűlöl, az magát sebzi rég. A szeret mindenkié. ■» Francia cserediákok ismerkednek a megyeszékhellyel Szerdán reggel a polgármesteri hivatalban fogadták a Kölcsey Ferenc Gimnázium francia partneriskolájából, a Sainte Elisabeth Gimnáziumból a Nyíregyházára érkező cserediákokat, akik a megyeszékhellyel, annak idegenforgalmával, gyógyfürdői szolgáltatásaival és szociális ellátási rendszerével ismerkednek jövő hét hétfőig. fotó: pusztai Sándor színes képgalériák 19.00 órától esti kiadás 9 napos digitális archívum mobil applikáció Ráadásul három szerencsés, plusz 3 havi előfizetést kap ajándékba! További részletekért látogasson el a www.kelet.hu/kombi oldalra! AppStore KELET jOr DIGITÁLIS ELŐFIZETŐI GOMAG NYOMTATOTT KELET ELŐFIZETÉSE MELLÉ A DIGITÁLIS KIADÁS CSAK 300FT @090 www.keleLhu/kombi