Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-29 / 99. szám

Én így nem akarom ezt a pénzt, nekem így véget ér a munkám. Az utóbbi időben sokat kritizált Jósé Gomes elárulta, az idény végén távozik az élvonalban szereplő Videoton futballcsapatának kispadiáról. Kedden rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjé­nek visszavágóját München­ben. A hazai pályán szereplő Bayern í-O-ra elbukta a Real Madrid elleni idegenbeli ösz- szecsapást, vagyis minden bizonnyal kiélezett küzde­lemre, öldöklő csatára lehet számítani. Eltiltott játéko­sa egyik csapatnak sincs a BL-ben, sérültje már annál több... A találkozó 20.45-kor kezdődik. Szparisták családi majálisa labdarúgás. Hagyományte­remtő rendezvénnyel rukkol ki május elsején a Spartacus 1928 Egyesület. A Filo csar­nokba családi majálisra vár­ják a szparistákat, a délután egykor kezdődő programból persze a foci sem maradhat ki, hiszen a szurkolói csopor­tok csapatai rúghatják majd a lasztit. Mivel családokat in­vitálnak, a gyerekekre is szá­mos érdekes és izgalmas el­foglaltság vár. És egy majális nem igazi a közös főzés nél­kül, ezért ez sem maradhat el. 9 Kézilabda Férfi NB I. B, Keleti-csoport A 23. forduló eredményei: Balassagyarmat-Törökszentmiklós 23-23, Hajdúnánás-Gö- döllő 20-25, FTC-Bástyamillenium-Nyíregyháza 30-39, Mizse KC-Kecskemét 26-31, Pick Szeged II—Ózd, Eger-Balmazújváros 18-21, PLER Budapest II—Békés 22-25. A bajnokság állása: 1. Kőnig-Trade-BalmazújvárosiKK 23 20 1 2 663-479 41 2. SBS Eger Eszterházy SZSE 23 20 3 733-524 40 3. Nytr-Ftop-Holdíng Nyíregyháza 23 16 3 4 664-610 35 4. CLAAS-Törökszentmiklósi KE _________23_____13 2 8_____590-564 28 5. Pick Szeged II 23 12 3 8 638-616 71 \ 6. FTC-Bástyamillenium 23 13 1 9 638-621 27 7. Békési FKC 23 11 3 9 631-616 25 8. PLER Budapest II 24 10 2 12 670-707 22 9. Primavera Mizse KC 23 9 2 12 555-594 20 10. Ózdi KC 23 9 2 12 583-631 20 11. Balassagyarmati Kábel SE ___________23______4 6 13______538-614 14 12. Kecskeméti TE-Altoterra ____________24______6 2 16______660-752 14 13. Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE ________23 3 2 18 529-637 8 14. Gödöllői KC 23 1 1 21 563-690 3 Megint száz pont fölé jutottak a házigazdák kosárlabda. Mostanában nem lehet panaszkodni arra, hogy kosárszegény mécs­eseket játszana hazai pályán a Nyíregyházi FSE-NYKS, amely a Tatabánya elleni 102-82 és a BEAC elleni 81-93 után hétfőn 107-77-re győzte le az Autópark-Pécsi VSK-t az amatőr női NB felsőházi ráját­szásában. Ennyi pontot csak remek egyéni teljesítményekkel le­het elérni, amelyekből nem volt hiány, és közülük ha valaki, akkor Sándort! Dóra igazán megérdemelte, hogy a századik pont a nevéhez fűződjön. A meccsről meccsre fejlő­dő juniorkorú játékos ezúttal is alaposan kitett magáért, és kivette a részét a harminc- pontos, felettébb magabiztos győzelemből. így tovább! KM-BT Amatőr női NB Nyíregyházi FSE-NYKS-Autópark-Pécsi VSK 107-77 (25-19,26-20,29-16,27-22) Főiskola, 100 néző, v.: Mészáros B„ Vaszi. NYFSE-NYKS: Papp K. 18/12, Földesi V. 6, Gömze, Páll V. 12, Farkasinszki 0.35/3. Csere: Sándorfi 17, Soós R. 4, Ónya 15, Tatai, Popenko, Tóth G. Edző: Farkasinszki Gyuláné. Mai sportműsor Kézilabda Megyei bajnokság, női: Nagykálló-Mátészalka, 18. Országos serdülőbajnokság, fiú alsóház: Tiszavasvári SE—Nyírsuli II, 15.30. labdarúgás. Kiemelt serdülőbajnokság: Bozsik Akadémia-Bp, Honvéd-MFA, Városi Stadion, U14,12, U15,14. Már zsebben van a bronz! A Nyír-Flop Holding Nyíregyháza már felsza­badultan játszhat a hát­ralévő három bajnokin. kézilabda. Jókedvűen utaztak haza szombaton este a fővá­rosból a Nyír-Flop Holding Nyíregyházi második vonal­beli férfi kézilabdázói. Értékes két ponttal térhettek haza, és a győzelem egyben azt is je­lentette, hogy a bajnokság vé­gén az ünnepélyes díjkiosztón bronzérmet vehetnek át. Eh­hez az kellett, hogy egy szoros első félidő után magabiztosan nyerjenek a Fradi ellen. Kissé görcsösen kezdtek- Motiváltak voltak a srácok, ám az első félidőben a nagy akarás kissé görcsösség tette a játékunkat - kezdte vissza­pillantását a szombati meccs­re Varga Zsolt, a nyíregyházi­ak szakmai igazgatója.- Ráadásul az első hat perc­ből négyet emberhátrányban játszottunk. Elsősorban a vé­dekezésbe csúsztak be hibák, ráadásul a ferencvárosiak is jól játszottak. A szünetben arra hívtam fel a figyelmet, hogy egy játékrészben sok a tizennyolc kapott gól, a vé­dekezésben a sportszerűség határian belül tördelnünk kell a hazaik játékát, a támadá­soknál pedig türelmesebben kell lennünk, és játszanunk kell a begyakorolt figurákat. A folytatásban aztán foko­zatosan felvettük a ritmust, Gadnai Attila vezérletével ha­tékony volt a védekezésünk és a helyzetkihasználásunk­ra sem lehet panasz. Éltek a kontráink, a felállt fal elleni játékunk, ezt a játékrészt tíz góllal nyertük és így megér­demelten győztünk. Tét nélkül játszhatnak- Nagyon örülünk a győze­lemnek és a harmadik helye­zésnek, ráadásul zsinórban nyolcadik győzelmünket arattuk - így Varga Zsolt. A nyíregyháziak számára ezzel szinte véget is ért a baj­nokság, hiszen a hátralévő három forduló eredményeitől függetlenül biztosan a har­madik helyen zárnak. Igaz, a neheze még hátra van, hiszen a bajnokaspiránsok közül va­sárnap az Eger érkezik, amely a hétvégén otthonában bukta el a Balmazújváros elleni rang­adót. Aztán Balmazújvárosba utaznak a nyíregyháziak, a baj­nokságot pedig itthon, a Mizse KC ellen fogják zárni. A baj­noki címről akár a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza dönthet, hiszen mindkét érintettel fog játszani.- Abban a szerencsés hely­zetben vagyunk, hogy a hát­ralévő három mérkőzésen már felszabadultan, igazi tét nélkül játszhatunk. Ezen a mérkő­zésen több lehetőséghez jut­hatnak azok, akik korábban csak keveset játszottak, illetve élesben próbálhatunk ki edzé­seken gyakorolt figurákat. Ráadásul a játékosokkal is el­kezdhetünk beszélni a jövőről. Persze mindhárom mérkőzé­sen odatesszük majd magun­kat, hiszen szeretnénk minél eredményesebbé tenni ezt az egyébként már olyan szezont - így Varga Zsolt. km-ml Szünet után éltek a kont­ráink, a fel­állt fal elleni játékunk. VARGA ZSOLT Még kát siker adna reményt Dusán Pavlov (elöl) beállítása után már bátrabban támadtak a várdaiak FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR Edzés és mérkőzés is lesz A dunaújvárosi játék alapján is reményked­hetnek a kisvárdaiak abban: javul az eredmé­nyességük a hajrára. LABDARÚGÁS. Minden stim­melt, csak a végeredmény nem. Játékban felvette a ver­senyt a Kisvárda Master Good a tavaly vele együtt sikeres osztályozón feljutó, azóta az élvonalért hajtó Dunaújváros­sal, ám a szombati NB Il-es baj­nokit mégis a hazaiak nyerték meg l-O-ra.- Az elképzeléseink való­ra váltak, az első félidőben abszolút nem volt benne a Dunaújváros játékában a gól - mondta Révész Attila, a várda­iak szakmai igazgatója.- Szünet után aztán a ránk mostanában jellemző, nem tudok más szót találni rá, bam- baság miatt, teljesen ártalmat­lan szituációt követően jutott tizenegyeshez és vezetéshez az ellenfél.- Innentől kezdve válta­nunk kellett, a cserék által fel is pörgött a csapat, uraltuk a meccset, de valahogy az utol­só passzaink nem akartak si­kerülni. Jól és tetszetősen fut­balloztunk, meggyőződésem, hogy a játékstílusunk alapján az élmezőnyben lenne a he­lyünk, de még mindig ott tar­tunk, hogy a támadójátékunk miatt nem tudjuk feltenni az i-re a pontot. Üres kézzel jöt­tünk haza, így az ellenféltől kapott dicsérettel kellett beér­nünk, sajnos, azzal nem sokra megyünk. Legalább két győzelem Öt fordulóval a zárás előtt a Kisvárda két ponttal előzi meg a már kiesőhelyen álló Ceglédet, amely az utolsó já­téknapon lesz az újonc ven­dége. Milyen hajrára lehet számítani?- Ősszel a Dunaújváros elleni meccs után zuhantunk össze, onnantól kezdve a játékunk­kal és az eredményességgel is akadtak gondok, hiszen csak a Zalaegerszeget győztük le - így Révész Attila. - Most ennek az ellenkezőjét várom, azt, hogy a hajrára javul majd a teljesít­ményünk. Erre utal, hogy az Ajka elleni meccsen már ösz- szeállt a játékunk és ezúttal is jó teljesítményt nyújtottunk. Azt remélem, hogy legalább két meccset meg tudunk majd nyerni, biztos vagyok benne, hogy ezek közül az elsőt szom­baton, a Békéscsaba ellen sze­rezzük meg. KM-BT Szerdán U20-as válo­gatott mérkőzés hely­színe lesz a nyíregyházi stadion. labdarúgás. Nem állítanánk, hogy öntenék az információt az illetékesek a hétközi össze­csapással kapcsolatban... Ami biztos, szerdán (kezdés: 15 óra) Magyarország-Moldova U20-as válogatott mérkőzést rendeznek a nyíregyházi Vá­rosi Stadionban. A Pintér Attila (a felnőttek szövetségi kapitánya felügye­li a korosztály szakmai mun­káját is...) irányításával pályá­ra lépő házigazda együttes, akárcsak az ellenfél, kedden edzést tart a találkozó hely­színén. A felkészülési meccs meg­tekintése ingyenes. KM Magyar Családi Balzsam > m. mm WW W _ - _ - ■- Minőseget szeretettel A nyíregyházi NaturComfort Kft. legnépszerűbb terméke méltán viselheti a Magyar Természetgyógy­ászok Szövetségének bélyegzőjét. Cégünk május 3-án részt vesz a XXI. Természetgyógyászati Kongresz- szuson, Budapesten. Előadással és kiállítással várjuk az odalátogatókat. A Magyar Családi Balzsam gyógyulni vágyó emberek tízezreinek mindennapjait könnyíti meg, visszaadva nekik a fájdalommentes mozgás örömét - mégpedig mellékhatások nélkül. A Magyar Családi Balzsamot ma már a világ számos országában ismerik, használják, rendkívül nagy megelégedéssel. Termékünk erős gyul­ladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatását magas hatóanyagtartalmának köszönheti. Tizenegy gyógyhatású növényi kivonatot tartalmaz, melyek egymást kiegészítve segítenek a panaszok csökkentésében. Használjon Ön is természetes, működő, és Magyar terméket! Bizonyítékul álljon itt néhány kedves Vásárlónk tapasztalata: „Komoly ízületi gyulladásom van. A Magyar Családi Balzsamot haszná­lom rá, a krém kellemes illatú, hamar szívódik fel. Nagyon jó fájdalomcsil­lapító, ez a balzsam tudott csak abban segíteni, hogy végigaludhassam az éjszakát." Gulyás Sándorné (Mezőcsát) „Részemről nem maradhat ki a házi patikából a Magyar Családi Balzsam, mert több éve szenvedek Ínhüvelygyul­ladásban Sok mindent kipróbáltam már, de csak az Önök Balzsamja volt, ami segített." Bökő néni (Náidudvar) „Örömmel tudatom, hogy az Önöktől rendelt Magyar Családi Balzsam csodát tett! 69 éves vagyok, a kereskedelemben dolgoztam, és sajnos a kilométereket most érzi a lábam. Fájdalommentesen segített rajtam ez a csoda balzsam! Köszönöm Önöknek!" Balogh Sándorné, (Téglás) 1íöiHiRti^p§?. vag$ j; Aktuális akció! I ADUXCC7A7C l/IIDAU ' Rendelje meg a Magyar Családi Balzsamot 4690 Ft-os áron, LAurlAjbÁAÁb íVUr Uri I I és mondja be az NC kódot! így 1 tégely Magyar Családi Balzsam ‘ i ,11 vásárlása esetén ajándékba adunk 1 üveg Magyar Családi J Beváltható: NaturComfort Szalon, , , Életerő Olajat, 1700 Ft értékben!* Nyíregyháza, Szent Miklós tér 14. y ^ Telefonszám: 06-42/726-706, illetve 06-20/508-9690 Nyíregyházi vásárlóinkat pedig szeretettel várjuk belvárosi Szalonunkba, egy INGYENES, 10 PERCES KÉZ-, VAGY LÁBMASSZÁZSRA! Cím: Nyíregyháza, Szent Miklós tér 14. Bővebb információ: www.naturcomfort.hu ‘Rendelését csak a két alábbi teletonszám valamelyikén adhatja te! Egy meg egy ajándék termék jár. a megrendelés összegétől és tartalmától függel HIRDETÉS Nagy Csaba tíz gólt lőtt a Népligetben fotó: racskó Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom