Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-19 / 92. szám

2014. ÁPRILIS 19., SZOMBAT Nem ijedtek meg sem ájulástól, sem sérüléstől KÓTAJ. A mai felgyorsult világ­bein, amikor az olvasás nem sikk a diákok körében, csak a számítógépes játékok, az ipod, az okostelefonok szá­mítanak menőnek, jó érzés a kótaji István Király Baptista Általános Iskola tanárainak, hogy egy kis közösség a sza­badideje nagy részét nemes cél érdekében áldozza fel: vöröskeresztes szakkörre jár­nak, ahol az elsősegélynyúj­tás alapjait sajátítják el. A fiatalok a napokban adtak számot tudásukról. A Magyar Vöröskereszt által szervezett Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi válogatóján I., míg a megyei döntőn a képzeletbeli dobogó II. fokára állhatták fel. A feladatok komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy valódinak látszó imitált baleseti szituációkban kellett helyt állniuk gyermek­ként. Tizenkilenc állomáson különböző feladathelyzetek­ben bizonyították felkészült­ségüket akár egy autóbaleset, netán mérgezés, egy esetle­ges robbanás, vagy az újra­élesztés során. Ezeknek az ismereteknek az elsajátításá­hoz alapos tantárgyi tudásra is szükségük van biológia és technika tantárgyakból a ver­senyző diákoknak. Az oktatási intézmény pe­dagógusai bíznak abban, hogy a megszerzett elméle­ti és gyakorlati ismereteiket bátran használják majd a mindennapi életben, és tudá­sukat rászoruló embertársaik javára fordítják. A csapat tag­jai: Csajka Eszter 8.b, Csajka Szabolcs 6.b, Bánóczi Dániel 8.b, Ranyhóczki Mariann 8.a, a póttag : Balázs Ildikó 8.a osztály. km Ügyeletes állatorvosok Április 19. és 21. között a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Pokol László (06-30/438-6876), a baktaló- rántházi térségben dr. Kozák Gyula (06-30/968-6833), az ibrányi kerületben április 19-én és 20-án dr. Kovács Sándor (06-30/965-8696), április 21-én dr. Pá)er Béla (06-30/324-3520), a nyíregyházi térségben dr. Kovács Petra (06-30/914-0913), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Erdélyi Béla (06-30/324- 2750), a mátészalkai térségben dr. Molnár Gábor (06-30/477-5118), a csengeri kerületben dr. Bokor Gyula (06-30/349-6189), a nyírbátori körzetben dr. Mol­nár Csaba (06-30/9762-661), a fehérgyarmati vonzáskörzetben dr. Kelemen Bálint (06-30/303-4737), a vásárosnaményi térségben dr. Benedek Sándor (06-30/303-1183). A nyírbogdányi keresztút egyik pillanata fotó: tudósítónktól Felváltva vitték a hívek a keresztet a községben NYÍRBOGDÁNY. Első alkalom­mal rendezték meg Nyírbog- dányban a községi kereszt- utat a napokban. A Jézus szenvedését és ke­reszthalálát felidéző imádsá­gon részt vettek a település római katolikus, görög katoli­kus és református hívei, illet­ve a két filiából, Sényőből és Székelyből is érkeztek hívek. A szép számban megjelentek a római katolikus templom­ból indultak el, és felváltva vitték az általuk készített ke­resztet a községi temetőben lévő keresztig, majd vissza a templomba. A keresztúti ájtatosság 14 ál­lomásának elmélkedéseit pe­dig a hívek és a három feleke­zet lelkipásztorai olvasták fel. Ez a közös imádkozás segítet­te a híveket ráhangolódni lel­kileg a nagyhét eseményeire és a húsvét ünnepére is. A nyírbogdányi római ka­tolikus hívek remélik, ezzel a rendezvénnyel sikerül ha­gyományt teremteniük, és a templom falain kívül is tanú­ságot tehetnek a hitükről, km Ajándékkal érkezett a nyuszi FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Segítünk Önzetlen olvasóink ajándékát lapunk jut­tatta el pénteken a kéki családhoz. KÉK. Korábban érkezett pár nappal a nyuszi a Kéken élő Lakatos Éva családjához, azonban az öt családtag közül ezt senki sem bánta. A húsvéti tapsifüles ugyanis nem üres kézzel érkezett péntek déle­lőtt, hanem olyan ajándékok­kal, amelyeket olvasóink aján­lottak fel azért, hogy ezzel is segítsék a szorult helyzetben lévő família mindennapi éle­tét, széppé varázsolják a hús­véti ünnepet. Feszült várakozás Az önzetlen adakozók között feltétlen meg kell említeni az Újfehértón élő Csukrán Mihályt, aki nemcsak édes­ségeket, süteményeket, pó­lókat, könyveket küldött a bőrfoci mellett, hanem egy általa készített papírpersely­Köszönjük szé­pen minden­kinek a segítséget, hálásak vagyunk. LAKATOSÉVÁ Az adományok egy részével a család be pénzadományokat is gyűj­tött. Ugyancsak köszönet jár a mandabokori Palicz István- nénak is, aki ruhaneműeket és élelmiszereket ajánlott fel. Tartós élelmiszereket más ol­vasóink is hoztak, így a szál­lítást vállaló személygépko­csi csomagtartóját alaposan megpakoltuk az adományok­kal. Feszült izgalommal várta szerkesztőségünk munkatár­sát a család, a szülők az ideig­lenes ház pici udvarán üldög­éltek a kellemes napsütésben, amikor házuknál megállt az autó. Az adományokat bevit­tük a házba, s asztal híján a mini előszobában lévő heve- rőre pakoltunk ki mindent. A pólók felvételekor a 18 éves Dezső és a 15 esztendős Ádám már a labdát próbálgatta.- Nagyon örülünk ennek a bőrfocinak, ugyanis a korábbi lasztink kilyukadt, használ­hatatlan - mondta boldogan a legidősebb testvér. - Szere­tünk focizni, a közelben van a füves sportpálya, oda szok­tunk kijárni. Közben Vanessza rátalált az ajándékok között egy „ke­rekes-gurulós” cipőre, amely éppen illett a lábára. Boldo­gan ölelte magához az aján­A gondokat részletezte is az édesanya. A lakhelyül szol­gáló pici házból hamarosan ki kell költözniük. A községben sok az eladó lakás, de albérlet­be nem akarják kiadni azokat. A napokban levél jött a végre­hajtótól is. Bár a hiteltartozás miatt el kellett hagyniuk a csa­ládi házukat, a velük szembe­ni főkövetelés még 3 millió 158 dékba kapott plüssfigurát, majd a könyveket lapozgatta.- Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a segítséget, ezt a sok szép ajándékot, finomsá­got - hálálkodott az édesanya, Lakatos Éva. - A nehézségek ellenére szép lesz a húsvéti ünnepünk, köszönöm szépen még egyszer mindenkinek. KM-MML ezer 940 forint, a főkövetelés kamata pedig 1 millió 306 ezer 902 forint. Mindezek törlesz­tésére fél havi bért, 42 ezer forintot levonnak majd a köz­munkásként dolgozó Lakatos Éva keresetéből.- Mit akarnak még tőlünk? Hogy éhezzünk, hogy öngyil­kosok legyünk? Fogalmam sincs, hogy mit tegyünk... Fizetniük kell továbbra is Komatállal a szomszédba Nyuszis, báránykás ver­seket, dalokat tanultak az óvodások. kemecse. Igazán esemény- dúsán teltek a kemecsei Hét- színvirág Napköziotthonos Óvoda Napocska csoportosai számára a bolondos április napjai. Megismerkedhettek például az „Ugri-bugri király­kisasszony” történetével az apróságok. Megemlékeztek a költészet napjáról is április ll-én, mégpedig egy József Attila vers megtanulásával és elszavalásával. Tojást is festettek- Az április 14. és 17. közötti időszak a húsvéti ünnepre hangolódás jegyében telt. Az egész hetet átölelték a színes programok és a vidám esemé­nyek - tájékoztatták szerkesz­tőségünket Juhász Jánosné és Váczi Zsuzsanna óvodape­dagógusok. - A kicsinyeket Hajdú Ágota zenepedagógus kalauzolta el a hangszerek vi­Nagy élmény volt megsimogatni a kis pelyhes állatokat FOTÓ: ÓVODA lágába, egy másik teremben pedig játszóház várta az ap­róságokat, ahol fejlesztő játé­kokkal játszhattak.- A témahéten a tojásfestés különféle módjaival ismer­kedtünk meg. Készítettünk hagyományosan festett hí- mes tojásokat, gyönggyel és grízzel díszített, ragasztott tojásokat. Festettünk nyu­szit és virágokat is. Komatál­lal indultunk vendégségbe a szomszéd csoportokba, va­lamint nyuszis és báránykás verseket, dalokat, valamint locsolóverseket szavaltunk és énekeltünk. Végül a fiúk minden kislányt és óvó nénit meglocsoltak vízzel. km Értékelik majd a tavalyi évet rakamaz. Az éves beszámo­ló közgyűlését május 10-én, szombaton 8 órától rendezi meg a rakamazi Cormoran Sporthorgász és Természet- védő Egyesület a Nagymorot- va rét felőli oldalán (rossz idő esetén a városi művelődési központban, a Szent István út 174. sz. alatt). Határozatképtelenség ese­tén a közgyűlést 11 órától im­már a taglétszámtól függetle­nül megtartják, a két időpont közötti 3 órát környezetvéde­lemre fordítják. A közgyűlésen beszámol a 2013-as évről, valamint is­merteti a 2014. évi terveket Borbély Mihály egyesületi elnök, de elhangzik többek között pénzügyi, fegyelmi bizottsági, sport és versenybi­zottsági, víz-környezetvéde- lemi beszámoló is. Szó lesz továbbá a halte­lepítésekről is. E rendhagyó közgyűlést közös ebéddel zárják a civil szervezet tagjai. KM Szakkörök segítenek a hátrányok faragásában KOCSORD. Az „Újabb 24 hó­nap a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekért” el­nevezésű projekt részeként a kocsordi Jókai Mór Általá­nos Iskolában folyamatosan mentorálják a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat, akik fejlesztő szakköri foglal­kozásokon vesznek részt. Az elsődleges cél, hogy segítsék az érintett tanulók középisko­lába jutását. Emellett különböző szakkö­ri foglalkozásokat is tartanak a program keretében az iskolá­ban, így népi játékok gyűjtése, készítése, kerékpáros és túra szakkör, valamint informa­tikai szakkörön is foglalkoz­nak a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal, akiknek az aránya az intézményben el­éri a 67 százalékot. A pályázati programban több alkalommal színház- és múzeumlátogatá­son vehetnek részt az érintett gyerekek. A kocsordi intéz­mény a projektmegvalósítás keretében átveszi a hejőke- resztúri iskola komplex in- strukciós programját. KM # Ép testben ■■■ Egy fárasztó nap után heti három alkalommal bárki átmoz­gathatja testét a Jósavárosi Művelődési Ház aerobik óráin. FOTÓ: SIPEKI PÉTER —kelet : Hazai tálakon 7 A sikeres diákok felkészítőjükkel fotó: iskola

Next

/
Oldalképek
Tartalom