Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-17 / 90. szám

2014. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK RELIT A bujtosi lesz álmaink csarnoka Jövő februárra, 2,1 milliárd forintból kívül-belül megújul a megyeszékhely sport- csarnoka. nyíregyháza. A tervek sze­rint jövő ilyenkor már egy kívülről-belülről felújított, régi önmagára talán csak a három kupolájában emlékez­tető létesítményben játszhat- ják meccseiket a nyíregyházi csapatok, szervezhetik a kul­turális eseményeket és a kon­certeket a programszervezők. A Bujtosi Szabadidőcsarnok ugyanis a központi, kormány­zati költségvetés terhére, mintegy 2,1 milliárd forintból megújul. Miután a tervtanács is áldását adta a munkálatok­ra, szerdán az illetékesek be­jelentették a részleteket. Munkálatok három ütemben- Miután a város tulajdonába került a létesítmény, tavaly novemberre elkészültünk a parkettacserével, amelynek kilencvenmilliós költségét hetven százalékban a társa­sági nyereségadós hozzájáru­lásból, harminc százalékban önerőből fedeztük - jelen­tette be a felújításra váró lé­A határidők feszesek, de bízunk a leendő kivi­telezőben. KÓSAÁRPÁD Tavaly novemberre elkészültek a parkettacserével FOTÓ: KM-ARCHÍV tesítmény tárgyalójában dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. - A legfonto­sabb és legnagyobb volumenű munka most következik, en­nek három üteme lesz. Az el­sővel, vagyis a teljes külső és energetikai felújítással szep­tember 30-áig kell végeznünk, a második és harmadik ütem pedig 2015. február 28-áig ké­szül el teljesen, tehát belülről megszépül a létesítmény. A külső munkálatok éppen akkor fejeződnek be, amikor kezdődik a teremsportágak idénye. Elképzelhető, hogy a 2014-2015-ös bajnoki évben egyetlen, amúgy a bujtosi csarnokban szereplő csapat sem játszhat majd a létesít­ményben? Szükség lesz B variációra- A kivitelezés és a közbe­szerzés kiírása után a nyáron kezdődhetnek a munkálatok- vette át a szót Kosa Árpád, a Nyírsuli Kft. ügyvezetője, azon belül a bujtosi csarnok igazgatója. - Az itt játszó csa­patok mostani szezonját nem érintik majd a munkálatok, a következővel kapcsolatosan pedig folyamatosan egyezte­tünk az illetékesekkel, mint ahogy már most is folyama­tosan tartjuk velük a kapcso­latot. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy a küzdő­tér mikor lesz alkalmas arra, hogy mérkőzéseket lehessen rajta játszani. Az látszik, hogy minden csapatnak szüksége lesz egy B variációra arra vo­natkozóan, hogy az ősszel és a télen hol játszanak majd. A határidők nagyon feszesek, de bízunk a leendő kivitele­zőben, hogy jóvoltából nem lesznek váratlan események. Nyugodtan mondhatom, olyan sport- és rendezvény- központ valósul meg Nyír­Felújítási ütemek 1. ütem (bruttó 1.1 milliárd forint, határidő: 2014. szeptember 30.): külső munkálatok, energetikai korszerűsítés. ____________ 2-3. ütem (bruttó mintegy 1 milliárd forint, határidő: 2015. február 28.): belső átalakítási munkálatok, a lelátó, a kiszolgálólétesítmények felújítása, a küz-. dőtér három részre feloszthatóvá tétele, munkacsarnok kialakítása. egyházán, amelyet most még csak álmainkban tudunk el­képzelni. Új nevet is kaphat És hogy miről álmodhatunk? | A jelenleginél nagyobb be­fogadóképességű, mintegy 2200-2500 ülőhellyel ellátott, VIP-helyekkel és modern köz­vetítőállásokkal felszerelt, vi­lágításában is megújított, be­léptetőrendszerrel, rekreációs központtal, tágasabb öltözők­kel és irodákkal, valamint bemelegítőteremmel ellátott létesítményről, amelynek közepén ott díszeleg majd a négy oldalú led-kivetítő. Az illetékesek pedig azon is gondolkodnak, hogy a maj­dani ünnepélyes átadáson a csarnokot új névre kereszte­lik, a névadóra várják majd a jelöléseket, és azokat egy bi­zottság bírálja el. km-bt A legfonto­sabb és legna­gyobb volu­menű mun­ka most 9 9 következik. . ~ ^ DR. KOVÁCS FERENC ft mL jí; Nézőpont Bodnár Tibor Szeretném újra szeretni Szerettem, mert új volt és nagy. Mert nem rendeztek benne olyan eseményt, amely ne vonzott volna telt házat. Volt, hogy csak Faházi Janika szórakoztatta ping- pongos trükkjeivel a nagyér­deműt, máskor a KM-csil- lagok néven pályára lépő futballisták gondoskodtak a két ünnep közötti unalom­űzésről, aztán színészek és újságírók fociztak - természe­tesen telt ház előtt. Szerettem, mert idővel egyre rangosabbá váltak a sportesemények. Itt móká­zott a Harlem, szárnyaltak a helyi csapatok. Felfedez­ték maguknak a nemzeti csapatok, jött a kosárlab­da-, otthonra lelt a férfi és a női kézilabda-válogatott - a svédek elleni hivatalos nézőszám az ötezret súrolta, de erről jobb, ha nem tud a katasztrófavédelem. Nem szerettem, mert egyre inkább eltűntek belőle a helyi csapatok, egyre lepusztul- tabb lett. Télen fáztunk, nyáron megsültünk benne, a lelátó kong az ürességtől, ha meccset játszanak benne. És egyre több lett a modernebb csarnok az országban, elszok­tak innen a nagycsapatok. Mesterremekek egy helyen Csipkecsodák, visele- tes babák, csuhából készült alkotások a mú­zeum új kiállításán. NYÍREGYHÁZA. Sok mindent mondhatunk a szerdán meg­nyílt Mesterkezek című kiállí­tásra, kivéve azt, hogy sallang­mentes lenne! Vagy éppen ez a legjobb jelző a Jósa András Mú­zeum új tárlatára? Merthogy 21 kézműves alkotó munkáit tekinthetik meg a múzeumba látogatók, a csipkék, viseletes babák, gyöngyök és csuhá­ból készült alkotások mellett pedig sallang - lószerszámra erősített bőrdísz - is színesíti a különleges kínálatot. Lophatunk jó ötleteket Dr. Bene János igazgató a meg­nyitón jó szívvel ajánlotta a tárlatot mindenkinek, mert mint mondta, ő sem gondol­ta volna, hogy ennyi mindent lehet készíteni textilből vagy Ennél szebb ajándékot elképzelni sem lehet. FÉLEGYHÁZI JANOSNE szalmából - szerinte ebben az esetben legális, ha a látogatók ellopnak az alkotóktól egy-egy remek ötletet. Dr. Puskásné Oláh Julianna kiemelte a szőt­teseket, a babákat, a díszített tojásokat: azokat a látnivaló­kat, amelyek Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei alkotók keze munkáját dicsérik és amelyek megmutatják, hogy aki mester, az nemcsak arra képes, hogy gyönyörű dolgo­kat készítsen, de arra is, hogy a tudását másokkal is megossza. A terembe lépve a látogató hajlamos leragadni Máthé Ilo­na viseletes babáinál: nyírsé­gi, székelyföldi, sárközi, rába­közi viseletben pompáznak a lányok és fiúk, az arcuk pedig nem a szokásos babaarc: ér­zelmek tükröződnek rajtuk - élvezik, hogy itt lehetnek. A megálmodójuk és megal­kotójuk az Igrice és a Pipir- ke együttes tagjainak varrja a fellépőruháit, a maradék anyagokat pedig nem dobja ki, hanem babákra készít be­lőlük az eredetihez megszóla­lásig hasonló öltözéket - csak éppen mini méretben.- Amíg a csizma, a harisnya, a pendely, az alsószoknyák és a párta is elkészül, az bi­zony nem kevés idő - mondja Máthé Ilona, aki könyvekből nézi meg, hogy melyik térség­re milyen szinek és formák a jellemzők és aki azt is meg tudja mondani, hogy a babán lévő ruhát melyik együttes melyik tagja viselte és mikor. Csipke a pólón Félegyházi Jánosné' csipke­csodákat hozott a tárlatra: a Máthé Ilona babái bájosak, gyönyörűek fotó: sipeki Péter kiállított keszkenő például egy hónapig készült.- Egy centiméter egy óra, de ha elrontom és vissza kell bon­tani, az ugyanennyi idő - me­séli nevetve. Tizenkét évvel ezelőtt látott egy idős hölgyet, amint „pálcikákat hajigái”. - Megtudtam, hogy csipkét ver, és bár egy évet kellett várnom a tanfolyamra, kivártam, majd megtanultam és megszeret­tem. Annyi mindenre használ­ható! Díszíthetünk vele táskát, nadrágot, de készülhet belőle mellény is, ennél szebb aján­dékot elképzelni sem lehet. A célunk, hogy a csipke kerüljön bele az öltözködésünkbe, így találkozhat egymással a múlt és a jelen. A látogatók pedig a Jósa András Múzeumban találkoz­hatnak ezekkel a csodákkal, higgyék el, érdemes gyönyör­ködni bennük! km-sza ígérem szeretni fogom, ha újjávarázsolják. Megérdemli, mert már elmúlt huszon­öt, joga van az új élethez. Modern lesz, amelyben újra rangot jelent fellépni zenész­nek, együttesnek, színházi társulatnak. Meg persze a válogatottaknak. És könyör­göm, játszhasson majd újra benne legalább egy olyan helyi csapat, amely képes lesz megtölteni. Az új Bujtosi Szabadidő- csarnokot, amelyet így fogok tudni igazán szeretni. tibor.bodnar@kelet.hu Kelet kvíz 1671-ben császári csapatok pusz­tították el, lakói elmenekültek és 1767-ig területe lakatlan puszta volt. Ezt követően Erdőd környéké­ről, németeket telepítettek ide. a) Rakamaz b) Gávavencsellő c) Mérk d) Zajta A helyes választ lapunk pénteki számában találják Megkérdeztük: Figyelemmel kíséri az ukrajnai eseményeket? DR. LENGYEL Z0LTÁN- NÉ: Történelem tanár voltam, így érdekel. TÓTH IDA: Főleg a fotók ráztak meg nagyon. BODNÁR JÓZSEF Re­mélem nem lesz még rosszabb a helyzet. HEGEDŰS ZSOLT: Egy- egy videót megnézter az eseményekről. BENCZIK KRISZTINA: Mindenkit kell hogy érdekeljen! DÓCS BARBARA: Apró részleteiben nem isme­rem az eseményeket. Dr. Lengyel Zoltánná kimon­dottan érdeklődik afelől, hogy mi történik keleti szom­szédainknál. - Annak idején történelmet tanítottam, bár amikor én voltam diák, nem azt tanították nekünk, amit a maiaknak - válaszolta az idős hölgy. Bodnár József csak az ukrán hírek miatt nem kap­csolja be a híradót, de ha bön­gészik a neten, akkor igyek­szik informálódni a témában. - Remélem nem fordul még a mostaninál is komolyabbra a helyzet. Hegedűs Zsolt és Tóth Ida csak „átutazóban” vannak Magyarországon, egyébként Írországban élnek. - Olyan nagyon nem vagyok „rajta a témán”, de azért egy-egy videót megnéztem már az interneten az eseményekről - mondta a férfi. - Én a fotókat megdöbbenve láttam, nagyon megráztak - tette hozzá Ida. Benczik Krisztina szerint min­denkinek figyelnie kellene az Ukrajnából érkező híreket, hiszen közel vagyunk a „tűz­höz”. - Édesapám nyugalma­zott katonatiszt, így képben vagyok sok szempontból - vá­laszolta. Dócs Barbara Nagy- kállóban tanul, mint mondta, túlzás lenne azt állítani, hogy ki van éhezve az ukrajnai hí­rekre. - Tudom, hogy hábo­rús helyzet van arrafelé, de a pontos részleteket nem is­merem - mondta a fiatal lány. KM-TG ■ Vácira emlékeztek Névadója halálának 44. évfordulója alkalmából a Váci Mihály Irodalmi Kávéház egymás után három helyszínen tartott koszorúzással egybekötött megemlékezést szerdán. Ezek egyike a Rozsrétszőlői Általános Iskola volt. fotó: sipeki Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom