Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-12 / 86. szám

2014. ÁPRILIS 12., SZOMBAT KELET tuevARORSMG I Halálos baleset történt az M7-es autópályán érd. Összeroncsolódott egy személyautó az M7 autópálya 20-as kilométerszelvényénél, a Budapest felé vezető olda­lon április ll-én kora hajnal­ban, miután a jármű hátulról belerohant egy kamionba. Az autó négy utasa közül egy éle­tét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült. mti A helyszínen fotó: mti Jogorvoslatokat bírált el a választási iroda BUDAPEST. Csaknem harminc jogorvoslati kérelemről tár­gyalt pénteken a Nemzeti Vá­lasztási Bizottság, többet for­mai okokból érdemi vizsgálat nélkül elutasított. Formai hiba miatt utasította el például két, Melbourne-ben élő magánszemély kifogá­sát is az NVB. A két választó elektronikus úton kérte felvé­telét a melbourne-i külképvi­selet névjegyzékébe, és bár az illetékes zuglói polgármesteri hivatal ügyintézője március 10-én meghozta az elutasító határozatot, azt csak április 4-én délután kapták meg, így már nem volt lehetőségük új kérelmet benyújtani. MTI Interjú: sajna! Gordonnal, az Együtt-PM vezetőjével Lehetett volna cudarabb „Ritkán van olyan lehe­tőség, hogy az ember egy nagy vereség után rögtön játszhat egy visszavágót.” Miskolc. Jelentős vereségként értékelte a kormányváltók szövetségének vasárnapi sze­replését Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője. Ennek ellenére úgy gondolja, nincs idő a sebek nyalogatására, készülni kell az európai par­lamenti választásokra. El is kezdték a kampányt, abban bíznak, ez egy lehetőség a szépítésre. Ezekről is kérdez­tük Bajnai Gordont. A vasárnapi választás után ön azt mondta: „Nem értettük meg Magyarországot, nem értettük meg a vágyakat”. Nem fordítva kellett volna, nem a választóknak kellett volna megérteniük az önök üzenetét? bajnai gordon: Mindkettő igaz, hiszen akkor tudunk vonzó jövőképet kínálni, ha értjük, mi az, ami vonzó. De hadd kezdjem azzal, hogy súlyos vereséget és nagy csa­lódást szenvedtünk el vasár­nap. Őszintén hittem, azért érdemes beszállnom a poli­tikába, mert Magyarországot meg lehet szabadítani a rossz kormánytól. Azt, hogy ez - így közösen, a kormányváltó összefogásban - nem sikerült, annak az okait őszintén és önkritikusan elemezni kell, és ennek részeként a szervezeti, személyi konzekvenciákat is le kell vonni, illetve meg kell újítanunk a programjainkat, felül kell vizsgálni a Válasza­inkat. Az első, ami megálla­pítható ezekből a szavazatok­ból, hogy ez a kormányváltó összefogás nem volt elég vonzó a szavazók többségé­nek. Ennek az oka, hogy nem tudta hitelesen elmondani, hogy jobbat kínál annál, mint amit Orbán Viktor ma csinál. Nagyon sokan csalódtak a kormányban, de ezek közül sokan a Jobbikhoz mentek és nem hozzánk, nem a de­mokratikus ellenzékhez. Azt hiszem, nagyon nagy munka vár ránk, végiggondolni, hogyan lehet választ adni azokra a kérdésekre, prob­Bajnai Gordon 1 lémákra, amikkel a minden napokban szembe néznek az j emberek. Mindezt úgy, hogy közben egy európai, demok­ratikus ország felé haladjunk, ne a Jobbik által képviselt jövőkép felé. Akik vonzók voltak, akik meg­értették a vágyakat, azokat próbálták leváltani. BAJNAI GORDON: Azt gondolom, vonzóbb válaszokat adott a Fidesz annál, amit mi tud­tunk kínálni. De attól tartok, nagyon rövid időn belül ki fog derülni, hogy ezek fenn­tarthatatlan válaszok. Orbán Viktor rendszere az elmúlt négy évben azzal tartotta meg a népszerűségét, hogy rossz gazda módjára meg­ették a vetőmagot, amiből a holnapi, holnaputáni termés lenne. így most semmi sincs elvetve, ezért okkal tartunk attól, hogy a következő négy évben nem is lesz elég a ter­més. A magyar gazdaság nagy bajban van. Nézzük meg: a költségvetés 70 százalékát már a választások előtt elköl­tötte a kormány. Ezért most FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS újabb kiigazításra, magyarul megszorításra lesz szükség. A kormány az első hónapokban osztogatott, most viszont fosztogatni fog. Vagy itt a né­met megszállás emlékműve a budapesti Szabadság téren, azt mondta a kormány - még a választások előtt -, hogy egyeztetnek erről a nagyon megosztó tervről, ehhez képest a választási győzel­mük másnapján elkezdték az építkezést. Attól tartok - az első jelekből legalábbis ez látszik - nem valami fajta megbékélés, kiegyezés felé viszik az országot, hanem még radikálisabban, még ön- kényeskedőbben lépnek fel. Most csak a Párbeszéd Magyar- országgal indulnak az uniós választáson. Miért? BAJNAI GORDON: Az EP-válasz- tás az egyetlen olyan válasz­tási rendszer hazánkban, aminek szabályrendszerét nem Orbán Viktor alakítot­ta saját kénye kedvére. Az országgyűlési választásé egy őket segítő, nekik lejtős pályát alakított ki. Az európai I választások rendszerét nem ők alakítják, így ott sokféle párt külön-külön is meg tudja méretni magát. Azok, akik szívesen szavaznának Magyarország megújulására az orbánizmus utáni kor­szakváltásra, akik eddig is szívesen támogattak volna minket, most tisztán szavaz­hatnak erre a mozgalomra. A választások után bejelen­tette, lemond parlamenti mandátumáról. Nem okoz ezzel csalódást a választóknak? BAJNAi GORDON: Eddig sem voltam parlamenti politi­kus. Nem a politikából élek, eddig sem abból éltem. Nem a parlamenti fizetésért csinálom ezt, hanem azért, mert hatással szeretnék lenni hazánkra. De nem is azért csalódnak, mert nem veszi fel a parlamenti fize­tését, hanem, mert szavaztak a pártjára, bejuttatták önt az Országgyűlésbe. BAJNAI GORDON: A választókért dolgoztam az elmúlt más­fél évben is. Most pedig az általam vezetett párt jutott be a parlamentbe, ez a közösség pedig képviselni fogja azt a világképet, értéket, amit vál­laltunk. Azt gondolom, többet tudok hozzátenni ehhez, ha a leszedált parlamenten kívülről segítem ezt a munkát, a mandátumomat pedig áta­dom egy politikustársamnak - az Együtt-PM ugyanis nem . egyszemélyes párt. Mégis hogyan segíthet? BAJNAI GORDON: Most például azzal, hogy az EP-kampány- ban vezetem a pártomat. A vasárnapi kudarc felrázhatja a tábort? rajnai GORDON: Remélem, hogy sokan, akik kormányváltást szerettek volna, de otthon maradtak és csak április 7-én reggel eszméltek fel, most jönnek és csak azért is meg­mutatják, létezik ez a másik Magyarország. Ezzel erős üze­netet küldenek azoknak, akik azt hiszik, most már mindent lehet, mindent megtehetnek és mindent elvehetnek. SZÁNTÓ RITA rita.szantol5)inform.hu Vendégjegyzet Kövesi Péter „A magyar emberek - egy része" - nem igaz Életünk tagadhatatlanul fontos része a közösség, és az a tudat, hogy kik vagyunk, kihez tartozunk. Követjük az elfogadott mintákat, normákat, különben nem tartozunk közéjük. Együtt erősebbnek érezzük magunkat. „Vagyunk valakik”, ha eddig nem éreztük így, különbek másoknál. Vállvetve harcolunk, ha kell, egy közös ügyért, szurkolunk a kedvenc csapatunknak, és képtelenek vagyunk megérte­ni, hogy lehet valaki olyan elvetemült, hogy az ellenfélnek drukkol. így az ellenfélből - ellenzékből - pillanatok alatt ellenség válik, és már nemcsak a pályán folyik a nemes küzdelem, de a lelátókon is, igaz, kevésbé nemes módon. Csoportban az ember sokkal többre képes, mint egyedül, legyen az hőstett vagy aljasság - vannak rá történelmi példák bőséggel. A nemzethez tartozás az egyik legerősebb érzésünk, és erkölcstelen dolog visszaélni vele, bár ezt is gyakran meg­tették, megteszik. A tömeglélektan felkínálja a manipulá­ció eszközeit, és minél kevésbé önálló, fejlett személyiség valaki, annál inkább hatnak rá ezek a trükkök. „A magyar emberek ezt és ezt akarják!” „A magyar emberek nem akarják, hogy...” - napjaink mindennapos szlogenjei ezek. A felkínált azonosulási séma: a magyar emberek így gondolják - én is magyar em­ber vagyok - tehát nekem is ezt kell támogatnom, külön­ben nem vagyok (jó) magyar. Ez utóbbit - miszerint ő nem magyar -, az arcába is vágják a másként gondolkodónak. Veszélyes játék. Ráadásul a kijelentés nem is igaz. „A magyar emberek egy része” lenne az igaz, hiszen nem kérdezték meg minden egyes honfitársunkat. „A magyar szabadságharcos nép” sulykolják, ami igaz is, hiszen mindig is voltak hatalmak, akik ránk akartak tenye­reim - bár az is igaz, hogy szabadságharcaink ritkán voltak hosszú távon eredményesek. De talán most nem is ez a lényeg. És itt jön egy furcsa paradoxon: van olyan ember, aki bár kifelé az ellenkezőjét mutatja, legbelül szorong, hogy nem elég jó, nem elég erős, ezért úgy érzi, folyama­tos hőstettekkel kell bizonygatnia a nagyságát. A hőstetthez pedig legyőzendő ellenség kell, és ha nincs, hát keres egyet, aki minden baj oka. Ha elég karizmatikus személyiség, ehhez követőket, harcostársakat is talál. Csak zárójelben: a legtöbb vallási és spirituális tanítás szerint először a belső ellenséget kell legyőznünk: a saját gyenge­ségeinket, rossz tulajdonságainkat. Ez az önismeret útja, és ezt hárítja mindenki, aki állandóan kívül keresi az el­lenséget, legyen az a szomszéd, a másik párt, ország, vagy akár az egész világ. A harc természetesen végeérhetetlen és reménytelen, hiszen az ilyen személyiségből fakad az állandó bizonyítás kényszere. Megvédeni, ami a miénk, természetes jogunk. De amit senki sem akar elvenni? Mint például, a mostanság a csapból is folyó rezsicsökkentést? Az az Európa akarná elvenni, akik saját jószántukból sokkal többet lefaragtak az energiaárakból, mint mi? Egyébként is folyamatosan minket akar bántani az egész világ. És miért? Mert irigyel­nek, vagy utálnak bennünket, mert mi különbek vagyunk náluk? Tisztázzuk: Magyarországot ma nem támadja senki. Legutóbb 1956-ben tették ezt, szovjet tankokkal. A magyar embereket sem akarja bántani senki. Legfeljebb a jelenle­gi magyar kormány bizonyos lépéseit kritizálják, esetleg szankcionálják. Ami teljesen más, de sok mindent bele lehet magyarázni. De talán fejezzük is be ezen a ponton, mert az üldözési mánia, bár remekül kiegészíti a hősiesség kényszerét, már egy másik betegség... (A szerző alternatív pszichoterapeuta, spirituális író, tanító.) A nemzethez tarto­zás az egyik legerő­sebb érzésünk, és erkölcstelen dolog visszaélni vele, bár gyakran megteszik.. @Versmaraton Zalán Tibor költő és Fitippinyi Éva műsorvezető az egész nap tartó Versmaratonon, a Thália Színház Mikroszínpadán 2014. április ll-én, a költészet napján. fotó: mti, soós lajos Harminchat párt van már nyilvántartásban BUDAPEST. Nyilvántartásba vette a Nőpárti Együttműkö­dés Pártját a május 25-ei eu­rópai parlamenti választásra, pénteki ülésén a Nemzeti Vá­lasztási Bizottság. Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. Listát bejegyzett pártok állíthatnak, két vagy több párt közös listát is állíthat, ha április 22-én 16 óráig sikerül összegyűjtenie 20 ezer érvényes ajánlást. A pártok hétfőtől vehetik át az ajánlásgyűjtő íveket a Nem­zeti Választási Irodától. A májusi európai parla­menti választáson már nem ajánlószelvényeket kell gyűj- teniük a választáson indulni szándékozó pártoknak, ha­nem ajánlóíveken kell meg­szerezniük az induláshoz szükséges támogató aláíráso­kat. MTI Megtiltották a beutazást KIJEV. Az ukrán biztonsági szolgálat megtiltotta az ukraj­nai beutazást több mint száz magas rangú orosz tisztség- viselőnek, akik támogatták Vlagyimir Putyin orosz elnök döntését a Krím félsziget fegyveres elcsatolásáról. Az Oroszországi Föderáció veze­tőinek és az orosz felsőház tagjainak ukrajnai beutazási tilalmát Olekszandr Briginc, a Haza nevű ukrán párt parla­menti képviselője kérte, mti naplo(5)inform.hu Devizaárfolyam (2014.04 ti.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 305,95 +0,57 USA dollár 220,35 +0,02 Svájci frank 25L51 T168 Angol font 369,44 -0,08 Román lej 68,57 +0,10 Ukrán hrivnya 16,26 -1,87 Horvátkuna 40,16 +0,14 Lengyel zloty 73,23 +0,01 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom