Kelet-Magyarország, 2014. április (74. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-11 / 85. szám

2014. ÁPRILIS 11., PÉNTEK Hugh Laurie (balra) és Steven Segal fotó: getty images Steven Seagal és Hugh Laurie hazánkban zenél BUDAPEST. Két zenészként is aktív világhírű filmszínész, Steven Seagal és a Doktor House-ként ismert Hugh Lau­rie lép fel nyáron a Budapest Kongresszusi Központban a Modern Art Orchestra vendé­geként. A magyar dzsessz és klasszi­kus zenei élet tehetséges sze­replőit tömörítő, Fekete-Ko­vács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra (MAO) és a film kapcsolata nem új keletű. Az együttes idén feb­ruárban Ennio Morriconéval közösen turnézott Európában és a világhírű olasz kompo­nista filmzene-klasszikusait adta elő. A most induló Holly­wood Music Fesztivál célja, hogy a MAO vendégül lássa az amerikai filmipar azon csil­lagait, akik a zenei életben is jelentős szerepet töltenek be - tudatta a zenekar menedzs­mentje csütörtökön. A sorozatot a Danubius [ Music rendezvényszervező irodával együttműködésben hozták tető alá. A koncertek első felében a Modern Art Orchestra teremti meg a han­gulatot, ezt követően lépnek színpadra a nemzetközi hírű vendégművészek. Az éppen most csütörtökön 62 éves hollywoodi sztár, Steven Seagal június 27-én blues- bandjével játszik a Budapest Kongresszusi Központban, j Hugh Laurie a Copper Bottom J Banddel együtt lép színpadra július 19-én. MTI J Megér egy mosolyt A vendég leteszi a kanalát, és bősz- A pincér vállat von. szúsan szól a pincérnek: I -Na és? A székelygulyásba se főzzük- Pincér, ebben a csirkelevesben nincs bele a székelyt! is csirke! Q További viccek humor.szon.hu A nap videója Nagyi a hullámvasúton Egy reklám kedvéért ültették bele a hullámvasútba a 70 éves nagyikát, aki nagyon élvezte a menetet. A végén persze rákérdezett, hogy jól áll-e még a frizurája. O További videók video.szon.hu Musical ünnepli a szentté avatást RÓMA. Karol Wojtyla, vagyis D. János Pál pápa élete elevene­dik fel abban a zenés színda­rabban, amely április 21. és 24. j között látható a Vatikánváros | melletti római auditóriumban a néhai egyházfő szentté ava­tásának alkalmából. A Ne félje- j tek! című musical három estén át ingyenesen lesz látható a Szent Péter térhez közeli szín­házteremben. Májustól bejárja az olaszországi egyházmegyé­ket, 2015-ben és 2016-ban Eu­rópában is be akarják mutatni a musicalt. mti ■ Tessék, kóstold meg! Hidd el nekem, hogy finom falat - győzködi testvérét a kis szurikáta egy angliai állatkertben. fotó: getty images KELET egy dráma főszerepét LONDON. Pár nappal a bosto­ni forgatás megkezdése előtt visszaadta Dániel Craig a The Whole Truth című bírósági dráma főszerepét, amelyben Renée Zellwegerrel játszott volna együtt - közölte a BBC Daniel Craig fotó: getty images honlapja csütörtökön. Dániel Craig egy tinédzsert képvise­lő ügyvéd szerepét kapta, és a felkészülés miatt márciusban el is látogatott egy bostoni bíróságra. A producerek a szí­nész kiugrása miatt egyelőre három héttel elhalasztották a forgatás eredetileg április 14-ére kitűzött kezdetét. Azt remélik, hogy ez alatt sikerül új sztárt találniuk a filmhez. Dániel Craig a hétvégén mondta le részvételét, ennek okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az azonban biztos, hogy a színész ősszel ismét a brit titkos ügynök szerepében áll kamera elé a 24. James Bond-filmben, amelyet jövőre mutatnak be a mozik. mti Jackie Chan-múzeum nyílik Sanghajban Sanghaj. Jackie Chan hong­kongi színész munkásságát bemutató múzeum nyílt szer­dán Sanghajban - a kapukat maga a művész nyitotta meg a közönség előtt. A harcművészeteket fel­vonultató filmjeivel nemzet­közileg ismertté vált színész hétfőn töltötte be 6o. szüle­tésnapját, az intézmény meg­nyitását erre a kerek évfordu­lóra időzítették. A múzeum több mint 4000 négyzetmé­teren mutatja be a kínaiul Kong Longként ismert mű­vész munkásságának több mint négy évtizedét, karrier­jének történetét Hongkong­tól Hollywoodig, mindezt több mint tízezer kiállítási tárgy - a híres filmekben vi­selt ruhái, forgatási kellékek, személyes tárgyai, ékszerei, autói - és fényképek, videók segítségével. A színész összes filmje megtekinthető a múze­umban. A 40 millió jüanos (1,5 mil­liárd forintos) beruházással felépült múzeumhoz újabb ötezer négyzetméteren egy teaház és egy étterem is tarto­zik, hatalmas kertjében Jackie Chan életnagyságú szobra látható, amint éppen egy sár­kánnyal harcol. A múzeum május elején nyílik meg. MTI 19 Magabiztos Éva kállósemjéni lány, akinek fontos mások véleménye, de csak abban az esetben, ha azt tiszta szívből, jó szándékkal mondják. fotó: racskó tibor Nem csak nagy, különleges Másfél millió dollárra becsülték az értékét az aranyrögnek fotó: lanl.gov Egyetlen kristályból áll a Venezuelában talált több mint 21 dekás aranyrög. WASHINGTON. Golflabda nagy­ságú, ám annál sokkal ér­tékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtize­de bukkantak Venezuelában: a 217,78 gramm súlyú arany­rögről megállapították, hogy egyetlen kristályból áll, érté­két 1,5 millió dollárra becsül­ték a szakemberek. John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa a Los Ala- mos-i Nemzeti Laboratórium tudósainak segítségével vizs­gálta meg a nehéz aranyrö­göt. Megállapították, hogy az egyetlen aranykristályból áll. „Korábban soha nem tanul­mányozták az ilyen méretű aranykristályok szerkezetét vagy atomi elrendeződé­sét, páratlan lehetőség nyílt számunkra, hogy ezt meg­tegyük” - írta a vizsgálatról kiadott közleményben John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa. A vizsgálat lehetővé tette, hogy az intézet szakemberei bizonyítsák, hogy ez a párat­lan szépségű aranyrög egyet­len kristályból áll és a termé­szet szüleménye. Egyesült Államokban élő tulajdonosa négy aranyrögöt adott át Ra- kovannak a vizsgálathoz. A négy rögből háromról derült ki, hogy egyetlen kristályból áll” - olvasható a Los Ala- mos-i intézet honlapján. Az egykristály vagy mo­nokristály folytonos rácsszer­kezetű kristály, amelyben az atomok szabályos geometriai rendben helyezkednek el. A természetben ritka az egy­kristályok előfordulása, és laboratóriumban sem könnyű előállítani egykristályt, mti Éhező állatok Ukrajnában Az éhhalál küszöbén van az ukrán állatker­tek több ezer lakója. KUEV. Mintegy 8000 állatker­ti állat éhezik a hónapok óta tartó ukrajnai gazdasági és politikai válság közepette, a megmentésükre vállalkozott az Ukrajnában élő Lionel de Lange dél-afrikai vállalkozó, állatbarát. De Lange az En- vironnement New Service hírportálnak elmondta, hogy az állami források elapadása miatt nem tudják miből élel­mezni az állatokat, ha nem találnak adományozókat. Az üzletember először a 114 éve működő, két világhá­borút túlélő mikolajivi állat­kert megmentésére sietett, amelyben hozzávetőleg hat­ezer állat él - nagymacskák, medvék, majmok, krokodi­lok, óriáskígyók és elefántok, változatos madár- és halfajok. Az állatkertben a húsevők tápláléka két napra, a növény­evőké egy hétre elegendő. Ki­fogytak az állategészségügyi készletek, azonnali segítségre van szükség. mti Válogathat az egyetemek közt SANGHAJ. Tanulmányai be­fejezte előtt hónapokkal 11 világhírű egyetemre nyert felvételt egy dél-kínai közép- iskolás lány. Az idén 18 éves Lu Kaj-jüe többek között az amerikai Harvard, a Stanford, a Columbia és a brit Oxfordi Egyetemtől kapott sikeres fel­vételi értesítést. A dél-kínai Tungkuangban tanuló lány matematika-ta­gozatos osztályban tanul és a fizikát választotta fakultáció­ként, bár elmondása szerint a politika a kedvenc tantárgya. Széles körű érdeklődése a külföldi egyetemeken elnyert helyeket végignézve is meg­mutatkozik: míg az amerikai MIT-n matematika szakra, addig az Oxfordi Egyetemen politikai és gazdasági filozófia szakra vették fel. mti KELET-HŰI W UTAZZON VELÜNK! 111-111 RNHinuiimanuui ...... ■■ ~ ^ ~ — HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom