Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-07 / 56. szám
2014. MÁRCIUS 7., PÉNTEK Rózsa Gábor (jobbra) a dobogó legfelső, Pethő Gergő pedig a második fokára állhatott fotó: tudósítónktól Rózsa újabb bajnoki címe és különdíja Petho Gergő, a Fight Team SE karatékája mindössze egy desz- kányira volt az aranyéremtől. KARATE. Látványos küzdelmeket, kemény ko-kat hozott a shinkyokushin karate szövetség hét végén Szolnokon rendezett felnőtt full-contact magyar bajnoksága. A tiszali- geti sportcsarnokban negyven klub közel száz versenyzője lépett küzdőtérre küzdelemben és formagyakorlatban. A nyíregyházi Fight Team SE színeit ketten képviselték a rangos seregszemlén, és Bencze Antal 5. dános mester mindkét válogatott tanítványa a döntőig menetelt. Irány az Európa-bajnokság A könnyűsúlyúaknái Rózsa Gábor esélyeshez méltóan versenyzett. Első két mérkőzését ko-val nyerte, a döntőben sem adott esélyt ellenfelének, a martfűi Pető Krisztiánnak, így megérdemelten szerzett újabb bajnoki címet. Az sem meglepő, hogy a kü- löndíjak közül a legtechnikásabb férhversenyzőnek járó is neki dukált. A nehézsúlyúaknái klubtársa, Pethő Gergő első mérkőzését egy fejrúgással, ko-val nyerte. Második megmérettetését is sikerrel vette, így jöhetett a finálé. Itt a martfűi Balogh Zsolt volt az ellenfele, a két harcos nem bírt egymással, a bírák sem döntöttek, így az egy deszkával többet törő Balogh lett a bajnok, a nyíregyházi versenyzőnek a szépen csillogó ezüst jutott. A bajnokság egyben válogatót jelentett a május végi Eu- rópa-bajnokságra, amelynek majd az azeri Baku ad otthont. A Fight Team SE színeit ketten is fogják képviselni, hiszen Rózsa Gábor és Pethő Gergő is ott lesz a kontinens- viadalon. KM-ML sport.szon.hu Sport. A régió ás a nagyvilág sportja Az eredmények, különdijak Férfi kata: 1. Szabó István {Power SE), 2. Tóth Attila (Tekeres SK), 3. Kovács Balázs (BHMSE). ________________________ Női kata: 1. Kovács Mónika (Alba Regia SC), 2. Mármarosi Henrietta (Siófok KSE), 3. Magyari Dóra (Victory) _______________ Küzdelem, férfi 70 kg: 1. Rózsa Gábor (Fight Team SE), 2. Pető Krisztián (Victory), 3. Rapi Balázs (H.I.K.0) és Gál Csaba (Power SE) Férfi 80 kg: 1. Garab Gergő (Castrum), 2. ifj. Zsiga Zsolt (OKKSZK Egyesület), 3. Váczi Zoltán (BHMSE) és Popovics Tamás (Victory) Férfi 90 kg: 1. Balogh Zsolt (Victory), 2. Pethő Gergő (Fight Team SE), 3. Lizák Richárd (SiófoKSE). ______________________ Férfi+90 kg:l. Búzás Gábor (Victory), 2. Duschák Tamás (Victory), 3. Tóth Attila (Sejken STKE) és Lantos Lehel (HIKO) ___ NoiSS kg: 1. Szabó Zsófia (Yakuzák SE), 2. Leiter Anett (BHMSE), 3. Herczeg Lilla (Yakuzák SE) _____________________ Női 65 kg: 1. Körmöndi Lídia (Victory), 2. Müller Anita (Victory), Sári Enikő (Shogun) Női+65 kg: 1. Szepesi Csenge (Kamikaze SE), 2. Faragó Henrietta (Victory), 3. Szabó Anikó (Victory) Kúiondíjak ______________ A legtechnikásabb férfiversenyző: Rózsa Gábor (Fight Team SE) ______ A legtechnikásabb női versenyző: Szabó Zsófia (Victory) Ä légharcösabb férfiversenyző: ifj. Zsiga Zsolt (OKKSZK Egyesület) ________ A legharcosabb női versenyző: Körmöndi Lídia (Victory) A nádastüzek után jöttek a tréningek Jön a tájfutók tavasznyitó versengése tájfutás. Nyakunkon az igazi tavasz, aminek már nagyon sok jele van. Az egyik például az, hogy a Nyíregyházi Honvéd Bottyán SE a hét végén megrendezi a már hagyományosnak számitó Tavasz Kupa tájékozódási futóversenyét, amelynek a kabalási Kabala étterem és presszó lesz a központja. A középtávú, hosszú távú és sprint számokban tizennégy kategóriában (a 12-től a 80 évesekig) mérhetik össze gyorsaságukat az indulók. Szombaton és vasárnap egyaránt délelőtt tíz órakor kezdődik a verseny. Jelentkezni mindkét napon reggel kilenctől lehet a versenyközpontban. KM sport.szon.hu Sport. A régió és a nagyvilág sportja Varga László őrmester hivatást választott, tűzoltóként és kézilabdázóként is helyt akar állni. KÉZILABDA. Nem tűzoltóautó, vagy fecskendő volt a jele az óvodában, nem a „lánglovagok” fogta meg, mégis tűzoltó lett Varga László, a Nyír- Flop Holding Nyíregyháza irányító-átlövője. A miértre sokkal egyszerűbb, hétköznapibb a válasz.- Tavaly januárban megkérdezte édesapám, hogy miért megyek tűzoltónak, mert olvasta, hogy Fehérgyarmaton lehet jelentkezni. Miért is ne? - kezdtem el gondolkodni rajta, végül elhatározásra jutottam, és nekivágtam - avatott be a titokba Varga László. - Különféle alkalmassági teszteket követően beadtam a jelentkezési lapot, majd az elmúlt év második felében elkezdtem az iskolát. Miskolcon ás a fővárosban- Két hónapig Miskolcon, a rendészeti iskolában, majd négy hónapig Budapesten, a katasztrófavédelem oktatási központjában tanultunk. Az elméleti oktatás mellett nagyon sok gyakorlati képzés volt, ezek során jól jött Varga Lászlónak a sportolás során szerzett állóképesség és remek kondi.- Nagyon kemény volt ez a fél esztendő, de szerencsére minden akadályt sikerült vennem - summázta a fél esztendőt Varga László. Aztán február huszonkettedikén eljött a nagy nap, amikor közel kétszáz társával együtt ünnepélyesen tűzoltóvá, pontosabban katasztrófavédelmissé avatták Varga Lászlót, aki őrmesterként a nyíregyházi őrsön kezdte el hivatását.- Már az első nap is mozgalmas és érdekes volt, háromszor vonultunk ki, kétszer ná- dastűzhöz, és egyszer pedig egy árokba csúszott kamionhoz. Jól érzem magam az őrsön, remek a társaság, tetszik a munka - így az őrmester úr. Fontos a munkabeosztás Ami a kézilabdázást illeti, természetesen azt is teljes erőbedobással folytatja majd Varga László. Az elmúlt fél esztendőben az iskola miatt kevesebbet készült a csapattal, ez most megváltozik. Munkabeosztását igyekeznek úgy alakítani, hogy minél több tréningen és meccsen tudjon részt venni. Köszönet a csapatnak- Köszönettel tartozom a klub vezetőinek és csapattársaimnak, hogy megértőek voltak. Igyekszem majd jó játékkal és gólokkal meghálálni mindezt. Amikor szabadnapos vagyok, akkor délelőttönként külön is edzek. Bízom benne, hogy ez sikeresen fog működni, hiszen ebben a kiegyenlített mezőnyben minden találkozó nagyon fontos - vélekedett a játékos Ez valóban így van, és igaz a vasárnapi, hazai mérkőzésre is, amikor a Kecskemét lesz a vendég. km-ml : sport.szon.hu Sport. A régió és a nagyvilág sportja Varga László már túl van az első kivonuláson fotó: magánarchívum l fi r I j Molnár Laura Szurovcsák Ivett Buskó Csenge fotók: tudósítónk Négy érmet úsztak a lányok Buskó Csenge Gerevich- ösztöndíjas, Pardubi- cében válogatottként állhat majd rajtkőre. úszás. Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték az országos úszó diákolimpia döntőit. A háromnapos versenyen a Nyírsuli úszói kiválóan szerepeltek, és négy alkalommal állhatták fel a dobogóra. Az „A” kategóriás (igazolt) versenyzők között Buskó Csenge 100 méteres pillangóúszásban 2. helyezést ért el, kilenc századmásodperccel maradt le az aranyéremről, 100 gyorson szintén dobogóra állhatott, így két érmet nyert a Krúdy Gyula Gimnáziumnak. Szurovcsák Ivettet (nyíregyházi Arany) 100 méteres mellúszásban csak az ifjúsági Európa-bajnok Sebestyén Dalma tudta megelőzni, így egy ezüsttel gyara- píthatta érmei számát. Molnár Laura 100 méteres gyorsúszásban versenyzett kiválóan, ő a kisvárdai Bessenyei színeiben nyert bronzérmet. Két számban indul A héten még két örvendetes esemény történt az úszóknál. Buskó Csengét a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Úszószövetség beválasztotta a Gerevich-ösztöndíjas sportolók körébe. A Gerevich-ösz- töndíjban azok a nemzetközi eredménnyel rendelkező sportolók részesülhetnek, akiket az olimpiai sportágaknál a MOB Szakmai Kollégiuma javasol a MOB elnökségének. Tőrös Károly utánpótlás szövetségi kapitány pedig a május elején a csehországi Pardubicé- ben rendezendő versenyre küldött meghívót Csengének az ifjúsági válogatottba. Turóczy Róbert tanítványa a kétnapos versenyen 200 gyorson és a 4x200 méteres gyorsváltóban képviselheti hazánkat. KM Lezárták a hosszú sorozatot A Nyír-Chem végzett az élen a negyven csapat vetélkedésében. Szombaton véget ért a Nyírsuli által szervezett nyíregyházi Szi-Zo Sport téli teremfoci-bajnokság. A négy hónapos sorozaton negyven csapat játékosai rúgták a labdát, a csoportok másodikjai és győztesei szombaton még felléptek a Bem-iskola csarnokában. Elsőként a négy csoportmásodik körmecs- csezett az ötödik helyért, amit végül a Marso szerzett meg. A négy csoportgyőztes fináléja kiegyenlített küzdelmeket hozott, hiszen három találkozó is döntetlenül ért véget, közte egy, a kispályán ritkaságszámba menően gól nélkül. km Teremfoci Szi-Zo Sport téli terembajnokság Négyes torna az ötödik helyért: Marso-No Szponzor 0-1, -GASE Szent Imre 5-0, -Cívis Márvány 3-2. No Szponzor-GASE Szent Imre 0-2, -Cívis Márvány 5-2. GASE Szent Imre-Civis Márvány 3-1. Végeredmény: 5. Marso 6 (8-3), 6 pont. No Szponzor 6 (7-3), 7. GASE Szent Imre 6 (5-6), 8. Civuis Márvány 1 ponttal. Döntő: Nyír-Chem-Red Wolf 0-0, -T-Forg Trans 2-1, Két Bal 6-2. Red Wolf-T-Forg Trans 2-2, -Két Ball 4-0. T-Forg Trans-Két Bal 1-1. Végeredmény: 1. Nyír-Chem 7,2. Red Wolf 5,3. T-Forg Trans 2,4. Két Bal 1 ponttal. Különdíjasok A csoportok gólkirályai, A csoport: Csohány Zoltán (Nyírség Szerviz), B-csoport: Márkus Gyula (Nyír-Chem), C-csoport: Becser Zoltán (Marso), D-csoport: Szatke Zoltán (T-Forg Trans). _ _____________ legjobb kapusok. A-csoport: Jakucska Csaba (RED Wolf), B-csoport: Varga György (Nyír- Chem), C-csoport: Rácz Mihály (Két Bal), D-csoport: Jászai János (Kis-Döme). „ /finn ff fi • { ' A téli terembajnok Nyír-Chem a szervezőkkel és a támogatókkal. FOTÓ: CSEKE BEA