Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-01 / 51. szám
715503 2014. MÁRCIUS 1., SZOMBAT KELET Fogadónap: kedden és pénteken ’ Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden ás pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Üzenet Zsoldos János, nyíregyházi olvasónktól: Orvos akartam lenni, hogy szavak nélkül dolgoz hassam. Éveken keresztül eltéko zoltam magam a szavakban. ALBERT SCHWEITZER Olvasónk írja Mindenki nagyon jól érezte magát FOTÓ:OLVASÓNKTÓL A vidám hölgykoszorú koszorúzta meg a bált NYÍREGYHÁZA. Generációk találkoztak - nagyon jó hangulatban - a tizennegyedik Kertvárosi Tirpák Bátyus bálon. A fellépők között volt a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület Mandabokori klubja és a Nyíregyházi Hölgykoszorú. Köszönetét mondunk a támogatóknak, a Hölgykoszorú és az egyesület tagjainak, minden résztvevőnek, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeres megvalósításához. MORAUSZKIMIHÁLYNÉ, ELNÖK Olvasóink írják Erős emberek Örülünk Nyíregyháza pozitív turisztikai és közbiztonsági eredményeinek. De sajnos belvárosi lakosként olyan negatív eseményekre is fel kell figyelnünk, melyek elszaporodása egyre inkább beárnyékolja az eredményeket és megzavarják az ott lakók nyugalmát. A hétvégi bulizásokra és annak eredményére gondolok, a Bethlen Gábor utca, a Bessenyei tér és a Szabolcs utca környékén. Péntek és szombat este a fiatalok - nem ritkán gyerekek - már az utcán elkezdik az alkoholfogyasztást. Éjfélre hangos ordibálással, káromkodással, bandázva vándorolnak a szórakozóhelyek között. Útjukat az eldobált flakonok, üres sörös dobozok, összetört üvegek mutatják. Sajnos az utóbbi időben már a kapuk rugdosása is a szórakozásuk része lett. Sőt, hétvégén, hajnalban már üvegeket dobáltak be családi házak udvarára. De nem kímélik az útjukba eső köztéri tárgyakat sem, kidön- tik és megrongálják a KRESZ- táblákat, szemeteskukákat, sőt üzletportált, iskolaablakot is betörnek. Sajnos a péntek és szombat éjszakai vandalizmus és szemetelés nyomai egész hétvégén csúfítják városunkat, melyre nem lehetünk büszkék, főleg a turisták előtt. Javaslunk a szülőknek és az illetékeseknek ezen a környéken egy-egy éjszakai, vagy hétvégi sétát, csak úgy „Mátyás király módjára”. AZOTT LAKÓK Leveleinkből Nehéz helyzetben volt a zsűri fotó: olvasónktól Megálmodták és nagy sikerrel kivitelezték SÉNYŐ. A sényői idősek otthonában nemrégiben farsangi maszkabált tartottunk. A jelmezeket az idősek többsége saját maga álmodta és alkotta is meg. Volt köztük bányász, szőlőfürt, doktor, nővérke, kéményseprő, cigány asszony, kígyóbűvölő, dominó, bohóc, varázslónő, táncosnő, balerina, indián, gengszter, stb. Nagyszerű hangulatban vonultak fel, és az általuk megtestesített figurákra jellemző tulajdonságokat rímekbe szedve be is mutatták azt. Nagy tapsot kapott minden egyes jelmezes. Nehéz dolga is volt a zsűrinek. A díjak átadása után játékos vetélkedő (pl.: lufiterelgetés), majd fergeteges össztánc vette kezdetét, amit csak a frissen kisült és ínycsiklandóan finom farsangi fánk elfogyasztása miatt szüneteltettek. Minden egyes vendég, akár jelmezbe öltözött, akár nem, nagyszerűen érezte magát és felejthetetlen élményekkel gazdagodott a tartalmas nap után. SOLTÉSZ JÓZSEF, MENTÁLHIGIÉNÉS MUNKATÁRS Mindenki kapott ajándékot , r FOTÓ: A SZERZŐ Szenzációs jelmezekben APAGY. Szenzációs jelmezekbe bújtak a gyerekek az Apagyi Zrínyi Hona Általános Iskola farsangján. Az alsó tagozatosok közül nagyon sokan egyénileg, míg a felsősök csoportokban léptek fel. Rengeteg ötletes és munkaigényes jelmezt láthatott a nagy számú közönség, amely tapssal jutalmazta a fellépőket. Az iskola diákönkormányzata minden indulónak ajándékot adott. A zsűri döntése után a helyezetteket oklevéllel és ajándékkal jutalmaztuk. A műsor után a gyerekek a farsangi bálon mulattak, s örültek a tombolán kihúzott nyereményüknek. SIPOSNÉBALOGH ANNA RENAULT! VOLVO MÁRKASZERVIZ SZAKSZERVIZ > Kamionok javítása > Alkatrész értékesítés ® 30/9-383-296 www.hajduservice.hu Levelesládánkból *3/» Segítünk Otthon dolgoznék Segítséget szeretnék kérni a jó szándékú emberektől, hogy esetleg itthon végezhető munkát tudnának ajánlani, pl. varrás, esetleg telefonügyelet, borítékok címzése, vagy valami játékcsomagolás. Megköszönném, ha anyagilag is tudnának segítem, mert naAz énekkart Ádám Fruzsina és Ádám Balázs kísérte gitáron fotó: zsula Róbert Kocsis Janika volt a kormányos „Az Orfeum világa (a '20-as, '30-as évek) és a jelen”, és „A nyírteleki oktatás fellendülése és napjaink sikerei” szlogenek jegyében 'telt a IV. jótékonysági iskolabál Nyírteleken, a Királytelek Vigadóban február 2l-én. A kulturális műsorban az Y Dance Factory, a felső tagozatos énekkar kamarakórus és a kiváló hangú Papp Leila lépett fel. Az este főhősének Kocsis Janika számított, aki igényesen válogatott zenéjével kiváló hangulatot teremtett. A jótékonysági esemény sztárvendége Kuthy Patrícia volt, aki meglepetésvendégével, Balogh Gáborral fülbemászó dalokkal hozta lázba a közönséget. Nálunk az iskolabál nem teljes pedagógusműsor nélkül. Természetesen volt finom vacsora, sütemény, éjfélkor töltött káposzta, tombolasorsolás és gyümölcsfelszolgálás. Az intézmény a bál teljes bevételét - a hagyományoknak megfelelően - ismét nemes célra, az iskola szépítésére és diákjai versenyeztetésére fordítja. FINTOR GÁBOR, KULTURÁLIS VEZETŐ Emberséggel Ha az ember az egészségügy helyzetéről, állapotáról hall híreket, azok általában nem túl pozitívak, s ha netán kórházba kell menni, elég nagy frász fogja el. Azonban az ellenkezőjét éltem át nemrégiben a Sz.-Sz.-B. Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház fehérgyarmati kórházának sebészeti osztályán. Műtétem, s az azt követő kezelések alkalmával szembesültem azzal, hogy ebben a kórházban jól „mennek a dolgok”! Az itt eltöltött öt nap során magas színvonalú szakmai munkát, lelkiismeretes gyógyítást tapasztaltam. Jó a munkamorál, a légkör, a kapcsolat a betegek s a dolgozók között. Kedvesek, figyelmesek, szorgalmasak. Rend, tisztaság mindenhol. Mindenki alázattal végzi munkáját az osztályvezető főorvostól a szakorvoson át a nővérig, szakápoló, műtős, beteghordozó, adminisztrátorig takarítóig. Kívánom, hogy további sikereket érjenek el hivatásukban, s kívánok jó egészséget valamennyiüknek! SZIKAI ERNŐ gyón nagy bajban vagyok. A rezsiköltségemet sem tudom már fizetni. Egyedül élek, a férjem meghalt. Teljesen el vagyok keseredve, hogy mi lesz velem. Tel.: 20/958-9266. Gyógyszerre sem jut Súlyos tüdő- és szívbeteg vagyok, ehhez még hozzájárul a súlyos asztmám is. Sok időt töltök kórházban. Dolgozni nem bírok, így csak az önkormányzattól kapott 22 800 forintból élünk ketten a fiammal. El kellett adnunk a hűtőszekrényünket, a mosógépet, a centrifugát, hogy legalább a számlákból tudjunk valamennyit kifizetni, legalább villanyunk legyen. Nagyon sokszor még a gyógyszereimet sem tudom kiváltani, hogy legalább egy pár falatra jusson. Itt a tél, s tűz- revalóra sincs pénzünk, hogy venni tudjunk. Bármilyen segítséget elfogadunk! Tel.: 20/3299-306. Eszünk, vagy megfagyunk Nyugdíjasok vagyunk és betegek is. Kérem, segítsenek nekünk, hiszen már tüzelőre sem jut. Vagy tüzelünk és éhen halunk, vagy eszünk és megfagyunk. Bármilyen tűz- revalót elfogadunk. Telefon: 20/207-7776. tk Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Két ország, egy cél, közös siker! „Removing barriers of the cross-border transit between Lazuri and Zajta” (HURO/1101/152/1.1.1)-„A határsorompók lebontása Lázári és Zajta között” Elkezdődött Zajta és Lázári községek közös útépítési projektje, amelynek célja a határon átnyúló közlekedés fejlesztése a határmenti települések megközelíthetőségének javítása, valamint az emberek és áruk határon keresztül történő mozgásának megkönnyítése érdekében. A projekt 20 hónapig tart, 2012. szeptember 3-tól 2014. április 30-ig, összköltségvetése 1.755.112 euró, amelyet a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programon (1. prioritási tengely: Az együttműködési terület közös, fenntartható fejlesztéséhez szükséges kulcsfeltételek javítása, 1.1 beavatkozási terület: A határon átnyúló közlekedés fejlesztése, 1.1.1 Útfejlesztés) keresztül az Európai Unió és a két szomszédos ország kormányai 97,57%-ban társfinanszíroznak. A projekt tevékenységei: projektmenedzsment, kommunikációs feladatok ellátása, tanulmányok és technikai dokumentációk elkészítése, engedélyek beszerzése, 6606,21 m európai standardoknak megfelelő összekötő út építése. Jelen hirdetés tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap LAZURI 4 ZAJTA www.lazuri-zajta.eu HIRDETÉS HIRDETÉS