Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-19 / 65. szám
kelÉtiNAPLÓ LXXI. ÉVFOLYAM, Brigitta hátrányos helyzetű gyerekekkel szeretne foglalkozni. 3. OLDAL Nélkülözhetetlenek a szociális munka sok. KALENYÁK ESZTER 3. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2014. MÁRCIUS 19. 18°C Csökken a felhőzet, kisüt a nap, megerősödik ászéi. REGGEL DÉLBEN ESTE Bál is segíti a városi térképet ny{regyháza. A vakok és gyengén látók számára segítene megismertetni Nyíregyházát az a „tapintható térkép”, ami a város közterületén kapna helyet. A domborművön Nyíregyháza legjellegzetesebb épületeit lehet majd kitapogatni. A megvalósítást segíti az a jótékonysági bál is, amelyet a megyei önkormányzat támogatásával a nyíregyházi Rotary Club rendezett a napokban. Mint Maleczki Péter elnök elmondta, a bálon egymillió forint gyűlt össze, km A táncosok fotó: pusztai Sándor Táncoltak a Bencs villában NYÍREGYHÁZA. Egy felejthetetlen esten ismerte meg Erdély csodáit a közönség kedden este Nyíregyházán, a Bencs villában. Elsőként Pájer Szabolcs szavalata varázsolta el a nézőket, majd Jámbor István előadása következett. Ezután egy másik művészeti ágból hoztak igazi érdekességeket a Szabolcs Táncegyüttes táncosai. KM Élenjárók A megújuló energiaforrások részaránya az összes energiafelhasználásból, százalék Svédország Lettország* Finnország Ausztria Dánia Észtország Portugália Románia Szlovénia Magyarország* * Becsült adat grafika: ékn. forrás: eurostat/mti Tartalomból Fókuszban: a munkavédelem 5. Gazdaság 6. Hazai tájakon 8. Sport 9., 10. Kelet-Magyaromig 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 770133 205030 1 ^ 1 Forognak a miUiárdok U I ’ : Hotel Fenyvl BAKTALÓRÁtm számok a mai napig páratlan együttműködéssel vitt kezdeményezésről kedden, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.- A vállalkozók egyik legnagyobb gondja a tőke- és forráshiány, ezen segített a Széchenyi Kártya a maga kedvezményes kamatozásával és egyszerűsített igénylési eljárásával - emelt ki két fontos szempontot Pekó László, a kamara elnöke. Itt tette hozzá, hogy a sikerhez szükség van vállalkozóbarát állam- és közigazgatásra, kiszámítható gazdasági környezetre, gazdasági növekedésre is.- Szolgáltató közigazgatás a célunk, amely egyszerűbb. gyorsabb ügyintézéssel segíti a vállalkozókat - reagált dr. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott. Itt említette, hogy az általános ügyintézési határidő 30-ról 21 napra csökken, és az újonnan nyíló kormányablakok 10-15 kilométeres körzetben teszik lehetővé a hivatalos ügyek egyablakos intézését. /6. km-nyzs A tőkehiányos vállalkozói kör kihasználja a kártya lehetőségeit. NYÍREGYHÁZA. Csak megyénkben 9000 vállalkozó jutott mintegy 60 milliárd forint kedvezményes hitelhez a 2002-ben indított Széchenyi Kártya Program keretében - beszéltek önmagukért a Hamarosan elkészül az új receptfüzetünk A hagyományokhoz híven idén is meghirdettük húsvéti receptpályázatunkat, melyre ezúttal is szép számmal érkeztek a pályamunkák. Varga János, a baktalórántházi Hotel Fenyves sous chef-je és kollégái a fotózáshoz kedden el is készítették a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb húsz receptet. fotó: racskó tibor Régi fényében tündökölne Néha lesz egy kis áramszünet NYÍREGYHÁZA. Az intézeti elektromos főelosztók fejlesztésével újabb állomáshoz értek a Tömbkórház projekthez kapcsolódó munkafolyamatok a Jósa András Oktatókórház területén. Március 20-ától a transzformátorok és az elektromos szekrények cseréjét végzik el a szakemberek, emiatt - főként hétvégeken -, szakaszos áramszünetekre lehet számítani nyolc héten át. n. Területfejlesztési konferenciát tartottak kedden Záhonyban. ZÁHONY Mint arról már többször is beszámoltunk, az új uniós költségvetési ciklusban (2014-2020) hetven milliárd forint áll a megyei önkormányzat rendelkezésére, melyet területfejlesztési célokra használhat fel. Ebből negyvenhat milliárd forint megyei, huszonnégy milliárd forint pedig járási szinten pályázható meg. Eltökélt szakemberek Egykor Záhonyt a kelet kapujaként emlegették, hiszen itt bonyolították le a legnagyobb szárazföldi áruforgalmat Magyarország és a Szovjetunió, majd hazánk és Ukrajna között. Sajnos ezek az idők már elmúltak, de a térség szakemberei eltökéltek abban, hogy visszahozzanak valamit a múlt elveszett fényéből.- A lehívható forrásokat okosan felhasználva elérhetjük, hogy Záhony és térsége a régi fényében tündökölhessen - mondta Széles András, a Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója a keddi konferencián. /6. KM-TG ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV Tűzgyújtási tilalom van! NYÍREGYHÁZA. - Országos ellenőrzés-sorozatot indított a szabadtéri tüzek megelőzése érdekében a katasztrófavédelem - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hajdú Márton közölte: az ellenőrzéssel párhuzamosan tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére is. Az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek kétszáz méteres körzetén belül található külterületi ingatlanokon tilos a tűzgyújtás, beleértve a tűzrakó helyeket is. /5. Sok munkát adtak a tűzoltóknak az avartüzek » Felújítják A NyírVV Kft. munkatársai megkezdték a nyíregyházi holokauszt emlékmű renoválását. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR “ Elhelyezték az alapkövet A pusztadobosiak régi álma válik valóra azzal, hogy mintegy 60 millió forintos támogatással elkészül a település új egészségháza. Az ünnepélyes alapkőletételen Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár azt kérte a gyerekektől, óvják az épületet és becsüljék meg. a benne dolgozók munkáját. /3. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Foglalkoztatás és képzés Megyénk öt városában működnek szolgáltatási központok. NYÍREGYHÁZA. Napjainkig mintegy 7800 érintettet vont be a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási programjába a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. Tatosné Takács Andrea, a szervezet főigazgató-helyettese elmondta, hogy a program révén Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében eddig 704-en jutottak foglalkoztatási lehetőséghez vagy képzéshez. n. km n&ciusVt&ÁH8j mew« atósztet IRIAGE francia e a u thermale kozmetikumok Két Uriage termék vásárlása esetén az alacsonyabb árú termékért csak 990 Ft L -ot fizetsz! Egy különleges, jótékony termálvíz, mely minden bőrtípusra , ^ é alkalmazható, beleértve az érzékeny bőrt is! Egy forrás összes gazdagsága koncentrálódik minden URIAGE termékben. Nyíregyháza, Hősök tere 10. (a zöld irodaház mellett) Nyitva: H-R: 7.00-20.00, Szo-Vas.: 8.00-16.00 p. S 42/406-076 Részletek: személyesen illetve CYOGVSZLRTÁR facebookon: Platán Gyógyszertár Mindennap akció! \ ^ | ^ | HIRDETÉS