Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-13 / 61. szám
2014. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK KELET M«CTU««UO Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Pávázó értékek Az a szép, az a szép, az a szép, hogy újra fölszállott a páva. Nem pompás tollazattal, nem hosszú farokkal, nem rikácsoló hanggal és még csak nem is a vármegye házára. Mégis zajosra sikerült a belépő. Pedig olybá tűnt, hogy csendesen, kedvesen, különösebb csinnadratta nélkül, a kereskedelmi jelleget mellőzve ugranak fejest a Dunába. Valójában a hullámos tévé élő show-ját közel egymillióan nézték a minap! Jóval a tavalyi műsorfolyam nézettsége felett volt a szint, és ezúttal is olyan mederben tartotta a műsort Herczku Ágnes és Novák Péter, ami jóízű, fogyasztható szórakozást kínált vacsoraidőben az érdeklődőknek. Lám, ha deklaráltan az érték a mérték, képes mágnesként vonzani a tekinteteket. A ténylegesen szakértő zsűri (Sebestyén Márta, Diószegi László, dr. Agócs Gergely, Sebő Ferenc és Zsuráfszky Zoltán) ámult-bámult a magas szintű hagyományápolás láttán. Le a pávatollas kalappal előttük! Március 15-én 18.35 órától a Nyírség Táncegyüttes is megméretteti magát. Garantáltan a néptánc ünnepe lesz! lada@inform.hu Nyilvánvaló provokáció? UNGVÁR. - Az ukrán Külügyminisztérium kategorikusan elítéli a magyar honfoglalási emlékmű ellen 2014. március 10-én elkövetett vandál cselekményt - jelentette ki Jev- hen Perebijnyisz külügyi szóvivő. - Az ukrán külügyi tárca arra kérte a Belügyminisztériumot és a Kárpátalja Megyei Közigazgatást, hogy a lehető leggyorsabban folytassa le az említett incidens ügyében indított nyomozást. A vereckei emlékmű-gyújtogatás kapcsán az ukrajnai médiában megjelent híradások csaknem kivétel nélkül azt sugallják, hogy ezúttal nem az ukrán szélsőjobbos erők állnak a háttérben, hanem nyilvánvaló provokációról van szó, mellyel bizonyos Moszkva-barát szerveződések a Kárpátalján élő nemzetiségek közötti ellentéteket próbálják szítani. PALKÓ ISTVÁN Washington ki fog állni Ukrajna mellett WASHINGTON, Az USA teljes mértékben elutasítja a krími népszavazás tervét - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, miután tárgyalt Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel. Hangsúlyozta, hogy Washington ki fog állni Ukrajna mellett. Az elnök rámutatott, hogy az Egyesült Államok és a világ kénytelen lesz megfizettetni az árát Oroszországgal annak, ha nem változtat ukrajnai politikáján. MTI Januárban 2,8 százalékkal nőtt a magyar kivitel euróbán számolt értéke a múlt év azonos hónapjához képest, az import gyakorlatilag változatlan szinten maradt, ugyanis 0,1 százalékkal csökkent - jelentette az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az exporttöbblet 461 millió euró volt, 188 millió euróval nagyobb a tavaly januárinál. Egy esztendeje választották meg a pápát Budapest. Hálaadó szentmisét tartanak Ferenc pápa megválasztásának első évfordulója alkalmából ma a budapesti Szent István-bazilikában. A szentmisét Alberto Bottari de Castello érsek, Magyarország apostoli nunciusa mondja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelenlévő tagjaival, élükön Erdő Péter bíborossal. A szentmisére invitálták mások mellett a közjogi méltóságokat. mti Ferenc pápa nagy népszerűségre tett szert fotó: getty images Simon Gábor: őrizetből előzetes Simon Gábort rendőrök kísérték a Pesti Központi Kerületi Bíróságra a tárgyalásra fotó: mti. kovács tamás Előzetes letartóztatásba helyezték a volt országgyűlési képviselőt. Budapest, Előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják. Nagy István, Simon Gábor védője a tárgyalást követően újságíróknak azt mondta: a bíróság 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatást, a kényszerintézkedés ellen Simon Gábor és ő maga is fellebbezést jelentett be. Simon Gábor nem válaszolt egyetlen újságírói kérdésre sem, miközben bilincsben kísérték az őrök. Provokációnak tartotta Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságíróknak elmondta: a tárgyaláson az ügyész fenntartotta indítványát, a gyanúsított védője pedig elsősorban szabadlábra helyezést, másodsorban házi őrizet elrendelését kérte. A szóvivő közlése szerint a bíróság megállapította: az alapos gyanú mind a költségvetési csalás, mind a magán- és közokirat-hamisítás esetében fennáll. A kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a bíróság. A megfellebbezett határozatról a Fővárosi Törvényszék dönt. Nagy István ügyvéd még a kényszerintézkedésről szóló tárgyalás szünetében közölte: Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, a közokirat-hamisítás kapcsán pedig azt mondta, hogy azt kifejezetten provokációnak tartja. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas. Megalapozott gyanúval A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február í2-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését. mti Oroszország támadni kész? Andrij Parubij: az orosz hadsereg átfogó benyomulása fenyegeti Ukrajnát. KiJEV. Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) vezetője kijevi sajtóértekezletén elmondta: az orosz fegyveres erők több mint 80 ezer katonát, továbbá csaknem 270 harckocsit, 180 páncélozott harci járművet, 380 tüzérségi üteget, 18 rakéta-sorozatvető rendszert, 140 harci repülőgépet, 90 csapásmérő katonai helikoptert és 19 hadihajót vontak össze az ukrán határnál. Közölte, hogy ezek közül két alakulat - csaknem 8 ezer katona, 170 harckocsi, 520 páncélozott harci jármű, 120 tüzérségi üteg, 40 repülőgép és 20 helikopter - van közvetlenül Ukrajna északi határánál, ahonnan állítása szerint néhány óra alatt elérhetik a fővárost, Kijevet. A csapatokat Ukrajna felé északkelet és kelet felől, továbbá délen az oroszországi krasznodari terület és a Dnyeszter-mellék irányából csoportosítják át az ország határai felé. Ukrán harckészültség Az államfő mellett működő tanács titkára emlékeztetett arra, hogy az ukrán fegyveres erők harci készültségben vannak, és hadgyakorlatokat folytatnak. Kijelentette, hogy a gyakorlatokra átcsoportosított haderők az adott helyről a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban képesek reagálni „azokra a kihívásokra, amelyekkel Ukrajna ma szembenéz”.-Egységeink jelenleg oly módon vannak elhelyezve, hogy képesek legyenek bármely irányból érkező támadást visszaverni - tette hozzá újságírói kérdésre válaszolva. Parubij közölte, hogy Moszkva Ukrajna délkeleti megyéiben is a krími forgató- könyvet akarta megvalósítani, azaz előbb fegyveresek szállták volna meg a helyi adminisztrációs épületeket, majd népszavazást követeltek volna az Ukrajnától való elszakadásról. Elmondása szerint ezt azonban az ukrán fegyveres erők, a rendvédelmi szervek megakadályozták. mti <§> Krími menekültekre számítanak Megnövekszik a Krímből menekülők száma Ukrajna belső területein, ha folytatódik az Oroszországi Föderáció agresszív tevékenysége. Jelenleg 399 menekültet, közöttük legfeljebb száz tatár nemzetiségűt tartanak nyilván Ukrajna belső területén. fotó: getty images <§> Jó kapcsolat Malajziával Anifah Aman malajziai külügyminiszter és Martonyi János a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón. A magyar külügyi tárca vezetője elmondta, hogy mielőbb meg kell kötni a Malajzia és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodást. FOTÓ: MTI, KOCÁS ATTILA Kevesebb áram fogyott télen Budapest. A szokásosnál kevesebb áram fogyott a télen, a három téli hónapban csaknem 239 gigawattórával alacsonyabb felhasználást mért a Mavir Magyar Villamosener- gia-ipari Átviteli Rendszer- irányító Zrt. az elmúlt négy év téli időszakainak átlagánál. Az enyhébb időjárásnak is köszönhetően az elmúlt három hónapban az összes bruttó villamosenergia-fel- használás csaknem 10 883 gigawattóra volt, míg az előző négy év téli időszakainak átlagos fogyasztása meghaladta a ll 121 gigawattórát. MTI NVB: Az exit poll 19 óra után közölhető BUDAPEST. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése szerint a választás estéjén az exit poll közvélemény-kutatások eredményét már 19 órától nyilvánosságra lehet hozni, a választási irodák azonban csak azt követően tehetik közzé a választás előzetes tájékoztató adatait, hogy a szavazás valamennyi szavazóhelyiségben lezárult. Az NVB iránymutatása emlékeztet arra, hogy a választási eljárási törvény a „szavazás befejezése” és a „szavazás lezárása” kifejezéseket nem szinonimaként, hanem eltérő jelentéstartalommal használja. A szavazás lezárása azt az időpontot jelöli, amikor a szavazatszámláló bizottság, illetve a külképviseleti választási iroda ténylegesen lezárja a voksolást. Ez az időpont a szavazás befejezésének időpontjától akkor térhet el, ha a még sorban álló választópolgárok miatt a szavazás lezárása a voksolás befejezésénél későbbi időpontban történik meg. MTI Devizaárfolyam (2014.03.12.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,97 +0,87 USA dollár 226,53 +0,47 Svájci frank 258,15 + 1,12 Angol font 376,49 +0,53 Román lej 69,58 +0,02 Ukrán hrivnya 24,48-0,01 Horvát kuna 41,00 +0,05 Lengyel zloty 74,24 +0,03 ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB