Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-12 / 60. szám

2014. MÁRCIUS 12.. SZERDA kelét GYÁSZHÍR ——— A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét % \ „Amikor az Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: gyere haza!" „Drága jó szívét, két dolgos kezét áldd meg Atyám, S mi köszönjük, hogy ő lehetett a mi Édesapánk, Nagyapánk. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy TENKELY JÓZSEF (Öcsi) volt gégényi lakos, 66 éves korában, türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegség után váratlanul elhunyt. Temetése 2014. március 14-én Mórakor lesz a gégényi temető rava­talozójából, a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család. Elmenni oly nehéz volt, itt hagyni titeket. De ne fájjon most már szivetek. Mert én boldog vagyok, S fényes felhőkön túl, találkozunk még. Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. HEGYES GÁBORNÉ szül. Ferkó Jolán volt nagyhalászi majd nyíregyházi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése 2014. március 17-én 11 órakor lesz az Északi temető Főbejárati ravatalozójából. 724923 Gyászoló család f "Ma szomorúbb lett a Föld, s fakóbb az ég színe, Egy szív állt meg örökre, a jó anyánk szíve!" Fájó szívvel tudatjuk, hogy OZV. SZEGODY JANOSNE szül: Juhász Paula 76 éves korában hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása, 2014. március 14-én pénteken 14 órától lesz az orosi temető ravatalozójában. ,2Í„„ Gyászoló szerettei „Ma is úgy, mint réges-régen, O volna végső menedékem. Mindent, mi fáj, s szívem tépi, elpanaszolnék sorra néki. Fejem keblére hajtanám, ha élne még az édesanyám. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy MARKUS LASZLONE szül. Boros Ibolya volt nagyhalászi lakos, életének 58. évében hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2014. március 13-án, csütörtökön 13 órakor lesz a nagyhalászi temetőben. 25170 Gvászoló család. „Szerettünk volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttünk, de már nem lehetett, Szeretteink, Isten veletek. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy RIEGEL MIHÁLY és RIEGEL MIHÁLYNÉ kótaji, (volt nyírtelki) lakosok, 2014. március 4-én tragikus hirte­lenséggel elhunytak. Flamvasztás utáni búcsúztatásuk 2014. márci- s us 14-én (pénteken) 13.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető S főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család. (i---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Gyaszközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfuz Temetkezés Nyíregyháza, Ady Endre utca 2/A. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jäger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Üjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és iparcikk Üzlet Káííósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 ! Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6. 7. +36 70 239-24-85 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy ID. REBAK ISTVÁN volt nyírmadai lakos, életének 91. évében csendesen elhunyt. Teme­tése 2014. március 13-án (csütörtökön) 14.00 órakor lesz a nyírmadai temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család. 3Ü Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad. (Dosztojevszkij) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÉTKÖZI TAMÁS Tomcsi életének 22. évében tragikus motoros balesetben váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. március 14-én 12 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család 725167 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik HAJCSÁR KRISZTIÁN | temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj- K dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk PETHŐ LÁSZLÓNÉ ; temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PRISTYAK JANOS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KRAJECZ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS MEGEMLEKEZES „ Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, de a szívünkben él, és örökre ott marad. ” Soha el nem múló szeretettel emlékezünk, GÁVA KÁROLY volt napkori lakos halálának 10. évfordulóján. Szerető családja. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL

Next

/
Oldalképek
Tartalom