Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-12 / 60. szám
2014. MÁRCIUS 12., SZERDA twitter.com/mesandor Nézőpont Sándor Mestervizsga Nehéz kenyeret kapott az idény elejére, talán az egész szezonra Sebastian Vettel: bátran kijelenthetjük, hogy a fiatal extraklasszisnak az idei lesz a mestervizsgája. Négy éve kirobbanthatatlan a trónról a még mindig csak 26 éves német, akit bírálói eddig rendszeresen azzal vádoltak, hogy a mezőny legjobb autójában ül, ráadásul az egész csapat „alá” dolgozik: most bizony nem így lesz, ugyanis az RB10- es a tesztek alapján nemhogy a legjobbnak, hanem egyenesen gyötrelmesnek mutatkozik, s a krízishelyzet komoly próbára teszi a szoros pilóta-csapat kapcsolatot. Egy közkeletű, a Formai-ben gyakran hangoztatott mondás szerint csakis az lehet igazi nagy bajnok, aki nem csak egy alakulatnál tudott sikeresen vb-t nyerni. Vettel- nek egyelőre nem akaródzik csapatot váltani, a mostani sanyarú szituáció viszont lehetőségnek is tekinthető: ha ki tudja vezetni a kissé zavarodottnak tűnő energiaitalos egyletet a labirintusból, azzal akár egy életre betapaszthatja a kritikusok száját. Az idény elég hosszú ahhoz, hogy ezt véghezvigye, s ki tudja, talán épp neki kedvez majd az évadzárós pontduplázás. Az a regula, amelynek bevezetését azért szorgalmazták, hogy esélyt adjanak az utóbbi években rendre tönkrevert Vettel-vadászoknak... KELET A jelek alapján az új szabályrendszer a Mercedesnek fekszik a leginkább fotó: Mercedes amg Mercedes Lépéselőnyben van a Mercedes A tesztek alapján úgy tűnik, hogy négyévnyi Red Buli-dominancia után komoly esély van az őrségváltásra. forma-1. Nincs több esély- latolgatás: hétvégén, a mel- bourne-i Albert Parkban végre élesben is megláthatjuk, hogy mire képesek a látványos átalakuláson átesett Forma-l-es versenyautók. Indul a szezon, s ezzel elkezdődik a sportág legeslegújabb korszaka. Alig tettük túl magunkat azon a vizuális sokkon, amelyet a hangyászsün, morzsaporszívó vagy épp az aszimmetrikus villa okozott az autók orrkúpján, az Ausztrál Nagydíjon máris jöhet a következő, mivel jó előre borítékolható, hogy rég volt olyan magas a kiesők száma, mint az új 1,6-os, V6-0S, az eddiginél jóval komplexebb és nagyobb teljesítményű hibrid rendszerrel megspékelt turbómotorok első megmérettetésén lesz. Noha a mezőny január vége óta 12 napon át nyúzta a korábbiakhoz képest jócskán más hangon búgó új teremtményeket, a derűlátóbb jóslatok is arról szólnak, hogy legfeljebb a mezőny fele láthatja meg a kockás zászlót. Esély az őrségváltásra A tesztek alapján úgy tűnik, hogy négyévnyi Red Bull-do- minancia után komoly esély van az őrségváltásra: az egész Renault-kompánia látványosan szenvedett a tréningeken, különösképpen az energiaitalosok RBlo-es gépe mutatkozott megbízhatatlannak, míg a jelek szerint az új szabályrendszer a Mercedesnek és partnercsapatainak fekszik leginkább. A csillagos hajtóművel szerelt autók gyorsnak és megbízhatónak tűntek. A gyári csapat a favorit Jól muzsikált a Force India és a McLaren, ígéretes a Re- nault-tól szerencsés időzítéssel átpártoló, ezzel talán újra a felemelkedés útjára lépő Williams, de a szakma a Lewis Hamiltont és Nico Ros- berget hadrendbe állító gyári csapatot tartja favoritnak.- Ellenfeleinket biztosan idén is borzalmasan nehéz lesz legyőzni, de úgy érzem, hogy fel vagyok szerelve azokkal az eszközökkel, amelyekre a sikerhez szükségem van - fújta meg harci kürtjét Hamilton, aki 2008 után szeretne végre ismét bajnok lenni. Noha a britet teljes optimizmus jellemzi, legalább ennyire bizakodó Rosberg is, ráadásul az idén bevezetésre kerülő szigorú üzemanyaglimit - az eddigi 150-160 helyett 100 kilogrammnyival kell teljesíteni a távot - apropóján több bennfentes is hajlik arra, hogy a regula által megkívánt taktikusabb versenyzés a németnek kedvezhet. Hamilton az első számú favorit Bár a Red Bull erősen küszködött, hibát követnek el azok, akik máris leírják az utóbbi négy szezon bajnokát, Sebastian Vettelt: Hamilton és a McLaren-vezérpilóta Jen- són Button is elismerte, hogy amikor épp ment az RBlO-es, riasztóan gyorsnak tűnt, így az idény előrehaladtával valószínűleg versenyképes gép csiszolódik a tervezőgéniusz Adrian Newey idei művéből is. A legnagyobb brit fogadóirodánál a szenvedés ellenére is Vettel a második számú idei vb-esélyes Hamilton után. Vérmes reményei vannak a Ferrarinak is: a nyáron új gyárba költöző vörösöktől az olasz drukkerhad vb-címet követel, s az F14T nem is szerepelt rosz- szul a felkészülési időszakban. Jó kérdés persze, hogy nem fizetnek-e nagy árat azért, hogy összeülteitek két olyan nagyágyút, mint Fernando Alonso és Kimi Ráikkönen... MÉSZÁROSSÁNDOR Fel vagyunk szerelve sikerhez szükséges eszközökkel LEWIS HAMILTON Az idei menetrend Időpont Verseny Helyszín Kör 19. November 23. Abu Dhabi Nagydíj Abu Dhabi 55 Sebastian Vettel várja már a rajtot fotó: getty images Danyll Kvjat fotó:toro rosso Marcus Ericsson fotó: caterham Kevin Magnussen fotó: mclaren Három az ifjú muskétás Svéd, orosz és dán pilóta debütálhat az idei sorozaton. FORMA-l. Melbourne-ben három ifjú muskétás kap lehetőséget a bemutatkozásra. A Caterham által szerződtetett Marcus Ericsson révén a svédeknek Stefan Johansson 1991-es visszavonulása óta először lesz Fl-es versenyzőjük. A 23 éves sofőr - aki Ráikkönen rajongójából válik a finn pályatársává - legjobb eredményként egy összetettbeli hatodik helyezéssel büszkélkedhet a GP2-ből, támogatói azonban elég pénzt tettek az asztalra ahhoz, hogy szerződtessék. Danyil Kvjat és Kevin Magnussen elsősorban a tehetségnek köszönheti a sanszot: előbbi a GP3 tavalyi bajnoka, akit „az orosz Vettelként” is szokás emlegetni amiatt, hogy a némethez hasonlóan a Red Bull tehetséggondozó programjából került a Toro Rossóhoz, míg utóbbi a Formula Renault 3-5 tavalyi bajnoka, s akárcsak annak idején Lewis Hamilton, a McLarennél debütálhat. A dán pilóta Nico Rosberg- hez hasonlóan a versenyzőcsemeték táborához tartozik: édesapja, Jan Magnussen 1995 és 1998 között a McLaren és a Stewart színeiben összesen 25 Fl-es nagydíjon indult, de egyetlen megszerzett ponttal a soha be nem vált ígéretek egyike maradt. MS Nagy kérdés: lesz-e robbanás a Ferrarinél? Izgalmasnak ígérkezik Fernando Alonso és Kimi Ráikkönen párviadala. FORMA-l. A szezon egyik legérdekesebb csemegéjének kétségkívül a tűz és a jég, azaz Fernando Alonso és Kimi Ráikkönen házi csatája Ígérkezik a Ferrarinál. A vörösöknél több évtized után végre nem alá-fölé- rendeltségi viszony jellemzi majd a versenyzőpárost, hanem két igazi nagyágyút eresztenek egymásnak. Noha eddig békés mederben zajlottak a dolgok a lobbanékony, kétszeres vb-első spanyol, valamint a gárda mind a mai napig utolsó egyéni címét jegyző, két Lotus-szezon után visszatérő finn között, sokan máris mernének fogadni arra, hogy hamar elszabadulnak az indulatok. Márpedig ha belháború robban ki, az akár az esetleges bajnoki esélyeket is erősen veszélyeztetheti. A vezetők elbagatellizálják Nem meglepő, hogy a csapat- vezetés egyelőre igyekszik elbagatellizálni a kérdést:- Mi az, ami nem veszélyes a Forma-l-ben? - felelt egy kérdéssel a robbanós páros veszélyeit forszírozó kérdésre a szakvezető, Stefano Domenicali, aki elismerni valószínűleg sosem fogja, de paddock-pletykák szerint azért igazolta le Ráikkönent Felipe Mássá helyére, hogy kissé lehűtsék az utóbbi évek sikertelen titulushajhászata után tavaly egyre gyakrabban felfortyanó Alonsót. Ezzel vélhetően tisztában van a politikai játszmáktól köztudottan nem félő spanyol is, de egyelőre még nem érzi veszélyeztetve a pozicióját. ms Stefano Domenicalinak nem lesz egyszerű dolga fotó: getty images Változások- 2,4 literes, V8-as atmoszferikus helyett 1,6 literes, V6-os turbómotorok, 15 ezerre korlátozott percenkénti fordulatszámmal. A korábbi nyolc helyett már csak öt motor használható a szezon során. _______________- KERS helyett ERS: a hibridrendszer a fékezés közben keletkező' energiát, valamint a kipufogógáz hőjéből származó energiát is hasznosítja, így körönként 33,33 másodpercig 160 plusz lóerőt biztosít. ________________- Egyetlen, középre pozícionált kipufogó a korábbi ikermegoldás helyett: ezzel száműzték annak lehetőségét, hogy a forró kipufogógázt a diffúzorhoz vezessék. Az utóbbi években ez volt a Red Bull egyik legfontosabb fegyvere.- Az új előírások szerint készült váltók a tavalyi héttel szemben nyolcfokoza- túak, fix áttételezésűek és már nem öt, hanem hat egymást követő futamot kell kibírniuk. Míg korábban 30 áttételezési variációból lehetett választani, mostantól csak egyszer lehet variálni a szezon során: minden egyéb módosítás büntetést von maga után. ________- A furábbnál furább orrkúpok annak köszönhetőek, hogy az ominózus komponenst keskenyebbre és alacsonyabbra kellett szabni: a módosítást a biztonsággal indokolták, így ugyanis ütközés esetén kisebb az esélye annak, hogy a másik autó hátsó kereke a kocsi orra alá ékelődik.- Mivel az idei hajtáslánc jóval nehezebb a korábbinál, az autók minimumsúlyát 642-ről 691 kilogrammra emelték fel. A termetesebb pilótáknak még így is sokat kellett fogyniuk a téli időszakban.- Változik az időmérő is: a Q120 helyett 18 perces lesz, a Q3 hossza viszont 10-ről 12 percre nő, ráadásul erre a résztvevők kapnak egy extra szett lágy abroncsot is. Mostantól a futamot nem a Q3-ban használt, hanem a legjobban sikerült Q2-es körben fent lévő gumi- szettel kell kezdeni._____________- Nagy felháborodást váltott ki az ötlet, de elfogadták: az évadzáró összecsapáson elért pontokat az idei évtől megkétszerezik. Bevezetik a büntetőpontokat is: aki egy szezonon belül összegyűjt 12 büntetőpontot, egyfutamos eltiltással sújtják.