Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-12 / 60. szám

2014. MÁRCIUS 12, SZERDA KELET ■ Játszótéren A Nagykállóban élő Kenész Dominika és testvére, László gyakran keresik fel a Korányi úti lakótelepen a játszóteret. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Energiatakarékos lett a kislétai ápoló otthon KISLÉTA. Az 1957-ben létreho­zott kislétai Ápoló-Gondozó Otthon bentlakásos formában gondoskodik 220 gyógypeda­gógiai vagy egyéb iskolarend­szerű oktatás, nevelés körébe nem vonható súlyos vagy hal­mozottan fogyatékos kiskorú és felnőtt szociális és egész­ségügyi ellátásáról, terápiás célú foglalkoztatásáról. A természetvédelmi park­ban található, hét ingatlanból álló, a Szociális és Gyermekvé­delmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének fenntartá­sában működő intézmény­ben csaknem 126 millió forint uniós és hazai támogatással energetikai és épületgépésze­ti fejlesztés történt. A keddi projektzáró ren­dezvényen elmondták: a projekt keretében a fűtés és használati meleg víz rend­szerének részleges korszerű­sítése valósult meg, elkészült az utólagos külső hőszige­telés, valamint tizenhárom külső nyílászárót is újra cse­réltek. Korszerű, nagy hatásfokú kondenzációs kazánokat épí­tettek be, továbbá harminc­hat darabból álló napkollek­torrendszert építettek ki.- A projekt célja, növeked­jen az energiahatékonyság, az energiaköltségek csökkenje­nek, növekedjen a megújuló energia aránya, csökkenjen a károsanyag-kibocsátás, javuljon a bentlakók, és az ott dolgozók komfortérzete - hangzott el az ünnepélyes átadáson. km Kitárja kapuját a nyílt napon a tiszateleki iskola TISZATELEK. A névadójára em­lékezett a közelmúltban a tiszateleki Hunyadi Mátyás Általános Iskola. Mátyás napján hagyomá­nyosan megkoszorúzták az iskola előtti emlékművet, il­letve az iskolarádióban igen szép és tartalmas műsorral emlékeztek Hunyadi Mátyás­ra, a nagyszerű reneszánsz uralkodóra, hadvezérre, hu­manista gondolkodóra. A diákönkormányzat me­seíró pályázatának értékelése és díjkiosztója is ezen a napon történt. Szép számmal érkez­tek pályázatok, mind a felső, mind az alsó tagozatos tanu­lóktól, és valamennyinek az igazságos Mátyás király volt a főszereplője. Március 19-én és 20-án, szerdán és csütörtökön nyílt napra várnak minden ér­deklődőt 8 órától 12.10 órá­ig. Molnár József igazgató 8 órától tart tájékoztatót a szü­lőknek és az érdeklődőknek, majd ezt követően látogat­hatják a tanítási órákat mind A névadó Mátyás király ünnepét zene is színesítette fotó: iskola a nyolc évfolyamon. A nyílt napra az iskola vezetése várja a leendő első osztályosokat és szüleiket is. Mivel az iskolába nemcsak helybeli diákok járnak, ha­nem tanulnak itt újdombrádi, dombrádi, nagyhalászi és ib- rányi diákok is, őket is szere­tettel várják. km HHHH Kossuth-bankóval fizethetünk Gazdag programso­rozattal emlékezik Nyíregyháza 1848/49 hőseire. NYÍREGYHÁZA. Megelevenedik egy napra a Pilvax kávéház. Kossuth-bankóért lehet majd vásárolni Kossuth-kiflit és forró teát, lapozgathatjuk a korabeli hírlapokat, s mint ahogy egy kávéházhoz illik, a kártya is ott lesz az asztalon. A hagyományokhoz híven S mindezért még csak Pestre sem kell utaznunk, ugyan­is március 15-én a nyíregy­házi Jósa András Múzeum II. emeleti terme alakul át a magyar történelemből oly ismertté vált kávéházzá. Erről is szó volt többek kö­zött azon a sajtótájékoztatón, amit a nyíregyházi önkor­mányzat tartott a társintéz­mények képviselőivel együtt a márciusi forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezendő idei ünnepség-sorozatról. Mint Jászai Menyhért al­polgármester bevezetőként elmondta, a város szeretné folytatni az előző évek hagyo­ünnepi programok Akik ellátogatnak a Jósa András Múzeumba, láthatják az 1848-as huszárokat is a magyar katonai korszakokat bemutató festményen fotó: racskó tibor mányait, s a megyeszékhely több intézményével együtt színvonalas programokkal és ünnepi műsorral szeretne tisztelegni 1848 és 1849 hősei előtt. Mikó Gyöngyi, a gimnázi­um színjátszó körének veze­tője arról számolt be, hogy „A márciusi ifjak egyike én valék” című előadásban az intézmény névadójának, Vas­vári Pálnak az életét és mun­kásságát mutatják be a városi ünnepségen március 15-én a Kossuth téren. Lelkesen ké­szül a közel 60 diák az előa­dásra, amelyen meghívott vendégművészként Rékasi Károly is fellép. A Jósa András Múzeumban pénteken nyílik meg „Ezer­nyolcszáznegyvennyolc, te csillag!” című kiállítás 11.30 órakor, szombaton pedig már 9 órakor tárt ajtóval várja a múlt felfedezőit az intéz­mény - adott tájékoztatást dr. Bene János múzeumigazga­tó a programjaikról. Lesz az előadások mellett kézműves foglalkozás, s bemutatót tar­tanak a nyíregyházi Simonyi óbester szablyavívó iskola növendékei. KM-MML Március 14., péntek: 9 óra: Irányi Dániel emléktáblájának koszorúzása (Dózsa György u. 14.), 9 óra: „Hozzon egy szál virágot az 1848-as sírkertbe!" (Északi temető') ___________ 10 óra: Kutatások az 1848-as forradalommal kapcsolatban )Levéltár, Széchenyi út 4.)__________________________________________________ 11 óra: Hatzel Márton emléktáblájának koszorúzása (Hatzel tér 10.) ________ 11.30 óra: Kmety György emléktáblájának koszorúzása (Luther utca 7.) ______ 11.30 óra: A Kralovánszky család emléktáblájának koszorúzása (Luther utca 1.) 17 óra: Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Petőfi téren ______________ Március 15., szombat 9 óra: ingyenes programok a Jósa András Múzeumban: időszaki kiállítás 1848-ról, előadások 10,11 és 13 órakor, szablyavfvás 13 órakor, Pilvax kávéház, kézműves foglalkozások._____________________________________ 14 óra: városi ünnepség a Kossuth téren Beszélgetés a forrásokról A programsorozatban érde­kesnek ígérkezik az a beszél­getés, amelynek a megyei levéltár ad otthont március 14-én 10 órától. Kujbusné dr. Mécséi Éva, a Magyar Nemzeti Levél­tár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára igazgatója kiemelte, hogy nagyon sok írott forrást őriznek az 1848­as forradalom és szabadság- harc idejéből, s ezek jó alapot nyújtanak a történészeknek a kutatásokhoz. A források feldolgozásáról, a levéltárban végzett munkáról, az ösz- szegyűjtött adatok feldolgo­zásáról beszélget majd házi­gazdaként Galambos Sándor Kedves Gyula és Benes János történészekkel. Universitas-gyűrűt ért a ruhakollekció Dr. Balvin Nándor ismerkedik a diákok munkáival fotó: racskó tibor Pályázati kiállítást ren­deztek a növendékek alkotásaiból a Művésze­ti Szakközépiskolában. NYÍREGYHÁZA. Pályázati kiállí­tással egybe kötött díjátadót tartottak kedden a Nyíregyhá­zi Művészeti Szakközépiskola hangversenytermében. Mint az intézmény igazgatójától, dr. Veréb Józseftől megtud­tuk, a képző- és iparművésze­ti tagozaton is hagyomány, hogy az elmúlt egy esztendő legjobb pályázati munkáiból kiállítás nyílik.- A versenyzők textil, dísz­lettervező, kerámia, szob­rászat, fotó és grafika ka­Külön elisme­rés számom­ra, hogy utol­só évemben értem el ezt a remek sikert. KOCSIS EMESE tegóriákban nevezhettek a nagyszabású megmérette­tésre. A három legjobb pálya­munkát hirdetjük ki, az első helytől a harmadikig haladva 15 ezer, 10 ezer és 7,5 ezer fo­rint jutalmat kapnak ők hár­man.- Ami viszont minden diákunk álma - és bármiféle anyagi jut­tatástól jobban akarják -, az az Universitas-gyűrű, amit az idén a Kaposvári Egye­tem általános és művészeti dékánhelyettese, dr. Balvin Nándor ítél oda egy diákunk­nak különdíjként - folytatta az intézmény vezetője, majd hozzátette, hogy ez a nem mindennapi rektori gyűrű a sikerhez vezető utat jelképezi, ez is van belevésve: Rögös az út a csillagokig. Az idén Ha­vasi Tamás grafikusművész, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének docense és Zagyva László szobrászmű­vész zsűrizte az alkotásokat. - Amit mindenképp szem előtt tartunk, az a remekművek mi­nősége, az elgondolás és an­nak megvalósítása, emellett a gondos megépítés, illesztés és összeszerelés - nyilatkozta Havasi Tamás. Mindent megnyert Az eredményhirdetéskor az Universitas-gyűrűt és az első helyezéssel járó díjat Kocsis Emese vehette át.- Textil szakos végzős hall­gatóként külön elismerés, hogy utolsó évemben értem el ezt a remek sikert. Művemben a 21. századi látványépítészet inspirált és az előzetes tervek­ből Vajda Mária tanárnő támo­gatásával egy ruhakollekciót készíthettem. Az Iparművé­szeti Egyetem textil szakára szeretnék jelentkezni, és ké­sőbb divattervezőként tevé­kenykednék - mondta Emese. KM-SA Telepítenek az egyesületek nyíregyháza. Március 12-én a megyei horgász szövetség a Császárszállási-víztározó- ba, az Oláhréti-tápcsatorná- ba, a Keleti-főcsatornába, a tunyogmatolcsi Holt-Sza- mosba és a Tiszateleki XXI. számú csatornába horogérett pontyokat és vegyes nagy­ságú keszegeket helyez ki. A Sóstó Gyógyfürdői Horgász Egyesület március 14-én a sóstói fürdő és csónakázó ta­vakba nagyobb mennyiségű pontyot telepít. Itt horgászni csak 15-én napkeltétől lehet. Siker a kéttannyelvűek között A nyíregyházi Zelk-is- kola diákjai a miskolci, országos döntőn értek el szép eredményeket. nyíregyháza. A kéttannyelvű iskolák országos német verse­nyének döntőjét ezúttal Mis­kolcon rendezték meg, ahol a nyíregyházi Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tag- intézmény tanulói igen szép eredményt értek el. A hagyományosan szín­vonalas vetélkedés során az ország német kéttannyelvű iskoláinak diákjai mérték ösz- sze tudásukat az egyéni és a csapatversenyben. Évfolyamonként több mint 30 versenyző méret­tette meg magát. A verseny­zőket Tóthné Szkróbó Ani­ta, Borsosné Mitru Margit és Konczné Molnár Márta nyelvtanárok készítették fel. Jövőre a Zelk ad otthont a nagyszabású versenynek. KM Eredmények A Zelk-iskola legjobbjai Miskolcon: 5. évfolyam, 1. hely: Bodó Klára, 2, hely: Kóder Laura, 7. hely: Kurucz Ádám 6. évfolyam, 2. hely: Máté Dalma, 3. hely: Drotár Bence, 4. hely: Somogyi Mónika 7. évfolyam, 4. hely: Hadházi Levente __________ __________ 8. évfolyam, 3. hely: Varga Annamária _____ ___________ Csapat, 3. hely: Jászai Szonja, Bajzáth Péter, Ferencz Orsolya Mesterek és tanítványaik a Zelk-iskolában fotó: Heinrich lAszló

Next

/
Oldalképek
Tartalom