Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-10 / 58. szám
KELET 2014. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ Somos Péter Interjú: Somos Péterrel, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség lapjának főszerkesztőjével Sófárral üzennek az egész világnak A beszélgető partner M. Magyar László iJHKA A sófár egy ősi zsidó hangszer, egy egyszerű kosszarv, amit kürt módjára szólaltatnak meg. Ugyanakkor Sófár a neve a Nyíregyházi Zsidó Hitközség lapjának is, ami januárban elnyerte a Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége döntése alapján a Wallenberg-díjat. Somos Péter főszerkesztőt arról faggattuk, szerinte vajon mivel érdemelte ki az újság ezt az elismerést? somos Péter: Lapunk nemcsak a zsidósággal foglalkozik, hanem kisebbségekkel is, hiszen jelent meg már írásunk a Jeruzsálemben élő cigányságról is. Természetesen nagyon sokat foglalkozunk a holokauszttal, elsőbbséget kap nálunk ez a téma, hiszen nem merülhet a feledésbe, emlékeznünk kell rá. Vagy jó harminc évvel ezelőtt született egy dráma Izraelben, hogy mi lesz akkor, ha meghal a holokauszt utolsó túlélője is. Akkor ez még utópisztikus felvetésnek tűnt, de napjainkban már vészesen közelgő valóság. Éppen ezért fontos róla beszélnünk, nem merülhet feledésbe, hiszen ez nemcsak a zsidóságnak, hanem az egész emberiségnek nagy veszteség és ugyanakkor figyelmeztető jel. A kicsi - közel 300-as - példányszám ellenére lehet az újság hatékony a tolerancia, a kisebbségi jogok védelmében? SOMOS PÉTER: - Hadd pontosítsák: 350 példányban jelenünk meg, az internetes portálunkon pedig jóval többen olvasnak bennünket. A nyomtatott lapból 200 külföldre megy, Izraelbe, Amerikába, Kanadába, mert ott is vannak olvasóink. Főleg időseknek küldjük ki az újságot, de van olyan 86 éves internetes olvasónk, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az újságot is kézbe vegye. Sok fiatalban felvetődik, hogy miért kell olyan sokat a holokauszt- ról beszélni, számukra már a csapból is ez folyik. Mi pedig azt valljuk, meg kell ismertetni mindenkivel a múltat, csakhogy hiányzik az ésszerű párbeszéd. Ennek ellenére haladunk a magunk által kijelölt úton, ilyen például a Klein Éva által írt sorozatunk, a Vannak még tanúk, amelyet könyv formájában is kiadtunk. Úgy gondolom - s most hadd térjek vissza az előző kérdésre -, hogy a Wallenberg-díjat nem is annyira a kisebbségek védelméért, mint inkább ezért a történelmi ismeretterjesztésért kaptuk. Milyen érzés volt a Wallenberg-díjat átvenni? Jelent ez nagyobb felelősséget a további munkához? SOMOS PÉTER: Ez a díj kötelez bennünket, úgy is mondhatnám, hogy most kezdődik az igazi munka. Nagy elismerés, hogy egy szabolcsi kis lap ilyen rangos elismerést kapott. Jó érzés volt az is, hogy a Kelet-Magyarország az első oldalon hozta a díjátadás hírét. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez a díj egyaránt szól az újság tördelőjének, nyomdászának, valamint az olvasóinknak is. Napjainkban mennyire kell nyomatékosítani a türelem, az elfogadás, a megértés fogalmát? Vannak-e jelzések rasszizmusra, megkülönböztetésekre Nyíregyházán, vannak-e esetleg olyan atrocitások is, amikről nem tud a közvélemény? somos Péter: - Szerencsére nálunk ilyenekről nincs szó. A Kótaji úton található a hitközség temetője, aminek gondnoka is vagyok, sírrongálásra én nem is emlékszem. Nem történt atrocitás sem. Bár szilveszterkor egy pezsgős üveggel betörték az egyik ablakunkat, de ezt nem vettük atrocitásnak, egy ittas fiatal öntudatlan cselekedete lehetett, nincs bennünk félelem. Ennek ellenére szükségét érezzük annak, hogy jó lenne megismertetni a fiatalokkal a valós történelmet, amit érzésem szerint elnagyoltan tanítanak az iskolákban.- Ha ma is Raoul Wallenberg nevével kell védeni az emberi értékeket, akkor semmit sem változott a világ az elmúlt 70 év alatt? SOMOS PÉTER: - Technikailag sokat változott a világ, de az emberek közötti viszony nem sokat mozdult el pozitív irányba. Nagyszerű dolgok történtek az elmúlt 70 év során, csakhogy az emberi problémákat sohasem, egyik társadalmi rendszerben sem lehetett kibeszélni. Itt nemcsak a zsidóságra gondolok, hanem a cigányságra is. A mindenkori hatalom nem hozta közelebb az embereket, nem sarkallt senkit sem párbeszédre. Térjünk még vissza a Sófárhoz. Hogyan lett a lap főszerkesztője? SOMOS PÉTER: - Megpróbálom röviden összefoglalni életem eddigi történetét. A nyíregyházi színházban gitároztam, ezt megelőzően a tanárképző főiskolán fotótechnikusként dolgoztam. Az oktatási anyagok készítésekor bemondással is megpróbálkoztam. így aztán amikor 1983-ban disz- szidáltam Jeruzsálembe, az ottani rádió magyar adásában lettem bemondó, majd amikor héberül is megtanultam, szerkesztő. Még a Szabad Európa Rádió is megkeresett 1989-ben, hogy legyek a tudósítója. Egy év múlva hazajöttem, de amikor kitört az öbölháború, családostul visz- szamentem. Aztán elváltam, a családom Izraelben maradt, én meg hazajöttem 2006-ban Nyíregyházára, hiszen itt születtem. Nem tudom, mit hoz a jövő, de azt szeretném, hogy számomra az örök nyughely Nyíregyháza vagy Jeruzsálem legyen. A hazaérkezésem után a hitközség felajánlotta a temetőgondnoki munkakört, aztán pedig halmoztam az állásokat: előimádkozó lettem, és a Sófár főszerkesztői feladatai is rám maradtak 2009-től. Ön személy szerint mit tud a laphoz hozzátenni? SOMOS PÉTER: - Az újság közösségi lapnak indult, főleg a hitközség rendezvényeivel, programjaival foglalkozott, kezdetben kevés szerző írt a lapba. Mint főszerkesztő, felvettem a kapcsolatot több országos hírű íróval, publicistával. Miután megismerték a lapot, küldtek cikkeket. Egyébként egy-egy írásunk felkerül a Mazsihisz honlapjára is, vagyis még többen olvasnak bennünket. Nemcsak a szerzők sokszínűsége terén nyitottunk az olvasók és a nagyvilág felé, hanem úgy is, hogy immár második alkalommal részt vettünk az ökumenikus imahéten januárban. Az imahét utolsó istentisztelete a mi zsinagógánkban volt. A nyitással nagy sikert arattunk, sok elismerést kaptunk. A Hit Gyülekezetével már régóta van kapcsolatunk, az utóbbi két évben pedig egyre jobb viszonyt alakítottunk ki a római katolikus, a görög katolikus, az evangélikus, a református, a baptista és a metodista egyházzal is. 2014 a holokauszt emlékéve. Mint közismert, vita van a kormány és a Mazsihisz között. Van ennek a vitának valamilyen hatása a nyíregyházi gyülekezetre? somos PÉTER: - Hadd mondjam először a saját véleményemet. Úgy gondolom, kampányszerűen túl sok idő a nagy nyilvánosság előtt emlékezni egy éven át a holokausztra, devalválja ezt a tragikus eseményt. Egyébként kispénzű hitközségünk pályázott állami támogatásra, végül megítéltek nekünk nyolcmillió forintot. Szerettük volna a temetőben a ravatalozót felújítani, egy könyvet kiadni, illetve az irodánál is lett volna mit felújítanunk. A kormány és a Mazsihisz vitája láttán azonban lemondtunk erről a pénzről, még azelőtt, hogy a Mazsihisz konferenciáján bejelentették, hogy a szövetség nem vesz részt az emlékév kormányzati programjaiban. A neten közzétettük, hogy lemondunk a pénzről. Nagyon sokan gratuláltak ehhez a döntésünkhöz, az volt az általános vélemény, hogy jól cselekedtünk az ősök iránti tiszteletből. Nem kerülhetem meg a kérdést, hiszen sokan nem értik: valójában mi a probléma a tervezett „német megszállási emlékművel” kapcsolatban? somos PÉTER: - Az emlékmű gondolatmenete szerint a német birodalmi sas megtámadja Gábriel arkangyalt. Hadd utaljak dr. Riczu Zoltán főiskolai tanár tanulmányára, amit legelőször a Sófár februári számában publikált. A korabeli újságcikkekből egyértelműen kiderül, hogy a magyar kormány a holokauszt mellett állt, azzal teljesen egyetértett, Nyíregyháza vezetői is teljes mértékben támogatták a zsidók deportálását. A szemtanúk szerint a magyar csendőrök kegyetlenebbek voltak, mint a németek. A valóságban tehát a magyar hatóságok a lakosság egy részével együtt örömmel üdvözölték a holokausztot 1944-ben, vagyis a tervezett emlékmű meghamisítaná a történelmet, mert a németeket tüntetné fel egyértelműen hibásnak, de ez így nem igaz. Bízhatunk-e vajon megbékélésben? Remélhetjük-e, hogy egyszer annyira minden normálisan alakul hazánkban, hogy nem lesz már szükség a Wallenberg-díjra? SOMOS PÉTER: - A megbékélésnek egy folyamatnak kellene lennie, de valójában még el sem kezdődött. Talán a zsidóság is hibás abban, hogy nem volt társadalmi közeledés. Éppen ezért most mi nyitunk mindenki felé, s ennek a kitárulkozásnak volt egy jelzésértékű állomása, hogy részt vettünk a már ■ említett ökumenikus imahéten. A nyitást jelenti az is, hogy fogadunk középiskolás diákokat a zsinagógában és a temetőben, mesélünk nekik a zsidóság múltjáról és életéről, a kulturális értékekről. Vallom ugyanis, hogy az antiszemitizmus legfőbb oka az abszolút tudatlanság. Éppen ezért bárki bejöhet hozzánk, készek vagyunk mindenkor higgadt beszélgetésre, vitára...
