Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-06 / 31. szám

2014. FEBRUÁR 6- CSÜTÖRTÖK KELET magyar@inform.hu Erna szerint elgondolkodta­tó, milyen sokan támogatják az állatbarát szervezeteket az emberek megsegítése helyett. - ' Mindenki a lelkiismerete szerint dönthet az adóforintjai sorsáról - mondta. - Az isko­lákat, óvodákat nem veti fel a pénz manapság. A szülők bölcsen teszik, ha annak az intézménynek az alapítványát támogatják, ahová a gyerme­kük jár - tanácsolta Biri József- né. Lukovics Gergő a fiatalokra, azon belül is a tehetséggondo­zásra helyezné a hangsúlyt. - A felzárkóztató programokba sok pénzt ölünk, kevés haté­konysággal, ezért inkább a va­lóban tanulni vágyók boldogu­lását segítem. km-pi «Kereket fel! A nagykállói Szabó Attilát a tél sem riasztja vissza attól, hogy hobbijának hódoljon. fotó: sipeki Péter Nézőpont M. Magyar László Családi perpatvar Már megint elröpült egy év. Hogy miért írom ezt most, szilveszter után egy bő hónap­pal? Mert ezzel a gondolattal vettem ki a postaládából az adóhivataltól kapott csoma­got, amelyet a tavalyi jövedel­mem bevallása céljából küld­tek. Bár május még messze van, de már törhetem azon a fejem, hogy kiknek is ajánl­jam fel az l+l százalékot úgy, hogy ne legyen belőle családi perpatvar. A lányom ugyanis a gimnáziumából hozott egy szívhez szóló levelet, melyben kérik a szülőket, hogy a jöve­delemadó egy százalékával segítsük az iskolai alapítványt. Hitvesem is megjegyzi oly­kor-olykor, hogy mennyivel könnyebben tudnának prog­ramokat szervezni, tehetsé­ges fiatalokat támogatni, ha alapítványuk egy picivel több pénzt kapna vállalkozóktól, magánszemélyektől. Szóval a gond nem kicsi: Melyiküknek szerezzek örömet, hogy a másik ne sértődjön meg? Mindazonáltal elgondol­kodtató, hogy kevésbé ismert, de nagyon fontos feladatokat felvállaló szervezetek már annak örülnek, ha pár tízezer forinttal többet költhetnek a működésükre, míg más alapít­ványok több millió forinttal is gazdálkodhatnak. Sok múlik a kapcsolatokon, a népszerű­ségen, azon, hogy ki mennyi állampolgárt tud megszólíta­ni. Ugyanakkor még most is sokan vannak olyanok, akik közömbösek a felajánlások iránt, pedig a közmondásnak most is igaza van: „Sok kicsi sokra megy.” Lottózom lelkesen, nem tagadom, de nem öncélúan. Ha egyszer véletlenül eltalál­nám ugyanis azt az öt számot, akkor az egy helyett tíz-húsz százalékot is utalnék alapít­ványoknak, civil szerveze­teknek. S akkor a családtagok miatt sem fájna a fejem... Kelet kvíz A falu neve arra utal, hogy a néva­dás idejében a teleppülésnek már papja volt. a) Pap b) Nyírtass c) Papos d) Pátyod A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Megkérdeztük Ön kinek ajánlja/ajánlaná fel az adója 1+1 százalékát? Szikora Evelin így válaszolt:- Bár én még nem tudok így „jótékonykodni”, hallottam a felajánlási lehetőségekről. So­kan versengenek az adóforin­tokért, fontos, hogy valóban jó helyre kerüljön a pénz. Én az egyháznak adnám - mondta.- Sok kicsi sokra megy, ezért ne legyünk érdektelenek! - válaszolt Béres Csaba, aki a tanyabokrokban élő idősek­től kezdve a beteg gyerekekig mindenkinek segítő jobbot nyújtana adóforintjaival. Király Anna a református egyházon és valamilyen hozzá kapcso­lódó civil szervezeten keresz­tül a rászorulókat, a gyerekek táboroztatását, tanulmányaik segítését támogatná. Bartha SZIKORA EVELIN: Szívem szerint én az egyháznak adnám. BÉRES CSABA: Sok kicsi sokra megy, ne hagyjuk „elveszni”! KIRÁLY ANNA: A református egyháznak ajánlanám fel. BARTHA ERNA: Min­denki a lelkiismerete szerint dönthet. BIRI JÓZSEFNÉ: Sok iskola és óvoda számít a szülőkre. LUKOVICS GERGŐ: A fiatalok tehetséggon­dozása nemes cél. A megyeszékhely gyógyturizmusát erősítené tovább a 380 milliós beruházás. NYÍREGYHÁZA. Néhány hó­napra bezárja kapuját a me­gyeszékhely élményfürdője - közölte a sajtó képviselőivel szerdán dr. Podlovics Roland. A Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója részletesen felsorolta a 380 millió forint uniós támogatásból megva­lósuló, február 10-én starto­ló beruházás egyes elemeit. Ezek szerint kialakítanak egy 300 négyzetméteres új szár­A hétfőn kezdődő be­ruházás támogatása »százszázalékos DR. PODLOVICS ROLAND nyat, benne egy korszerű gyógyászati részleggel. A ter­vek között szerepel még egy sóbarlang és egy jégkamra, ezenkívül három új medence is várja majd a vendégeket. Befedik a medencét A sajtótájékoztatón elhang­zott: a Parkfürdőben befedik az ötven méteres úszóme­dencét, ezt egy zárt átjáró köti majd össze magával az élményfiürdővel. Lesz súly- és szénsavfürdő, új masz- százshelyiségek, azaz egy minden igényt kielégítő gyó­gyászati szárny várja majd az Aquaris Élményfürdőbe ellátogatókat. A beruházás teljes egészében nyár végére fejeződhet be, de a strandsze­zon kezdetekor részlegesen meg kívánják nyitni a fürdő­komplexumot. Dr. Podlovics Roland a társaság tavalyi Dr. Podlovics Roland a fejlesztés részleteit mutatta be FOTÓ: TARNAVÖLGYI GERGELY eredményeiről is beszámolt: 2013-ban 467 ezer 344 látoga­tója volt a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. egységeinek, a nettó éves árbevétel pedig egymilliárd forint fölé kúszott.- Nyugodtan mondhatom, hogy minden szinten sikerült az előzetes terveket teljesí­tenünk. Igyekszünk tovább népszerűsíteni a társaságunk kínálta lehetőségeket, éppen ezért veszünk részt a hétvé­gén Kassán, a jövő héten pe­dig Katowicében egy utazási kiállításon. Szerződést kötöt­tünk egy lengyel utazási iro­dával, ennek köszönhetően már áprilisra is vannak Len­gyelországból foglalásaink - közölte a vezérigazgató. Dr. Podlovics Roland ki­emelte azt is, hogy a most kez­dődő beruházás támogatása százszázalékos, azaz a megye- székhely költségvetését nem terheli.- Eddig a Sóstón megvaló­suló fejlesztések pontszerűek voltak, az idén kezdődő, 2,1 milliárd forint összköltségű projekt ezeket összhangba hozza. Ennek az összehango­lásnak az egyik fontos eleme az élményfürdő bővítése. KM Az elmúlt évben 100 ezer 444 darab 1+1 százalékos felajánlás érkezett az adóható­sághoz. NYÍREGYHÁZA. Az egyéni vál­lalkozók felajánlásait nem az egyéni vállalkozó adószá­mán, hanem az adóazonosí­tó jelén dolgozzák fel, így az adóhatóságtól nem megbont­va kaptunk adatokat a tavalyi felajánlásokról. színvonalon, nyitottan, bárki által láthatóan végezzék.- A személyi jövedelem- adó 1 százalékából származó támogatás a fennmaradá­sunk, következő évi műkö­désünk alapja, és köszönet jár minden nekünk juttatott forintért. Az egyszázalékos felajánlás az éves költségve­tésünk 45-50 százalékát adja, így valóban nem túlzás azt állítani, hogy ez az állatott­honunkban élő macskáknak és kutyáknak az életet jelenti- magyarázza a sajtószóvivő.- Az 1 százalékokon túl sok se­gítséget, anyagi és tárgyi fela­jánlást kapunk magánszemé­lyektől, cégektől, így valóban elmondhatjuk: közös üggyé tettük az állatvédelmet. Arra kérdésre, hogy miért az állatok és a gyerekek kap­ják évről évre a legtöbb fel­ajánlást azt válaszolta: mert sem az állatok, sem a gyer­mekek nem tehetnek a sor­sukról, s ők azok, akik önma­guk nem is képesek javítani a helyzetükön.- Szükségük van minden támogatásra, segítségre és szeretetre, amit tudnak és éreznek az emberek, ezért állnak az ilyen szervezetek, egyesületek mellé - fogalma­zott Dankó Dóra. KM-BM, TG A munkánk­ba bárki betekinthet a Csa­torna utcai állatottho­nunkban. DANKÖDÓÍtA FOTÓ: KM-ARCHÍV delkező nyilatkozat kitölté­sekor a NAV honlapján elle­nőrizhetik, hogy a megjelölni kívánt civil kedvezményezet­tet nem zárták-e ki, mert ha igen, akkor a l százalékos rendelkezés érvénytelen lesz, és a felajánlott összeget nem kapja meg az, akinek szánták. Az elesetteket segítik Az Állatbarát Alapítvány min­den évben a legmagasabb tá­mogatást kapja a megyében az egy százalékokból.- Ez mindenképpen elisme­rése az állatok védelmében és a megmentésük érdekében az idén már 21. éve végzett mun­kának - mondta az 1993-ban alakult nyíregyházi Állatbarát Alapítvány sajtóreferense. Dankó Dóra szerint: ez a bi­zalom kötelezi is őket, hogy a feladatukat a legmagasabb A kutyák sem tehetnek a sorsukról, szükségük van mások segítségére Május 20-áig pótolható Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében 20 ezer 168 egyéni vállalkozót tart nyilván a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága. Az elmúlt évben ÍOO ezer 444 1+1 szá­zalékos felajánlás érkezett a hatósághoz, ebből civil szer­vezeteknek 95 ezer 625-en, egyházaknak 76 ezer 297-en tettek felajánlást. A legna­gyobb összegben, több, mint 17,8 mülió forintban a nyír­egyházi Állatbarát Alapítvány részesült.- Összesen 1233 civil szer­vezetet értesítettünk ki a ré­szükre tett felajánlásokról, azonban ez nem azt jelenti, hogy csupán ennyien működ­nek a megyénkben. Az 1233 szervezet részére több mint 188 millió 600 ezer forint ér­kezett - számszerűsített Ma­gyar Norbert. Azzal kapcsolatban, hogy a felajánlásokból kizárt szer­vezetekről hol értesülhet­nek az adózók, valamint mi történik, ha bárki ilyen egyesületnek adná az egy százalékát, megtudtuk: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján (www.nav. gov.hu) megtalálhatók töb­bek között azon civil kedvez­ményezettek (alapítványok, egyesületek stb.) listája, amelyek 2013-ban részesül­tek a személyi jövedelemadó 1 százalékából. Itt láthatók azon civil ked­vezményezettek adatai is, melyeket az adóhatóság ha­tározattal kizárt a 2014. évi felajánlások részesedésből, mert a szervezet, egyesület, alapítvány hibás, vagy va­lótlan adatokat közölt, vagy nem tett eleget az elszámolási kötelezettségének. A magánszemélyek a ren­Az iskoláé lett a felajánlás Földi József 2008 óta egyéni vállalkozó, biztosításközvetí­téssel foglalkozik. Minden év­ben nyilatkozik a felajánlható egy százalékról, azaz kihasz­nálja a törvény nyújtotta le­hetőséget. - A fiam a Bem Jó­zsef Általános Iskola tanulója, éppen ezért az idén az intéz­mény alapítványának adom a befizetett adóm egy százalé­kát. Fontosnak tartom, hogy az iskola, ahol a fiam fejlődik, elő tudja teremteni azokat a feltételeket, amelyek ehhez a fejlődéshez szükségeltetnek - mondta lapunk érdeklődésé­re Földi József, aki hozzátet­te, hogy volt olyan év, amikor a Nyírsulinak ajánlotta fel az egy százalékot, ugyanis ott kézilabdázik a gyermeke. Kibővítik a nyíregyházi Aquaris Élményfürdőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom