Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-05 / 30. szám
716146 2014. FEBRUÁR 5., SZERDA KELET Rekordokat döntött a 2013-as online álláspiac Tavaly negyedével több állást hirdettek meg online, mint 2012-ben. BUDAPEST. 2013-ban minden korábbi rekordot megdöntött az online meghirdetett állások száma - derül ki a Profession, hu éves adataiból. A munkáltatók leginkább fejlesztőket kerestek, de a mérnök és könyvelő állások is felkerültek a dobogóra. A cég rendszerében 35 százalékkal többen regisztráltak az előző évhez képest, legtöbben a területi képviselői, az asszisztensi és az adminisztrátori munkakörökre jelentkeztek.- Az online álláspiac 2013-ra szinte teljesen átvette a korábbi hirdetési formák szerepét a fizikai munkák terén is, a jelentős növekedés azonban emellett a magasabb munkaerőigényt is mutatja - mondta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője, aki hozzátette: tavaly a napi átlagos hirdetések száma 11%kal növekedett a piac nagy részét lefedő vállalkozás felületein. Összesen több mint 60 ezer új állást töltöttek fel a munkáltatók, ezekre 2,5 millió jelentkezés érkezett. Legerősebb hónapunk az október volt, ekkor közel 6000 új pozíciót töltöttek fel a cégek. A tavalyi évben az adminisztráció és irodai munka kategóriában volt a legnehezebb elhelyezkedni az extrém túljelentkezés miatt. A gyártás kategória hirdetői ezzel szemben jóval nagyobb arányban növekedtek, mint a jelentkezők, így most mindenkinek nagyobb az esélye itt munkát találni. 2013-ban a legtöbb hirdetést kapott pozíciók a fejlesztő (1793 darab), a mérnök (1599 darab) és a könyvelő (1430 darab) voltak. A 2012-ben első helyen szereplő ügyfélszolgálati munkatárs kategória hiába növekedett jelentősen (1293-ról 1420 darabra) tavaly így is a negyedik helyre szorult vissza. km ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK Ízelítőt kaptunk a télből A hőmérséklet Januári szélsőértékei Hajdü-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mérőállomásain _____________________ _____ Változékonyan alakult az esztendő első hónapjának időjárása. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Két igen enyhe periódus mellett a hónap legvégén a hamisítatlan télből is ízelítőt kaptunk, ösz- szességében az átlagnak megfelelő, vagy azt meghaladó csapadék mellett. Január első két dékádjának hőmérséklete több fokkal az ilyenkor szokásos értékek felett alakult. Még a tizediké környékén érkezett kisebb lehűlés idején is +5, +8 fokig emelkedett a déli órák hőmérséklete, éjjelente pedig csupán gyenge fagyok fordultak elő. Tíz fok fölé Két ízben is erős felmelegedést tapasztalhattunk viszont, amikor a csúcsértékek szinte mindenütt 10 °C fölé kúsztak Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Beregben egyaránt. A legmelegebbet (+14,0°C) Tisztaberek mérőállomáson mértük 19-én. Az enyhe idő következtében szokatlanul magas értékekre állt be a talajhőmérséklet is, az 5 cm mélyen mért napi középérték +4 és +8 fok között stagnált az első két dekád során. A téli fordulat 20-a környékén érkezett, mintegy 15-18 fokkal hűlt le a levegő 3-4 nap leforgása alatt. Éjszakínként erősen fagyott, a leghidegebb hajnalon - 26-án virradóra - különösen Szabolcsban süllyedt mélyre a hőmérő higanyszála. Ezen a napon mértük az év eddigi legalacsonyabb értékét térségünkben, -15,8 °C-ot, Ti- szavasváriban. A legtöbb mérőállomáson azonban ekkor sem volt -10 foknál hidegebb. A fagyos idő hamar engedett szorításából, a hónap legvégére újra +3-+8 fokig emelkedett a napi csúcsérték. Csapadék . tekintetében ugyancsak megosztottság jellemezte a hónapot; míg az első két dekád során alig hullott mérhető mennyiség, 20-a után több hullámban érkezett - egyre inkább hó formájában - jelentős csapadék. A havi összeg a legtöbb körzetben megfelelt a 30-35 mm-nyi sokéves átlagértéknek, de többfelé akár 25-40%-kal meg is haladta azt. Ezúttal viszonylag egyenletes volt a csapadék területi eloszlása, az összmennyiség mindenütt elérte legalább az évszakos átlagot a két megye területén. Hóréteg mintegy 8-11 napon borította a talajt, legnagyobb vastagsága Szatmárban és Be- regben meghaladta a 15-18 cm- t, de Hajdú-Bihar déli részén is elérte a 10-12 cm-t. Az olvadás ellenére még február elő napjaira is maradt a hótakaróból, mely területi átlagban 12-15 mm csapadéknak megfelelő vízmennyiséget tárolt, de-agtc Támogatást igényelhetnek a méhészek ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK Támogatás a méhészeknek Javítani kívánja a tárca a méhészeti ágazat versenyképességét. NYÍREGYHÁZA. Február 15-étől vissza nem térítendő mező- gazdasági csekély összegű (de minimis) támogatást igényelhetnek azok a méhészek, akik méhészeti eszközhordozó járművet, illetve vándor méhesházat üzemeltetnek. Mint azt Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta, a vidékfejlesztési tárca célja, hogy a méhészeti ágazat versenyképességét a rendelkezésre álló eszközökkel javítsa. A kérelmezőnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján közzétett támogatási kérelmét évente egy alkalommal, a tárgyévet követő év február 15-e és március 14-e között a hivatalhoz kell benyújtania. km Nagyon sok boldog születésnapot kíván KOSAJÓZSEFNEK Szamosszegre 82. születésnapja alkalmából Marika lánya és családja. ELADÓ BAROMFIKELTETŐ TELEP! A baromfikeltető telep Hajdúnánás Katona-tanyán található, autópályától 4 km-re. A telek mérete 1 ha, a felépítmény 1542 m2. A technológia 14 db Petersen gyártmányú egyenként 16 800 db kapacitású előkeltető és 4 db egyenként 16 800 db kapacitású utókeltető gépből áll. A TELEP TÁROLÁSRA, RAKTÁROZÁSRA ÉS MÁS VÁLLALKOZÁSI CÉLRA IS ALKALMAS! A telep részét képezi: Saját ellátásra nagyteljesítményű mélyfúrású hidrofor házzal rendelkező kút. Önálló trafóállomás 450 kW-os, és vezetékes földgáz. Szünetmentes áramforrás (160 kW-os diesel áramfejlesztő). Zárt telep és külön portahelyiséggel ellátva. Érdeklődni: 30/249-9899,30/249-3930telefonszámokon vagy baromfi@enternet.hu e-mail címen lehet. HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Müfóntilakik mMhÜvegfigi 1 madävL a nme)szemelem Várnai Zseni: Szerelem ■romantikus Megosztanátok velünk megismerkedésetek történetét egy romantikus vacsoráért? Ha igen, talán ti lehettek a Kelet-Magyarország Valentin- napi nyereményjátékának nyertesei. Meglepetés ajándékunk 2 fő részére szóló gyertyafényes vacsora a nyíregyházi Stella Rose étterembe a szerelmesek napján, február 14-én. Hogyan vehettek részt a játékban? Küldjétek el megismerkedésetek rövid történetét és egy fotót rólatok a alexandra.csaki@inform.hu e-mail címre február 5-éig. Olvasóink a beérkezett sztorikra szavazhatnak február 6-ától február 12-én 12 óráig a Kelet-Magyarország Facebook-oldalán. Eredményhirdetés: 2014. február 13. Díjátadás: 2014. február 14-én, a Kelet-Magyarország szerkesztőségében. A nyertes történetet a Kelet-Magyarország február 15-ei számában közöljük. mi Bruttó 950 m-' alapterületű teljesen felújított irodaház zárt udvarban 18 db parkolóval. Nyíregyháza közvetlen belvárosában kedvezményes áron kiadó. Érdeklődni: 30/998-7628.70/3344-843 DOHÁNYBOLTOK • TRAFIKOK • ÉLELMISZERBOLTOK . MINI ABC-K • ÚJSÁGÁRUSÍTÓ PAVILONOK • BÜFÉK jelentkezését várjuk. KAUCIÓ NINCS. MAGAS JUTALÉK, KEDVEZŐ FELTÉTELEK, BIZOMÁNYOS RENDSZER KELET apró _____S__“ggftia. Termékkínálatunk színes kiadványokkal is bővül a legmagasabb jutalékos feltételekkel. Keressen bennünket és legyen Árus partnerünk! Bővebb információ: Nevelés Aranka 20/973-9767, aranka.nevelos@inform.hu HIRDETÉS