Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-19 / 42. szám
2014. FEBRUÁR 19., SZERDA KELET A Móricz Zsigmond Színház egyik legnagyobb sikere az Anconai szerelmesek című darab volt, melynek második része most látható a teátrumban. 1 Vs«.'*' Párhuzamos interjú: A színház szerepe A Móricz Zsigmond Színház küldetése, feladata FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Személyes motiváció Szalma Tamás Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1977- 1981 között Békés András osztályában. 1981-1982 között a Szegedi Nemzeti Színház színésze volt. 1982-1986 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt. 1986-1993 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1993-1996 között a debreceni Csokonai Színház, 1997-1999 között a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1999-2003 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 2001 óta a Páger Antal-színészdíj kuratóriumának tagja. 2003 óta a Veszprémi Petőfi Színháznál szerepel. Díjai: Jászai Mari-díj, Greguss Zoltán-díj, Latinovíts-díj Szalma Tamás fotó: Petőfi színház A színház az emberiség legnagyobb jelentőségű szellemi teljesítményei közé tartozik. Szerves része az emberek mindennapjainak, hol több, hol kevesebb sikerrel alakítja a társadalom mozgásait, és valamennyi művészeti ág közül a színház tartja a legerősebb 4 dimenziós kapcsolatot a közönséggel - a negyedik dimenzió alatt a valós időt értem. Minden percben készen áll arra, hogy választ adjon a társadalom kérdéseire, és hogy részt vegyen a gondolataink alakításában. Annak a polémiának az eldöntését, hogy a színháznak kísérletinek vagy szórakoztatónak kell-e lennie, nem vállalom. A Csárdáskirálynőnek és a Julius Ceasamak ugyanolyan minőségben kell elkészülnie, és ha elkötelezett művészek vesznek részt a színpadra állításban, maga a műfaj nem lehet gátja a magas színvonalú előadás létrejöttének. Úgy gondolom, hogy egy 120 ezres nagyváros, illetve egy megye egyedüli színháza nem lehet kísérleti. Ha az emberek betegek és gyógyszerre van szükségük, gyógyszertárba men- ! nek és nem laboratóriumba - senki sem akar rossz vegyületekért fizetni, mindenki kész, hatékony gyógyszert akar. Azok a kultúraszeretők, akik ma a Móricz Zsigmond Színházba járnak, készek arra, hogy befogadják azt, amit a színpadon látnak. A sikert az dönti el, hogy mire használjuk a közönség meglévő bizalmát és hogy milyen módon sáfárkodunk vele. Nem az a cél, hogy a nézők egy-egy előadás után ugyanazt gondolják, amit mi akarunk, de ha jól végezzük a dolgunkat, a kettő közelíteni fog egymáshoz. A közönség szükségleteit kell kielégítenünk, és nem az igényeit, fel kell I mérni a teherbírásukat, de hiba bármit is rájuk erőltetni. Komolyan kell vennünk a nézők óhaját, nevezetesen azt, hogy részt akarnak venni az előadásban, és hogy érteni akarják, j mi történik a színpadon. De azt nem szabad elfelejteni, hogy ők is hozzá akarják tenni a saját véleményüket, ezért nem szabad megmondanunk, hogy egy-egy előadás kapcsán mit kellene érezniük, gondolniuk. A színház játék. Olykor véresen komoly, máskor könnyebben emészthető, egyszer szakrális, a következő pillanatban posztdramatikus, posztmodern, stb. De akkor is játék, ami minden pillanatban az erősödő polgárság rendelkezésére áll. Estéről estére négyszáz ember lelkét megérintem: ez a feladat. Az az optimális, ha kézen fogjuk őket és magunkkal visszük, de az nem jó megoldás, ha fentről lekiabálunk nekik, hogy gyertek velünk. Olyan színházra van szükség, amire büszkék az emberek, de nem csak azok, akik rendszeresen odajárnak. Fontos, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat ne csak az értő kevesek érezzék a magukénak, ehhez pedig állhatatosságra van szükség. A színháznak modernnek kell lennie, de nem szabad csak ebben hordoznia az üzenetét. Nekem semmi bajom sincs a népszínházzal, hiszen abban nőttem fel, ezért aztán az a fajta modernségi licit, ami mostanában divatos, számomra túlzó, néha bizony nevetséges. Azt tapasztalom, hogy a mai „színházcsi- nálók” egy része nem a nézőre figyel, hanem arra, hogy ki tudja újításban, kísérletezésben felülmúlni a másikat. Úgy gondolom, hogy a színháznak alapvető emberi problémákkal kell foglalkoznia. A ma oly divatos aktualizálás inkább személyes sértettségből fakad, vagy napi politikai ideológiai véleményeket közvetít, ezzel veszélyeztetve a színház örök aktualitását. Szeretem a hivatásomat, mégis úgy gondoltam, hogy a 33 év alatt összegyűjtött tudást és tapasztalatot leírom egy pályázatban. Nyíregyházán élek, ami pályázatom elbírálásától független tény, de mégis az én városom és ez ambícióimnak egyik legfontosabb mozgató ereje. Rengeteg támogatást kaptam olyan művészektől, akiknek jelenléte bizonyosan új lendületet adna a színháznak, ezáltal a városnak is. Tudom, hogy a társulatnak sincsenek rossz érzései velem kapcsolatban. Egy gazdálkodó szervezetnek fontosak a nagyszerű statisztikai adatok, de egy színházi vezetőnek kötelessége meglátni ezek között a társulatot, a közönséget, az embert. Bárhogy is lesz, kollégáimnak drukkolni fogok, hogy alkotóművészhez méltó szellemi körülmények között, a közönség figyelő szeretetétől kísérve dolgozhassanak tovább. Dr.Tasnádi Csaba 1979-1984: az ELTE ÁJTK hallgatója. 1984- 1987: az ELTE BTK esztétika szakát végezte el. 1990-1993: a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult. 1993-1997: a Budapesti Operettszínház rendezője. 1997-1999: a Szentendrei Teátrum igazgatója. 1999 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen doktori képzésben részesült. 2002-ben létrehozta a Vidor Fesztivált, melynek azóta is igazgatója. 2009-2012: az NKA Színházi Szakmai Kollégiumának tagja. Díjai: Jászai Mari-díj, Az év embere, Megyei Prima Díj, Bencs Kálmán-díj (a Vidor Fesztivál szervezőbizottságának) Dr. Tasnádi Csaba fotó: sipeki Péter | A színháznak, ősi kultikus funkciójának megfelelően, j a létezés, a társadalom és a ; közösség alapkérdéseivel | kell foglalkoznia. Különböző korosztályokat, változó gondolkodásmódokat, eltérő ízlésvilágokat külön-külön és mégis együtt kell örömérzetre bírnunk. Erre csak a hagyományok mentén újra és újra megújulni tudó népszínház képes. Változó, furcsán gyorsuló, értékstabilizációs kérdésekkel küzdő világunkban a színháznak fel kell tudni fognia a kor kihívásait, válaszokat kell tudni fogalmaznia, és közben nem szabad elfeledkeznie alapvető feladatáról: a századok során létrejött értékek megőrzéséről és az anyanyelv ápolásáról. Közben a minél izgalmasabb és változatosabb műsor összeállítása mellett minden magyar színház számára kötelesség, hogy segítse új magyar drámák születését és színpadra kerülését. Úgy vélem, felbecsülhetetlen a felelősségünk a magyar színházzal, a magyar színjátszás hagyományaival szemben egy olyan városban és megyében, ahol egyetlen hivatásos színtársulatként közvetítjük nézőinknek a drámairodalom remekeit. Kultúrmissziós tevékenységünk súlya csak többszöröződik az itt élőkre vonatkozó statisztikai adatok ismeretében, melyek a foglalkoztatottságot, a jövedelmi viszonyokat és a halmozottan hátrányos helyzetet elemzik. Ma s az elkövetkező években, amíg a mindenkit sújtó válságból végérvényesen talpra nem áll a gazdaság, azt hiszem, legfontosabb feladatunk mindenáron az értékmegőrzés, a művészi színvonal változatlan szinten tartása. Igyekszünk kultúra-közvetítő feladatunknak eleget tenni, nemcsak a színházi évadban, hanem a nyár folyamán és a Vidor Fesztiválon is, szem előtt tartva nemcsak a helyi, hanem a turisztikai szempontokat is. Az elmúlt évadokban kialakult közérdeklődésre számot tartó, korosztályokat és különböző igényeket lefedő széles műfaji kínálaton nem szabad változtatni. Meggyőződésem, hogy a zenés színház, vagy egy bulvár bohózat éppúgy alkalmas lehet a valódi-színház megteremtésére, mint az antik tragédiák, a nagy klasszikusok, vagy egy mai abszurd játék. Manapság, amikor a legfiatalabb korosztály ízlését és világlátását egyre inkább a televízió és az internet határozza meg, fokozott felelősség hárul ránk, színházművészekre, hogy megszerettessük és megismertessük az élő művészet csodáival a gyerekeket és a kamaszokat. Sokszor szélmalomharcnak tűnik a küzdelem a kultúramí- melés és -rombolás mindennapi áradásával szemben, de nem szabad feladnunk. Továbbra is állítom és hiszem, hogy egy vidéki repertoárszínháznak műsorpolitikailag nagyon széles skálán kell mozognia. Hittérítői szép feladat a befogadót különböző hatások alá vonni, látókörét tágítani, finoman befolyásolni, lelkileg-szellemileg megmozgatni, szeretettel terelgetni, szenzitivitását fokozni. Nyíregyháza és a megye közönsége mindig is szerette és bizonyíthatóan szereti színházát, figyel rá, a magáénak érzi. Igazgatásom évei alatt egyik legfontosabb célom az volt, hogy megőrizzem ezt a szeretetet, hogy méltók legyünk rá, s ha lehet, saját igényből fakadóan még többen, még gyakrabban látogassák a színházat, még több örömük teljen benne úgy, hogy ugyanakkor a darabválasztás s az előadások színvonalából egy jottányit sem engedünk. Szerénytelenség nélkül kijelenthetjük, hogy a Móricz Zsigmond Színház márkanév, szakmai garancia, művészi védjegy. A színházcsinálás számomra létemet jelentő önkifejezési forma, mely nembeli lényegemet segíti kiteljesíteni: értelmileg és érzelmileg beszélgetni embertársaimmal. Úgy vélem, hogy a Móricz Zsig; mond Színház társulata az elmúlt években olyan úton haladt, amely mind a közönség, mind a szakma által visszaiga- zoltan sikeres és eredményes út, és amelyen tovább kell mennie, hogy az előttünk álló lehetőségeket maradéktalanul kiaknázhassuk, és nemes küldetésünket teljesíthessük. Mindannyiunk büszkeségére jelenthetem, hogy színházunk művészei alkotják ma az országban az egyik legmagasabb szakmai színvonalat képviselő, kiegyensúlyozott és egységes alkotógárdát. Érzem, hogy van hitem és erőm, tudom, hogy vannak új terveim, amelyeket még szeretnék megvalósítani ezzel a társulattal, közönségünk örömére.
