Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-13 / 37. szám

2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK KELET Nem a levegőbe beszélt Mikló Edit a hetedik helyen ért célba lesik­lásban Szocsiban, a téli olimpián. TÉLI OLIMPIA. Bár Miklós Edit pontszerző helyet tűzött ki magának célként a szocsi téli olimpia szerdai női lesikló számában, úgy vélte, nem szabad elégedetlennek lennie azzal, hogy végül hetedikként egy pozícióval lemaradt erről, mert így is bebizonyította, nem a levegőbe beszélt.- Amikor a célba érkezés­kor megláttam, hogy hatodik helyen állok, arra gondoltam, megcsináltam - mondta a fu­tamot követően a Csíkszere­dái születésű versenyző, aki hozzátette, az sem bántotta, amikor rögtön utána megelőz­te őt a norvég Lotte Smiseth Sejersted. A pálya alsó • szakaszán éreztem, hogy gyors vagyok MIKLÓS EDIT- Nem szabad emiatt elége­detlennek lenni, mert ez így is jó, a célom teljesült, minden­kinek bebizonyítottam, hogy nem a levegőbe beszéltem. Munka, kitartás, támogatás Arra a kérdésre, hogy mi a titka a mostani kiváló szerep­lésének, úgy válaszolt: a ren­geteg munka, a síszövetség támogatása és a kitartás. Miklós Edit hétfőn szuper­kombinációban lett 16., ami akkor minden idők legjobb magyar ötkarikás eredménye volt az alpesi sízők között, s most ezt sikerült jócskán túl­szárnyalnia.- A pálya első felén rontot­tam, nem jó íven síeltem, de amikor az igazán meredek részre értem, ott mindent beleadtam, a pálya alsó sza­kaszán pedig éreztem, hogy gyors vagyok - idézte fel fu­tamát a 25 éves versenyző, akinek a jelenlegi világkupa­szezonban a 12. hely volt a legjobbja.- Nem zavart meg a fenti hibám, mert rajttól célig har­colni kell, ugyanis mindenki hibázik, senki nem tud tökéle­tes pályát menni. Az MTK versenyzője kifej­tette, Stark Márton tökéletes léceket biztosított számára, nagyszerűen sikerült a vaxo- lás. Mostani sikeréhez pedig még az kellett, hogy kockáz­tatott, s végig a határon síelt. Arra a kérdésre, hogy a vk-szezonban eddig miért nem sikerült ennyire jó helye­zést elérnie, azt válaszolta, ő az olimpiára készült, mert aki itt rajthoz áll, az aranyért in­dul harcba. Csak magára koncentrált- Nem néztem a verseny első felét, csak magamra koncent­ráltam, így nem befolyásolt, hogy sokan az esélyesek közül kiestek. Azért kockáz­tattam, mert tudtam, hogy most van esélyem az igazán jó eredményre. Remélem, ez az igazi karrierem kezdete!” - mondta Miklós Edit, aki Van­couverben - még román szí­nekben - kiesett lesiklásban, ráadásul meg is sérült, így a folytatásban ott már nem állt rajthoz. A magyar állampolgárságot éppen a legutóbbi olimpia után, 2010 októberében meg­kapó alpesi síző szombaton még szuper-óriásműlesiklás- ban, majd jövő hét kedden óriás-műlesiklásban indul. Ez­zel kapcsolatban megjegyez­te, előbbi számban érhet el jó eredményt, főleg most, hogy már nincs veszítenivalója. Azt ígérte, ott is mindent belead. „Fejben nagyon ott van”- Én akkor hittem el, hogy megcsinálhatja az általa ki­tűzött célt, a hatba kerülést, amikor a szuperkombináció lesikló részében a pályának volt olyan szakasza, ahol ő volt a leggyorsabb. Neki most minden összejött.- Meghatott a sikere, na­gyon örülök neki” - mondta a szám másik magyar indu­lója, a végül 35. Berecz Anna, aki hozzátette, Miklós Editről tudta, hogy „fejben nagyon ott van”, s ezt most ismét be­bizonyította. Miklós Edit hetedik helye eddig a magyar csapat legjobb eredménye Szocsiban. MTI Miklós Edit boldog volt a verseny után FOTÓ: Mtl/ILLYÉS TIBOR ■ Holtversenyben A női lesiklásban a svájci Dominique Gisin (balra) és a szlovén Tina Maze holtversenyben végzett az élen fotó: getty images Nem kereste útlevelét a japán Talált tárgyak irodája nyílt az olimpián, táská­ban hagyott táblagép. Moszkva. Vasárnap talált tár­gyak irodája kezdte meg mű­ködését Szocsiban, annyi el­vesztett holmi vár gazdájára a téli olimpia helyszínén. Az olimpiai park bejáratánál meg­nyílt központban több mint száz tárgyat őriznek, és reggel 8-tól éjjel egyig várják a tu­lajdonosok megjelenését. Az ötkarikás játékok látogatói és résztvevői leggyakrabban az igazolványukat és mobiltele­fonjukat hagyják el. A talált tárgyak olimpiai köz­pontjában elmondták, hogy a pénteki megnyitón valaki még a táskáját is elvesztette, ben­ne egy értékes táblagéppel. A játékokon dolgozó egyik ön­kéntes azonban megtalálta és leadta a holmit. Az a család, amelyhez a táska tartozott, csak a gyorsvasúton fedezte fel a veszteséget, és másnap tértek vissza érte Szocsiba. Na­pokon át őrizték egy japán tu­rista útlevelét, és mert az illető nem kereste eddig a fontos do­kumentumot, a külügyminisz­tériumon keresztül kutatták fel a feledékeny külföldit. MTI A zene is szól Szocsiban FOTÓ: GETTY IMAGES A legszebb szerelmes üzenetek Itt a Valentin-nap! Ha nem tudja, mivel lepje meg párját, nekünk van egy tippünk: küldjön neki egy szép szerelmes üzenetet! Aki február 14-ére szeretne jókívánságot, szerelmes üzenetet feladni, annak most 50% kedvezményt biztosítunk erre a napra! Az egyébként is kedvező tarifáinkból ezúttal 50 százalékos kedvezményt adunk. Lapunk ügyfélszolgálatán (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). illetve más településeken működő hirdetésfelvevő helyeken adhatják fel szerelmes és szellemes üzeneteiket a következő napokban. Bár az érzés örök, a lehetőség elmúlik, használják ki február 13-áig a Kelet-Magyarország által kínált Valentin-napi kedvezményes jókívánságot! ■ KELET A Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúi-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomtatott és online média területén piacvezető Inform Média Kft. az alábbi feltétetekkel keres Értékesítő munkatársakat. Feladatok: | értékesítés, új ügyfelek keresése, * új piaci lehetőségek folyamatos keresése, | meglévő piac ismerete. Elvárások: | felsőfokú végzettség, | teljesítményorientáltság, I kitartás, | határozott fellépés, ! értékesítési tapasztalat, í „B” kategóriás jogosítvány, íi saját gépjármű. Amit nyújtunk: f teljesítményorientált jövedelem, fiatalos csapat, folyamatos fejlődési lehetőség. Munkavégzés helye: Nyíregyháza . Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését és úgy érzi, megfelel az elvárásoknak, küldje el 2014. február 15-éig fényképes önéletrajzát a munkakör megjelölésével az zsolt.varga@inform.hu e mail címre. Részletek a www.kelet.hu oldalon. A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET k

Next

/
Oldalképek
Tartalom