Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-10 / 34. szám
2014. FEBRUÁR 10., HÉTFŐ KEHT üzenet Szász Károlyné hűséges olvasónktól: ' ■* -'M Én nem provokálok, csak nem mismásolok. A kettő nem ugyanaz. A mai társadalmi közeg arra épül, hogy sunnyogjunk. Nem mondunk igeneket, nem mondunk nemeket. Nem állunk ki valami mellett, mert azon agya- lünk, hogy az hasznos-e. ALFÖLDI RÓBERT Olvasóink írják Párszóabringások védelmében Nyíregyházán, ahol nincs kijelölt kerékpárút, a járdán bringáznak a kerékpárosok. Ott, ahol keskeny a járda, nem, vagy csak nehezen férnek el egymás mellett a gyalogosok és a bringások. így közlekedni pedig baleset- veszélyes és nem mellékesen szabálytalan is. A kiadós havazás, kemény hideg után megfogyatkozott a biciklisek száma, ami érthető, a barátságosabb időjárás miatt azonban újra előkerültek a kétkerekűek. Igaz, gyakran szabálytalankodnak a kerékpárosok, de nem mindig ők a hibásak! Én polgárőrként azt tapasztaltam, hogy minél többen ülnek bicajra, és vesznek részt a (szabályos) közlekedésben, annál jobban figyelnek rájuk az autósok. Az már csak hab a tortán, hogy így kevesebb üzemanyag fogy a benzinkutakon, tisztább a levegőnk. Kíváncsian várom, mennyien „rajzanak ki” majd tavasszal! SZABÓ LAJOS, NYÍREGYHÁZA Édes élet az egyesületben A diabetes világnap után (amelynek apropóján megemlékezést szervezett a Városmajori Művelődési Házban a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete, és az „épületünk” falára felkerült a kék kör, tagjaink pedig kitűzték ruhájukra a kék szalagot) többen is megkérdezték: mit szimbolizál mindez. A cukorbetegség jelképét azóta egyre többen ismerik, sőt, elnökünk, A jóízű mulatság fáradhatatlan résztvevői FOTÓ: SIPEKI PÉTER Tele volt a farsangi tánctér A Borbányai Margaréta Nyugdíjas Egyesület a közelmúltban újra bebizonyította, hogy ha vidáman és tartalmasán akarnak szórakozni, kikapcsolódni a megyeszékhely örök fiataljai, tőlük érdemes elkérni a mutatás „receptjét”! Családias hangulatú farsangi mulatságunknak a Jalta Étterem adott otthont, a borbányai „margaréták” és a rendezvényre ellátogató társklubok képviselői, családtagok, ismerősök késő estig járták a táncot, a szünetekben persze a kellemes beszélgetésekre és egy kis falatozásra is jutott idő. LOVASSNÉ ERZSIKÉ Rubóczky János előadásának köszönhetően az egyesület lelkes csapatának munkásságáról is sokan képet kaptak. A rendezvényeink célja mindig a figyelemfelkeltés, főleg a cukorbetegekre, a veszélyeztetettekre, de alapvetően a megyeszékhely valamennyi lakójára fókuszálva. Sajnos sokan már küzdenek a diabétesszel, vannak, akik még nem tudnak a cukorbetegségükről, és olyanok is, akik nem hajlandóak tudomást venni róla, és életmódot változtatni. A világnap és a programjaink erre a sokakat érintő, alattomos és nagyon veszélyes betegségre hívják fel a figyelmet minden évben. A megelőzés és a szűrések fontosságát nem győzik hangsúlyozni a meghívott szakemberek. AIV. Belgyógyászat dolgozói a diabéteszről és diétás therápiáról tartottak előadást, vércukor- és vérnyomásmérést végeztek, az egyesületünk tagjai „Cukorbeteg a családban” és „Édes élet” címmel tartottak előadásokat, egyik tagtársunk pedig képeken keresztül mutatta be a civil szervezet életmentő, életminőség-javító erőfeszítéseit. Népszerűek a diabéte- szes termékbemutatók, és a kulturális, ünnepi programok is. Legutóbb az igényüket időben jelző inzulinos betegek egy vércukorszint mérőt kaptak ajándékba az Országos Diabetes Társaság jóvoltából. Köszönetét szeretnénk mondani minden segítőnknek és támogatónknak, s egyben arra kérni, buzdítani mindenkit, hogy nagyon figyeljen oda az egészségi állapotára, annak karbantartására, mert ez a legdrágább kincsünk! HORTOBÁGYINÉ ERZSÓ, EGYESÜLETI TAG sandor.angyal@inform.hu Postaládánkból Hasznos pénzügyi tanácsokkal gazdagodtak fotó: hegedűs csaba Gyakorlatias, jó példákat láttunk AJAK. Tavaly márciusban indult útjára szlovák-magyar együttműködésben a MAFIS projekt (önkormányzati pénzügyi menedzsment), amelyben szlovák oldalon non-profit és szakmai szervezetek dolgoznak, magyar oldalon pedig a TÖOSZ és a Helyi Obszervatórium. A tréningsorozat első állomása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legfiatalabb városa, Ajak volt, ahol életszerű példákkal fűszerezett szakmai előadásokon vettek részt a jelenlévők. Az önkormányzatok segítséget kaptak, hogy tevékenységüket, a választott és kötelező feladataikat ösz- szehangolják, megtervezzék. KÁLLAI ÁGNES Tisztelt Olvasónk! Hiteltelen hitelezők markába kerülhetünk Először két okból is helyeseltem a kormány elképzelését, hogy csökkenteni akarják a bürokráciát, mert takarékosan kell bánni az adóforintokkal. Jelezték, hogy ezer fővel szeretnék kisebbíteni az önkormányzatok által foglalkoztatottak számát, ami nem jó ugyan az érintetteknek, de a sok feladatelvonás indokolja a lépést, hiszen immár az intéznivaló hivatalos ügyek nagyobb részét az állam és a kormányhivatalok vállalták magukra. Hárommilliárdot szánnak arra, hogy legyen tisztességes végkielégítés, fejenként akár hárommillió is. Csakhogy egy héttel ezelőtt újabb két államtitkárt neveztek ki, akik majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot erősítik, havi potom 750-750 ezer forintért. Az, hogy mi lesz a feladatuk, egyenlőre titok, nem kell mindent az állampolgárok orrára kötni. Emlékeimben még élt a korábbi rezsim hivatalnoki túlnépesedése. Az önkormányzatok egyikénél-mási- kánál a felesleges státuszok létesítése, akárcsak a teljes foglalkoztatás látszatát keltő gyáron, üzemen belüli munkátlanság, ami sokak szerint önbecsapás, a régebbi csókosok boldogulását jelentette. Abban a nem is olyan régi antivilágban a kormány leköszönésekor 85 magasabb állami vezető volt hivatalban, jelenlegi kormányunk rajtolásakor még csak 54 helyettes államtitkárra volt szükség, ám a most kinevezett új párossal a számuk elérte a 83 főt. Tavaly augusztusban 122 kormánytag dolgozott, most már 141-en vannak. Az idézett forrás bizonyára megfeledkezett arról, menynyivel gyarapodott azóta a kormány munkája, hiszen lassan minden fontos ügy azon a szinten dől el, legyen az fejlesztési, egészségügyi, oktatási, szociális kérdés. Csakhogy akinek majd ajtót mutatnak a vidéki, önkormányzati hivatalban, és munkanélkülivé válik, aligha érti, miért ez a különös központosítás. Az, hogy mi lesz az újabb két államtitkár feladata, egyenlőre titok, nem kell mindent az állampolgárok orrára kötni... m Jubileum Tiszanagyfaluban Hunyadvári Gyulánét 90. születésnapján köszöntötte Keme- csei László, Tiszanagyfalu polgármestere, fotó: antal Gábor Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. műszámlák kifizetését elszalasztottam, bizva abban, hogy egy hónapon belül meglesz a segítség. Egy hónapos eltolódásért még sok késedelmi díjat nem számolnak föl. Gondoltam, ezt még kibírom, de mivel azóta sincs pénz, ezért kapom a figyelmeztetéseket, kikapcsolással, jogi következménnyel fenyegetnek, valamint szerény nyugdíjamból is letilthatják a tartozásaimat. Még az uzsora is korrektebb... Sajnos olyan betegségem van, ami napi gyógyszerszedést tesz szükségessé, ennek kiváltása is fontos, és a napi megélhetés is nehézségekbe ütközik. Ezekből is látható, hogy milyen kilátástalan a helyzetem, az ilyen felkínált megoldásoktól az uzsora annyiban jobb, hogy az ott kért pénzt kifizetik, igaz, utána többszörösen kell visszafizetni. Bízom benne, hogy akik ilyen szerződéskötésen gondolkodnak, okulva az esetemből, jól meggondolják majd, honnan kérnek segítséget, hiszen ők is könnyen belesétálhatnak egy ilyen csapdába. Szívesen vennék mindenféle segítséget, tanácsot. NÉV, TELEFONSZÁM A SZERKESZTŐSÉGBEN Vendégsorok Angyal Sándor Tavaly ősszel kötöttük meg a szerződést, de azóta sem láttam pénzt. NYÍREGYHÁZA. „Pénzre van szüksége? A bankok elutasítják? Forduljon hozzánk bizalommal, vállalkozásoknak, magánembereknek, nyugdíjasoknak - BAR-lista, életkor nem akadály! Szerződéskötés, garantált kifizetés.” Ilyen szöveggel jelentek meg reklámok egyes napilapokban, magazinokban. A futamidőn belül megkapom Mivel nekem is szükségem lett volna egy kisebb összegre, amivel egy egyszerű vállalkozást szerettem volna beindítani, valamint egy fontos műtétet elvégeztetni. Örömmel vettem, hogy millióktól kisebb összeget is lehet igényelni. A kért igazolások és dokumentumok másolatát elküldtem, két nap múlva közölték, hogy rendben van, és a megbeszélt időben a szerződést megkötöttük. Na itt kellett volna jobban kiértékelni a kapott tájékoztatást, mert abban az én kötelességeimen kívül nem sok konkrétumot írnak le. Benne van a részletfizetések pontos időpontja, vagy a 30 napon belüli elállás a szerzőLegyünk körültekintőek a pénzügyi döntések előtti illusztráció: internet déstől, igaz, ebben az esetben, a szerződéskor befizetett regisztrációs és más összegnek csak a 2/3-át fizetik vissza 90 napon belül. Az igényelt összeget vállalják, hogy futamidőn belül megkapom. Ez a futamidő lehet 10-15, akár 25 év is. Meghatározták még, hogy a havi törlesztést fizetnem kell rózsaszín postai csekken, függetlenül attól, hogy megkaptam-e már a pénzt, vagy sem. Sőt, kötelező ahhoz, hogy a hónap végi elbíráláson az ügyemről tárgyaljanak. Szerződéskötéskor megemlítették, hogy előnyt élvez az, aki biztosítékként bizonyos számú törlesztést fel tud ajánlani. Ezt a nekem kifizetendő összegből levonják, vagy készpénzben, kettős borítékban, postán elküldhetem. (Bár ezt a postai szabályzat tiltja.) 2013. november közepén történt a szerződéskötés, de azóta sem láttam pénzt. Többszöri telefonos érdeklődésemre eleinte kitérő választ kaptam, később megváltozott hangnemben utasítottak, hogy ne zavarjam őket, majd ha időszerű, ők szólnak. A legújabb fejlemény: telefonok kikapcsolva, nem lehet őket elérni. Most úgy állok, hogy kilátástalan a helyzetem, ugyanis a szerződéskötéskor befizetendő összeget úgy tudtam összehozni, hogy a közKözpontosítás