Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-10 / 34. szám

2014. FEBRUÁR 10., HÉTFŐ á | Bizakodó a nagyvilág autóipara nyíregyháza. A növekedésre és a munkahelyteremtésre összpontosítanak a világ au­tógyártói a következő időszak­ban: a cégek hatvan százaléka tervez bővítést egy éven belül - derül ki az EY legfrissebb glo­bális iparági felméréséből. Az EY egyike a világ ve­zető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanács­adást nyújtó vállalatainak. „Az EY jelentéséből egyértel­műen kiderül, hogy a válság éveit követően a világ autó­ipara egyértelműen bizakodó és a növekedésre koncentrál. Ennek kiváló mutatója, hogy a cégek jelentős része tervez beruházást és munkahelyte­remtést a következő egy év­ben. Fontos kérdés azonban, hogy a magyarországi autó­ipar milyen szinten részese­dik ebből a növekedésből. „Az egyértelmű, hogy hazánkban is bővülésre le­het számítani, de ennek mértéke elmarad majd az ázsiai és amerikai piaco­kétól” - mondta Heinczin- ger Róbert, az EY partnere. Az EY felmérése szerint jelen­tősen nőtt az autóipari dön­téshozók globális piacokba vetett bizalma. A megkérde­zettek 6l százaléka úgy véli, hogy javul a gazdaság teljesít­ménye nemzetközi szinten. Kétharmaduk 1-3 százalékos globális GDP-növekedéssel számol, egyötödük szerint pedig a 3 százalékot is meg­haladhatja a bővülés mérté­ke - derül ki a nemzetközi felmérésből, amelyben több mint 170 autóipari dön­téshozót kérdeztek meg. A növekvő bizalom a cégek terveiben is megmutatkozik: a válaszadók 59 százaléka ter­vez munkahelyteremtést egy éven belül. km Szárnyalna az autóipar FOTÓ: INTERNET Hat éves A Ford haszongépjármű modelljeinek sikere idehaza minden vára­kozást felül múlt. NYÍREGYHÁZA. A Ford 2013- ban mutatta be a 2014-es Év Haszongépjárműve díjat megszerző vadonatúj Transit Connect, és az új Fiesta Van modelleket, egy évvel koráb­ban pedig a 2013-as Év Pick- upja díjat elhozó Ranger-t és a 2013-as Év haszongép­járműve címet megszerző Transit Custom 1 tonna te­herbírású változatát. Az idén jelenik meg a 2 tonnás Transit és a kisméretű Transit Cou­rier, teljessé téve a Ford 24 hónap alatt teljes egészében megújitott haszonjármű-kí­nálatát. Vadonatúj modellje­inek köszönhetően a Ford a 2013-as évben lendületesen növelte haszonjármű-eladá­sait; a vállalat 2007 óta nem zárt ilyen eredményes évet ebben a szegmensben. Tavaly a Ford 186 200 haszonjármű- vet értékesített Európában, Az idén pedig további új modellek érkeznek. KEVIN GRIFFIN KELET Miért nem drága a márkaszerviz? Felesleges körök futása helyett célszerű egyből a márkaszerviz szolgáltatásaival élni fotók: sipeki Péter Felkerekedtünk, és szétnéztünk a nyíregy­házi Platán Autóház Kft. márkaszervizében. NYÍREGYHÁZA. A Magyar Gépjárműimportőrök Egye­sületének valamennyi tag­vállalata részt vesz abban a kommunikációs kampány­ban, amelynek célja a márka- szervizek tényleges és hiteles értékeinek bemutatása azért, hogy a gépjármű tulajdo­nosok valós és hosszú távú érdekeik érvényesítésében megfelelő információval ren­delkezzenek. Jogos elvárások Hogy tiszta képet lássunk, no­sza, felkerekedtünk, és szét­néztünk a nyíregyházi Platán Autóház Kft. márkaszervizé­ben. Az ugyanis alapvető kí­vánalma bármelyik gépjármű tulajdonosának, hogy autója korának és futásteljesítmé­nyének megfelelő műszaki állapotban legyen. Jogos elvárás, hogy a gyá­rilag beépített közlekedésbiz­tonsági rendszerei hibátlanul működjenek, hogy egy eset­leges baleset után a javítás so­rán a baleset előtti állapotba kerüljön, gyári technológiá­val, garanciával készüljön el, hogy a javítása gazdaságos, elszámolása szakmailag kor­rekt legyen, illetve a javítá­sához felhasznált alkatrészek eredetiek, vagy azzal azonos minőségűek legyenek. Arculat és belső érték- A márkaszervizek gyári hát­térrel rendelkeznek és egy európai szervizhálózat tag­jai. Vagyis bárhová is utazik a márkaszervizeit autójával, biztosak lehetnek benne, hogy bármely probléma ese­tén számíthatnak a választott Munkatársa­ink mindegyi­ke oktatás- sorozaton f » J vesz részt. VERDES MIKLÓS márka szolgáltatásaira - je­lentette ki Verdes Miklós, a Csősz-Platán Cégcsoport mű­szaki igazgatója, miközben minden részletre kiterjedően kalauzolt a Rákóczi utcai tip­top szervizben. Külcsín és belbecs- Egyaránt fontos a külcsín és a beíbecs, tehát az arculat és a belső érték - mutatott körbe az impozáns helyen. - Az im­portőrök határozzák meg a di- zájnt, egy márkaszerviz nem nézhet ki akárhogyan. Ráadá­sul minden évben auditálják, és előfordul, hogy konkrétan a gyártótól érkezik auditor a hazai ellenőrrel. Kíváncsi, hogy megfelelünk-e az álta­luk megálmodott követelmé­nyeknek.- A márkaszervizeknek egy­ségesnek kell lenniük Sop­ronban, Budapesten és Nyír­egyházán is, hiszen ugyanazt a munkafolyamatot végzik el mindegyik helyen. Ügyfe­leink nem látnak a kulisszák mögé, de tény: munkatársa­ink mindegyike komoly ok­tatássorozaton vesz részt. A márka történetétől az apró szakmai részletekig terjed a speciális képzés.- A szakosodott kollégák összesen hét utat járhatnak be, egy fő maximum hármat. Van, aki a motor, van, aki a klíma, van, aki a diagnosztika specialistája. Éppúgy vonat­kozik a képzés a szerelőkre, mint a munkafelvételesekre. Miután valaki végez, nem en­gedik el a kezét, ezt a célt szol­gálják a továbbképzések. Ez azért is fontos, mert mindig vannak újdonságok, képben kell lenni a változásokkal. Az oktatás utáni két hét során az üzemen belül átadják a mun­katársaknak a friss impulzu­sokat. Segít az informatika A raktárban mindennek pre­cíz helye van. Az auditálásnál nagyon ellenőrzik a célszer­számokat, a gyárilag készített tárgyakkal jelentősen egysze­rűsödik a munka, a javítási technológia.- Az informatikai rendszer segít a javításban, amiről min­dig jelentés készül - vetettünk egy pillantást a számítógépre. - Ha például egy vezérműszíj elszakad, mi nem csak adunk helyette egy újat, hanem a hozzá tartozó tárgyakat, esz­közöket is biztosítjuk, hiszen a garancia erre is vonatkozik.- Márkaszervizünk gyártói szakmai hátteret biztosíta­nak és felelősségvállalást az elvégzett munkáért, az autó korának és futásteljesítmé­nyének megfelelő állapotba hozásáért. A munkafolyamat az időpont-egyeztetéssel kez­dődik, aztán jön az előkészíté­si fázis (ebbe tartozik a vissza­hívás vagy a műhelyakció), a gépkocsi átvételét követően indulhat a javítás, és a majda­ni átadást megelőzi a minő­ség-ellenőrzés.- Az átvétel és elszámolás nem jelenti a történet vé­gét, hiszen az utánkövetés is fontos, az importőr szoros kontroll alatt tartja ezt is. Az elégedettségi vizsgálat révén hasznos információkat lehet nyerni, a tanulságok levonása az ügyfelek javát szolgálja.- Természetesen az a cé­lunk, hogy valamennyi ügyfe­lünk a számára lehető legjobb megoldást választhassa ki. Ehhez szükséges a teljes körű információ a lehetőségekről. Például a Szerviz 4+ és a Szer­viz 8+ program is kedvezmé­nyeket kínál a márkaszervizbe járóknak. Eredeti alkatrészek A Szerviz 4+ programban a négy évesnél idősebb autókat márkaszervizünkben gyári technológiával, eredeti alkat­részekkel tarthatják karban - kedvezményesen. Ilyen pél­dául az akkumulátor, az (olaj) átvizsgálás, az első fékbetét és féktárcsa, a gyújtógyertya, a levegőszűrő, az utastérszűrő, az első ablaktörlők, a vezérmű szíj. A programok nagy ked­vezményeket biztosítanak.- Csomagokat hoztunk létre, mely 5 ezer forinttól 30 ezer forint kedvezményt tartal­maznak a javítástól függően. A Szerviz 8+ program a nyolc évesnél idősebb autókra vo­natkozik, ugyanúgy gyári technológiával, gyári eco­nomy alkatrészek felhasználá­sával, 8 évnél idősebb autókra jellemző árszinten! Mindkét esetben az alkatrészre a garan­cia 2 év.- A köztudatban az van, hogy a márkaszerviz drága. Mihez képest? Addig, amíg olajat és fékbetétet kell cserélni, addig nincs gond - fejtegette Verdes Miklós. - Nem biztos, hogy ami olcsó, az jó is. Felesleges körök futása helyett célszerű egyből a márkaszerviz szolgál­tatásaival élni. Nálunk ha este megrendelünk egy alkatrészt, 98 százalékos eléréssel más­nap reggelre már meg is ér­kezik a budaörsi központból. A márkaszervizben karban­tartott autók használt piaci értéke jelentősen meghaladja a hiányos szervizkönyvvel rendelkező autók értékét. KM-LTL Elérhetőség Platán Autóház Kft. Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: 42/501-700 www.platanautohaz.hu Opel Csősz Kft. Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.: 42/598-959 www.opelcsosz.hu csúcsot elöntött meg a Ford A Ford Transit Connect a 2014-es Év Haszonjárművé lett FOTÓ: INTERNET vagyis ll 000 darabbal töb­bet, mint 2012-ben. A márka piaci részesedése ezzel 9,2 százalékra nőtt az előző év 8,5 százalékos eredményé­ről, ami a legnagyobb mérvű növekedésnek számít az eu­rópai piacon. A Ford haszon- gépjármű modelljeinek sikere idehaza minden várakozást felülmúlt: a Magyarországon eladott 2430 új kishaszon- gépjármű révén elért 20,5 százalékos szegmensrésze­sedés azt jelentette, hogy tavaly minden ötödik ha­zánkban gazdára találó kis- haszongépjármű Ford volt. A Ford növekvő értékesíté­seinek éllovasai az új Transit Custom 1 tonna teherbírású változata és a Ranger pickup voltak. Európában a Ford 41 500 Transit Custom modellt adott el 2013-ban (az autó gyártásának első teljes évé­ben), míg a díjnyertes Ran­ger pickupból 15 400 talált gazdára, ami 49 százalékos növekedést jelent a 2012-es eredményhez képest. Ez év­ben a Ford teljessé teszi az alig 24 hónap alatt megújí­tott haszonjármű-kínálatát. A Ford Transit Connect ta­valy a 2014-es Év Haszon­járművé lett, és ezzel a Ford az első autógyártó, amely két egymást követő évben is megszerezte ezt a címet, hiszen egy évvel korábban a Ford Custom bizonyult a leg­jobbnak e megmérettetésen. „Jelenleg a Ford rendelkezik a legfrissebb haszonjármű-pa­lettával Európában, s vado­natúj termékeink érezhetően több embert csábítottak be a Ford márkakereskedésekbe és a Transit Központokba” - mutatott rá Kevin Griffin, a Ford Európa haszonjármű­vekért felelős értékesítési- és marketing-igazgatója. „Az idén pedig további új model­lek érkeznek, így biztosak vagyunk abban, hogy piaci részesedésünket 2014-ben is tovább tudjuk majd növelni”. KM Két kategóriában is a legjobb volt a Skoda NYÍREGYHÁZA. A német autós szaklap, az Auto Motor und Sport Stuttgartban bejelen­tette A 2014-es év legjobb autóiról szóló olvasói szava­zással összefüggő döntését. A lap olvasóinak idei vélemé­nye alapján az odaítélt nyolc első hellyel a Volkswagen Cso­port bizonyult a legsikeresebb vállalatnak. Ez volt a 38. alkalom, hogy az autós szaklap átfogó szem­lét készített az év legjobb au­tóiról. A szavazásban több mint 115 ezer olvasó vett részt vagy a szavazó kártyájának beküldésével, vagy a lap inter­netes honlapján leadott szava­zatával. Minden olvasónak két sza­vazata volt, az első szavazatá­val a 10 kategória mindegyiké­ben a legjobb autóra adhatta le voksát, a második szavazatá­val pedig a legjobb import au­tóra szavazhatott mindegyik kategóriában. Az eredményeket egy külső piackutató cég értékelte ki. Azon túl, hogy a szavazásban résztvevők szavazati válasz­kártyái meghamisíthatatla- nok, a megfelelő eljárások is biztosították, hogy az inter­neten szavazók is teljesen szabályosan és ellenőrizhető módon adják le szavazatukat. A Skoda két kategóriában is nyert: a Legjobb kompakt im­port autó kategóriában a Sko­da Octavia vitte el a versenyen a pálmát, míg a Skoda Superb a Legjobb középkategóriájú import autó osztályban győzte le minden versenytársát. KM Kategóriagyőztes lett a Skoda Superb FOTÓ: INTERNET

Next

/
Oldalképek
Tartalom