Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-30 / 25. szám

2014. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK Steve Morse, lan Paic, lan Gillan, Roger Glover és Don Eirey: a Deep Purple FOTÓ: GETTY IMAGES | A Deep Purple előtt az Ivan and the Parazol Budapest. A hazai beat/rock and roll színtér egyik népsze­rű csapata, az Ivan and the Parazol lesz a világhírű Deep Purple előzenekara február 17-én a Papp László Budapest Sportarénában. A négy éve lé­tező, második stúdióalbuma megjelenése előtt álló Iván and the Parazolt a Deep Pur­ple menedzsmentje válasz­totta ki - tájékoztatták a szer­vezők szerdán az MTI-t. Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol frontembere a köz­leményben felidézte, hogy diákként három évig csak Deep Purple-t hallgatott. „Hi­hetetlen érzés, hogy azoknak a színpadán fogunk állni, akik megszerettették velünk a ze­nét, a zenélést és a rockot” - tette hozzá Simon Bálint do­bos, aki elmondta, hogy első dobtanáránál a Deep Purple In Rock című, 1970-ben meg­jelent lemezét kellett hangról hangra leütnie, így február közepén egy olyan zenekar előtt léphetnek fel, akinek J dobosa, lan Paice 15 évesen j a példaképe volt. Az Ivan | and the Parazol egyébként február elején Londonban ad néhány állomásos klubkon­certsorozatot. A Deep Purple, a hard rock zene történetének kiemelkedő brit zenekara, amelyet Smoke On The Water című rockörökzöldjének kö­szönhetően szinte mindenki ismer, világszerte mintegy 100 millió lemezt adott el. A korszakos jelentőségű anya­gok közé tartozik a bemutat­kozó Shades of Deep Purple, a Deep Purple, az In Rock, a Fireball vagy a Machine Head cimű korong. A Deep Pur­ple legutóbbi albuma, a Now What?! tavaly áprilisban je­lent meg. MTI Megér egy mosolyt Agresszív kismalac a játékboltban: j - Más színben nincs?- Kérek egy Rózsaszín Párducot! j ------------------------------------------­------—.------------ j- Tessék. O További viccek humor.szon.hu A nap videója ■ If I X 1 Pókember-mókus Egyszerűen nem hat a gravitáció a videón látható mókusra, amit pár német ajkú srác vett fel videóra tele­fonjával. Pókember elbújhat. O További videók video.szon.hu Jeltolmács teszi érthetővé Budapest. Jeltolmács teszi ért­hetővé a halláskárosultak szá­mára az Országomat egy csó- J kért című színművet, amelyet a Hadart Művészeti Társulás ad elő a kőbányai Körösi Cso­rna Művelődési Központban. Az Országomat egy csókért cimű darabot Spinnerné Ta­kács Erika jeltolmács közre­működésével tekinthetik meg az érdeklődők Háda János, a társulás alapító-vezetője ren­dezésében. MTI Hallottad, hogy csökkent a vágott sertés áfája? FOTÓ: GETTY IMAGES KELET-MI UTAZZON VELÜNK! J _T _' _J _r KELET Az elnök szerint Lance Armstrong hazudik STUTTGART. A Nemzetközi Ke­rékpáros Szövetség (UCI) ko­rábbi elnöke, Hein Verbrug­gen szerint Lance Armstrong hazudik, amikor azt állítja, hogy segítette az amerikai bringás doppingügyeinek Lance Armstrong FOTÓ: GETTY IMAGES eltussolását. Verbruggen a holland televíziónak adott nyilatkozatában - amelyet a cyclingnews című internetes szaklap idéz - hangsúlyozta: Armstrong sem vele, sem pe­dig az UCI-val nem működött együtt a csalásban. A szerve­zetet 2005-ig vezető Verbrug­gen úgy tudja, hogy Armst­rong azért menekült meg az 1999-es Touron, mert orvosi igazolással tudta bizonyítani, hogy jogosan került a szerve­zetébe kortikoszteroid. Hozzátette: Armstrong két volt csapattára, Tyler Hamil­ton és Floyd Landis sem mond igazat akkor, amikor azt állítják, hogy a 2001-es svájci körversenyen az UCI segített Armstrong dopping­ügyének eltussolásában. mti Ötven éve indult el az Iskolatelevízió Budapest. Ötven évvel ez­előtt, a tanórai oktatás élet­szerűbbé tétele érdekében kezdett műsorokat készíteni az Iskolatelevízió stábja a Ma­gyar Televízióban - emléke­zett vissza az indulásra Kele­men Endre, az Iskolatelevízió egykori vezetője a jubileum alkalmából. A hiánypótló, a tanmenethez illeszkedő szemléltető műsorok a kevés szakképzett pedagógussal dolgozó iskolákban, a kiste­lepülési vagy tanyasi intéz­ményekben nyújtott segítsé­get, különösen az osztatlan tanulócsoportok tanításában. A művelődés fejlesztését is szolgáló műsorok a fiatal és felnőtt diákoknak, pedagógu­soknak és a szülőknek is tám­pontot nyújtottak. Az MTV Gyermek- és Ifjú­sági Osztálya keretében 1963 elején megalakult Iskolatele­vízió rovat 1964. február 5-én kezdte sugározni műsorait - emlékezett vissza az egykori vezető. A , hatodikosoknak orosz nyelvi műsorokat készítettek, enyhítve a szaktanári ellátott­ság hiányát. Tévés tanulmá­nyi kirándulásokat is vetítet­tek. MTI b Pörgős Barby vidám, pörgős nyíregyházi diáklány, aki szereti a hétvé­géket, mert olyankor mindig bulit szerveznek a barátokkal. FOTÓ: JANICS ATTILA Múzeumban a Porsche Az alkatrészek nagy részét saját kezűleg készítette. Stuttgart. Múzeumba ke­rült az első, 1898-ban készült Porsche Stuttgartban, miután tavaly nyáron, 115 év után egy ausztriai pajtában megta­lálták és helyreállították. Az osztrák Kronen Zeitung ked­di tudósítása szerint a Ferdi­nand Porsche tervezte, há­rom lóerős, elektromos „Pl” a Bécs utcáin guruló első gép­járművek egyike volt. A far­motoros kocsi annak a négy modellnek az egyike, amelyet annak idején Egger-Lohner C.2 Phaetonnak kereszteltek. Ferdinand Porsche előbb Egger Béla magyar születésű Ferdinand Porsche fotó: getty images osztrák gyáriparos budapesti autót. Az alkatrészek nagy elektromos gyáránál, majd részét saját kezűleg készítet- Ludwig Lohner kocsigyártó- te, mindegyikbe gondosan nál dolgozott, itt építette meg belegravírozta neve kezdőbe- a szóban forgó elektromos tűjét és az l-es számot, mivel ez volt az első kocsi - az első Porsche -, amelyet maga ter­vezett. Innen kapta a modell a Pl becenevet. A Kronen Zeitung szerint az autó egy 1899-ben Berlinben tartott 40 kilométeres ver­senyen a mezőnyt 18 perccel megelőzve ért célba, és meg­nyerte a gazdaságossági ver­senyt is alacsony energiafo­gyasztásának köszönhetően. A lovaskocsi korabeli hiper­modern alternatívája órán­ként maximálisan 35 kilo­méteres sebességgel haladt, és egy feltöltéssel akár 80 kilométert is megtehetett. A 130 kilogrammos elektromos motort az első kerekek közé építették, és a hátsó kereke­ket hajtotta. mti Visszakaphatják a képeket Cornelius Gurlitt hajlan­dó arra, hogy megvizs­gálják a követeléseket. bérűn. Visszakerülhetnek az eredeti tulajdonoshoz vagy az örökösökhöz a rabolt műkin­csek abból a képgyűjtemény­ből, amely a náci rezsimnek dolgozó műkereskedő, Hil­debrand Gurlitt hagyatékából kerültek elő Münchenben. A gyűjteményben feltehetően a nemzetiszocialista diktatúra idején zsidóktól rabolt alkotá­sok is vannak. A műkereskedő fia, Cornelius Gurlitt hajlandó arra, hogy a műkincsek visz- szaszolgáltatását célzó kö­veteléseket megvizsgálja és méltányos, igazságos megál­lapodásokat dolgozzanak ki ­közölte Cornelius Gurlitt jogi képviselője. Ez fordulat az úgynevezett Gurlitt-gyűjtemény ügyében, hiszen 2013 végén Cornelius Gurlitt még úgy nyilatkozott, hogy önszántából a gyűjte­mény egyetlen darabját sem adja ki a kezéből - emelték ki a Bayerische Rundfunk hírpor­tálján. MTI Facebook-oldalt indított BUDAPEST. Facebook-oldalt indított az áprilisban először választóknak a Nemzeti Vá­lasztási Iroda (NVI). Az olda­lon a választáshoz kapcso­lódó információkat tesznek közzé. Áprilisban körülbelül 400 ezer fiatal (18-22 éves) lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson a parlamenti választáson. Ők azok, akik a 2010-es választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagyko­rúvá váltak. Az NVI az ő tájé­koztatásukra indította oldalát a facebook.com/elsovalasz- to2014 címen. Az oldalon a választáshoz kapcsolódó információkat, adatokat, grafikonokat, ábrá­kat tesz közzé az NVI, és ter­veznek egy kvízjátékot is. mti KORÁBBAN IS RÁJÖHETTEM VOLNA, MIT JELENT AZ, HOGV ___________„SZOPOKü"... _________ AZT HISZEM, AZT JELENTI JAPÁNUL\ „Höööfzeeeefzfz' J?AA PAÜ?e> 1-29 HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom