Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-30 / 25. szám

2014. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK KELET „Fű nem akarok lenni, csak azért...” „A fájdalom mindent felülír”-búcsúzik el tőlünk János a Miskolci Hospice-ban. Ha valaki, hát ő tudja. MISKOLC. A most negyvenkét esztendős Jánosnál 16 év­vel ezelőtt diagnosztizálták először a rákot, akkor egy huszonöt centimétemyi vas­tagbél-szakaszát távolították el, de további kezelést nem ja­vasoltak az orvosok, s a kont- rollvizsgálatokon is mindent rendben találtak. Hogy miként jutott mégis a Hospice-ba, ah­hoz el kell, hogy mesélje: 7-8 év elteltével vékonybél-csa­varodás miatt ismét meg­műtötték (egy másik város kórházában), de nem találtak összefüggést a korábbi diagnó­zissal. János élte a régi életét, rendőrként dolgozott, egészen 2012 tavaszáig, amikor is egyre sűrűbben, egyre fokozódó hasi fájdalmak jelentkeztek nála, amelyeket egészen addig, míg Sápi István olyan pici és so­ványka (65-ről lett 33 kiló), ha nem húzódna odébb az ágyán, hogy maga mellé tes­sékeljen, akkor is bőven el­férnénk. Nehezen értem meg, amit mond: gégerákkal mű­tötték, gégemetszett. Inkább csak szavak, szájról olvasva, vagy ceruzával a kockás pa­pírra vetve. Tavaly szeptem­mindennapossá nem váltak, vény nélkül kapható fájda­lomcsillapítókkal igyekezett csillapítani. Ám egyszer úgy begörcsölt, hogy a család men­tőt hívott. A kórházban azon­nal felmerült a gyanú, hogy ez összefüggésben lehet a régi dologgal, amit a műtét igazolt: újabb, 30-35 centis darabot távolítottak el a vastagbélből, amelyet rákos állapotban talál­tak, továbbá áttéteket az epe­hólyagon (ezt a szervét teljes mértékben eltávolították), 24- et a májon, 5 nyirokcsomó-át­tétet a különböző testrészein. Ez utóbbiak közül egyet kimű- töttek, s a szövettan rosszin­dulatú elváltozást igazolt. Kevés, de nagy- Azt mondták a sebészek, a májon lévő daganatokhoz nem nyúlnak, mert egyrészt túl sok van belőlük, másrészt túlsá­gosan elterjedtek a máj teljes felületén, sőt a belsejében is. Kemoterápiát javasoltak, hát­ha attól műthető állapotba berben diagnosztizálták nála a rákot, a műtétet sugárkeze­lés követte.- Nem tudtam nyelni, pé­pessel etettek, most már legalább nyelni tudok. Itt, a Hospice-ban egész nap eszek, mutat az éjjeli szekrényén so­rakozó falatokra, hogy igazol­ja, van mit ennie. Tisztázzuk, tudja-e, mi az az aktív euta­kerülnék. (Úgy magyarázták, erre akkor volna esély, ha csu­pán 3-4 darab daganat volna, és sikerülne 1 centire csökken­teni valamennyit.) Tizenkét „kanyart” írtak elő, a legdrasz­názia. Magyaráznám, de int: fölösleges, tisztában van vele.- Van egy lányom, egy fiam és négy unokám - mutatja is az ujjain, s rázza a fejét - míg ők vannak, addig nekem nem kell. Megerőlteti magát, hogy sikerüljön a mondatot kipré­selnie:- Eljön az idő, kivárom, nem félek a haláltól. tikusabból. Minden második héten be kellett feküdnöm két napra. A 9. „kanyar” után fo­gyott el minden erőm. Akkor azt mondtam: befejeztem. Az onkológus elfogadta. A PET-CT kimutatta: ugyan az addigi kemoterápia hatásá­ra a májban jelentősen csök­kent a daganatok száma, de valamennyi fürjtojás nagysá­gú. Vagyis a műtét lehetősége továbbra sem merülhet föl.- Fél év kihagyás után foly­tattuk a kemoterápiát, nem befekvőként, csak bejáróként (3 hetente fél napra), egy ke­vésbé drasztikus citosztati- kummal. Nem szabták meg, hogy hány legyen, azt mond­ták: életem végéig... János komoly fájdalmai de­cemberben jelentkeztek. Elő­ször a recept nélkül kapható gyógyszerekkel igyekezett csillapítani, aztán az orvos által felírtakkal. Amikor már a receptre kiváltható legerő­sebb sem segített, akkor for­dult a Hospice-hoz. Térdepelve, magzatpózban- Akkor már térdepeltem, szó szerint, magzatpózba görbed- ve, és átvitt értelemben: szelle­mileg, mentálisan is. Dr. Simkó Csaba azt mondta, elvállalja a fájdalmam csillapítását, de be kell feküdnöm, mert távgyó­gyításban nem lehet eltalálni az én fájdalmamhoz igazodó, kombinált és rugalmas terápiát. Ez, most, elviselhető állapot. Jánost az eutanáziáról kérdez­zük, arról, jutott-e eszébe, hogy véget kellene vetnie a fájdalom­nak, az életnek.- A fájdalom, mint olyan, nagyon-nagyon rossz volt. Talán ha az orvosokon azt lá­tom, hogy ők már leírtak... Ám én sorra olyan, többnyire korosztályombeli orvosokkal találkoztam, akik mindig adtak valami fogódzót. Simkó főor­vosban is bízom, hogy uralni tudja a fájdalmam csillapítá­sát. És amíg ezek az emberek, a családom - a feleségem és a két nagylányom -, a nagyon kevés, de nagyon nagyszerű barátom erőt öntenek belém, amíg van, aki úgy érzem, szívből foglal­kozik velem, addig nem gon­dolok arra, hogy bárcsak vége lenne. Ha engem mint a nagy fájdalmakat megélt Jánost kér­dezik, akkor én nem kérem a halált, és nem is félek tőle. Ám ha csak mint egy magyar ál­lampolgárt kérdeznek, akinek volt alkalma a médiából látni a szenvedő tekintetű embe­reket, akiknek már volt olyan kijelentésük, hogy szeretnék, ha átsegítenék őket, akkor azt mondanám, hogy meg kell te­remteni a jogi lehetőségét. Már azt is nagy eredménynek tarta­nám, ha amíg teljes tudatom­nál vagyok, arról hivatalosan nyilatkozhatnék, amit a csalá­domnak már a lelkére kötöt­tem: fű nem akarok lenni, csak azért, hogy locsoljanak... SZALÓCZI KATALIN szaloai@inform.hu Ötvennyolc éves és harminchárom kiló „Akárhogy is nézzük: emberölés” Dr. Simkó Csaba főor­vos gyakorlatában az évi 600 beteg közül 1-2 kérné komolyan az eutanáziát. MISKOLC. Ha a média felkapja az eutanázia kérdését, a bete­gek körében megszaporodik az eutanázia-kérések szá­ma - szögezte le elöljáróban dr. Simkó Csaba, a miskolci Erzsébet Hospice osztályve­zető főorvosa. - A legtöbben úgy gondolják, hogy eutaná­ziát azok a betegek kérnek (kérnének), akik iszonyatos fájdalmakat szenvednek el a betegség következtében. Ez azonban egyáltalán nem így van. A kérés azok részéről hangzik el elsősorban, akik ér­telmetlennek találják a beteg­ségük egy bizonyos szakaszát. Ennek oka lehet nagyfokú ki­szolgáltatottság, a szociális kapcsolatok (családtagok, ba­rátok) hiánya, esetleg a be­tegséghez társuló depresszió. Egyik betegünk azzal érvelt, hogy nem tudja nézni mások szenvedését. Éppen ezért amellett, hogy igyekszünk csökkenteni a testi szenve­dést, hangsúlyt fektetünk arra, hogy a beteg mindvégig teljes értékű embernek érezze magát, akit szeretnek, akinek fontos az akarata, véleménye, akire partnerként tekintenek a kezelések során. „Fontos életszakasz” Az életnek az utolsó időszaka egyébként egy fontos életsza­kasz. Lehet, hogy le kell zárni befejezetlen ügyeket, bocsá­natot kell kérni és meg kell bocsátani. Fiúk térnek vissza az apákhoz, elvált házaspárok keresik egymást. Osztályunk fennállása óta 8 házasságkö­tésnek lehettünk tanúi ebben a nehéz élethelyzetben - osztot­ta meg tapasztalatát a főorvos. Megtudakoltuk, vajon tőle hány betege kérte már, hogy segítse hozzá a halálhoz.- Ha sikerül célt, értelmet Mindvégig teljes érté­kű ember- ként érezze magát... MJ DR. SIMKÓ CSABA JHVl találni a betegségben, fel sem merül az eutanázia kérdése. Egyébként az évente általunk gondozott mintegy 600 beteg közül felém 10-15 eutanázia­kérés hangzik el, ezek közül is a legtöbb valójában segítségké­rés. Évente nem több mint 1-2 a komoly kérések száma. A18 év alatt 3 öngyilkossági kísérletet regisztráltunk, egy, laza kap­csolatban gondozott betegünk lett ténylegesen öngyilkos. Helyette: mély alvás- Ha valakit nem tudunk úgy segíteni, hogy méltósággal hordozza a betegségét, van lehetőség arra, hogy mély al­vásba meneküljön, mely ezen betegek számára az eutanázia alternatívája lehet. Persze na­gyon fontosnak tartom a szen­vedések minél teljesebb csök­kentését, amelyhez speciális ismeretekre van szükség. Az önrendelkezés tiszteletben tar­tása lehetővé kell, hogy tegye a felesleges kezelések visszauta­sítását, mely ma Magyarorszá­gon nem jól szabályozott. Sok­kal inkább ebben kellene előre lépni, mintsem az eutanázia legalizálásáért küzdeni, ami - akárhogy is nézzük - emberö­lés - jelentette ki Simkó Csaba. Hozzáfűzve: „A haldoklót nem megölni kell, hanem támogat­ni a betegségében, csökkentve a szenvedéseit, éreztetve vele, hogy élete nehéz óráiban sincs egyedül.” ékn-szk Az Erzsébet Hospice-1995 óta, azaz több mint 18 éve működik az Erzsébet Hospice; __________- a komplex ellátás keretében kb. évi 600 beteget kezelnek; __________________- a miskolci agglomeráció végállapotú rákbetegeinek kb. 90 százalékát Megkérdeztük: Elfogadhatónak tartja az eutanáziát? RÓZSÁS JENIFER: MAJOR ALEXANDRA: ÁMON LEVENTE: Csak végső esetben Nagyon nehéz döntés Mindenki nyilatkozzon elfogadható lenne erről SZILÁGYI RENÁTA: TAKÁCS TÍMEA: BAKÓ ISTVÁN: Könnyebb lehet így Komoly feltételek Humánus lehetőség elmenni mellett lehet Rózsás Jenifer szerint abban az esetben elfogadható az eutanázia, ha a család ké­résére történik, de ekkor is csak nagyon végső esetben. „Jó lenne, ha több embert, családtagokat és a személy párját is megkérdeznék er­ről, hogy a mesterséges halál lehetőségével ne lehessen visszaélni” - mondta. Major Alexandra számára nagyon nehéz döntés lenne, például egy közeli barátot elengedni ilyen módon, de ő inkább ezt tenné, mint hogy szenved­jen a beteg. „Mindenkinek ki kellene töltenie egy nyi­latkozatot erről, akár csak a szervdonációról” - véli Ámon Levente. Szilágyi Rená­ta szerint, ha valaki olyan rossz állapotban van, hogy nem jelent örömet neki az élet, akkor neki könnyebb így elmenni, mint néhány évig még szenvedni. Mint mondta,, törvénybe kelle­ne foglalni azt is, hogy az eszméletlen beteg esetében ki vagy kik dönthetnek a mesterséges halálról. „Ha valaki menthetetlen, akkor engedni kellene, de nagyon komoly feltételeket kellene ennek szabni” - fogalmazott Takács Tímea. Bakó István így válaszolt: „Humánusabb lenne ez a lehetőség a sokat szenvedő, nagyon súlyos be­tegekkel szemben, ha ők ma­guk úgy döntenek.” Az aktív eutanáziával is egyetértők aránya ......"mm ~ 18-25 év 26-35 év 36-45év 46-55 év 56-65év A felmérés 2012-ben készült GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS V „A beteg békésen, az arcán mosollyal elaludt” NYÍREGYHÁZA, - Az eutanázia a mi fogalmaink szerint azt jelenti, hogy a gyógyítha­tatlan beteg saját akaratából kéri, hogy az orvos a halálba segítse. Magyarországon ez nem elfogadott és mi sem fo­gadjuk el - jelenti ki Kerkai Gyuláné Mónika, az egy éve már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is működő Mónika Otthonápolási és Hospice Szol­gálat vezetője.- Az a beteg foglalkozik az eutanázia gondolatával, aki nagyon sokat szenvedett, eljut a kiégés fázisába, s a hosszú, elhúzódó, félelemmel és fáj­dalommal átszőtt folyamatot szeretné lezárni. A mi fela­datunk az, hogy ez a kiégési szakasz ne következzen be, s az utolsó percig aktivan, fájda­lommentesen, szellemi és fizi­kai aktivitással éljen a barátai, a családja, a szerettei körében - magyarázza a szolgálat ve­zetője. Mónika és speciálisan képzett munkatársai vallják: a halál az élet természetes része, melyet sem megrövidíteni, sem mesterségesen meghosz- szabbítani nem szabad. A végstádiumú, daganatos betegeik érzik és tudják, hogy mi lesz az út vége, de fontos, hogy megfelelő életminőség­A méltóság az egész élettel függ össze, a szüle­téstől az elmúlásig. KERKAI GYULÁNÉ ben, tisztességgel, emberi méltóságukat az utolsó percig megőrizve érjenek el idáig, s ne kívánják a halált.- Nehezebb a helyzet - isme­ri el a szakember -, ha valaki­nek nincs családja, ám ilyen esetekben a kórházakban ki­alakított hospice-részlegeken, osztályokon dolgozók adják meg ugyanazt az odafigyelést, amit az otthoni gondozásban részesülők megkapnak. A hospice-ápolók tapasztal­ják, milyen nagy szükség van a családi problémák megoldá­sára, az okok felderítésére, a szálak elvarrására, hogy elbú­csúzzanak az élettől, és a hoz­zátartozóktól.- Láttuk, hogy a megbocsátás, a szeretetteljes odafordulás után a beteg más­nap mosollyal az arcán elaludt - hoz újabb példát arra a szak­ember, miért kell az idő, hogy az elkerülhetetlen bekövet­kezte előtt mindent le tudja­nak zárni: a méltóság az egész élettel függ össze, a születéstől az elmúlás pillanatáig. km

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom