Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-04 / 3. szám

2014. JANUÁR 4., SZOMBAT KELET msM IMMMMMMMMMMI ■MM A hirtelen fagy a nagy félelem „Ilyen decemberre és ja­nuárra, mint amit most prognosztizálnak, nem is emlékszem.” nyíregyháza, túrricse, biri. A december végén jelentkező szokatlanul enyhe idő miatt jogosan merül fel a kérdés a kertészek körében, hogy káro- sodnak-e a fák virágrügyei, ha a meleg periódus után majd nagy lehűlés következik.- Véleményem szerint ez a néhány napos langyos idő még nem okoz károsodást - vála­szolta dr. Takács Ferenc, az új­fehértói Gyümölcstermesztési Kutató Kft. igazgatója. A hőmérséklet csak egy tényező- A mérsékelt övi lombhullató fák mélynyugalmi állapota a környezeti adottságokhoz való alkalmazkodás szép példája. A nyugalmi állapot megszűnésé­hez a hőmérséklet és a fotope- riodizmus (nappalok rövidü­lése, hormonális változások) tényezőinek együttes hatása szükséges, melyek más-más Virágzik a japán birs gyümölcsfajok esetében elté­rők, genetikailag meghatáro­zott értékeket jelentenek. A hőmérséklet csak egy tényező - magyarázza Takács Ferenc.- Decemberben két napot kivéve a minimum hőmér­séklet mindig o fok alatt volt az ültetvényeinken. Az év utolsó hónapjában a napi át­laghőmérséklet o,i fok volt. A leghidegebb -9 fok, míg a leg­melegebb 12,4 fok volt, s tizen­három olyan napot mértünk, ahol a napi maximum l fok alatt volt. Ebből látható, hogy nem kell pánikot kelteni, ettől sokkal aggasztóbb volt a ta­valy októberi három egymást követő napon a -10 fok körüli hőmérséklet, és ekkor még javában tartott a vegetáció, a fák nem voltak felkészülve a fagyra. Azt még nem tudni, most milyen károk keletkeztek a virágrügyekben, a vizsgálatok csak ezután kezdődnek. Ha to­vábbi enyhe időnk lesz, majd hirtelen jön a fagy, akkor már komolyan aggódhatunk a fák és rügyek állapotáért - fogal­mazott az igazgató. Csattogó metszőollók- Sajnos még vagy 30 napig ilyen jó idő lesz - számolt be az internetről frissen szerzett kö­zéptávú időjárás előrejelzési adatokról a túrricsei agrárvál­lalkozó, Lengyel János.- Itt, a szatmári térségben, mindenhol metszőollóval járnak a gazdák, és kihasz­nálva a mostani enyhe időt, metszenek. Ez így is van jól. Ugyanakkor mindenkiben ott a félsz is, mi lesz, ha az egyelőre nyugalomban lévő ültetvényekben megindul a vegetáció. No, egy ilyen for­dulat életveszélyes lenne az idei gyümölcstermés szem­pontjából. - A másik veszély a FOTÓ: SIPEKI PÉTER csapadékhiány. Itt minden fo­lyó már szinte ki van apadva. Nagyon hiányzik a földekről a hó, vagy a csendes áztató eső. Ilyen decemberre és januárra, mint amit most prognoszti­zálnak, még nem is emlék­szem. Hogy fog itt leesni az évente szokásos 600 mm csapadék? Azon is izgulha­tunk, hogy aztán nehogy egy­szerre zúduljon le ez az egyre halmozódó vízhiány - adott hangot a benne motoszkáló aggodalmaknak a csegöldi konzervgyárat is működtető, annak alapanyag-ellátásáért is izguló Lengyel János. Ha nincs méh...- A méhek nagyban függnek az időjárástól: ha jön a hideg, abbahagyják a hasítást (sza­porodást), készítenek egy gömb alakú fészket, amiben átvészelhetik a telet. Ha azt érzik, hogy akkor, amikor mínusz tíz foknak kellene kint lenni, plusz 15 van és süt a nap, megbontják a fürtöt, újrakezdik a ciklusukat és az anya elkezd hasítani. Di­namikusan alkalmazkodnak ugyan, de nem tudják követ­ni a hetente, naponta válto­zó időjárást. Ha beáll a fagy, megszüntetik a szaporítást és kidobálják az utódaikat - ez­zel hatalmas kárt okoznak -, és igyekeznek összehúzódni a fürtben, aminek tömörsé­gétől függ, milyen szinten vé­szeli át a telet az állomány. Ha nem sikerült elég gyorsan ösz- szehúzódni, megfagyhatnak vagy éhen halhatnak - ava­tott be Vágó János, aki 10 éve foglalkozik méhészkedéssel Biri-Táncsics telepen.- Az 1-2 napos felmelegedés jó, mert a tisztító kirepülés után a szaporítás is megkez­dődik. Ez január végére ese­dékes, a gond csak az, úgy érzem, hogy még csak most lesz igazán hideg, ez pedig felborítja a méhek ciklusát, és a termelés szempontjából előnytelen. Nem akármiért mondta Einstein, hogy ha ki­pusztulnak a méhek, az em­beriségnek 4 éve van hátra. A Föld dórájának 98 százalék­ban a mézelő méh a beporzó állománya, tehát ha nincs méh, nincs zöldség és gyü­mölcs sem - tette hozzá Vágó János méhész. km-gb,sa,csa Nagyon hiányzik a földekről a hó, vagy az áztató eső.­LENGYEL JÁNOS A karácsonyfánkért sorsjegyet ad a THG A társaság az idén is in­tézkedik a feleslegessé vált fák elszállításáról. nyíregyháza. Hétfőn itt van vízkereszt, így a hétvégén tökéletes alkalom nyílik arra, hogy megszabaduljunk a tű­leveleik nagy részét már el- hullajtó karácsonyfáinktól. Sajnos minden évben elő­fordul, hogy egyesek csak úgy találomra, ahogy esik úgy puffan alapon hajítják ki a fe­leslegessé vált fákat, elcsúfít­va ezzel lakókörnyezetünket. Éppen ezért tartjuk fontos­A nagyobb karácsonyfá­kért külön gépjármű megy. HAJNALTÜNDE nak felhívni a Nyíregyházán és környékén élők figyelmét a Térségi Hulladék-Gazdálko­dási Kft. kezdeményezésére. Sorsjegyet kapnak- Társaságunk és Nyíregyháza önkormányzata január 6. és 18. között karácsonyfagyűjtő akciót szervez. Az akció két hete alatt minden egyes - a Korányi Frigyes utca 3-, vala­mint Kerék utca 1. szám alatti Hulladékudvarba - beszállí­tott karácsonyfáért sorsjegyet kapnak a résztvevők, amivel sorsoláson vesznek részt, és ajándékokat nyerhetnek- mondta Hajnal Tünde PR referens, majd hozzátette: az ajándékokat január 18-án 14 órától sorsolják ki a Hulladék- udvarban.- Aki nem tudja behozni a fáját, az se keseredjen el, Fehéren-feketén látszik: szabadulnak az örökzöldektől fotó: sipeki Péter hiszen, mint ahogy eddig is, társaságunk az idén is gon­doskodik a karácsonyfák elszállításáról. A kertes öve­zetekből a kommunális hulla­dékszállítás megszokott nap­ján visszük el a fákat.- A lakótelepen élőket arra kérjük, hogy a kukák, konté­nerek mellé helyezzék ki a tű­levelűt, azok pedig, akiknek benti gyűjtőjük van, egy jól megközelíthető ponton he­lyezzék el a karácsonyfákat, lehetőleg egy helyre - kéri Hajnal Tünde, aki hozzáteszi: a nagyobb fákért külön gép­jármű megy. Büntetésre is számíthatnak- Akik csak úgy ad hoc jelleg­gel dobálják el a fákat, azok akár büntetésre is számít­hatnak - mondta lapunknak Bodrogi László, a közterü­let-felügyelet vezetője.- Kollégáim munkaidőben fokozott figyelemmel járják a várost, és a renitensek akár 5-50 ezer forintig terjedő bün­tetést is kaphatnak, hiszen köztisztasági szabálysértést követnek el - fogalmazott Bodrogi László. KM-TG Nézőpont Dankó I Mihály Megeszi a kutya? Ha nem néznénk a naptárra, az időjárásból nem következ­tetnénk, hogy éppen januárt írunk. Hol vannak a klasszikus hóesések, az ablakok jégvirá­gai, a füstöt lehelő kémények? Hiába, semmi sem a régi..; - mondja ilyenkor régi barátom. Persze azért mindig hozzá­teszi a jól ismert szólást: „A kutya nem eszi meg a telet.” No igen, én azt mondom, inkább ez, mint a mínuszok. Nekem nem hiányzik a köd, a fagy. Persze, az élet nem így működik. Mindennek megvan a maga sorja. Elég egy kis por­szem a gépezetbe, s felborul a világ. Azt mondják az okosok, hogy a globális felmelegedés az ok! Lehet, a természet így áll bosszút a felelőtlen em­beren? Nem tudom, de tény, a klasszikus évszakok között kezd elmosódni a határ. Ki örül ennek a helyzetnek, ki nem. Mindenkinek mást diktál a vérmérséklete, az ér­deke, vagy éppen a munkája. Előfordulhat, hogy az év eleji tervezéseket és fogadalmakat gyorsan át kell ezért értékel­ni. A remény, a bizakodás helyett hamar a félelem, a bizonytalanság, az elkese­redés költözik az emberek gondolataiba. A hitüket már így is annyi mindén megté­pázta. Mert érezzük, hogy a szívünk melegét oly könnyen elveszíthetjük, s a lelkünk hidegségének felhevítéséhez pedig nagy-nagy tűz kell. Tudjuk, az időjárás is életünk egyik befolyásoló tényezője! Függ tőle a termés, a meg­élhetés, a jövő. Talán majd egyszer eljön az idő, amikor az ember tudása ezt is befo­lyásolja, de addig is marad az imádkozás, a bizakodás és a hit. Viszont az összefogás, az egymásra figyelés, a kölcsö­nös segítség könnyebben átlendít a bajokon. Reméljük, elkerülnek a szélsőségek is, és nem a katasztrófákra, ha­nem a sikerekre emlékszünk, majd a betakarításkor! danko@inform.hu Kelet kvíz Római katolikus temploma a világon elsőként épült templom, melyet Piet- relcinai szent Pió (akkor még Boldog Pió -1999) tiszteletére szenteltek. a) Nyírbéltek ej Levelek b) Nyírcsászári d) Nyírmeggyes A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. mm *> Nem fáztak a gyerekek A belvárosi forgatagban mindig jól jön egy pohár forró tea. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Megkérdeztük ön mikor vetkezteti le a karácsonyfáját?- Mi családi házban lakunk, nem panelban, ezért egysze­rű lesz „megszabadulni” az ünnepi fenyőtől. Már hullatja a tűleveleit, de megvárjuk a jövő hetet, csak azután ve­szünk búcsút tőle - mondta Mészáros Dóra. Szakács Eszter és családja már nem ilyen sze­rencsés. - Mi is élő fát vásárol­tunk. Ma vagy holnap sze­rintem lecsupaszítjuk, aztán levisszük a 3. emeletről, és el­sétálunk vele a gyűjtőhelyre. Tóth Balázs és családja a cse­repes fenyő mellett döntött.- Sok érv szól amellett, hogy gyökeresen ragaszkodjunk a karácsonyfához: jól bírja a szobahőmérsékletet, „tisz­tább” és túléli az ünnepeket. Vasárnap megszabadítjuk az ünneplő ruhájától! Kormos Bence elmondta: nagyon szép karácsonyfájuk volt, a test­véreivel és édesanyjával dí­szítették fel. - Leöltöztettük, aztán apa kidobta az emeleti ablakból, utána pedig lement, és elvitte a szemeteshez a fenyőt. Papp János Istvánnak eszében sincs kidobnia a ka­rácsonyfát. - Műfenyőnk van, ami még díszben áll, de pár nap múlva visszakerül a do­bozába és az ágyneműtartó­ba - mesélte. Balogh Lívia így válaszolt: - Édesanyámnak sokat kellett takarítania a tű­levelek miatt, ezért már szil­veszter után megszabadult a karácsonyfától. km-pi MÉSZÁROS DÓR/ Már hullatja a leveleit, de várunk a jövő hátig. SZAKÁCS ESZTER: Ma vagy holnap lecsupa­szítjuk és kidobjuk. TÓTH BALÁZS: Mi gyö­keresen ragaszkodtunk a karácsonyfához. KORMOS BENCE: Apa kidobta a harmadik emeleti ablakból. PAPP JÁNOS ISTVÁN: Pár nap múlva vissza­kerül a dobozába. BALOGH LÍVIA: Édes­anyám szilveszter után megszabadult tőle.

Next

/
Oldalképek
Tartalom