Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-18 / 15. szám
2014. JANUÁR 18., SZOMBAT 9 I r . 5*-. ■. .»., . ■ v • t * V • > vmkSaaét. Tizenöt éve nem tettek semmit a magyar labdarúgásért, csak osztják az észt. Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a honi futball azon szereplőit bírálta, akik beszólásaikkal hátráltatják munkáját Azonnali hatállyal Ron Den- nist nevezték ki a McLaren igazgatójának, így várhatóan a Formula-i-es csapat irányítását is visszaveszi az eddigi főnöktől, Martin Whitmarsh- tól a wokingi istállónál. Dennis húszperces beszédet tartott a csapat főhadiszállásán, ahol leszögezte, véget kell vetni a tavalyi idényben látott mélyrepülésnek, és alapos változásokkal tesz róla, hogy a csapat visszatérjen a legjobbak közé. Balogh újra Telkiben kezd labdarúgás. Immáron állandósult a hétfői és keddi programja Balogh Jánosnak, a Nyírség Spartacus kapusának. A piros-kékek csapatkapitánya eddig kétszer vett részt a válogatott keret edzésein, és hasonló yár rá a jövő hét elején is, hiszen újfent utazik Telkibe a szokásos gyakorlásra. Ami a Spartacust illeti, csütörtökön a keret második turnusa is részt vett az orvosi vizsgálaton, a jövő hét végén pedig már az edzőmeccsek is jönnek. Gyorssegélyre lenne szükség... FORMA-l. Bár a Hungaroring Sport Zrt. a múlt évet csaknem too millió forintos nyereséggel zárta, körülbelül egymilliárd forintos gyorssegélyre lenne szüksége ahhoz, hogy megfeleljen az idei sportszakmai elvárásoknak - mondta Gyulay Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója. NSO.HU Hátul harcosan, elöl okosan Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB I., férfi: Apagy SE- Nyírbátori ASEII, 14. NB II., férfi: Nyírmadai ISE-Jászkun Volán SC, 11. Trió-Maxi Kemecse SE-Egri ÁSC 11,16. NB Ili., férfi: Útfes- tők-Apagy SE III—Holcim SC, 10. Várdai ASE- Ózdi VSEII, 11. Nyírbátori ASE lll-Jászkun Volán SC II, 15. _____________________ Atlétika. A Sport XXI. program terematlétikai gyermekbajnoksága, Főiskola. 11. Kosárlabda. NB I. A csoport, férfi: Mar- so-NYKK-Soproni KC, bujtosi csarnok, 18 (U23,15.30). Országos juniorbajnokság, lány rájátszás: Nyíregyházi FSE-NYKSMTK Budapest, Főiskola, 12.30.___________ Labdarúgás. 2. Arany Fácán Kupa felkészülési torna, Nyírbátor: Dombrád- Vámosoroszi, 10. Volán-Sényő-Encsencs, 11.45. Vásárosnamény-Nyírbátor, 13.30. Gyulaháza-Nyírmada, 15.15.12. Quick 2000 Kupa teremtorna, tiszavasvári sportcsarnok, 9.12. Szi-Zo Sportszer Kupa U21-es teremtorna, mátészalkai sportcsarnok, 8. Előkészületi meccs: Záhony-Mándok, 11. Vasárnap Asztalitenisz Extraliga, férfi: Nyírbátori ASE-Félegyházi ASI, 12. NB Ili., férfi: Vásá- rosnaményi SEjTeva-Debrecen SE 1,11. Atlétlk.1 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyflt fedett pályás serdülő bajnoksága, Főiskola, 10.30. Labdarúgás. 2. Arany Fácán Kupa felkészülési torna, Nyírbátor Ibrány-Bököny, 10. Szakoly-Nyírvasvári, 11.45. Ófehértó-Nagy- kálló, 13.30. Terem-Balkány, 15.15 ■ Szurkolóknak szurkolókról Csütörtökön Boros Bánk Levente volt a Spartacus 1928 Egyesület vendége, aki a magyarországi szurkolói mozgalmakról, illetve az MLSZ és a szurkolói társadalom kapcsolatáról beszélt az érdeklődőknek. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A csapatot irányító Pólyák Lászlótól is megfontolt játékot vár Sitku Ernő- Fontos, hogy ne térjünk le arról az útról, amelyen a múlt heti mérkőzésen elindultunk, vagyis ugyanolyan agresszív védekezésre és lelkesedésre lesz szükségünk, mint amit legutóbb itthon nyújtott a csapat.- Kulcskérdés, hogy milyen gyorsan tudunk átmenni védekezésből támadásba, ugyanakkor okosan kell majd járatnunk a labdát, hiszen a rosszul megválasztott dobások tálcán kínálhatják majd a lehetőséget a Sopron számára a gyors indításokhoz, amelyeket mindenképpen szeretnénk elkerülni. A két héttel ezelőtti, Pécs elleni mérkőzésen ujjsérülést szenvedett Dyricus Simms-Ed- wards továbbra sem léphet pályára, az ő pótlására újabb amerikai játékos érkezett az NYKK-hoz. A 26 éves William Douglas Walker a nyíregyháziak csapatkapitánya, Matija Poscic számára nem ismeretlen, hiszen a De Paul egyetem csapatában két szezont is eltöltöttek FOTÓ: SIPEKI PÉTER egymás mellett. Walker azóta szerepelt Litvániában, a legutóbbi másfél idényben pedig Bulgáriában játszott az irányító.- Tapasztalt, az európai kosárlabdázásban is jártas játékosról van szó, aki minden bizonnyal a segitségünkre tud majd lenni a győzelem kiharcolásában - mondta a 183 centis kosarasról Sitku Ernő.- Mert másban nem is gondolkodunk, csak abban, hogy ezúttal is győztesen hagyjuk el a pályát. km-bt A csoportellenfelek elleni örökmérleg magyar szemszögből: Macedónia: 12 mérkőzés, 10 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 365 lőtt gól - 310 kapott gól, legutóbbi mérkőzés: 2012.04.06., Göteborg, olimpiai selejtező, 28-26._____________________________________________________________________________________________ Dánia: 31,18-2-11 (704-663), legutóbbi mérkőzés: 2013.01.23., Barcelona, világbajnoki negyeddöntő, 26-28. _____________ Ausztria: 46,34-2-10 (1208-946), legutóbbi mérkőzés: 2011.01.20., Linköping, világbajnoki csoportmérkőzés, 32-30 A legutóbbi győzelem csak az első lépés volt, a Sopron elleni hazai meccsen zárkózhat tovább az NYKK. kosárlabda. Szinte napra pontosan egy évvel a tavaly január 17-én játszott mérkőzés után fogadja újra hazai pályán a Sopront a Marso-NYKK. A szombaton 18 órakor kezdődő élvonalbeli férfibajnokin a nyíregyháziak minden bizonynyal kiegyeznének az akkor elért 69-63-as győzelemmel, ami vérrel-verejtékkel született meg. A két csapat a mostani sorozatban más-más célért küzd, hiszen amig a hűség városának legénysége harcban van a felsőházi rájátszásért, addig a nyíregyháziak számára a rossz rajt után a bentmaradás kiharcolása jelenti az elsőszámú feladatot. Ez csak a kezdet- A Szeged elleni győzelmünk után érthetően jobb lett a hangulat, ami az edzésmunkában is éreztette hatását, ugyanakkor mindenkiben igyekeztem tudatosítani: ez csak a kezdet, az első lépést tettük meg csupán a bentmaradás felé- mondta Sitku Ernő, a Marso-NYKK vezetőedzője. Remélhetőleg a szombati meccs után is így fog örülni Schuch Timu- ZSin FOTÓ: MTI/ KOVÁCS TAMÁS A Kelet-Magyarország olvasói döntik majd el, hogy kik legyenek a 2013-as esztendőben Szabolcs- Szatmár-Bereg megye legjobb sportolói, csapatai és edzői, kik kapják hét kategóriában a közönség díjait. Amennyiben önnek van sikeres és kedvenc versenyzője, szurkol valamelyik csapatnak, vagy szeretne voksolni az ön által legeredményesebbnek tartott trénerre, akkor szavazzon rá, juttassa el voksát személyesen, vagy levélben a Kelet-Magyarország címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6). Voksolni csak a lapunkban megjelent listáról lehet, a szavazatokat január 26-án éjfélig váriuk, csak a lapunkból kivágott szelvényen. Fénymásolatot nem fogadunk el! Kérjük, hogy a szavazólapon a csapatsportágaknál írják oda, hogy kedvenceik férfiak, vagy nők. Részletek a Kelet-Magyarországban. Akikre szavazni lehet! Felnőtt férfi: Fucsovics Márton (tenisz. Nyíregyházi VTC/Tenisz Park SE), Helebrandt Máté (gyalogló, Nyírsuli), Rózsa Gábor (kyokushin karate, Nyíregyházi Fight Team SE), Simon András (kézilabda, Kisvárdai KC SE)ifj. Szabó Gábor (lovassport, Nyíregyházi Timpex LK), Szilvái László (ökölvívás, NYVSC-Big Boxing), Técsy Attila (lovassport, Nyíregyházi Timpex LK). Felnőtt női: Babicz Sára (sportlövészet, Nyíregyházi PLE), Bodó Kata (kézilabda, Fehérgyarmati VSE), Erdősné Balogh Erika (röplabda, Fatum-Nyírsuli NRK) Farkasinszki Orsolya (kosárlabda, Nyíregyházi FSE-NYKS), Kovács Klára (ökölvívás, NYVSC-Big Boxing), Liskány Diána (tájfutás, Sz-Sz-B Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület), Zarnóczay Klára (rádiós tájfutás, Nyíregyházi Városi Rádiós Klub). Felnőtt csapat: Fatum-Nyírsuli-NRK (női röplabda), Fehérgyarmati VSE (női kézilabda) Kisvárdai KC SE (női kézilabda), Kisvárdai KC SE (férfi kézilabda), Nyíregyháza Spartacus (labdarúgás). Nyíregyházi TK (férfi teke). Nyíregyháza Tigers (amerikai foci),. Várda SE (labdarúgás). Edző: Hanász Róbert (amerikai foci. Nyíregyháza Tigers), Kerekes László (atlétika, Nyírsuli), Leviczky Zoltán (sportlövészet, Nyíregyházi Polgári LE), Lucsánszky tamás (labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus), Nagy Lajos (ökölvívás, NYVSC-Big Boxing), Papp Jószef (Kisvárdai KC SE, férfi kézilabda) Pokrovenszki József (atlétika, Nyírsuli), Saltai József (kosárlabda, Apáczai DSE/Nyírsuli Kosárakadémia). Szűcs Sándor (erőemelés, Mérk Kinizsi SE). Utánpótlás, fiú: Bakosi Péter (atlétika, Nyírsuli), Juhász Bence (tenisz, Nyíregyházi Tálentum TE), Majoros Bence (asztalitenisz. Nyírbátori ASE), Rácz Dávid (erőemelés, Mérk Kinizsi SE), Rétfalvi Tamás (karate, Kisvárdai Kyokushin Karate Do SC),Szikszai Róbert (atlétika, Nyírsuli), Vígvári Szabolcs (atlétika, Nyírsuli), Závaczki Bálint (golf, Nyíregyházi Golf Klub. Utánpótlás, lány: Buskó Csenge (úszás, Nyírsuli). Nagy Kornélia Kitti (ökölvívás, NYVSC-Big Boxing), Palásti Luca (atlétika. Nyírsuli), Szabó Ivett (röplabda, Fatum-Nyírsuli NRK), Vajda Lilla (triatlon, Nyíregyházi Triaktív SE), Vékony Orsolya (sportlövészet, Nyíregyházi Polgári LE). Utánpótlás, csapat: Bozsik Akadémia (labdarúgás, U21-es csapat), Mérk Kinizsi SE (ifi és junior erőemelők), Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola (leány röplabda, III. korcsoport), Nyírsuti-NRK (junior női röplabda), Vasvári gimnázium (leány labdarúgás, V-VI. korcsoport), Vasvári gimnázium (leány kosárlabda B33, V-VI. korcsoport). Szavazataim: Férfi:............. .................................................................................................................. Női: ................................................................................................................................ Felnőtt csapat: ..........._................................................................................................... Utánpótlás fiú:............................................................................................................... . Utánpótlás lány: ............................................................................................................. Utánpótlás csapat: .......................................................................................................... Edző: ........................................................................................................................ Név: ............................................................................................................................... Cím: ................................................................................................................................. Tel.: ................................................................................................................................. Kelet-előfizető: Q] igen Q nem Szavazzon az év sportolóira! Van keresnivalónk a középdöntőben! Szombaton a macedónok, utána az osztrákok, végül a házigazda dánok következnek. kézilabda. A korábbi veszprémi kedvenccel, Kiril Lazarov- val felálló macedón válogatott ellen kezdi meg szereplését a magyar csapat a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében, amelyben még a házigazda dán, illetve az osztrák együttessel találkozik majd.- Úgy gondolom, a macedón és az osztrák csapat azonos képességű, mindkettővel szemben a norvégok ellen tapasztalt védekezéssel, hátsó rendezettséggel eredményesek lehetünk - nyilatkozta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. A sérülése után lábadozó Nagy László szerint elsősorban Macedónia és Ausztria ellen van keresnivalója a középdöntőben. A magyarok pénteken délelőtt utaznak át Aalborgból 130 kilométerre fekvő Herningbe, és este hét órakor edzenek ott. MTI * * I