Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-14 / 11. szám
2014. JANUÁR 14., KEDD KELET Két díjat érdemelt ki a „16 perc boldogság” TISZADADA, BUDAPEST. Magyarságtudatú művészeti munkásságáért Batsányi Emlékdíj Arany-fokozatát vehette át a közelmúltban Budapesten ifj. Kovács Géza tiszadadai köz- művelődés vezető - költő, aki az egyéb elfoglaltságai miatt távollévő Mizser Zsolttal, Ti- szadada község polgármeste-> révei együtt a rendezvény fővédnöki tisztét is betöltötte. Az Erzsébetligeti Színházban rendezett művészeti gálán előbb lovag Bornemisza Attila, a Batsányi - Cserhát Művészkör örökös elnöke köszöntötte a vendégeket, majd a fővédnöki beszédek következtek. Ifj.Kovács Géza beszédében tolmácsolta Mizser Zsolt polgármesternek, a tiszadadai önkormányzatnak, valamint a település lakosságának üdvözletét, s beszélt arról is, mennyire fontos a művészet jelenléte az emberek életében, mert ez nem csak mozgatórugója, de értéke is az országnak, az alkotó közösségeknek, s a magyar nemzetnek. Kihirdették a 2013. évi művészeti pályázatok eredményét is. Tiszadadát képzőművészeti pályázatával Kovácsné Botrágyi Mónika alkotó-tanár, a Holló László Általános Iskola tanára képviselte. A két pasztellképpel is nevező alkotót a neves képzőművészekből álló zsűri Ifj. Kovács Géza az elismerésekkel FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM „Aranyecset-díjjal” jutalmazta. A költészeti vonalat ifj. Kovács Géza képviselte, akinek a „75 éve hunyt el Karinthy Frigyes” című pályázatra beadott „16 perc boldogság” című kötetét, s a benne szereplő, némi parabolisztikus iróniával írt verseit „Cserhát József Irodalmi díjjal és Emlékplakettel” ismerték el a fővárosban megtartott művészeti gálán. Tiszadada polgármesterének, Mizser Zsoltnak a művészeti élet támogatása terén végzett önzetlen munkáját „Batsányi - Emlékplakettel és Örökös Tagsággal ismerték el. KM Dobogón a mérki-vállaji énekkar fotó: tudósítónktól Az utánpótlás is részt vett az ünnepi műsorban vállaj. Bár már a farsang időszakában járunk, azért jó még felidézni néhány karácsonyi emléket. A hagyományokhoz híven decemberben ismét rendeztek karácsonyi koncerteket Mérken és Vállajon a templomokban. A mérki-vállaji énekkar közreműködésével bemutatott műsorban a karácsonyra való felkészülés jegyében csendültek fel a szép dallamok, s a koncert mint mindig, most is megható és bensőséges volt. A decemberi fellépésekre az „utánpótlást” is bevonták a programba a kórustagok, annak reményében, hogy ezt a nemes feladatot az utánuk jövő nemzedék folytatni fogja majd - tájékoztatta lapunkat Galambos Istvánné Vállajról. km Egy kiállítás is felidézi a világháború pusztítását A régészeti asatas leleteit is bemutatják Tiszadadán. tiszadada. A doni katasztrófa 71. évfordulója alkalmából ismét számos rendezvény vár Tiszadada község lakóira, valamint az érdeklődő vendégekre. Január 14-én, kedden délelőtt 10 órakor zászlófelvonással és koszorúzással emlékeznek a háborúban elesett tiszadadai hősökre, majd délután a veteránokat látogatják meg. Szerdán 15 órai kezdettel nyílik kiállítás a tájházban „Nézd mivé lett hazád, amiért oly sokan az életüket adták” címmel. A kiállítás ezúttal egy másik nézőpontból közelíti meg a hadi eseményeket, a háborús pusztítások szempontjából. így az évforduló kapcsán arra is lehetőség nyílik, hogy a kiállításon bemutassák a 2013 őszén, a dadai templomdombból régészeti ásatás során megmentett értékeket. A templomot az 1944-es helyi harcokban robbantották fel. Csütörtökön a helyi iskolások rajzkiállítással emlékeznek meg az egykori eseményekről „Illusztráció egy dadai veterán frontnaplójához” címmel. km Dél-Amerika várja a Cantemust A Cantemus Vegyeskar 33 tagja utazhat el Venezuelába Szabó Soma karnagy vezetésével Fotó: Pusztai Sándor Az internet révén Argentínából, Peruból, Bolíviából is követhetik a venezuelai mester- kurzust az érdeklődők. nyíregyháza. Kevesen tudják, hogy van egy olyan ország, amelynek a jelentése „kis Velence”. Frankfurt érintésével Venezuela kapta ezt a nevet, de az sem olyan közismert, hogy a dél-amerikai ország teljes neve: Venezuelai Bolivárt Köztársaság. Ez a hazánkhoz meglehetősen távol lévő ország hamarosan közel kerül a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar 33 kórustagja számára, ugyanis január 18-án repülőre szállnak Szabó Soma karnagy vezetésével, hogy Frankfurt érintésével több mint 12 órai utazás után Venezuela fővárosában, Caracas- ban landolhassanak.- A nyíregyházi koncertlátogatók talán emlékeznek a 2011 májusában a Cantemus „Maestro” kórusbérletének előadásán vezénylő, Venezuelából érkezett Maria Guinand karnagyra. Többek között neki köszönhető a mostani meghívás. A venezuelai Schola Cantorum és több más énekkar létrehozója, nemzetközi tekintélyű szakember, ez alkalommal a Kodály Zoltán nevével fémjelzett zenepeKodály Zoltán módszerét szeretnék jobban megismerni. SZILÁGYI SZILÁRD dagógiai módszert szeretné megismertetni közelebbről a dél-amerikai zenészekkel és énekesekkel - tájékoztatta szerkesztőségünket Szilágyi Szilárd, a Cantemus Kórusintézmény sajtóreferense. Személyes tapasztalat- Mi sem volt természetesebb számára, hogy a nyíregyházi kórust és karnagyát kérje fel erre a feladatra, hiszen a Kodály Zoltán Általános Iskolában és a Nyíregyházi Cantemus Kórusnál tett látogatása alkalmával személyesen Ízelítő a programból ünnepi mise és koncert az egyik cara- casi templomban, koncert a Magyar Házban, workshop, próba a Schola Juvenil de Venezuelával, próba a Can- torla Alberto Grau női karral, koncert a Don Bosco templomban, fesztivál koncert a Don Bosco templomban, koncert Los Teques városában. győződhetett meg a módszer hatékonyságáról és eredményeiről. Mindazonáltal a Cantemus Vegyeskarnak nem lesz egyszerű a dolga Venezuelában, hiszen nem csak az ott jelenlévő szakembereknek és énekkaroknak kell bemutatniuk a metodikát, hanem - az internetnek köszönhetően - Argentínából, Peruból, Bolíviából és Dél-Amerika más országaiból is követhetik Szabó Soma és a vegyeskar bemutatóit és mesterkurzusait az érdeklődők. A mesterkurzusok Érdekesség, hogy 31 évvel ezelőtt a Szabó Dénes vezette Cantemus Gyermekkórus- első tengeren túli útja során- már énekelhetett Venezuelában. és szemináriumok mellett önálló koncertet is ad a művészeti együttes Caracasban, illetve bemutatkozik a III. Don Bosco Kórusfesztiválon is. Az énekkar venezuelai tartózkodását a caracasi magyar közösség is segíti, így természetes, hogy az ottani Magyar Házban is ad koncertet a nyíregyházi együttes. A sok szakmai program mellett egy tengerparti fürdőzésre is sor kerül majd. A Cantemus Vegyeskar január 29-én érkezik vissza Nyíregyházára. KM A most utazók közül hárman gyermekként ott voltak azon az utazáson. A sors úgy hozta, hogy most ismét tíz na- pot tölthetnek el a dél-amerikai országban. Már jártak ott 31 éve Kupákat szereztek a robotok A csapat tagjai - Papcsák Nóra Annamária, Jakab Ágnes, Poór Fanni - és felkészítő tanáruk, Abán Csaba fotó: magán archívum Sikert arattak a nyír- bogdányi diákok a II. Robot Szumó Esztár Kupán is. nyírbogdány. A 2013-as esztendő utolsó versenyén, a második alkalommal megrendezett Robot Szumó Esztár Kupán is jól szerepeltek a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. A megmérettetésre bárki benevezhetett, aki elfogadta a verseny szabályait, végül 15, középiskolásokból és általános iskolásokból álló csapat mérhette össze tudását. A nyírbogdányi ifjú robotprogramozók három robottal indultak a versenyen. Az eredményes szereplés alap- feltétele a jó konstrukció, és annak hatékony programozása volt. A selejtező mérkőzések során két csoportban zajlottak a küzdelmek, melyek végén a nyírbogdányi robotok mindkét csoportot megnyerve egyenes ágon, veretlenül jutottak a legjobb 8 robotot felvonultató döntőbe, melynek során végül kiemelkedő teljesítménnyel a nyírségi csapat szerezte meg az I., II., és III. helyezettnek járó kupákat. Két hónap alatt ez volt a második országosan meghirdetett robotverseny, melyen a dobogó mindhárom fokán nyírbogdányi robotprogramozó állhatott. km Levelek, versek Erdélyországról TISZALÖK. Szerelmem, Erdély címmel mutatja be Wass Albert leveleit, verseit, írásait Rékasi Károly az önálló estje keretében a tiszalöki művelődési házban január 24-én 17 órától a magyar kultúra napja alkalmából. Az irodalmi estet Koltay Gábor rendezte. km Központi felvételi NYÍREGYHÁZA. Az általános iskolás diákok számára szombaton eljön a megmérettetés időszaka. Az összes »iskolatípusban - a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokban, a 4 osztályos középiskolákban és az Árany János Tehetséggondozó Programban - január 18-án 10 órától vizsgáznak a diákok. Először a magyar nyelvi, majd 11 órától a matematikai feladatokat oldják meg. km Lelkesen A régi időket felidézve amatőr asztaliteniszversenyt rendeztek Máriapócson. MÁRIAPÓCS. Máriapócs Város 20 éves évfordulója alkalmából, és Nagy György sporttárs emléke előtt is tisztelegve 2013. 12. 27-étől 2013. 12.30- áig Máriapócson, a Hungáriáim Vendégházban újra megrendezésre került a korábbi évtizedekben, hosszú éveken keresztül nagy sikereket arató Máriapócs - Pócspetri - Kisléta amatőr pingpongosainak versenye. A két ünnep között négy napon át 35 fő reggeltől éjfélig, ütötték a rekord számú, 650 (!) egyéni, 20 női és 6 páros mérkőzést játszott. Egy szettet vesztett A verseny győztese -mindösz- sze egy vesztett szettel -, a kis- létai Farkas Viktor lett, a szintén kislétai Pénzes György, és a máriapócsi Magyar Tamás előtt. A nőiben a hazaiak diadalmaskodtak, első Kovács Fanni, a második Kovácsné Tamás Ildikó, a harmadik pedig Pócspetriből Balogh Panna lett. A párosok csatáját Petri színekben Kerékgyártó András - Pénzes György nyerte, második helyezést ért el Magyar Tamás -• Pénzes Ádám, labdát és harmadikat a Buzga Nándor - Farkas Viktor páros. A díjakat Papp Bertalan, Máriapócs város polgármestere adta át, valamint a rendező Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub elnöke, Kovács János. Az eredményhirdetésen és az azt követő vacsorán részt vettek a Máriapócsi, Ifjúsági Egyesület és a Pócsi Böllér csapat képviselői is, és 50. születésnapja alkalmából köszöntötték a kistérség egyik legigazibb, s legnagyobb közösségi emberét, Tamás Györgyöt. A résztvevők egyöntetűen hitet tettek, hogy újra felélesztik településeiken az asztalitenisz sportágat. km Eredményhirdetés közben FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL