Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-10 / 8. szám

2014. JANUÁR 10., PÉNTEK KELET Jegyzet Koncz Tibor % Lőttek az igazságnak? A régi „szép”, pártállami időben Czinege elvtárs és hű talpnyalói buzgón járták az erdőt: durrogtattak előszere­tettel a nemes vadakra. Persze tivornyázni sem felejtettek el, ami természetesen egy vasuk­ba sem került. A jelek szerint semmi nem változott - csupán a szerep­lők cserélődtek. Legalábbis a megszellőztetett hír azt kürtöli világgá, nagyjaink manapság is kedvüket lelik a puffogtatásban, ami természe­tesen szívük joga. A bökkenő csupán annyi, ők sem óhaj­tanak egy árva krajcárt sem áldozni hobbijukra. Egy állami gazdaság erdészeti dolgozói ugyanis arról „árulkodtak”: a hon vezetői munkaidőben vadásznak - ellentételezés nélkül. Levelüket megírták: ingyen hajtóvadászatokat, mulatozásokat, esztelen pazarlást felhánytorgatva. „Állításuk szerint csak megyei szinten legalább hetven millió forint ment el egy szűk kör szórakozására.” Aláírni azonban nem mer­ték a papírost. Vajon miért? Félnek a retorziótól, a kirúgás­tól... Az okmányt postázták Orbán Viktornak, illetve a miniszterelnökséget vezető Lázár Jánosnak. A levelet ku- kázták, mivel névtelen beje­lentésekkel nem foglalkoznak. Na ja, az lett volna a meglepe­tés, ha bármi történik... tibor.kona@inform.hu Növekedés előtt, mondja a szakminiszter Budapest. A nemzetgazda­sági miniszter szerint az idei évben a növekedési periódus időszaka köszönt be a magyar gazdaságban, és ebben a pe­riódusban a kormány nagy mértékben számít azokra a vállalkozásokra, amelyek meg tudják támasztani a nö­vekedést. Varga Mihály nem­zetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” el­ismerések átadó ünnepségén beszélt erről. MTI / A Szallas.hu szerint a belföldi turizmus 2014-ben további 3-4 százalékkal nőhet azt kö­vetően, hogy előzetes ada­taik alapján a tavalyi évben a gyenge tavasz ellenére 4,5 százalékkal bővült - ismertet­te a szakportál felmérésének eredményét. A Szallas.hu 2013-ra vonatkozó foglalási adatai szerint megduplázó­dott a mobileszközökről indí­tott foglalások aránya. Hazatértek a Körösi-program ösztöndíjasai SPIEZ. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkár­sága által közreadott, a Körösi Csorna Sándor Programban résztvevő Szilárd Katalin fel­vételén a svájci körzeti cser­késztábor tagjai Spiezben 2013. május l8-án. Idén a tavalyi létszám kétszerese, száz fiatal utazhat a diaszpóra magyarságához. A program­ban részt vevők hazatéréséről adott hírt az MTI. mti Lemondott Juhász Péter BUDAPEST. Közleményben erősítette meg Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társ­elnöke: nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök minisz­terelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. Lemon­dását is felajánlotta. Juhász Péter azt írta: miközben a demokratikus ellenzék párt­jainak összefogása szerinte is elkerülhetetlen, a formá­lódó konstrukció számára vállalhatatlan, nem növeli a kormányváltás és a korszak- váltás esélyét. Hozzátette, minden további kérdésben az Együtt 2014 elnökségébe őt delegáló Együtt Egymillióan Platform dönthet, amelynek felajánlotta lemondását a szövetségben betöltött társel­nöki tisztségéről. Szigetvári Viktor, az Együtt- PM társelnöke a bejelentést megelőzően cáfolta, hogy eldőlt volna, a Juhász Péter vezette Milla Platform kilép az Együtt-PM szövetségből. Azt megerősítette: Juhász Pé­ter a további politikai karrier­jéről szóló döntést megvitatja a Millával. mti Februárban kezd a Ház Svájcban FOTÓ: MTI, SZILÁRD KATALIN A rezsicsökkentésről dönt idei első, január 24-ei ülésén a Fi- desz-frakció. BUDAPEST. Január 24-én Bala­tonszárszón tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz par­lamenti képviselőcsoportja, a tanácskozáson az újabb, várhatóan három közmű­szolgáltatás árát érintő rezsi­csökkentés ütemezéséről és mértékéről döntenek majd - közölte Rogán Antal csütör­töki budapesti sajtótájékoz­tatóján. A kormánypárti frak­cióvezető bejelentette azt is: február 3-án lehet az első idei parlamenti ülésnap. Uniós átlag felett A politikus azt mondta, bár a tavalyi rezsicsökkentések­nek köszönhetően jelentősen csökkent, a jövedelmekhez képest még mindig az euró­pai uniós átlag felett van a villamos energia és a gáz ára Magyarországon, amin vál­toztatni kell. A cél az, hogy a jövedel­mükhöz viszonyítva a ma­gyar családok az EU-átlag- nak megfelelő árat fizessék a rezsiért, ugyanakkor „nem biztos, hogy ezt első lépés­ben el fogjuk tudni érni”, az azonban biztos, hogy a díjak jelentősen közelednek majd az uniós átlaghoz a harmadik rezsicsökkentéssel - közölte. Az újabb rezsicsökkentés tartalmára és mértékére az általa vezetett munkacso­port készít előterjesztést a „rezsicsökkentő frakcióülés” résztvevőinek - emlékeztetett Rogán Antal, aki úgy tájékozta­tott, hogy „a rezsi három kom­ponensénél tesznek javaslatot a csökkentésre”, azt azonban nem árulta el, hogy melyik háromnál. A munkacsoport a jövő hét végére önti végleges formába javaslatát, amelyben mind a világpiaci árak alakulá­sát, mind a közműcégek teher­viselő képességét figyelembe veszik - tette hozzá. A politikus kérdésre annyit elmondott, nem kizárt, hogy eltérő időpontokban csökken­nek majd az egyes rezsiele­mek. A frakcióvezető az elkészült számításokra hivatkozva nyo­matékosította, hogy a harma­dik rezsicsökkentés „egyér­telműen megvalósítható” az idén. A rezsicsökkentésről a frak­cióülés után a parlamentnek kell döntenie - közölte. mti Rogán Antal FOTÓ: MTI Beszámít a gyereknevelés Nemzetközi lapszemle The Wall Street Journal (WSJ): A vezető amerikai napilap blogbejegy- zés elemzőkre hivatkozva azt írja, az új választási törvény értelmében az ellenzéknek összefogás esetén jobbak a győzelmi esélyei, mint összefogás nélkül. Kitért a blogbejegyzés arra is, hogy a legtöbb elemző szerint a köz­vélemény-kutatásokban kényelmesen vezető Fidesz áll nyerésre. Megszólal­tatta Peter Attard Montaltót, a Nomura közgazdászát, aki úgy véli, hogy „Orbán miniszterelnök populista és hatékony kampányoló képessége” a Fidesz olyan arányú győzelmét valószínűsíti, hogy a pártnak nem lesz szüksége kisebb koalíciós partnerre a kormányalakítás­hoz. Orbán Viktor szerint a választás arról szól, a választók meg akarják-e őrizni a kormány nagy arányú rezsicsök­kentését, dacolva a nagy multinacio­nális vállalatok erős ellenkezésével és brüsszeli lobbizásával - írta a WSJ, és hozzátette: a kormányfő a választási győzelemre minden valószínűség szerint úgy tekintene, mint az EU-val feszültségekhez vezető nacionalista politikájának a jóváhagyására. Több mint százezer nő vette igénybe a 40 év munka után járó ked­vezményes nyugdíjat. BUDAPEST. Több mint száz­ezer nő vette igénybe azt a kedvezményt, amely élet­kortól független nyugdíjba vonulást tesz lehetővé 40 év munka után - közölte az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának szociális és csa­ládügyért felelős államtit­kára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. Soltész A döntés helyességét a számok is igazolják. SOLTÉSZ MIKLÓS Miklós elmondta, 2011. ja­nuár elsejétől vezették be a kedvezményt, a döntés he­lyességét a számok igazolják: 2011-ben 48 ezren, 2012-ben 29 ezren, tavaly pedig 25 ezren éltek a lehetőséggel. Jó döntés volt A program tovább folytató­dik, előreláthatóan az idei év­ben havonta több mint 2 ezer nő igényli majd az ilyen ked­vezményes nyugdíjat - tette hozzá. Soltész Miklós közölte to­vábbá még azt is, a kormány foglalkoztatási programmal kíván azoknak a nőknek is segíteni, akiknek a ked­vezmény igénybevételéhez már kevesebb mint egy év hiányzik, elmúltak 55 éve­sek és nem dolgoznak. A ta­valy novemberben elindított program szerint ha valaki foglalkoztatja őket, akkor 10 hónapon keresztül támogat­ja a kormány a munkaadót a garantált bérminimum akár 125 százalékával. Ez az ösz- szeg január elsejétől 147 ezer 500 forint - mondta. Nők 40 Mészáros József, az Orszá­gos Nyugdíjbiztosítási Fő- igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a „nők 40” kedvezmény a nyugdíjrend­szer stabil, jól bevált elemé­vé vált. Mint megjegyezte, a kedvezmény igénybevéte­lénél a munkába beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is. MTI <§> Stratégiai partnerek Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség államtitkára, Komlós An­dor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a kormánnyal kötött stratégiai együttműködési megállapodás aláírását követően Győrben. A Leier osztrák tulajdonú építőipari vállalkozás. „A magyar-osztrák gazdasági együttműködés a magyar nemzetgazdaság sikere szempontjából kulcsfontos­ságú kérdés" - mondta Szijjártó Péter, fotó: mti, krizsán Csaba c Elfogták a gyilkosság gyanúsítottját Rendőrök vezették el az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásról a Pécsi Járásbíróság épülete előtt azt a férfit (balról), akit egy mohácsi gyilkossággal gyanúsítanak. FOTÓ: MTI, SÓKI TAMÁS A Jobbik szerint kell, de nem így BUDAPEST, A Jobbik az agrár- kamarai rendszer átalakítását szorgalmazza, mert a kor­mányváltás után alkotott új jogszabály az ellenzéki párt szerint nem oldotta meg a problémákat. Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön, a budapesti sajtótájékoztatón elmond­ta, a Jobbik is egyetértett azzal, hogy szükség van új agrárkamarai törvényre, de a 2012-ben elfogadott, azóta már módosított jogszabállyal komoly problémáik vannak - mondta el a politikus. mti Meghiúsult az LMP-nél az ASZ vizsgálata BUDAPEST. Az Állami Számve­vőszék jelzéssel fordult a Fő­városi Főügyészséghez, mi­után meghiúsult a szervezet LMP-nél indított, két éven­kénti kötelező ellenőrzése az ellenzéki párt teljes számviteli fegyelemsértése miatt. Ezt Elek János, az ÁSZ főtitkára és Brebán Andrea felügyeleti vezető jelentette be csütörtö­kön, a Budapesten tartott saj­tótájékoztatón. A számvevőszék a parla­menti frakcióval rendelkező három ellenzéki párt 2011­2012-es gazdálkodását elle­nőrizte. A vizsgálatot végzők szerint az MSZP beszámolói megbízható és valós képet mutatnak a párt gazdálkodá­sáról, szemben a lobbikéval, ahol a számviteli bizonylatok, nyilvántartások nem támasz­tották alá a beszámolót. Az ÁSZ a legsúlyosabb hiá­nyosságokat az LMP-nél tárta fel, ahol a hiányzó bizonylatok és pártszabályzatok miatt nem is tudták elvégezni az ellenőr­zést. A Fővárosi Főügyészség folytatja a vizsgálatot. mti Devizaárfolyam (2014,01.09.) Pénznem árfolyam változás Euró 300,25 +0,04 USA dollár 220,59-0,07 Svájci frank 242,81 +0,27 Angol font 363,07 +0,83 Román lej 66,19-0,56 Ukrán hrivnya 26,75-0,05 Horvát kuna 39,36 +0,01 Lengyel zloty 71,85 +0,03 O http://www.szon.hu Valutapiac. További,információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom