Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-14 / 292. szám

2013. DECEMBER 14., SZOMBAT KELET Fél évszázad a sportág bűvöletében: Sallai József ezernél is több gyereket tanított meg kosarazni. KOSÁRLABDA. Nyíregyházán fiú vonalon megkerülhetetlen a kosárlabdázás Sallai József személye nélkül. Az Apáczai gyakorló immár nyugdíjazott testnevelője utánpótlásedző­ként halmozta a sikereket, csapatai sorra nyerték az or­szágos bajnoki címeket, és büszke lehet azokra a játé­kosokra, akiket ő indított el a pályán, és a korosztályos válogatottságig valamint az élvonalba jutottak. Idén ötven éve, hogy Sallai József kapcsolatba került a sportággal. De hogy is kezdő­dött? Negyvenévesen is a pályán- Az általános iskolai tanul­mányaimat a Jókaiban vé­geztem, és bár a sport ott is meghatározó volt, a fő profilt még a kézilabda, az atlétika és a labdarúgás jelentette - emlékezett a kezdetekre Sal­lai József. - Aztán 1963-ban kerültem a Széchenyi István Közgazdasági Technikumba, ahol Fiedler Barna bácsi indí­totta el a kosaras pályafutáso­mat. Másodikosként már tag­ja lehettem a nagyok, vagyis a negyedikesek csapatának, egyesületi színekben pedig a Nyíregyházi Spartacusban és a Vízügy-Medosz csapatai­ban szerepeltem Molnár Béla irányítása mellett, majd ezen csapatok megszűnése után kerültem a Mezőgazdasági és a Tanárképző Főiskola le­génységeihez. NB II-ig jutot­tam, és negyvenéves korom­ban is aktív játékos voltam a megyei bajnokságban. A hosszú pályafutás közben Sallai József ötven éve dolgozik a kosárlabdázásért, ebből négy évtizedet töltött a gyermekek pallérozásával FOTÓ: RACSKÓ TIBOR kezdetét vette a még hosszabb, és mai napig is tartó edzőskö- dés. Játékosként tudatosan ké­szül az ember arra, hogy gye­rekekkel is foglalkozik majd kedvenc sportágában? Tanári pályafutásom Nagycserkeszen indult, majd Nyírszőlősbe kerültem, főis­kolai megkeresésre pedig 1974-ben kerültem a kettes gyakorlóba, vagyis az Apá­czaiba - sorolja a tanár úr. - Itt az elődeim közül néhányan inkább a kézilabdát szorgal­mazták, mások a kosárlabdát, végül Kovács László, a későb­bi igazgató lett a közvetlen kollégám, akivel megegyez­tünk, hogy az ambíciómnak megfelelően a kosárlabdára helyezzük a fő hangsúlyt. Remekül kiegészítettük egy­mást, hiszen Laci kollégám adta meg a gyerekek számá­ra az atlétikai alapokat, én a technikait, és a szakmai rész­ben nagy segítséget kaptam gyerekkori barátomtól, Elek Tamástól, akivel tizenöt éven keresztül dolgoztunk együtt, mint edzők. Az első sikerek sem várat­tak magukra sokáig, hiszen 1974-től kezdődően egymást érték a mini bajnokságokon, az úttörőolimpiákon. Pedig akkoriban a korosztálynak megfelelő méretű labda nem is állt rendelkezésre, jobbára gumilabdával edzettek a ta­nítványok. Az első országos döntőben a KSI elleni fináléra is ilyen „bogyóval” melegítet­tek a nyíregyháziak, és bár az ellenfél, a KSI játékosai meg­mosolyogták őket, azért csak sikerült legyőzni egy ponttal a sportiskolásokat. A kezdetek után most ott tartunk: januárban lesz negy­ven éve, hogy a kosárlabdát oktatja Sallai József, aki még ma is aktív a Nyirsuli akadé­miai csapatainál. Vajon hány gyermek kezébe adott először labdát? Köszönet a segítőknek is- Nehéz ezt így meghatároz­ni, hiszen a negyvenből a legtöbb évben minimum két csapatom volt, sőt, hogy a lá­nyom is bele tudjon kóstolni a sportágba, így egy időben nemcsak fiúkat edzettem - kezdte a számolgatást Sallai tanár úr. - Ha évente harminc gyerekkel számolok, akkor legalább ezerkétszázan kezd­tek el pallérozódni a szár­nyaim alatt. Persze, mindig voltak segítőim, az előbb fel­soroltakon túl Vajda Tamás és újabban Kovács Tibor segítet­te, segíti a munkámat, illetve én az övékét... A szemnek is fárasztó vé­gigolvasni Sallai József naci- onáléját. Van-e kedvenc baj­noki cím? És persze kedvenc tanítvány?- Mindegyik közel áll a szí­vemhez, de a legnagyobb tett talán az volt, hogy 1978-tól kezdődően egymást követő négy alkalommal megnyer­tük az országos üttőrőolim- piát - csillan fel a szeme Sal­lai Józsefnek. - Mind a négy sikernek részese volt Szalai Zsolt és Mészáros Károly, hoz­zájuk hasonló nagy tehetség volt Szabó László is. Kiemel­hetném még Páll Istvánt, de nem akarok neveket sorolni, mert félek, hogy kihagyok va­lakit. Minden tanítványomra büszke vagyok, azokra pedig külön is, akik az élet más te­rületén is sokra vitték, jogi, orvosi vagy mérnöki diplo­mát szereztek. Rezsőfi István nem lett NB I-es játékos, de fanatikus és megszállott gye­rek volt, és érdekes, nemcsak Mohácsi Mátét, hanem az édesapját, Jánost is tanítot­tam, aki szintén országos baj­nok lett, és róluk is csak jókat mondhatok. Ennyi év után talán már nem is titok a titok: hogyan lehet valakiből jó kosaras? Jó családból jó közösségbe- Az adottság mellett fontos, hogy jó családból kerüljön ki a gyerek, jó közösségbe ke­rüljön és jó edző foglalkozzon vele. Ezek elegye hozhatja meg a sikert - árulta el Sallai József, akinek volt próbál­kozása a felnőttek között is, hiszen Elek Tamás segítő­jeként a Tanárképé NB I-es csapata mellett is dolgozott egy szűk évet. - így legalább elmondhatom, hogy hattól a harminchat éves korig foglal­koztam játékosokkal, hiszen abból a csapatból Milun Kli- sura volt a legidősebb. Van­nak azonban alapvető dolgok, amelyek minden korosztályra nézve egyformán érvényesek Életpályája Sallai József szakmai életútja Munkahely: 1974-től 2009-ig Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, Nyíregyháza _______________________________ Munkakön testnevelő tanár, szakvezető tanár (1976-2009), kosárlabda edző, iskolai sportegyesületi elnök ______________________ Edzői tevékenysége ___________ 1978-1993: Nyíregyházi Tanárképző SE 1994-1999: Városi Sportiskola, szakág­vezető ________ __ 2000-től: Nyirsuli (szakágvezető 2009-ig) Eredményei az országos bajnokságokon Mini bajnokság: 1. hely (1974,1975,1978, 1983,1985,1993) __________________________ Pajtás Kupa: 1. hely (1978) ________________ Kenguru Kupa: 4. hely (2002) Kadettbajnokság: 5. hely (2006) Úttörőolimpia: 1. hely (1978,1979,1980, 1981),2. hely (1982,1984,1986) ____________ Diákolimpia: 1. hely (1988, Ili. korcsoport -1993, IV. korcsoport -1993, II. korcsoport -1999, IV. korcsoport - 2000, Ili. korcsoport - 2003, IV. korcsoport - 2012), 2. hely (III. korcsoport -1994, IV. korcsoport - 2005, III. korcsoport - 2010), 3. hely (III. korcsoport, 1994) 4. hely (III. korcsoport -1997, III. korcsoport - 2002, IV. korcsoport - 2003, IV. korcsoport - 2004), 5. hely (1989, III. korcsoport lány, 1993, II. korcsoport, 1998), 6. hely (III. korcsoport -1996, III. korcsoport -2001, III. korcsoport-2004), 7. hely (III. korcsoport lány-1995) ____________________ Korosztályos válogatott tanítványok Kadett: Elek Gergő (1991), Szmolinka Sza­bolcs (1992), Bus Milán (2006), Csempész Balázs, Háier Ádám (2007) ______________ Junior: Mohácsi Máté (2008) ________ NB l-be jutott tanítványok Nyíregyháza: Garai István, Páll István, Garai Zsolt, Makrai László, Elek Gergő, Hutás László, Oroszvári Tamás, Szalai Zsolt, Sze- merszki Zsolt, Mészáros Károly, Papp Tibor, Lakatos István, Herczku Márton, Boczkó Ádám, Szerdahelyi Szabolcs. Zácói Péter, Szakács Gábor, Papp Tibor, Sárosi Endre, Bus Milán, Mohácsi Máté, Csempész Balázs, Háier Ádám ________________________________ Sopron: Farkas László ________________ Debreceni Sl: Szabó László, Hanyicska József _____________________________ Országos kitüntetések Kiváló Munkáért: 1984, minisztertanácsi Aranyérem: Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, 2004 ________________ Fair Play-díj: Magyar Diáksport Szövetség, 2008 az edző'számára: a követke­zetesség, a kiszámíthatóság és a tisztelet. Kívánjuk Jóska bácsinak, hogy még sokáig tudja érvé­nyesíteni ezen alapelveit! KM-BT Utánpótlásfoci Kiemelt ifjúsági bajnokság U21: Bozslk Akadémia-Puskás Akadémia 2-1 (1-0) Bozsik Akadémia: Félegyházi - Szathmári D„ Fabu M„ Szathmári S. (Osváth), Sándor D„ Baksa Á„ Rácz S. (Borsi D.), Fekete T„ Majoros Á. (Kalydy), Rigó, Dajka L. Edző: Nagy Sándor. Gól: Dajka L, Osváth. ______________________________ Pécsi MFC-Bozsik Akadémia 2-2 (1-0) Bozsik Akadémia: Félegyházi - Szathmári D„ Fabu M„ Szathmári S. (Borsi D.), Sándor 0., Kristófi, Rácz S. (Osváth), Fekete T„ Majoros Á„ Gál R„ Benkő B. Edző: Nagy Sándor. Gól: Sándor D„ Borsi D. 1. Győr 15 9 1 5 28-22 28 2. Bozsik Akadémia )5 7 6 2 27-20 27 3. Videoton 15 7 4 4 26-24 25 4. MTK« 15 7 4 4 23-17 24 5. Illés Akadémia 15 6 5 4 21-22 23 6. Kaposvár 15 6 4 5 26-21 22 7. Újpest 15 6 4 5 22-20 22 8. Ferencváros 15 6 4 5 28-30 22 9, Pécs 15 5 7 3 24-16 22 10. Paks 15 5 7 3 25-19 22 11. Puskás Akadémia 15 5 4 6 32-23 19 12. Bp. Honvéd-MFA 15 5 4 6 20-19 19 13. DVSC-DLA 15 4 6 5 19-21 18 14. Vasas-Kubala Akadémia 15 3 2 10 22-27 11 15. Vác 15 3 2 10 11-45 11 16. Diósgyőr 15 2 4 9 15-23 10 * egy büntetőpont levonva U17: Bozsik Akadémia-Puskás Akadémia 1-3 (1-1) Bozsik Akadémia: Hajzer - Sárga Zs. (Vidoven), Szöllősi D., Szabó M„ Hornyák M„ Bódis, Ács Á„ Erdei A., Petruska (Horváth M.), Kovács L. (Hajdú L.), Lipták B. (Hudák M.). Edző: Balogh Zoltán. Gól: Szöllősi D. ________________ Pécsi MFC-Bozsik Akadémia ___________ 1-0 (1-0) Bozsik Akadémia: Hajzer - Sárga Zs„ Szöllősi D., Szabó M., Hudák M„ Bódis, Ács Á. (Kovács L), Erdei A., Petruska (Hornyák M.), Hajdú L, Lipták B. (Horváth M.). Megbízott edző: Gáspár László. 1. Puskás Akadémia 15 13 1 1 64-13 40 2. MTK 15 9 2 4 36-18 29 3. Ferencváros 15 8 5 2 35-22 29 4. DVSC-DLA 15 8 3 4 30-23 27 5. Bp. Honvéd-MFA 15 7 5 3 28-19 26 6. Győr 15 7 4 4 28-19 25 7. Vasas-Kubala Akadémia 15 7 4 4 27-24 25 8. Diósgyőr 15 7 1 7 25-40 22 9. Pécs 15 6 4 5 19-18 22 10. Kaposvár* 15 6 3 6 18-21 20 11. Vác 15 5 4 6 22-26 19 12. Újpest 15 5 3 7 35-31 18 13. Illés Akadémia 15 3 3 9 19-30 12 14. Bozsik Akadémia IS 1 4 10 11-32 7 15. Paks* 15 1 4 10 22-51 5 16. Videoton 15 1 2 12 12-44 5 * Á Pakstól két, a Kaposvártól egy büntetőpont levonva Másodosztályú ifjúsági bajnokság____________________ Észak-keleti csoport (U21 és U17): Nyírbátor—Hajdúbö­szörmény 3-2 és 7-0, Bozsik Akadémia ll-Ebes 3-0 és 5-1, Fetsőtárkány-Vánla SE 1-7 és 3-4. ________________________ 1. Putnok 14 12 1 1 72-14 37 2. Mezőkövesd 14 11 1 2 89-11 34 3. Bozslk Akadémia U19 14 11 1 2 52-18 34 4. Kazincbarcika 14 10 4- 74-15 34 5. Ebes 14 10 2 2 32-15 32 6. DVSC-DLA U19 14 7­7 37-48 21 7. Nyírbátor 14 6 1 7 28-40 19 8. Cigánd 14 6 1 7 28-43 19 9. Eger 14 5 1 8 23-45 16 10. Várda SE 14 5­9 46-65 15 11. Tiszaúiváros 14 4 1 9 29-40 13 12. Balmazújváros 14 4­10 38-54 12 13. Debreceni Sl 14 3 1 10 24-53 10 14. Hajdúböszörmény 14 3­11 31-54 9 15. Felsőtárkánv 14 1­13 8-96 3 1. DVSC-DLA U16 14 12 1 1 93-17 37 2. Debreceni Sl 14 12 2 59-21 36 3. Bozslk Akadémia U16 14 11 1 2 65-14 34 4. Sajóvölgye FSE 14 10­4 75-17 58 5. Várda SE 14 10­4 56-26 30 6. Kazincbarcika 14 9 1 4 51-28 28 7. Eger 14 7 3 4 47-30 24 8. Mezőkövesd 14 7­7 47-18 21 9. Nyírbátor 14 6 1 7 38-44 19 10. Tiszaúiváros 14 5 1 8 35-50 16 11. Felsőtárkánv 14 3 1 10 39-75 10 12. Ebes 14 3 1 10 24-60 10 13. Balmazújváros 14 2 2 10 25-62 8 14. Cigánd 14 2­12 33-77 6 15. Hajdúböszörmény 14­­14 6-154­Kiemelt serdülőbainokság U1S: Debreceni Sl-Bozsik Akadémia 2-2 (1-1) Gól: Hubicsák, Páter Mátészalkai MTK-Békéscsabai UFC 4-5 (2-1) Gól: Klement A. 2, Sárosi M. 2. 1. DVSC-DLA 15-12 2 1 52-8 38 2. Bp. Honvéd-MFA 15 11 4- 99-7 37 3, MTK* 15 12 1 2 93-10 36 4. Disósgyőr 15 10 4 1 62-18 34 5, Kecskemét 15 10 2 3 67-18 32 6. Grosics Akadémia 15 9 2 4 40-27 29 7. Vác 15 7 1 7 34-33 22 8. Békéscsaba 15 7 1 7 19-45 22 9. Bozsik Akadémia 15 6 3 6 41-35 21 10. Debreceni Sl 15 5 2 8 25-46 17 11. Szolnok 15 5 1 9 26-31 16 12. Eger 15 5 1 9 21-75 16 13. Hódmezővásárhely 15 2 3 10 19-59 9 14. Saióvölgve FSE 15 2­13 7-54 6 15. Mátészalka 15 2­13 18-73 6 16. Maros-menti UFC 15 1 1 13 10-94 4 * egy büntetőpont levonva U14: Debreceni Sl-Bozsik Akadémia 4-3 (0-1) Gól: Listván 2, Németh Á. Mátészalkai MTK-Békéscsabai UFC 0-5 (0-4) 1. Bp. Honvéd-MFA 15 14 1­120-11 43 2. MTK 15 14­1 103-12 42 3. DVSC-DLA 15 12 2 1 86-18 38 4. Kecskemét 15 11 1 3 65-20 34 5. Békéscsaba 15 9 2 4 59-39 29 6. Szolnok 15 9 1 5 39-38 28 7. Diósgyőr 15 9­6 53-27 27 8. Saióvölgve FSE 15 7 1 7 32-48 22 9. Vác 15 6 1 8 34-45 19 10. Debreceni Sl 15 6­9 41-54 18 11. Hódmezővásárhely 15 5­10 22-55 15 12. Bozsik Akadémia 15 4 3 8 46-46 15 13. Eger 15 3­12 19-63 9 14. Maros-menti UFC 15 2 1 12 24-102 7 15. Mátészalka 15 1 1 13 19-96 4 16. Grosics Akadémia 15 1­14 10-98 3 Másodosztályú serdülőbajnokság Keleti csoport (U15 és U14): Balmazújváros-Tarpa FC 7-1 és 1-9, Várda SE-Kazincbarcika 9-1 és 2-3, Karcag-Nyírbá- tori FC 11-2 és 1-1. 1. Karcag 14 12 2 103-20 36 2. DVSC-DLA 14 11 3­96-13 36 3. Mezőlövesd 14 Ti 2 1 70-19 35 4. Balmazújváros 14 io 2 2 105-21 32 5. Ebes 14 9 2 3 69-22 29 6. Várda SE 14 8 l 5 54-27 25 7. Tarpa 14 8 1 5 48-39 25 8. Hajdúböszörmény 14 7 1 6 45-52 22 9. Borsod Volán 14 6­8 36-44 18 10. Tiszaúiváros 14 4 2 8 40-63 14 11. Hajdúszoboszló 14 4 1 9 52-67 13 12. Cigánd Í4 2 _i_ 11 28-113 7 13. Nyírbátor 14 2­12 37-63 6 14. Kazincbarcika 14 2­12 22-120 6 15. Felsőtárkánv 14 1­13 24-146 3 1, DVSC-DLA 14 13 1 160-10 39 2. Nyírbátor 14 12 “T 1 102-11 37 3. Tarpa 14 12­2 11Ö-8 36 4. Karcag 14 11 1 2 88-20 34 5. Mezőkövesd 14 9 l 4 77-32 28 6. Hajdúszoboszló 14 9 1 4 77-32 28 7. Kazincbarcika 14 7 i 6 61-31 22 8. Várda SE 14 6 i 7 51-54 19 9. Borsod Volán 14 5 3 6 35-49 18 10. Ebes 14 5 2 7 54-40 17 11. Tiszaúiváros 14 4 1 9 46-74 13 12. Balmazúiváros 14 4 1 9 39-89 13 13. Hajdúböszörmény 14 2­12 23-117 6 14. Cigánd 14 1­13 12-154 3 15. Felsó'tárkány 14­­14 13-178­& sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Évzáró meccs a Budaörssel asztalitenisz. Sűrűvé vált az utóbbi hetek programja a Nyírbátori ASE számára, hi­szen a korábbról elmaradt mérkőzéseket kellett pótolnia az extraligás férficsapatnak. A sorban az utolsó a Budaörs el­leni vasárnapi találkozó lesz, amely ll órakor veszi kezde­tét a Győrfi Tibor-edzésköz- pontban. A tabellán a bátoriak helyzete a kedvezőbb (hatodik helye­zettként fogadják a nyolca­dikat), de nagyon sok múlik Varga Zoltánon, aki a múlt heti komlói fellépést betegség miatt volt kénytelen kihagy­ni. Nos, a bátoriak éljátékosa vállalja a játékot, miként a németországi edzőtáborból hazatérő Majoros Bence is - ők ketten sokat tehetnek a si­kerért, KM-BT A Fradi elleni sikerre hajtanak TEKE. Minden sportágban rangot jelent a Fradi ellen ját­szani - így van ez a tekében is. A szuperligás nyíregyházi férficsapat szombat délután fogadja a Ferencvárost idei albérletében, Ózdon. Ugyan a felek ellentétes célokért küzdenek (az FTC már biztos felsőházi tagnak tekinthető, míg az újonc NYTK a bent- maradásért hajt), de van re­mény a „hazai” győzelemre. Ennek reményében a héten a kétsávos nyíregyházi lemezes pályán gyakoroltak a nyíregy­háziak, és a legjobb összeté­telben várják a Fradit. Az NB I-ben játszott mérkő­zések közül soha nem nyert Nyíregyházán a Ferencváros. Hátha folytatódik ez a sorozat a szuperligában, Ózdon is... KM-BT Labdarúgás: Európa-liga Csoportkör, 6. forduló, még nem közölt eredmények és a csoportok végeredménye A csoport. Ávégeredmény: 1. Valencia 13 pont, 2. Swansea 8,3. Kubany Krasznodar 6 (7-7), 4. St. Gallen 6 (6-13). _____________________________________________________________ B csoport. A végeredmény: 1. Ludogorec 16,2. Csornomorec Odessza 10,3. PSV Eindhoven 7,4. Dinamo Zagreb !. _______________________________________________.______________________ C csoport. A végeredmény: 1. Salzburg 18,2. Esbjerg 12,3. Elfsborg 4,4. Standard Liege 1. D csoport. A végeredmény: 1. Rubin Kazany 14,2. Maribor 7 (9-12), 3. Zulte Waregem 7 (4-10), 4. Wigan 5.___________________________ __________________________________________ Ecsoport A végeredmény: 1. Fiorentina 16,2. Dnipro 12,3. Pacos Ferreira 3,4. Pandurii 2. Fcsoport. A végeredmény: TE. Frankfurt 15,2. Maccabi Tei-Áviv 11,3. Apoel 5,4. Bordeaux 3. ________________________________________________________________________________________ G csoport: Thun-Genk 0-1, Dinamo Kijev—Rapid Wien 3-1. Ä végeredmény: 1, Genk 14,2. Dinamo Kijev 10,3. Rapid Wien 6.4. Thun 3._________________________________________________ H csoport: Estoril—Liberec 1-2, Freiburg-Sevilla Ö-2. A végeredmény: 1. Sevilla 12,2. Liberec 9,3. Freiburg 6,4. Estoril 3.__________________________________________________________________ I csoport: Betis—Rijeka 0-0, Gumaraes-Lyon 1-2, Ä végeredmény: 1. Lyon 12,2, Betis 9,3. Guimaraes 5,4. Rijeka 4.____________________________________________________________________ J csoport: Apollon Limassol-Legia Warszawa 0-2, Lazio-Trabzonspor 0-0. Ä csoport végeredménye: 1. Trabzonsporl4,2. Lazio 12,3. Apollon 4,4. Legia 3. _______________________ K csoport: Sheriff Tiraspol-Tromsö 2-0, Tottenham-Änzsi Mahacskala 4-1. Ä végered­mény: 1. Tottenham 18,2. Anzsi 8,3. Sheriff 6,4. Tromsö 1. ______________________________ L csoport: PAOK-AZ Álkmaar 1-2, Maccabi Haifa-Sahtyor Karagandi 2-1. A végeredmény: 1. AZ 12 (8-4), 2. PAOK12 (10-6), 3. Maccabi Haifa 5 (6-9), 4. Sahtyor 2 (5-10).

Next

/
Oldalképek
Tartalom