Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-07 / 286. szám

2013. DECEMBER 7., SZOMBAT Holle anyó Mandokra jön gyertyát gyújtani A december 13-ai gyer­tyagyújtás előtt a Me­gasztár első évadának győztese, Tóth Vera ad élő koncertet. MÄNDOK, Annak rendje és mód­ja szerint meggyújtották az első adventi gyertyát decem­ber l-jén Mándokon is. A ka­rácsony előtti várakozás pilla­nataira, valamint a karácsonyi fények felgyújtására sokan voltak kíváncsiak, megtelt va­sárnap este a Petőfi tér. A há­rom lila gyertya a bűnbánat, a rózsaszín az öröm szimbólu­ma az adventi koszorún. De­cember első vasárnapján a 4 for Dance táncegyüttes lépett fel a Petőfi Sándor Művelődési Házban, melyet az érdeklődők nagy száma miatt a forgatag­ban kivetítővel közvetítették'. A második gyertyagyújtás alkalmából a Holle anyó Mese­Pekó László a gyertyagyújtásnál FOTÓ: KM színházat tekinthetik meg az érdeklődők. A december 13-ai gyertyagyújtás előtt a Megasz­tár első évadának győztese, Tóth Vera ad élő koncertet, az utolsó adventi vasárnapon pedig a helyi fellépőké a fősze­rep. A rendezvény műsorait díjtalanul lehet megtekinteni. KM Itt kapnak új szárnyakra Az apró alkatrészektől a nagyobb elemekig mindent alaposan átvizsgálnak a hangárban fotó: sipeki Péter Bő fél évre munkát adnak az itt dolgozók­nak-15 embernek-az Erdélyből hozott gépek. nyíregyháza. Lassan nem láb­ra, hanem szárnyra kapnak* azok a repülőgépek, amelyek romániai megrendelőktől ér­keztek a nyíregyházi repülő­térre még az őszi hónapokban. Kettő AN 2-es simán landolt, egyet viszont már kamionra rakva hoztak - rájuk fér az ala­pos karbantartás.- Nem ez az első alkalom, hogy határainkon túlról ka­punk megbízást, de amióta a romániai légügyi hatóság Ma­gyarországon egyedüliként auditálta javítóműhelyünket, megnövekedett az érdeklődés - nyilatkozta Molnár Tibor, a Nyír-Air Service Kft. ügyveze­tő igazgatója. Állami és magán- tulajdonban lévő, különböző használati célú gépeket fogad­nak, van közöttük utasszállító, mezőgazdasági és privát repü­lő. A típuslista is változatos, szerepel rajta Cessna, Piper, de az AN 2-es típusjavítójaként leggyakrabban Ancsák gördül­nek be a hangárba. A teljes felújításhoz a gépe­ket szétszerelik egészen kis alkatrészekre, aztán következ­het ezek tüzetes átvizsgálása (külön figyelve a korrózióra és az anyagfáradásra), a motor és a műszerek ellenőrzése, majd az összeszerelést záró leme­zes és kárpitos munkák. Bő fél évre munkát adnak az itt dol­gozóknak, 15 embernek a Ma­rosvásárhelyről, Temesvárról, Kolozsvárról hozott gépek. A megrendelések teljesítésén túl igazi baráti kapcsolatok is szö­vődnek, ezért is szeretik a kö­zelinek tekinthető, könnyen megközelíthető nyíregyházi repülőteret az erdélyi partne­rek. KM-NYZS Gyermekvilág a régi kastélyban Hatvan éve óvják, sze- retgetik a csöppségeket a szakolyi óvodában. SZAKOLY. Ma már nagymamák azok a csöpp kislányok, akik elsőként lépték át a szako­lyi ovi kapuját 1953-ban. Volt mire emlékezni a Micimackó Óvodában, ahol a napokban együtt ünnepeltek és emlékez­tek az elmúlt 60 esztendőre az egykori és jelenlegi dolgozók.- Az 1895-ben épített kas­télyt a megyei tanács vásárolta meg 1952-ben azzal a szándék­kal, hogy abban óvodát alakít­sanak ki. Az első években két csoportban fogadtak 65 gyer­meket, rájuk három óvónő vigyázott - forgatta vissza az idő kerekét a jubileumi ünnep­ségen Oláhné Kokrák Ágnes vezető óvónő. Az elődökről is a legnagyobb tisztelet és szeretet hangján szólt: az első vezető Vajday Lászlóné volt, aki nagyszerű társakra lelt itt. A ’60-as évek­től növekedett a gyermeklét­szám, újabb csoportokat kel­lett kialakítani, az ezzel járó feladatok nagy része a követ­kező vezetőre, Nyéki Bálint­néra és munkatársaira várt. A stafétabotot 1975-ben Terjéki Ferencné vette át, aki húsz éven át irányította az intéz­mény munkáját. A korábban képesítés nélkül dolgozó óvó­nők diplomát szereztek, ebben az időben vált külön az óvoda az iskolától. A csúcsidőszak­ban 140-150 gyereket óvtak, tanítgattak.- A település vezetése az itt élőkkel együtt sok áldo­zatot hozott az óvoda fej­lesztéséért. Napjainkban a személyi és tárgyi feltételek jól szolgálják a kisgyerme­kes családokat - ismerte el minden volt és jelenlegi dol­gozó munkáját Szűcs Gabri­ella, Szakoly polgármestere. Az ünnepség több résztvevője is egykori óvodásként térhe­tett vissza, és ölelhette meg a régi óvónőket, dajkákat, akik­től valamikor annyi szeretetet, odaadó törődést kapott. A vi­szontlátás öröme, az idő mú­lása sok könnycseppet csalt ki, de bármennyire is ráncosak a kezek, a szemekben még min­dig ugyanaz a meleg fény csil­log - mintha el se röpült volna az a sok-sok év... km Rangidős vezetőként Nyéki Bálintnét (előtérben) is köszöntötték a szakolyi óvoda ünnepségén fotó: óvoda (X) atgaratAlapitvany Rocky: 2013. júniusában született keverék kan. aki Nyíregy­házáról került Ál­latotthonunkba. Játékos, eleven kölyök, aki vélhe­tően közepes termetű lesz. 2013. november 9-étől örökbe fogadható. Teó:2013. augusztusában szü­letett keverék kan. Testvéreivel került Állatotthonunkba. Szeretetéhes, virgonc kölykök, akik vélhe­tően nagy testűek lesznek, ezért első sorban kertes házba ajánljuk őket. 2013. december 1-jétől örökbefogadható. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Újfehértó központjában Főtéren jelenleg is működő üzlet, vendéglátó egység, lakóház, 4000 nm-es tel­ken és lakóház nagy telekkel, rajta lévő 900 nm szerkezetkész raktáré­pülettel eladó. 30/9437-277. 705559 Kótaj központjában 2000-ben épült modern családi ház 3+nappali étkezős nagy terasszal gázzal, par­kosított udvarral eladó. Ar: 13 IVI Ft. Érd: 0630/923-6956. _______704580 FÖLD, KERT A 41-es úttól 600 m-re 4 ha, közel hozzá 4,01 ha termőföld és erdő eladó. Érd.: 0620/383-3392. 706056 1 hold bekerített termő meggy-gyü- mölcsps az épülő új Lego közelé­ben, Újtelekbokorban eladó. Tel.: 0630/824-1390, 20/410-7971. 705294 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nyíregyháza-Örökösföldön 60 nm­es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 0670/ 3621-978._________________704487 Kiadó Nyíradony főutcáján 80 m2- es üzlethelység 6 m-es kirakattal, riasztóval, légkondicionálóval, szociális helységekkel nagyon for­galmas helyen. Tel.: 52/203-677, 20/530-7157. _____________705849 JÁRMŰALKATRÉSZ JUMZ TRAKTOR három év műszaki­val ekével tárcsával eladó! Érd.: 06- 70-332-05-47 705274 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Nagy guriga réti széna 20 db és egy jól kezelhető indián tarka póni eladó. 70/775-0995. _______706087 200 db kisbálás szalma eladó. Tel.: 70/333-6256. _____________705557 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! A hívás dip: 300 Ftjpcrc i úia A hívás i\7, apróhirdetés árát tartalnhizza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik meg, ha a s/.Oveg visszaolvasásra került. ÁLLAT Egy db. 10 hónapos előhasú jerke és egy db 1.5 éves suta bak kecske eladó vagy zabacsere érdekel. Érd. 0620/238-2688. ___________706O88 Eladók pecsenyekacsák vágásra, tömésre egyaránt jó, 3 - 3,5 kg- osak, szállítás megoldható. Érd.: 0630/277-9294. ___________705923 Első oszt. hízott liba máj ajándék bőrös liba hájjal, tömött máj liba 7- 8 kg-s, májával együtt, tömött máj kacsa 5-6 kg májával együtt, kis testű tömött kacsa 3-4 kg-s, májával együtt, kacsa comb, liba comb, frissen házhoz szállítással rendelhető. Érd. 0670/628-8206. ________________________________________706044 Étkezési tojás kedvező áron eladó. Füredi József, Kisvárda, Wesselényi u. 12. Érd.: 0630/287-0864, 0645/410-813. ___________706042 Fehér, kukoricás vágni való csirke kiváló minőségű 1,7-2 kg-ig csak 500 Ft/kg áron eladó. Barna, fiatal, szép tollazatú tojótyúk 490 Ft/db. Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Érd.: 0630/755-2579. 706008 Fehér vágnivaló húscsirke kapható. Nyháza, Tiszavasvári u. Benkőbokor 7-16-ig, 20/9436-466. 705809 Hízott sertés eladó. Ár: 530 Ft/kg. Érd.: 0620/347-3162. 706111 Hízók eladók, akár konyhakészen is. Érd.: 0630/302-4710. 705820 Kecske gidát vásárolok. Érd. vasár- naptól tel. 0630/6356-948. 706101 Kisvárdán kukoricán hizlalt 2 db hízó (nagy súlyú) és étkezési bur­gonya eladó. 06-30-9716-157 705932 Mélyalmos tojóhibridek és jércék, aktívan tojak. 800-1200 Ft/ db ingyenes szállítás. Érd.: 30/616- 8075. _____________________706073 Sertés (nagy súlyú, nem tapos hízók) eladók Nagycserkeszen. Tel.: 0630/9355-797. 704323 Szabadtartásos házi sertések eladók 150-200 kg-ig, 550 Ft/kg. Érd.: 0620/5310-993. ______705828 Tanyasi jércék és kakasok eladók, Ramocsaháza. Érd.: 0620/556- 8942. _____________________706110 150kg-os mangalica hízók eladók. érd: tel.:0670-977-3097. 705730 3 db 18 kg-os malac, valamint egy koca 8 db 4 hetes malacával eladó Komoróban. Érd.: 0630/757-1247. 706137 50-110 kg-ig süldők, hízók eladók Jármiban. Érd.: 06-30/305-2161. 706085 NÖVÉNY Étkezési napraforgót vásárolok, csíkosat és feketét egyaránt. Érd.: 0630/238-1525. __________705544 Luc fenyő kis és nagytételben kará­csonyfának eladó. Nagyhalász. Tel.: 70/362-4687._____________704681 Lucfenyő 1-5 m-ig karácsonyra kis és nagytételben eladó, leköthető. Ár: 500 Ft/db-tól. Tel.: 0620/9868- 418. ______________________706081 Lucfenyő 1,2-2,2 m-ig, nagy tétel­ben eladó. Ár: megegyezés szerint. Érd:0630/470-1857. _______706014 Lucfenyő lm-2.5m-ig 300Ft/db nagytételben,akác csemete 50cm- 130cm-ig 10Ft/db származási bizonyítvánnyal,ezüstfenyő csemete 40Ft/db áron eladó.Németh Nagy Andrásné Vásárosnamény. Tel.:70/314- 8949 ___________ 699166 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Video kazetta ÁTÍRÁSA mentése DVD:re diszkréció garanciával. ÉVA FOTÓ Nyíregyháza, Vay Á. krt. 1. 704629 MUNKAHELYET KÍNÁL Ausztriai munkalehetőségek, szak- és segédmunkák a jobb jövőért mindenkinek. 06-30/314- 5617 705649 Mátészalkai munkahelyre gyakorlattal rendelkező mérleg­képes könyvelőt keresünk. Érdeklődni hétköznap: 06-30/254- 6732. 705647 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Mándok területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9919-es I telefonszámon 9-17 óráig. ______ A SPED-M Kft. Ipari ragasztóanyag divíziója =l é =i h ri =*4 =ta munkatársat keres Amennyiben Ön: • érdeklődik az innovatív megoldások iránt • szereti a változatos feladatokat és az ezzel járó utazásokat • rendelkezik kiváló kommunikációs és problémamegoldó készséggel • érez kellő elkötelezettséget a folyamatos fejlődés iránt • rendelkezik „B" kategóriás jogosítvánnyal, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel • szeretne egy dinamikus csapat tagja lenni_______________________ kérem küldje el önéletrajzát angol és magyar nyelven a palyazat@sped-m.hu e-mail címre. Ausztriai munkavégzésre újonnan nyíló szépségszalon németül jól beszélő, min. két év gyakorlattal keres: férfi és női fodrászt, koz­metikust, pedikűrös manikűrös- műkörömépítőt, masszőrt. Jelent­kezés fényképes önéletrajzzal: ujmunka.2014@gmail.com Érd. +3630/9154-547 704899 Azonnali kezdés, ingyenes képzés, versenyképes fizetés! Ha-Ön kiválóan kommunikál, és hosszú I távú, irodai munkát keres a belvárosban, csatlakozzon a NaturComfort Kft. telefonos értékesítő csapatához! Érje el legjobbjaink nettó 130-140.000 Ft- os fizetését alkalmazottként! Hívjon most! 20/5577-333 www.naturcomfort.hu_________705646 Érettségizett és bármilyen műszaki végzettséggel rendelkező munkatár­sakat keresünk egy debreceni szék- I helyű multinacionális céghez! j Jelentkezés: Fényképes önéletrajz- i zal az alábbi e-mail címre: I szemelyzet@jokerkarrier. hu 706046 Gyakorlattal rendelkező autó elektronikai szerelőt azonnali kez­déssel felveszünk tel : 0630/ 9357544 705645 MEIJI RUBBER EUROPE ZRT. munkatársat keres három műsz­akos munkarendbe gépkezelői munkakörbe. Jelentkezni önéletrajz­zal a felvetel@meiji.hu címen. Jelentkezési határidő: 2013. december 9. ________________704587 Szarvasmarhához állatgondozót keresek. Érd.: 0620/591-5707. 705995 Nyíregyházi autőbontó alkatrész kereskedelemben jártas szakmai tapasztalattal, számítógépes isme­rettel munkatársat keres telepve­zetői munkakörbe. Fényképes önéletrajzot "Autóbontó” A705390 jeligére a kiadóba kérem. _________ Nyíregyházi telephelyű kereske­delmi tevékenységet folytató cég keres felvételre 1 fő árumozgatót gázüzemű targoncás jogosít­vánnyal és nagy gyakorlattal. Jelentkezni önéletrajzzal Targon­cás jeligére vagy az allasszt@gmail.com címen lehet. 706132 Ön idősebb mint 45 éves? Van házvezetői és angol tapasztalata, középszinten beszél németül, tudna 2-3 havi váltásban Németországban dolgozni. Fényképes önéletrajzát küldje az apolo@freemail.hu, Tel.: 0042/190 221 003. ________705648 VEGYES Akác tűzifa 1700 Ft-tól, nyár tűzifa 900 Ft-tól eladó kiszállítással! Tel.: 70/674-0009. _____________705657 Akác tűzifa 1700 Ft-tól kis és nagy­tételben (erdészet) eladó. 0630/ 675-9401. 703889 Akác, bükk tűzifa hasogatva 2 E Ft/q, nyárfa kuglizva 1 E Ft/q kiszál­lítás megoldható. 30/366-0300 704111 Akác, nyár tűzifa eladó kiszállítás­sal és mérési lehetőséggel. Érd.: 0620/626-6368. 705573 Akác, nyár tűzifa erdőgazdálkodótól 1000 Ft/q-tól kuglizva, szállítás megoldható. 70/552-2950. 704116 Akciós TŰZIFA vásár a TŰZI Kft-től. Akác, alma, tölgy eladó. Szállítás megoldható. 0670/251-6925. ________________________________________704586 Kalodás tűzifa eladó. Akác 13.000 Ft, tölgy-bükk 12.500 Ft. Tel.: 70/ 272-9033. 703614 Tűzifa akác, nyár, tölgy, alma 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdészet 20/932-9588. 704109

Next

/
Oldalképek
Tartalom