Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-30 / 303. szám

2013. DECEMBER 30., HÉTFŐ KELET Tavasszal jött az igazán nagy és nem várt hó A mínusz húsz éve volt BUDAPEST. A március 14-ére virradóra elkezdődött sza­kadó hóesés és viharos szél emberek ezrei rekedtek Ma­gyarország országútjain és autópályáin. Az ország több településén napokig szüne­telt az áramszolgáltatás. Orbán Viktor miniszter- elnök szerint nem lehetett gyorsabban kimenteni az utakon rekedt embereket. A rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet elhárításával kapcsolatban a kormányfő a Kossuth Rádió­ban azt mondta, a mentés első számú célja megvalósult, mert az emberi élet biztonsá­gát garantálták, és az állapo­tokhoz képest a vagyoni kár is elfogadható mértékű volt. A bajt egy módon lehet meg­előzni, ha az emberek józan megfontolás alapján együtt­működnek a hatóságokkal - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: ha felmentünk a sztrádára, onnantól kezdve a Jóisten kezében vagyunk, hogy beleszorulunk-e egy ilyen helyzetbe, vagy pedig időben sikerül lemenni. Hivatalból lefolytatott vizs­gálatában az ombudsman megállapította, hogy elégte­len volt a hivatásos szervek előzetes figyelemfelhívása és a lakosság tájékoztatása az események közben. A ha­gyományos médiafelületeken sem volt elég gyors az infor­mációáramlás, nem jutott el a szükséges módon a lakos­sághoz. Az alapvető jogok biztosa egyebek között ezt állapította meg, miután írásos tájékoztatást kért és kapott az illetékes intézményektől. Szabó Máté felhívta a fi­gyelmet, hogy a közösségi ol­dalak - pl. Facebook, Twitter, blogok, okostelefonra letölt­hető alkalmazások - ugrás­szerű fejlődése és elterjedése következtében a katasztró­favédelmi szervek sem a la­kosságfelkészítés, sem pedig a kríziskommunikáció eseté­ben nem támaszkodhatnak csupán a hagyományos médi­ára és kommunikációs eszkö­zök használatára. Szabó Máté azzal is meg­kereste a belügyminisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszterrel együtt vizsgálja meg a gyorsforgalmi útháló­zat mellett védelmi rendel­tetésű erdők telepítését, va­lamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki kombinált (vasúti és közúti) áruszállítás lehetőségét, ékn Húsvéti hónyuszi márciusban Miskolcon fotó: bujdos tibor 20 százalékkal csök­kent a lakossági rezsi- költség 2013-ban. BUDAPEST. Kiemelt kormány­zati cél volt 2013-ban, hogy a 20 százalékos csökkentés minden háztartásban érvé­nyesüljön. Az energiaszol­gáltatás díjai úgy módosul­tak, hogy azonos fogyasztási mennyiség mellett 20 száza­lékkal csökkenjen a számla végösszege a 2012. év végi árakhoz képest. Ami csökkent A gázdíj a 2013. január 1-je óta érvényes díjhoz képest továb­bi 11,1 százalékkal, valamint az alapdíj is további li,i szá­zalékkal csökkent. A villamos energia dija 2013. november l-jén a lakos­sági fogyasztók elosztói alap­díja további ll,l százalékkal csökkent, a forgalomarányos rendszerhasználati díjak ele­menként különböző mérték­ben változtak, a tisztán az energiáért fizetendő egyete­mes szolgáltatási árak ársza­básonként szintén különböző százalékos mértékben csök­kentek. A számlákon külön feltüntetett pénzeszközök megfizetése alól mentesül­tek a lakossági fogyasztók. Mindezekből tevődik ösz- sze a további 11,1 százalékos Kikerültünk az eljárás alól BUDAPEST. Eldőlt, Brüsszel kilenc év után a túlzottdefi- cit-eljárás megszüntetését javasolta és jóvá is hagyta. Az eljárás 2004-ben kezdődött, és azért folyt, mert a magyar kormányok egyszer sem tud­ták hitelesen bemutatni, ho­gyan marad tartósan a GDP 3 százaléka alatt a költségvetés hiánya. ÉKN Nyártól él a trafiktörvény Több mint 5000 nem­zeti dohánybolt nyílt az országban. BUDAPEST. Az idén július 15- étől pedig már csak a nemzeti dohányboltokban lehet do­hányárut kapni Magyarorszá­gon. Hatodára csökkent A Nemzeti Adó- és Vámhiva­tal Vám- és Pénzügyőri Igaz­gatóságai szinte valamennyi engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július el­sejei nyitásának - közölte a NAV. A hivatalhoz a legutóbb közzétett adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett. 1415 olyan település volt, ahol nem volt eredményes pályá­zat az első kör után; de ezekre újabb pályázatot írtak ki. A tavaly december közepén több fideszes képviselő - köz­tük Lázár János miniszter- elnökségi államtitkár - által beterjesztett törvényjavaslat „A fiatalkorúak dohányzá­sának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskeres­kedelméről” címet viselte. A dohánytermékek eddigi értékesítésének szigorúbb korlátok közé szorításának útját a törvénnyel a kormány azt állami monopóliumként, új koncesszióban, lényege­sen kevesebb „végpontra” képzelte el, ezek számára azonban szigorúbb előíráso­kat érvényesítve osztja újra a dohánytermék-kiskeres­kedelmet. Az új engedélyek számát az adott települések lakosságának nagyságától tette függővé; a kétezernél kisebb lélekszámú telepü­léseken legfeljebb egy, efö­lött pedig minden kétezer fő után egy-egy újabb dohány­bolt működését engedi meg a törvény. A 400-500 milliárd forint éves forgalmú ágazatot szak­bolthálózatba szorító válto­zás a jelenlegi, több mint 40 ezer eladóhelyet alig hatezer­re csökkentette. ékn <§> Elektronikus útdíj 2013. Július 1-jétől bevezették az elektronikus útdíj fizetést, mely megtett úttal arányos haszná­latra szabott E-útdíj fizetést irányoz elő és a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozik. fotó: mti, balá?s attila Érezhetően csökkentek a rezsiköltségek (illusztráció) FOTÓ: INTERNET árcsökkentés. Ugyanez volt érvényes a lakossági távhő esetében is. A rezsicsökkentések vég­rehajtásáról szóló törvény hatásaként 2013. július l-jét követően a lakossági víziköz­mű felhasználók által fizeten­dő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat is) 1 százalékkal csökkent a 2013. január 31-én érvényben levő árakhoz képest. Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében szintén a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvény eredményeként 2013. július l-jét követően a természetes személy ingatlantulajdonos részére kiállított számla szol­gáltatási egységre jutó része 10 százalékkal csökkent a 2012. április 14-én alkalma­zott és a hulladékról szóló törvény által korábban meg­engedett díjaihoz képest. A 10 százalékos csökkenés a társasházakban vagy lakás- szövetkezetekben élő termé­szetes személy ingatlantu­lajdonosok részére kiállított számlán is megjelenik. 2013. július 1-jétől 10 szá­zalékkal csökkent a lakossági fogyasztók számára a veze­tékes PB-gáz szolgáltatás és a tartályos PB-gáz értékesítés ára a 2012. december l-jén alkalmazott árakhoz képest. Szintén 10 százalékkal csök­kentek a 11,5 kg-os PB-gáz- palack PB-gázkiskereskedők, valamint fogyasztók számára történő értékesítése során alkalmazott árak a 2012. de­cember l-jén alkalmazott árakhoz képest. A vezetékes és a tartályos PB-gáz árának 10 százalékos csökkenése a la­kossági felhasználók számára kiállított számlán is megjele­nik, a 11,5 kg-os PB-gázpalack árának csökkenéséről pedig az értékesítés helyén kifüg­gesztett hirdetményben tájé­koztatják a fogyasztót. ÉKN ©Jött az ár A valaha volt legnagyobb dunai árral kellett megküzdeni a nyár elején. A védekezési munkála­tokban rengetegen vettek részt régióinkból is. fotó: internet Lépett a NAV Néhány nappal később a NAV hivatali visszaélés és jogosu­latlan adatkezelés gyanúja miatt feljelentést tett Horváth András ellen. A közlemény szerint a Horváth András le­mondásához kapcsolódó hi­vatali eljárás során, így a szá­mítógépes munkaállomásán található adatok, valamint a szekrényében fellelt irata­nyag átvizsgálásakor - amely­nek tételes átadását Horváth András írásban megtagadta - a NAV célhoz nem kötődő jogosulatlan adatlekérdezés A szombati szimpátiatüntetésen fotó: mti, bruzák noémi Robbant a NAV-botrány Jogosulatlan adatkeze­lés miatt tett feljelen­tést a NAV. BUDAPEST. Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa egy november elején tartott saj­tótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és mul­tinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint ér­tékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támoga­tásával az adóhatóság is asz- szisztál. eseteit tárta fel. Hozzáteszik: a NAV volt munkatársa saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol.- Törvényt sértene az Or­szággyűlés, ha ma vizsgáló- bizottságot hozna létre Hor­váth András volt adóhatósági munkatárs ezermilliárd forin­tos adócsalásról szóló állítá­saival kapcsolatban - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz par­lamenti képviselője. December közepén házku­tatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adó­hivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevleme­zét, számos iratot és a zöld dossziét. A rendezők szerint körülbe­lül másfél ezren vettek részt a Horváth András volt adóhi­vatali dolgozó melletti buda­pesti tiltakozó felvonuláson december 28-án, szombat délután. Horváth András beszé­dében hangsúlyozta, hogy el kell gondolkodni egyes adóhivatali vezetők szakmai alkalmasságán. Álláspontja szerint szereptévesztésben van a kormányzat, az adóhi­vatal és a politika. ékn

Next

/
Oldalképek
Tartalom