Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2013-12-16 / 293. szám
2013. DECEMBER 16., HÉTFŐ ;pi ÜH A végébe már nem lehetett belekötni Ambrusz Árpádra (jobbra) az első perctől az utolsóig lehetett számítani fotó: racskó tibor Hullámzó teljesítményt nyújtott az NB lll-ban a nyírbátori futballcsapat, de minden jó, ha a hajrá jó. LABDARÚGÁS. Nem változott semmi, és mégis mennyi minden változott. A Nyírbátori FC éppúgy az NB lll-ban szerepelt az őszi szezonban, mint a korábbi években, ám országosan feleannyira szűkült a harmadosztály mezőnye, immár nem hat, hanem csak három csoportos a küzdelemsorozat. A csoportot sem Tiszának hívják már, hanem Keletinek, és míg tavaly hatodmagával szerepelt a szabolcsi csapatok közül ebben a vonalban az NYFC, addig idén egyedüliként reprezentálja megyénket. Esztendeje csak Hajdú-Bihar és Bor- sod-Abaúj-Zemplén határait kellett átlépni, ha idegenben kényszerült a társaság, újabban Heves és Pest megye is felkerült a „térképre”. És változást jelentett az edző személye is, Márton István is először mérettette meg magát az NB lll-ban. Egységben az erő- A biztos bentmaradás reményével vágtunk neki a bajnokságnak, azzal kiegészítve, hogy a hazai meccsek a közönség kiszolgálása miatt különösen fontosak - mondta a szezonértékelés kapcsán Márton István. - Olyan egységes csapatnak a magját szerettük volna megtalálni, amelyről tudtuk, hogy számíthatunk rá hosszabb távon is. Nyáron nagyon sok volt a változás a keretben, így aztán menetközben ismertük meg igazán egymást, emiatt kicsit több időbe került az építkezés, a csapategység kialakítása, mint az elején terveztük. A szezon végére találtuk meg igazán azokat az embereket, akikre húzóemberként számíthatunk. Az első két forduló veresége után a harmadik játéknapig kellett várni az első bátori sikerre, amely egy hárommecs- cses veretlenségi sorozat kezdete volt. A következő öt meccséből csak egyet nyert meg és négyet elvesztett a csapat, hogy a szezon hajrája már elismerésre legyen méltó: hat forduló csak egy vereség, a végén négy találkozóból álló veretlenségi sorozattal. Hullámzott a teljesítmény, ez a számokból is jól látszik.- A Ferencváros II elleni négy nullás győzelmünk után gondoltuk azt, hogy kiegyenesedtünk, ezek után arra törekedtünk, hogy mi tudjunk dominálni és irányítani a játékot - folytatta Márton István.- Aztán kiderült, hogy ez még korai, hiszen Debrecenben a „kis” Löki ellen négy nullás vereséget szenvedtünk. Ekkor felvállaltuk a nyílt játékot, nem kellett volna, mert ez volt az egyetlen mérkőzésünk, amelyen esélyünk sem volt és lefutballoztak bennünket. A pozíció megőrzése szempontjából nagyon fontos volt a nyögvenyelős Veresegyház elleni sikerünk, majd a Jászapáti, a Tiszaújváros és az Ebes elleni találkozókon nem tudtunk pontot szerezni. Ekkor kezdtek el jellemezni bennünket olyan hibák, amelyek ezen a szintén nem meg- engedhetőek. A Felsőtárkány elleni bajnoki a bentmaradás és a jövő szempontjából volt fontos, ezt szerencsére sikerült megnyernünk. Innentől kezdődött el a jó sorozatunk, kialakult az a csapat, amely nagy alázattal futballozott, talán annak is köszönhetően, hogy a személyi kérdések rendeződésével letisztult a keretünk. Ezután győztük le a listavezető Létavértest, Hatvanban megszületett az első idegenbeli sikerünk és a Cigándon szerzett pont is értékesnek mondható. A vége tehát szépre sikeredett. A bátoriak több mérkőzése is a hajrában dőlt el (a Felsőtárkány és a Létavértes ellen a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet, ugyanakkor a Putnok a hajrában fordított ellene, a Hajdúböszörmény pedig a vége előtt nem sokkal egyenlítette ki kétgólos hátrányát), és az ilyen meccseken nemcsak a szerencsének, hanem az akarati tényezőknek is nagy szerepe van. Nem keltett külön motiválni- A szezon végére eljutottunk odáig, hogy nem kellett külön motiválni a csapatot, nem lehetett belekötni abba, hogy a játékosok ne tennének meg mindent a minél jobb eredményért - vallja a tréner. - A jövő feladata az lesz, hogy dominálni is tudjunk, ne nekünk kelljen alkalmazkodni az ellenfelekhez, hanem mi tudjuk rájuk kényszeríteni az akaratunkat. Az NB III-as átalakítás elérte a hozzá fűzött reményeket? A mezőny létszámának alapos megdézsmálásával valóban emelkedett a színvonal?- Mindenképpen erősebb ez a harmadosztály, mint a tavalyi volt, látszik, hogy azok a csapatok maradtak bent, amelyek tényleg erre a szintre vágynak, és összeszedték azokat a játékosokat, akik esetleg többre hivatottak, és van esélyük magasabb szintre is lépni - válaszolta Márton István. - A hiányérzetem az, hogy nagyon kevés a feltörekvő fiatal futballista, pedig az új szabály, miszerint két huszonegy éven aluli játékosnak folyamatosan a pályán kell lennie, is nekik kedvez. Ezt a lehetőséget azonban nem kihasználják, hanem visszaélnek vele a fiatalok, sietve teszem hozzá, hogy ez nem a mi csapatunkra jellemző. A házi gólkirályunk ugyanis a huszonegy éven aluli Lipcsei Márk, de azért nálunk is az idősebb futballisták voltak az igazán meghatározóak. Végig a pályán a védő A témánál is vagyunk, lássuk, kik szaggatták leginkább az istrángot a nyírbátoriaknál.- A legtöbb időt Ambrusz Árpád töltötte a pályán, ő a szezon 1440 percéből egyetlen egyet se mulasztott, nyilván nem véletlenül - tért át az egyéni produkciókra a szakvezető. - Belső védőnk nemcsak a tizenhat bajnokit, hanem a két kupamecs- cset is végigjátszotta, és nem sokkal, egész pontosan harminchét perccel maradt el tőle Erdei Zoltán. Boros Dávid és Mészáros Márk csak egy- egy meccset mulasztott, ez a négy játékos tette a legtöbbet a csapatért, és ide tartozik még Jeddi Béla, valamint Szilágyi Krisztián is. Házi gólkirályunktól, Lipcsei Márktól kicsit egyenletesebb teljesítményt várok, csakúgy, mint Csáki Józseftől, Ráti Gergőtől és Haburcsák Krisztiántól. Többre lett volna képes Puskás Dávid, Lukács Bence, Tóth Bence és Csige István. Hozzáállása és példamutatása miatt Ricsei Ferenc feltétlenül kiemelendő, kapusaink közül Tóth Szilveszter esetében elmaradtak a pontszerzéshez szükséges bravúrok, a beugró Opre Rajmundon pedig érezhető volt a meccshiány. Ezen a poszton is egyenletesebb, kiszámíthatóbb teljesítményre lenne szükségünk, km-bt A jövő feladata az lesz, hogy dominálni is tudjunk. MÁRTON ISTVÁN Bátori betekintés A Nyírbátori FC NB III-as csapatának őszi mutatói A bajnoki állás: 10. Nyírbátor 16 6 3 7 26-29 21 Hazai pályán: 6. Nyírbátor 8 5 1 2 17-9 16 Idegenben: 12. Nyírbátor 8 1 2 5 9-20 . 5 A házi góllövőlista 7 gólos: Lipcsei Márk. 6 gólos: Erdei Zoltán. 3 gólos: Vasas Tamás. 2 gólos: Mészáros Márk, Török István, Haburcsák Krisztián. 1 gólos: Szilágyi Krisztián, Jeddi Béla, Kovács Ádám, Ráti Gergő. Balkányban eddig jól megtanultak Dán-ul A balkányi együttes minden tekintetben összeállt és bedolgozta magát a közvetlen élmezőnybe fotó: pusztai Sándor Szomszédvári meccs Káliéban kosárlabda. Bajnokságbeli második, egyben idei utolsó hazai mérkőzését játssza hétfőn este a Nagykállói KE. Az NB Il-es férficsapat 19 órától a szomszédvár Hajdúhadház legénységét fogadja - győzelmi reményekkel. A kállóiak eddigi egyetlen otthoni fellépése jól sikerült, hiszen a Mezőberény ellen iii-49-re nyert Kovács Tibor legénysége. Azóta becsúszott egy vereség, hiszen pénteken a Miskolci EAFC otthonában veszítettek a szabolcsiak. Öt mérkőzés után két győzelemmel és három vereséggel áll a hétfői pályaválasztó, a hajdúságiak eddigi hét bajnokijukból négyet nyertek meg. KM Makrai Márton (labdával) is tehet a kállóiak sikeréért FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Ma! sportműsor ' Kosárlabda. NB II., férfi: Nagykállói KE- Haidúhadházi KK, 19. A balkányiak számára akadt olyan periódus, amikor nem győzték számolni a győzelmeket. LABDARÚGÁS. Dánul tanultak és nem törött bele a nyelvük. A Cellspan-Balkány annyira sikeresen sajátította el a tréner által felvázolt tanagyagot, hogy bedolgozta magát a megyei első osztály élmezőnyébe. Sőt, a futballcsapat olyan győzelmi szériát produkált, ami a legkényesebb igényeket kielégítette. Holott, két vereséggel nyitották az idényt, de aztán... Nem volt megállás. Ez az ősz összerántotta a társaságot, amely - télvíz idején- már tavaszi hadjáratra is fényesen bemelegített: a 2014- ből az előrehozott bajnoki fordulóban nagyon elkalapálta a sokáig a tabella tetején trónoló Baktalórántházát. Győztes típusú játékosok- Amikor felkértek a csapat edzőjének azt kértem a vezetőktől, hogy a lehetőségekhez mérten bízzák rám a keret kialakítását - árulta el Dán Ferenc, a Balkány játékos-edzője. - Továbbá arról is szó esett, legalább fél évet adjanak nekem, hogy megvalósítsam, amit elterveztem, az elnök úr pedig biztosított erről, és ígéretét betartotta. Mert meggyőződésem ahhoz, hogy egy csapat jól, és még eredményesen is működjön, időt kell hagyni az edzőknek, ami ugyebár Magyarországon nem divat. A felkészülés során arra törekedtem, hogy megtaláljam azt a posztot a játékosoknak, ahol a legjobbat tudják magukból kihozni. A másik fő szempontom az volt, hogy a keretet győztes típusú játékosok alkossák. Ránk is igaz, hogy öreg csapat vagyunk, de erre azt mondom: a mi „veterán” játékosaink jó színvonalon játszottak, kiegészülve a fiataljainkkal egész jó kis társaságot alkottunk. Nem ismertük a mezőnyt, de azt tudtuk, nehéz bajnokság elé nézünk, ezért én az első tízbe kerülést tűztem ki célul, titokban viszont az első hatba vártam magunkat. A bajnokság rosszul indult: bár kikaptunk, a Bak- ta és a Nyírmada ellen sem futballoztunk rosszul. Akkor azt mondtam a fiúknak, ne keseredjenek el, mert ha a hibákat kijavítjuk, akkor még nagyon sokszor örülhetünk. Csapatunk bizonyította is, hogy bárki ellen képes győzni. Hazai pályán különösen jól ment, miközben akadt olyan szériánk, amikor sorozatban hat mérkőzést nyertünk, ennek a Csenger elleni idegenbeli vereség vetett véget. Hozzáteszem döntetlent értünk el a Nagykálló otthonában, ez rajtunk kívül senki másnak nem sikerült. Mindjárt gratulálok is nekik ahhoz, hogy az élen állnak. A csapat nyújtott kimagaslót Mint az már kiderülhetett, Dán Ferenc azon iparkodott, hogy összetartó együttest „gyúrjon” össze. A tréner - természetesen - nem enged elveiből, hasonló folytatásban „mesterkedik”.- Ebben a fél évben a csapat nyújtott kimagaslót, így senkit nem szeretnék kiemelni. Nem várt eredmény ez tőlünk, de tavasszal is szeretnénk bizonyítani, hogy igen is jó csapat vagyunk, számolni kell velünk a továbbiakban. A siker alapját a csapategység, a futball iránti alázat, a fegyelem teremtette meg. Azt gondolom, amennyit ezen a szinten edzeni szükséges, azt megtettük, nem éreztem, hogy erőnlétileg baj lenne. Az edzéslátogatottság mindig attól függ, ki dolgozik, ezzel a tényezővel, minden alacsonyabb osztályban dolgozó szakvezetőnek meg kell barátkozni. A keretben nagy változás nem várható: távozóról egyelőre nem tudok, egy, esetleg két játékos érkezése várható. km-kt Balkány! böngészde A Cellspan-Balkány megyei I. osztályú csapatának mutatói A bajnoki állás: 3. Balkány 16 11 1 4 36-19 34 Hazai pályán: 8 7 - 1 26-9 21 Idegenben: 8 4 1 3 10-10 13 A házi góllövőlista 10 gólos: Nagy Dávid. 9 gólos: Marozsán Mihály. 7 gólos: Bencsik András. 3 gólos: Szabó Péter. 2 gólos: Ferehczi Flórián. 1 gólos: Ferenczi Miklós, Kiss József, Szilágyi Zoltán, Vass Zoltán, Öngól: Szabó Gábor (Baktalórántháza).