Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-12 / 290. szám

2013. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK 9 Lottóhúzás volt a találkozó, de megér­demeljük a győzelmet. Roberto Mancini, a Gatatasaray olasz edzője szerint a Juventus ellen csapata rászolgált a győzelemre és a továbbjutásra. A török élvonalbeli labdarú­gó-bajnokságban szereplő Galatasaray érdeklődik Mé­csei Bálint, a Budapest Hon­véd középpályása iránt. A Bajnokok Ligájában szereplő együttes állítólag januárban szerződtetné a 20 éves fut­ballistát, aki az ősszel az NB I-ben 16 mérkőzésen két gólt szerzett, és szerződése 2016- ban jár le a jelenleg kilence­dik helyen álló Honvédnál. Asceric: menni kell Szolnokról kosárlabda. A Szolnoki Olaj KK férficsapatának vezetői közös megegyezéssel szerző­dést bontottak Nedeljko As­ceric vezetőedzővel. A klub szerdai rövid közleményében nem indokolta a lépést, mind­össze annyit közölt, hogy az év végéig a Drágán Alekszics, Andrius Jurkunas edzőpáros irányítja a csapatot. A Szol­nok a mostani szezonban az Adria-ligában és az EuroChal- lenge-ben szerepel, utóbbi­ban szerdán hazai pályán ka­pott ki a Marosvásárhelytől. Két részletben vesztett a Juve labdarúgás. A nagy havazás miatt kedden a 31. percben félbeszakadt a Galatasaray-Ju- ventus BL-mérkőzés, amelyet szerda délután folytattak - ha­vazásban. A törökök továbbju­tását és a Juventus Európa-li- gába alászállását jelentő gól a hajrában született. Az Olym- piakosz-Anderlecht meccsen a vendégektől három játékost kiállítottak, a görögök két bün­tetőt hibáztak, de nyertek, km Bajnokok Ligája Csoportkör, 6. forduló, keddi és szerda délutáni mérkőzések, A csoport Manchester Unlted-Sahtar Doneck ____________________1-0 (0-0) Gól: Jones (67. perc). ______________________ Real Socíedad-Leverkusen Ö-l (Ö-Ö) Gól: Toprak (49.). _______________ A végeredmény: 1. Manchester United 14 pont. 2. Leverkusen 10,3. Sahtar 8,4. Real Sociedadl. _______________________________ Besöpört FC Köbenhavn-Real Madrid 0-2 (0-1) Gól: Modric (25.), C. Ronaldo (49.). _________ Galatasaray-Juventus 1-0 (0-0) Gól: Sneijder (85.)._________________________ A végeredmény: 1. Real Madrid 16,2. Gala- tasarav 7,3. Juventus 6.4. Köbenhavn 4. C csoport Oiympiakosz-Andertecht ___3-1 (1-1) Gól: Savioia (34. és 58. A. Dominguez (11-esbó'l, 95.), illetve Kljestan (39.). Kiál­lítva: Kouyaté (49.), N'Sakala (88.), Proto (mindhárom Anderlecht. 93.). Szpari: királyi fogadtatás Benfica-ParisSG 2-1 (1-1) Gól: Lina (11-esből, 44.), Gaitán (58.), illetve Cavani (31.). _______________________________ A végeredmény: 1. Paris SG13,2. Olym- piakosz 10 (10-8), 3. Benfica 10 (8-8), 4. Anderlecht 1. _______________________________ D csoport Bayern München-Manchester City 2-3 (2-1) Gól: Th. Müller (6.), Götze (12.), illetve D. Silva (28.). Kolarov (11-esből, 59.), Milner Í62Ú________________________ Plzen-CSZKA Moszkva 2-1 (0-0) Gól: Kolár (76.), Wagner (90.), illetve Musa (65.). Kiállítva: Dzagojev (67.), Wernbloom (mindkettő CSZKA Moszkva, 93.). __________ A végeredmény: 1. Bayern München 15 (17-5), 2. Manchester City 15 (18-10), 3. Plzen 3 (6-17), 4. CSZKA Moszkva 3 (8-17). Az 1-2. helyezettek a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutottak, a harmadik helyezettek az Európa-ligába kerültek, egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek. A szerda esti mérkőzések lapzárta után értek véget. A keddi BL-élmények után az 1860 München ellen játszott, és 3-1-re veszített a Nyíregyháza Spartacus. labdarúgás. Ez aztán a kirá­lyi fogadtatás! A Nyíregyháza Spartacus Münchenben vizi- táló, ott kedd este a Bayern München-Manchester City Bajnokok Ligája-mérkőzést (2-3) a helyszínen megte­kintő NB Il-es futballcsapa­tának küldöttségét (Révész Bálint tulajdonos jóvoltából a csapat, a klub dolgozói és néhány támogató az őszi szereplés jutalmaként a 68 ezer ember által megtöltött Allianz Arénában figyelhette a két nyolcaddöntőbe jutott sztárcsapatot) a német város kisebbik klubja részéről, az i860 kapusa, Király Gábor fo­gadta. Pedig a 90-szeres váloga­tott, ezzel a magyar örök­ranglistán harmadik helyen álló sportember megtehette volna, hogy hátat fordít a Spartacus delegációjának, hiszen a honi másodosztály listavezetője egy hete éppen az imádott nevelőklubját, a Haladást győzte le (2-0) és búcsúztatta el a Magyar Ku­pában. Egyszer egyenlítettek is Király végül nem lépett pá­lyára a szerdai edzőmeccsen, amelyet Géléi Károly mene­dzser hozott tető alá. Amúgy a müncheniek az első félidő­ben a legjobb mezőnysoruk­Mai sportműsor Kosárlabda.NB I. A csoport, férfi: Mar- so-NYKK-Atomerőmű SE, bujtosi csarnok, 18 (U23,15.30). Venczel védekezik majd a várdai középpályán labdarúgás. Távozók után az első érkező Kisvárdán: az NB Il-es futballcsapat veze­tősége szerdán fél évre szóló megállapodást kötött Venczel Balázzsal. A 27 éves védeke­ző középpályásnak az őszi szezonban nem volt csapata, előtte a Vasas szerződésében állt, azt megelőzően pedig Pápán futballozott. Az élvo­nalban eddig 54 mérkőzésen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett. A további kiszemeltek­kel tartanak az egyezteté­sek, az ősszel Kisvárdán foglalkoztatott futballisták közül pedig eddig Horváth László, Lakatos László vala­mint Soós Tibor szerződését bontották fel, Barzó Ger­gőt pedig kölcsönadják. Ugyan a március l-jei tavaszi rajt még odébb van, de az már most biztos, hogy az első há­rom mérkőzésről hiányozni Sándor István (a labdával) és társai sem vallottak szégyent a híres müncheni csapat ellen fotó: mán László kai álltak fel, amely csapat a hétfői, St. Pauli elleni fontos évzáró bajnoki mérkőzésre készül. Magyar szurkolók előtt Az elő félidőben l-l volt az állás, a Bundesliga 2. osztály hatodik helyezettjének ve­zető találatát Farkas Ádám egyenlítette ki. Szünet után mindkét oldalon több volt a csere, a müncheniek a 46. percben újból vezetést sze­reztek, majd végül 3-1-re nyerték meg a kifejezetten barátságos hangulatú mérkő­zést. Egyébként bármennyire is szerették volna titokban tartani a mérkőzést a mün­cheniek, pazar kis edzőköz­pontjukban közel 300 néző figyelte a fejleményeket. A szurkolók között akadtak magyarok, Németországban élő szegedi és budapesti szár­mazású sportbarátok is, akik gratuláltak a Szpari őszi me­neteléséhez. Ugyanígy tett Király Gábor is, aki a jelek szerint azért meg tudta bocsátani a Hala­dás kiejtését is... km-ml Edzőmeccs I860 München-Nyíregyháza Spartacus München, 300 néző, v.: Leicher (német). 3-1 (1-1) 1860 München, 1. félidő: Eicher - Schwabl, Vallori, Rech, Hertner - Stark, Wannenwetsch - Wood, Ott, Adlung - Friend. 2. félidő: Netolitzky - Volz, Wojtkowiak, Schindler, Koussou ­Stahl, Weigl - Stoppelkamp, Vocaj, Tomasov - Lauth.______________________________________ Spartacus: Balogh J. (Ovszijenko) - Szokol (Patály), Rubus, Gengeliczki, Törtei (Polényi G.) - Sándor I. (Reznek), Csordás - Kákonyi (Minczér), Szathmári S. (Katona Gy.j, Farkas Á.-Bajzát (Szilágyi P.). Gól: Schwabl, Lauth, Stahl, ill. Farkas Ä. Túl a kötelezőn, az igazi rajt jön kézilabda. A magyar női ké­zilabda-válogatott a papír­formának megfelelően - hol jó játékkal, hol akadozva- megnyerte első három cso­portmérkőzését a szerbiai vi­lágbajnokságon, a fontosabb összecsapások azonban csak most következnek a számára. Hajdú János szövetségi kapitány már biztos nyolcad- döntős együttese a szerdai szünnapot követően előbb Románia, majd pénteken Németország legjobbjaival mérkőzik. Ha csütörtökön Újvidéken - várhatóan csak­nem ezer magyar szurkoló előtt - sikerülne nyerni, akkor a válogatott csoportjában má­sodiknál rosszabb már nem lehet, és a kiesési szakasz ele­jén elvileg könnyebb ellenfe­let kaphat.- Jönnek a komplyabb ösz- szecsapások, és más lesz a motiváció - mondta Hajdú.- Akkor lehetünk sikeresek, ha az eddiginél kevesebbet hibázunk. A kapitány benevezte a tornára az eddigi hasi fájdal­mak miatt pihentetett Zácsik Szandrát. MTI Görbicz Anitára (jobbra) továbbra is vezérszerep vár fotó: mti Venczel Balázs (balra) Révész Attila szakmai igazgató tenyerébe csapott fotó: tudósítónktól fog Volodimir Kornutjak, akit az őszi utolsó mérkőzésen, Sopronban állítottak ki, és ezért három mérkőzésre til­tották el. A kisvárdaiak felleb­bezése ellenére az ítéletet az illetékes bizottság helyben­hagyta. km-bt A legjobb formával lehet esély a bravúrra A listavezető Paks elleni csütörtöki mécs­esén a Marso-NYKK-nál bíznak a kisebbfajta csodában. kosárlabda. Viszonylag rit­kán éri sikerélmény a nyíregy­házi férficsapatot a Paks ellen, amely bő évtizede folyamato­san a legjobb honi férfiklubok közé tartozik. A Marso-NYKK hazai pályán legutóbb 2009 januárjában győzte le a Tolna megyeieket, a Duna partján pedig 2010 februárjában dia­dalmaskodott. A rossz széria megszakítá­sára csütörtökön nyílik alka­lom, hiszen a felek a bujtosi csarnokban (kezdés 18 óra­kor) találkoznak. A tabella alapján ehhez kisebbfajta csodára lenne szükség, hi­szen a sereghajtó fogadja a listavezetőt. Vereség után jönnek- A helyezések alapján való­ban nem lehetne nagyobb a különbség két csapat között, mint ezen a mérkőzésen, de azon leszünk, hogy eltüntes­sük ezt a távolságot - mondta Jara Rubin Doyne-nak (a labdával) nagy szerepe volt a 2010-es Paks-ve- résben fotó: racskó tibor Horváth Imre, a Marso-NYKK szakmai igazgatója, akinek csapata ezzel a mérkőzéssel kezdi meg az alapszakasz má­sodik körét. - Az első forduló­ban játszott mérkőzésünkön a Paks nagyon jó napot fogott ki, és merem remélni, hogy az akkor látotthoz képest mi javultunk, és ezt be is tudjuk bizonyítani. Az biztos, hogy nekünk a legjobb formánkat kell nyújtani támadásban és védekezésben egyaránt, hogy fel tudjuk venni a harcot a lis­tavezetővel. A paksiak kedden is pályá­ra léptek, akkor az Eurochal- lenge-sorozatban fogadták a török Gazientep csapatát, amelytől 74-6i-re kaptak ki. A vendégek viszonylagos fá­radtsága, illetve az esélyte­lenségből eredő nyugalom szólhat-e a hazaiak mellett? Nem fordulnának vissza- Hogy mennyire lesz fáradt a Paks, azt nem tudni, megle­het, éppen jól jön az ellenfél­nek, hogy folyamatos meccs­terhelést kap - véli Horváth Imre. - Ami azt illeti, mi sem tudtunk sokat készülni a mér­kőzésre, de igyekszünk erőt meríteni az elmúlt két mér­kőzés javuló teljesítményé­ből. Bízom benne, hogy ez a folyamat nem fordul vissza, hanem maradunk a megkez­dett úton. Azt nem állítanám, hogy teljesen esélytelenek vagyunk, sőt, merem remél­ni, hogy lesz sanszunk az egyik legjobb magyar csapat ellen. És ha igen, akkor azt szeretnénk is meglovagol­ni. Már csak azért is, mert az alapszakasz második körében járunk, és egyre fogynak az esélyek ahhoz, hogy felzár­kózzunk. Ebben a helyzetben számunkra minden meccsen a győzelem a cél, különösen hazai pályán. A körmendi mérkőzést sé­rülése miatt kihagyó Mohácsi Máté csatlakozott a kerethez, és csütörtökön pályára lép, Varga Márton viszont nem, hiszen az ifjú centert, lázzal járó betegség döntötte ágy­nak. km-bt

Next

/
Oldalképek
Tartalom