Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-28 / 277. szám

2013. NOVEMBER 28-, CSÜTÖRTÖK KEHI Üzenet Deli Tibor hűséges olvasónktól: Minél többet tanulmánya zom a vallásokat, annál inKaoo meg vagyok győződve, hogy az ember soha nem imádott mást, mint magát. RICHARD BURTON Postaládánkból A bölcsesség szószólója volt nyíregyháza. Minden év no­vember 21-én, a filozófia vi­lágnapján azokat a bölcs gon­dolkodókat ünnepeljük, akik tanulmányozták az embert, annak gondolkodását és lé­lektanát. Ők azok, akik választ akartak kapni a minden em­bert foglalkoztató kérdésekre. Talán az egyik legkevésbé népszerűsített, mégis a XX. század messze leghatéko­nyabb filozófusa volt L. Ron Hubbard, aki szépíróként kezdte pályafutását. Az egye­temen elsajátított atomfizikai tudással és különböző kultú­rák, népek tanulmányozásával jutott el a létezés első alapel­vének megfogalmazásához, ami nem más, mint a túlélés. Több évtizedes munkája ered­ményeképpen filozófiája a lé­lektan területére lépett. Az egész életét annak szen­telte, hogy összerendezze és L. Ron Hubbard fotó: internet elérhetővé tegye azt az utat, ami a teljes szellemi szabadság megélését ígéri. Háromezer előadást tartott, és egy könyv­tárnyi könyvet írt, ezek alkot­ják a legnagyobb összefüggő ismeretanyagot az emberi elméről és szellemről. A nagy gondolkodó azt vallotta, hogy a bölcsesség mindenkinek szól, közembernek és király­nak egyaránt szolgálója, soha nem lenne szabad félelemmel vegyes tisztelettel nézni rá. TAMÁS-FETH KRISZTINA Olvasónk írja Szabó Menyhértet Szűcsné Miski Mária könyvtáros mutatta be FOTÓ:OLVASÓNKTÓL A vasúttörténet nagy szerelmese Mátészalka. Szabó Menyhért nyugalmazott kutató könyv­táros neve nem ismeretlen a mátészalkai lakosok körében, hiszen ő volt a vasutaspark megálmodója, elindítója. A szellemi frissességét és sok­oldalúságát mi sem bizonytja jobban, mint hogy legutóbb azt vette a fejébe: Petőfi Sán­dor egykori útvonalait végig­járva elemzi A faluvégén kur­ta kocsma című költeményt, s megpróbálja bebizonyítani, hogy a költő Tunyogmatolcs- on írta ezt a verset! Szabó Menyhért a fehérgyarmati könyvtárban tartott előadá­sában tételesen tárta elénk az eddigi kutatásai eredményét, nagy költőnk szinte minden lépését. Nagy terve, hogy a matolcsi közkönyvtárban egy olyan adattárat hozzon létre, melynek segítségével az em­lített vershez kötődő minden információt megismertethet az irodalomszeretőkkel. El­mondta: a jövőre befejeződő kutatásai eredményeképpen közel 1000 tételre duzzad a versgyűjteménye, ám ez a későbbiekben kiegészülhet további korabeli kiadványok­kal is. - Soltész Bertalan pol­gármester, partner a község hírnevét öregbítő kezdemé­nyezések támogatásában, segítésében. Ha minden a terveim szerint alakul, akkor az adattárból idővel még erek­lyetár is lehet! - fogalmazott. E. NAGY ISTVÁN, FEHÉRGYARMAT Olvasóink írják A helységek bábáinak oktatása Örömmel olvastam a Ke- ( let-Magyarország 2013. november 15-ei lapszámában, hogy a kislétai általános isko- I Iában névadójukra emlékez­tek az intézmény tanulói és dolgozói, azaz ápolják dr. Jósa István (1756-1819) vármegyei főorvos emlékét. Ez évben április 14-én volt negyven éve, hogy az intézmény felvette a település egykori nevezetes lakójának a nevét. A hagyo­mányápolásban azonban nagyon lényeges a pontosság, a tényszerűség is, ezért jel­zem, hogy a névadó Kislétán írott művének a címe „A helységek bábáinak oktatása”, amely munkát Debrecenben nyomtatták ki, és a szülésznői teendőket tárgyalja. DR. FAZEKAS ÁRPÁD, ORVOSTÖRTÉNÉSZ Egészséges iskolák Kemény fába vágta a fejszéjét nemrégiben a tiszadobi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, amely hazai partnereivel (a helyi Széchenyi általános is­kolával, a Volt Állami Gondo­zottak Országos Egyesületével és a Heuréka Regionális Köz­hasznú Egyesülettel) nemré­giben a törökországi Amasyá- ban vett részt az „Egészséges iskolák” című projekt első találkozóján. Igyekeztünk minél több ismeretet, tapasz­talatot szerezni arról, hogy az egyes partnerrégiókban miként értelmezik és valósít­ják meg az egészséges iskolai körülményeket, az élethosz- szig tartó tanulást. Érdemes volt megosztani egymással az ismereteinket, tapasztalatain­kat, látni a jó példákat! Nagy hangsúlyt kapott az egészség- nevelés, kielemeztük, milyen pedagógiai módszerekkel érhetjük el, hogy a fiatalok Közös fotó készült a „csodák birodalmába” vezető lépcsőkön fotó: olvasónktól Budapestre kirándultunk A Sóstó-sóstóhegyi nyugdí­jasok már jó ideje tudták: az elnyert pályázati forrásból végre megvalósíthatják a rég­óta tervezett budapesti ki­rándulásukat. Nagy örömmel és várakozással készültünk az útra. Elsőként a Szépmű­vészeti Múzeumba látogat­tunk el, amíg „bebocsátásra” vártunk, közös fotót készí­tettünk emlékbe és kedvenc napilapunk, a Kelet-Magyar- ország számára a múzeum lépcsőjén. A Hősök terén sok­sok zászlóval, énekszóval gyülekeztek a székelyek. A múzeumban kiállított képek gyönyörűek voltak, be kel­lett látnunk, hogy egy nap is kevés lenne bejárni, megnéz­ni minden csodát. Innen az operettszínházba indultunk, ahol a Viktória című darabot tekintettük meg. Nagyszerű, feledhetetlen élmény volt, i lenyűgöző alakításokat lát­hattunk. Szívből köszönjük a pályázatíró és a szervezők munkáját, reméljük, hama­rosan újabb utazás elé néz­hetünk. LŐKÖSIMRÉNÉ, NYÍREGYHÁZA egészséges szokásokra cserél­jék rossz gyakorlataikat. Bár a partnerrégiók háttere (lakó- j hely, tevékenységi kör) igen változatos, ez a sokszínűség mélységet és szélességet nyúj­tott a tapasztalatcseréhez, az egymástól való tanuláshoz. Az együttműködés gyümöl- { cseként garantáltan többet I fogunk tudni egymás nemzeti történelméről, kultúrájáról, tevékenységeiről, valamint az EU-ról. Úgy véljük, a I jelenlegi egészségnevelési rendszer felülvizsgálatra és fejlesztésre szorul, megfelelő programokat és stratégiákat kell kidolgoznunk az előre­lépés érdekében. Szeretnénk tisztán látni a problémákat és a kulcsfontosságú óvintézke­déseket, ezért célul tűztük ki az egészséges iskolákkal kap­csolatos tudatosság fokozását, e program tantervbe építését, a nemzetközi partnerségi kapcsolatok ápolását és bőví­tését. Megyénkben is adódik a kérdés: mit tehet az a vidéki iskola, ahol nem adottak az egészséges oktatási-nevelési körülmények, ahol a tanulók többsége szegény családból származik, és az intézmény anyagi helyzete is szerény? Mindkét partnerrégióból felhasználunk kutatásokat, pályázatokat, kérdőíveket, illetve szemináriumokat, plenáris üléseket, helyi és regionális megbeszéléseket tartunk és beszámolókat készítünk annak érdekében, hogy sikeres legyen ez a helyi, regionális, nemzeti és nem­zetközi tevékenység. JUHÁSZ SÁNDOR, VAGOE Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fény­képeket közöl­jük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvé­nyes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztősé­günk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdeké­ben általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az emberi akarat csodákra képes! Két ügyes közmunkás egy szezon alatt képes lenne megtisztítani a legelőket a cserjéktől. JÁND. Soha nem látott ütem­ben fejlődik szép kis szülőfa­lum, Jánd. Az árvíz után újjá­épültek a lakóházak, az iskola, a parókia, az önkormányzat épülete és sok minden más, azóta is töretlen lendülettel fejlődik: járdák épültek és ap- rítéktárolók, az energiataka­rékosság jegyében. Vadrózsa és gyalogakác Nagy méretű fóliasátrakkal is büszkélkedhet a település, a nagy területen működő kony­hakertészet a sok ember ebéd­jének teremti meg a nyers­anyagát. Vannak nagyobb méretű mezőgazdasági vállal­kozások, erdészeti vállalko­zás, és telepítettünk ipart is. Követve az elvet, hogy múlt nélkül nincs jövő, nagyon szépen rendbe tették őseink nyughelyét, a községi temetőt. vagy magyar tarka kellene, követve a hagyományokat. Ez jobban illeszthető a fiatalok életformájához is, mivel a tél kivételével nem jelent napi elfoglaltságot. Ha két pásztor­ként foglalkoztatott közhasz­nú munkás napi egy házhely- nyi területet tisztítana meg a kártékony cserjéktől, egy sze­zon alatt megtisztulna a lege­lő! A több száz fiatal vadkörte maradhat. ® Mindenkit legyőztek a kreatív Farkasok A Farkasok csapata végzett az első helyen a Tunyog- matolcsi Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesület (TIKSZE) idei hatloween-i rendezvényén. FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Gyümölcsöző konyhakertészet: így nem fáj a konyhák feje a friss, hazai nyersanyagok beszerzése miatt illusztráció: internet Itt is jelen.van azonban az or­szágos probléma, a munkahe­lyek hiánya, megoldást pedig első sorban a mezőgazdaság­ban kell keresni. Csak 1-2 évtizedre kell visz- szanyúlnunk, amikor még a jószág volt az aranya a népnek, az biztosította a megélhetés jelentős részét. Ez jut eszembe csipkebogyó szedés közben, az egykor volt 200 hektáros legelőn, aminek jelentős ré­szét már elborította a kökény, a vadrózsa és a gyalogakác. Még áll a kútgémek egy része, megvannak a kis erdők, ahol deleltették a jószágot, de itt most jószág helyett falkába jár a vaddisznó, és feltúrnak min­dent, akár félméteres mélység­ben is! Az utóbbi években a jól eladható húsmarha hiánycikk, ide lehetőleg magyar szürke Hatékony oltási technikák Megbeszéltük Csohány Atti­lával, hogy megmutatnánk a pásztoroknak apáink hagyo­mányos, de igen hatékony oltási módszerét. Egy igazi kuriózum és látványosság lehetne utódainknak is a hatalmas területen elszórt körtefák tömege! Attila mint igazi lokálpatrióta működtet­te a tejcsarnokot mind addig, amíg csak lehetett, nem rajta múlt, hogy végül be kellett zárni. TOLDY KÁLMÁN, VÁSÁROSNAMÉNY ni • k. * Ügyvédek Dr. Partizer Éva • Cégalapítás, módosítás, megszüntetés • Követelések f 9 érvényesítése, adósságbehajtás • Házassági £ bontóperekben ^ jogi képviselet ellátá^w / • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet • Okiratszerkesztés ® • Jogi tanácsadás HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom