Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-27 / 276. szám
2013. NOVEMBER 27.. SZERDA KELET Sokba kerülnek a pénztárgépek Több tízezer kiskereskedő került slamasztiká- ba, mert visszavonták a pénztárgépük forgalmazási engedélyét. nyíregyháza. - Kétségbeesetten várom az újabbnál újabb híreket a pénztárgép-átállással kapcsolatban. Úgy tűnik, a döntéshozókat cseppet sem érdekli, hogy a kisvállalkozók, mint én is, hogyan fogják finanszírozni a modernizációt. Idén márciusban kezdtem a vállalkozásomat, semmilyen támogatást nem kaptam az induláshoz. Még ki sem nyitottam az üzletem, már több tízezer forint adót kellett befizetnem. Most itt az újabb csapás, a pénztárgépek kötelező cseréje. Kezdő vállalkozóként ugyan miből fizessem ki? - kereste meg lapunkat panaszával egy 25 éves egyéni vállalkozó.- Az állam 50 ezer forintos támogatását sajnos nem tudom igénybe venni, mert máig nyögöm a súlyos adókat, ráadásul a legolcsóbb online kassza áfával együtt 175 ezer forintba kerül, ehhez jönnek még az egyéb költségek (beköttetés, internet, karbantartási díj), így körülbelül 200 ezer lesz a vége. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy ha valaki megveszi az „okoskasszát”, az végérvényesen az ő tulajdona lesz, tehát nem adhatja el a vállalkozás megszűnése, csődje esetén - folytatta olvasónk, majd így zárta gondolatait: - Mit lehet tenni? Miért nem Mintha a rendőrség az autósokkal fizettetné ki a traffipaxot... KASSÁK LÁSZLÓ Hamarosan új pénztárgépek kerülnek a régiek helyébe illusztráció: pusztai Sándor dolgoztak ki a kisvállalkozóknak egy pénztárcabarát pénz- tárgépcsere-ajánlatot? Nehéz családi körülményekből igyekeztem kitörni, mertem álmodni, küzdeni, most úgy érzem, eltaposnak. Ne csodálkozzunk, hogy a fiatalok manapság inkább külföldön keresnek munkalehetőséget! Visszavonták az engedélyt A hírek szerint nem megy gördülékenyen az átállás. Bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a közelmúltban arról tájékoztatta a sajtót, hogy gyors, egyszerű és biztonságos lehetőséget kínál azok számára, akiknek még nincs visszaigazolt megrendelésük érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező és ténylegesen forgalomba hozható pénztárgépre, tegnap már arról szóltak a hírek, hogy visszavonták az egyik online pénztárgép forgalmazási engedélyét, melyre 50 ezer forintos állami támogatást lehetett igényelni nyáron. A megyei kis- és középkereskedők közül rengetegen kifizették ennek a típusnak a több mint 30 ezer forintos foglalóját. A másodfokú eljárást lefolytató Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) helyben hagyta az elsőfokú döntést, tehát a szóban forgó típus nem kaphat forgalmazási engedélyt, a döntés ellen több fellebbezésnek nincs helye, így 80-85 ezer kereskedő önAnnak, aki már rendelkezik november 16. előtt megkötött szerződéssel (megrendeléssel), ellenőrizze, hogy a megrendelés, szerződés érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező és ténylegesen forgalomba hozható pénztárgépre vonatkozik-e, és hogy a meghibáján kívül került skolasztikába. Azok az ügyfelek, akik már befizették a készülékre a foglalót, azt nem veszítik el - nyilatkozta hétfőn a pénztárgép-forgalmazó cég. Varga Imréné egy divatüzletet vezet a megyeszékhely szívében. - Nem volt mit tenni, időben leadtuk a géprendelést, megigényeltük a támogatást, befizettük a foglalót és vártunk. A kiválasztott típust visszavonták, ezért módosítani kellett a megrendelést. Karendelést, illetve a szerződést a forgalmazó visszaigazolta-e. Aki eddig nem rendelt online pénztárgépet, annak haladéktalanul meg kell rendelnie az erre a célra kialakított internetes felületen. Az adatokat a forgalmazókRemélem, nem a karácsony előtti hetekben lesz az átállás. VARGAIMRÉNÉ rácsony előtt tér be a legtöbb vásárló, remélem, nem akkor fognak bajlódni a beüzemeléssel .- mondta az üzletasszony. Ruházzon be az állam!- A pénztárgép, amit megrendeltem, nettó 128 ezer forintba került. Ennek az áfával növelt végösszege jóval több, ehhez jön még majd a bekötési díj, a mobilnet havidíja, a régi pénztárgép törlésének adminisztrációs költsége, ennek fényében mennyit is ér az 50 ezer forintos állami támoga- j tás? - kérdezett vissza Kassák László vállalkozó, egy nyíregyházi mobiltelefon szerviz vezetője.- Felháborító, hogy az in- j tézkedéstől közel 100 milliárdos pluszbevételt remélő kormány a mi zsebünkből kötelez minket az online pénztárgépeik beszerzésé- i re és üzemeltetésére, majd zsebre rakja a hasznot! Ez kb. olyan, mintha a rendőrség az autósoktól kalapolná össze a | traffipaxra valót, aminek segítségével később megbüntetheti őket! - fogalmazott a fiatal vállalkozó. km-pi nak kötelező továbbítaniuk a NAV-hoz, így a hatóság napra- | kész, pontos információkkal rendelkezik arról, mely adózók nem rendeltek a jogszabályi előírásoknak megfelelő gépet. A mulasztókat szigorúan j szankcionálni fogja a NAV. Napra- és tettrekész a hatóság „Leleplezzük a hazugságokat” Érpatak polgármestere nem titkolja: a konzervatív értékrendet képviseli, s azt fogja képviselni a jövőben is. érpatak. Mint az első oldalon írtuk, a Társaság a Szabadság- jogokért beperelte az érpataki önkormányzatot és a település polgármesterét. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Orosz Mihály Zoltánt, a község vezetőjét, aki érdeklődésünkre a következőket válaszolta:- A háttérhatalom ide- genszívű neoliberális ügynökszervezeteinek jellemző módszere, hogy aki a hazaszeretetet kiemelt fontosságúnak tekinti, azt megpróbálják befeketíteni, kriminalizálni és démonizálni. Nekik a mérce a internacionalizmus, mert számukra az ideális ember a kozmopolita világpolgár. Aki ennek a mércének nem felel meg, azt megpróbálják a médiaterror és véleménydiktatúra révén partvonalra tenni. „Nem hátrálok meg” Jelen esetben a perindítás egy médiatrükk és felhajtáskeltés kriminalizálásom és aljas szándékú démonizálá- som céljából, de ez engem minimális szinten sem késztet meghátrálásra. Meg kellene várni a jogerős bírósági végzést, s csak utána kellene a nagy nyilvánosságot tájékoztatni. Amint a legutóbbi sajtóperben is bizonyítottuk, a TASZ aktivistája és társai folyamatosan hazudoznak Érpatakról egy Londonban üzemeltetett szerveren keresztül, amelynek az üzemeltetője fiktív egyesület.- Ráadásul félrevezetik az embereket, hazudoznak ösz- sze-vissza. A becsületnapi menet minden évben azonos útvonalon halad, vagyis nem a TASZ aktivistája miatt mentünk arra. Keresetlevelük masszív hazugság. A mi felvételeink bizonyítják, csendben vonultunk, a TASZ aktivistái provokáltak bennünket. A Orosz Mihály Zoltán ARCHIV FOTÓ: KM november 19-én megtartott első tárgyaláson betegség miatt nem tudtam megjelenni. Szeretném, ha a következő tárgyaláson nagy nyilvánosságot kapnánk, mert le fogjuk leplezni a TASZ képviselőinek aljas hazugságait, és társadalomfelforgató módszertanuk lényegét. km Az elmúlt hét „NAV” fogásai nyíregyháza A Nemzeti Adó és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság munkatársai az elmúlt héten 125 jogsértést derítettek fel - tá- | jéköztatta lapunkat Dávid Zoltán százados, rendészeti osztályvezető. A sajtóreferens elmondta: a felderítések során a vám- és j pénzügyőrök lefoglaltak 41 ! ezer 902 doboz cigarettát 33 millió 664 ezer forint, és 67 ! kilogramm vágott dohányt 764 ezer forint értékben. - A lefoglalt 630 liter ásványolajterméknek 268 ezer, a 163 liter szeszes italnak 457 ezer j forint az értéké - tette hozzá [ Dávid Zoltán. KM A technika irányít? Nincs pardon, lépést kell tartani a fejlődésével. Mire ment volna a világ, ha elutasítja a nagy elmék értékes találmányait? Mi, a XXI. század fiai ne tudnánk ezt? Hisz hála a modernizációnak, a „Nagy Testvér” mindent lát és hall. Ma már nincsenek titkok. Emlékszünk, milyen értelmetlen és hiábavaló volt, amikor a technikai forradalom elején a munkások a gépek alkalmazásában látták nyomoruk fő okát, ezért összetörték ezeket. Mégis... Szinte retteg az ember, ha mindenhol azt hallja, lassan már nincs szükség a kétkezi dolgozóra, a gondolkodásra, mindent megold a gép! Mostanában két ilyen technikával kapcsolatos dolog is borzolja az idegeket. Elsőnek itt vannak ezek a választásokhoz kötött, megrendelt vagy spontán készített videók. Ember legyen a talpán, aki a feleket meghallgatva el tud igazodni azon, hogy kinek is van igaza. Hisz az egyik fél a hitelességet, a másik a ma- nipuláltságot bizonyítja. Az egészben az a szomorú, hogy ezzel egy kicsit le is „sajnálják” az átlagpolgárt,aki lassan már azt sem nagyon hiszi el, amit lát vagy hall. Különben is, aki valamerre elkötelezett, azt úgysem lehet befolyásolni. Azt gondolom, mire kiderül az igazság, már nem számít semmi. A másik téma a kisvállalkozók pénztárgépének kötelező cseréje. Értem én, a kormány komoly pénzt remél attól, hogy maga számára is láthatóvá kívánja tenni a forgalmat, mert ezzel a „szerkezettel” már nem lehet manipulálni. Bár, ahogy én a magyarokat ismerem... Csakhogy az is látszik, egyelőre csak igény és elhatározottság van. A körülmények megteremtése késik, s ennek árát is a szenvedő félnek kell megfizetni. Talán, ha itt is segítségül hívnák a technikát... danko@inform.hu Szerdai Szív klub nyíregyháza. A Városmajori Művelődési Ház Szív klubja november 27-én 17 órától tartja következő foglalkozását: dr. Sztankó Éva érsebész főorvosnő az érműtétekről tart előadást. km Kelet kvíz Melyik állat nem honos a magosligeti erdőben? a) farkas b) erdei sikló c) vaddisznó d) róka A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Támogatott szakmák kötete nyíregyháza. Megjelent a Támogatott szakmák Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében 2014/2015. tanévben című szakmai kiadvány, mely ingyenesen hozzáférhető a megyei kereskedelmi és iparkamara ügyfélszolgálatán, illetve a http://www.szabkam.hu/hu/ szakkepzes-mesterkepzes oldalon is megtekinthető. KM ■ Nyesték az ágakat Az önkormányzat kérésére az újfehértói tűzoltók is segítettek egy fa elöregedett ágának lenyesésében. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Megkérdeztük: Ön szerint beváltja a hozzá fűzött reményeket a pénztárgépek online-osítása? Lehóczki Blanka optimista. - Az új rendszer minden kereskedőt „rákényszerít” arra, hogy becsületes, tisztességes legyen. Olyan országban élünk, ahol „divat” számla nélkül, „okosban” megoldani, amit lehet, ennek januártól vége! Tóth Réka üdvözli az intézkedést és egyetért annak céljával, de nehezményezi, hogy az átállás nehézkes, kidolgozatlan, költségeit főleg a kereskedők viselik, és attól tart, lassabb lesz a kiszolgálás az üzletekben. Borbély Gábor- né Angliában él. - Ott elképzelhetetlen, hogy ne adjanak számlát, blokkot a boltokban, sokkal jogkövetőbbek az emberek, mint idehaza. Egyetértek a gazdaság kifehérítését célzó modernizációval! Orosz László így válaszolt: - Sok hűhó semmiért! A kereskedők fizethetnek, valakik jól megszedik magukat a bizniszen, és minden ugyanúgy folytatódik, mint korábban... Bodor Anita szerint az új rendszer lelassítja majd a kiszolgálást a pénztáraknál. - Érdemes korán reggel vagy zárás előtt vásárolni! - tanácsolta. - Nem sokat értek ebből az egész pénztárgépes hercehurcából, de ha javulhat tőle a gazdaság, áldásom rá! De ha ez „államérdek”, miért a kereskedők állják az átállás tetemes költségeit? - kérdezett vissza Lipcsák Nóra. km-pi LEHÓCZKI BLANKA: TÓTH RÉKA: Lassabb Becsületességre „kény- lesz a kiszolgálás az szeríti” a kereskedőket, üzletekben. OROSZ LÁSZLÓ: Sok hűhó semmiért, ablakon kidobott pénz! BODOR ANITA: Talán átalakulnak a vásárlási szokásaink. BORBÉLY GÁBORNÉ: Angliában mindenhol adnak számlát. LIPCSÁK NÓRA: Ha ez „államérdek”, miért a kereskedők fizetik? Nézőpont Dankó Mihály