Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-25 / 274. szám

2013. NOVEMBER 25., HÉTFŐ KELET Sport 11 Mindenkit lelőtt a pályáról Most meg magasabban jegyzett játékosokat le­győzve lett tornagyőz­tes Olaszországban Fucsovics Márton. TENISZ. A pénteki bravúros fordítás után nem állt meg az elődöntőnél Fucsovics Már­ton. Pedig a világranglistán jelenleg a 233. helyen állomá­sozó, onnan garantáltan je­lentősen előrelépő nyíregyhá­zi teniszező papíron erősebb ellenféllel találkozott, hiszen a kanadai Frank Dancevic jelenleg 134. az ATP-rangsor- ban, de 2006-ban volt már 65. is. Hogy nem leszálló ágban lévő versenyzőről van szó, arról csak annyit: idén szere­pelt hazája Davis-kupa-válo- gatottjában, amelynek színe­iben egészen az elődöntőig menetelt. ' Kilenc ász a kanadainak Most is, mert az andriai ATP-challengerversenyen Marci fittyet hányt a háló másik oldalán álló játékos nacionáléjára, és kilenc ászt szórva, valamint mind a há­rom bréklabdát hárítva alig több mint egy óra alatt, két játszmában (6:3, 6:4) legyőz­Férfitorna ATP-chaHengerverseny, Andria (Olaszor szág, 30 ezer euró, kemény pálya) __ Egyes Elődöntő: Fucsovics-Dancevic (kanadai, 4. kiemelt) 6:3,6:4. Döntő: Fucsovics-D. Brown (német, 3.) 6:3,6:4. te őt. Jöhetett tehát a vasár­nap esti finálé (pályafutása során a második, az elsőt a tavasszal megnyerte a kínai An-Ningban), méghozzá is­merős ellen. A rasztafrizurás, ám német Dustin Brownnal (122.) ugyanis néhány hete, a németországi Eckentalban találkozott Marci, és akkor veszített. Bombaformában játszott Ez azonban egy má­sik meccs és egy másik Fu­csovics Márton volt. Olyan, amely láthatóan rengeteg energiát merített a világsztá­rok között töltött londoni hét­ből. Nincs rá jobb szó, Marci lelőtte a pályáról Brownt, el­lenfelét a bréklabda közelébe sem engedte az egész mér­kőzésen. Ő az első játszmá­ban 4:3-nál nyerte el riválisa adogatását, majd a következő játékban befejezte a szettet. A második játszma első két fogadógémjében Fucsovics összesen hét adogatás elnye- rési esélyhez jutott, a hetedi­ket realizálta is, 3:l-es előnye után pedig nem maradt más feladata, mint ügyelni a saját adogatójátékaira. Ez tökélete­sen sikerült, és bár az utolsó játékban kicsit döcögött a sze­kér, a második meccslabdát értékesítve szerezte meg pá­lyafutása második ATP-chal- lengertrófeáját. És ezzel a hétfői rangsorban betörhet a legjobb kétszáz közé! KM-BT Fucsovics Márton játéka végig duzzadt az erőtől fotó: mti Könnyedén ellátták a kosárlabda. Ellentmondást nem tűrően kezdte szombat esti bajnokiját az amatőr női NB-ben a Nyíregyházi FSE- NYKS, kellő előnyt szerezve a folytatásra a Baja elleni fel­sőházi rangadón. A 20-9-es vezetés megszerzéséből a kezdőcsapat valamennyi tag­ja kivette a részét, majd ami­kor húsz pont fölé kúszott a különbség, bátran hozzá lehetett nyúlni a cserejáté­kosokhoz. Popenko Karolina különösen meghálálta a bizal­mat, miközben Farkasinsz- ki Orsolya is feledtette múlt heti gyengébb mutatóit, és tíz mezőnykosárral, valamint tizenháromból értékesített tizenkét büntetővel jutott túl a harminc ponton. A csapat végül elérte a kilencvenet, és magabiztos győzelmet ara­tott. KM Amatőr női NB Nyíregyházi FSE-Ba|alNKK 90-59 (32-18,22-12,13-15,23-14) Főiskola, 50 néző, v.: Balogh Gy., Bács. NYFSE-NYKS: Gáspár 6/6, Papp K. 9, Földesi V. 13, Pált V. 13, Farkasinszki 0.32. Csere: Sándorfi, Gömze 3, Ónya 3, Takács A„ Popenko 11, Tatai. Edző: Farkasinszki Gyuláné. Farkasinszki Orsolyát nem tudták tartani fotó: racskó Tibor A Marst) Nyíregyházi Kt\ nb.i.a «zulu- kosarlabdacsapata 20IJ/20I- Felső sor: Sitku tinó edző Mat.ia Posuc 9. Derek Hall 21. Cseh György 10. Varga Marton II. Mohácsi Mate 13, rakat) Mate 24, Zentai Levente technikai vezető Also sor: Siska János edző. Potyák László 14.Czura Attila 6. Patrick Rémben 5 Honath KgJ jaN Imre szakmar igazgató Dyncus Simms-Edwards 7 kosa Tamas 20. Molnár Marcell 4. Mészáros Miklós másszor Vásároljon kedvezményesen kosárlabda bérletet! Ha rendelkezik Kelet hüségkártyával. akkor a 10 000 Ft értékű kosárlabda bérletet most - 30%-al olcsóbban - 7000 Ft-ért vásárolhatja meg a Kelet- Magyarország ügyfélszolgálatán (Nyíregyhaza. Dózsa Gy. u. 4-6. sz.) a kártya felmutatása mellett. A beriet melle egy 2000 Ft értékű Marso utalványt, és egy 20% kedvezményre feljogosító Intersport bont is ajándékozunk. Az akció 2013. november 30-ig érvényes. Válassza Ön is a Keletet, használja ki I H | 3 d előfizetői kedvezményét! Vásároljon olcsóbban kosárlabdabérletet a Kelet-Magyarországtól! I Pinny MARKET CD lO

Next

/
Oldalképek
Tartalom