Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-04 / 256. szám
2013, NOVEMBER A., HÉTFŐ KELET Az életet jelentheti az „egy” A legtöbb felajánlás idén is az állatvédelemre és a beteg gyermekek gyógyítására érkezett. NYÍREGYHÁZA, DOMBRÁD. Minden évben, a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítésekor lehetőség van arra, hogy az szja egy százalékát civil szervezeteknek, egyesületeknek ajánlják fel a magánszemélyek (másik egy százalékkal az egyházakat lehet támogatni.) A nemzeti adóhatóság honlapján közzétett szeptember 26-ai állapotot tartalmazó adatokat böngészve (saját gyűjtésünk eredménye) kiderült, megyénkben több mint 49 ezer adózó 145 millió forintot meghaladó összeggel támogatott több mint 840 megyei civil szervezetet, egyesületet. A Nyíregyháza Spartacus focistái csütörtökön az Állatbarát Alapítványnál jártak fotó: racskó tibor Az éves költségvetés fele Az Állatbarát Alapítvány minden évben több mint 10 milliós, az elmúlt években a megyében a legmagasabb támogatást kapja az egy százalékokból, nincs ez az idén sem másként, magasan vezetik a listát.- Ez mindenképpen elismerése az állatok védelmében és a megmentésük érdekében végzett munkánknak - mondja a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány kuratóriumának- A Down Egyesület munkájában kiemelt szerepet kap az egy százalék, hiszen hatalmas segítség a fogyatékkal élő gyermekeknek. Az idén 400 ezer forinttal volt több az ezúton befolyt támogatás, mint tavaly, amit minden adózónak köszönünk - mondta Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke. - A több mint kétmillió forintot a Csodavár Korai Fejelnöke. Bornemisza Andrea hozzáteszi: a személyi jövedelemadó egy százalékából származó támogatás nélkül a fennmaradásuk válna kérdésessé. A civil szervezeteknek, legyenek azok alapítványok, egyesületek, ez a felajánlás jelenti a legnagyobb segítséget, máshonnan a napi működéshez ilyen jelentős pluszforrásra nem számíthatnak.- A nyilatkozók a következő évre teremtik meg a működélesztő Centrum és Integrált Játszóház fejlesztésére fordítjuk, valamint a Mindenkinek becsengettek programra, mely- lyel az inkluzív nevelés fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Az érintett családok részére hasznos programokat szervezzünk, reményeink szerint havi rendszerességgel, Down Klub formájában, és nemcsak Nyíregyházán, országosan is. sünk alapjait, és köszönet jár a felajánlásukért, ami az éves költségvetésünk 45-50 százalékát adja, így esetünkben is igaz az, hogy a nyilatkozat kitöltése az adózóknak semmibe sem került, az állatotthonban élő macskáknak és kutyáknak viszont az életet jelenti - fogalmaz az elnök, aki szérint sokat számít, hogy megalakulásuk óta bárki bepillanthat az alapítvány munkájába, a Csatorna utcai otthon életébe. Kossuth örökségét ápolják A Dombrád és Térsége Kossuth Egylet fő feladatának tekinti az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hagyományainak, Kossuth Lajos szellemiségének ápolását, valamint a nemzeti öntudat és hazafiság érzésének erősítését. Az egylet minden városi és térségi kulturális eseményen jelen van, előadásaival Dombrád hírnevét öregbíti. Az idén az egy százalékokból közel 70 ezer forintot gyűjtött össze.- Dombrád és Térsége Kossuth Egyletnek több mint ötven tagja van, s igyekszünk az alapító okiratunkban foglaltaknak eleget tenni, Kossuth szellemének és örökségének megfelelően működni. Az egyszázalékos felajánlásoknak és a pályázati pénzeknek köszönhetően egyletünk a megye 19 településének segített utcajelző táblákat készíttetni és kihelyezni - mondta Kozmáné Kasza Veronika egyletvezető, Dombrád polgármestere. KM Top 10 felajánlások 1. Állatbarát Alapítvány. Nyíregyháza 2. Alapítvány a Rákos Gyermekekért, Nyíregyháza _________________ 3. Alapítvány a Beteg Gyermekekért, Nyíregyháza _______________________________ A. Nagy Soma Neuroblastomás Beteg Gyer- mekek Gyógyításáért Alapítvány. Kisvárba 5. Nyíregyházi Állatpark Nonprofit korlátolt Felelősségű Társaság, Nyíregyháza ________ 6. Egymásért Alapítvány, Nyíregyháza 7. Down Egyesület, Nyíregyháza 8. Árkádia Fényeinek Spirituális Egyesülete, Kisvárda 9. PCAS Cáré Állatvédő Segélyegyesület, Nyíregyháza _________________ 10. Krúdy Alapítvány, Nyíregyháza Országos Down Klub Még lehet szavazni a fáinkra Tizenkettes döntőben a nyíregyházi fehér nyárfa és a tunyogmatolcsi keleti platánfa. NYÍREGYHÁZA, TUNYOGMATOLCS. Immár negyedik alkalommal lehet szavazni az Év Fájára. November 5-éig a közönség választhatja meg a verseny győztesét. A díjazásra idén 41 fát jelöltek különböző civil csoportok, magánszemélyek, családok és önkormányzatok. A nevezett fák közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a tizenkettőt, melyekre most az online vetélkedő keretében bárki voksolhat. A győztes az Év Fája címet fogja elnyerni, melyhez egy egészségi állapot felmérés és kezelés jár: egy speciális ápolásra, gondozásra feljogosító utalványt kap majd az idei első. A nyertes Európában is hódíthat Az idén megyénkből két fa került a döntőbe: a nyíregyházi fehér nyárfa és a tunyogmatolcsi keleti platánfa. Amit érdemes még tudni a versenyről, hogy a nyertes hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. Németországban 1989 óta minden évben megválasztják az év fáját (Baum des Jahres). Ennek mintájára 1995-ben az Országos Erdészeti Egyesületnél Bartha Dénes kezdeményezte, hogy hazánkban is honosítsuk meg ezt a mozgalmat. Elsősorban azokat a fajokat helyezik előtérbe, amelyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban a figyelem elterélődött róluk. Az év fája mozgalom szervezésére, bonyolítására kuratórium jött létre, amely az adott év fájának fajára minden előző év októberében tesz javaslatot, s tagjai a A tunyogmatolcsi keleti platánfa FOTÓ: SZÉLES SZABOLCS Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának és Faipari Mérnöki Karának oktatói, illetve az Erdészeti Lapok főszerkesztője, km-ltl Megkérdeztük Ön kinek ajánlaná fel adója egy százalékát? RÁCZ EMESE: A szegény gyerekeket támogatnám. ERDEI ATTILA: A Nyíregyházi Kosársulinak ajánlottam.- Ha tehetném, egyértelműen valamilyen szegény gyerekeket támogató szervezetnek ajánlanám fel az adóm egy százalékát. Ha van nálam pénz, az utcán kéregetők- nek is mindig szoktam adni néhány forintot - mondta el kérdésünkre a nyíregyházi Rácz Emese. Fedor Balázs szenvedélyesen szereti az állatokat, s otthon is tart házi kedvenceket. - Vannak kutyáim, egereim és díszhalaim, rajongok az állatokért, ezért minden évben az Állatbarát Alapítványt támogatom a személyi jövedelemadóm Ogy százalékával - válaszolta a nyíregyházi fiú. - Mindenképpen a beteg gyerekek gyógyulását támogatnám, ha lenne rá lehetőségem - felelte Gergely Katalin, aki hozzátette: a jótékonykodás nem áll tőle távol a hétköznapokban sem. A nyíregyházi Erdei Attila és az újfehértói Papp János érzelmi alapon döntöttek az adójuk egy százalékáról. Mindketten a Nyíregyházi Kosársulit támogatják, mert lányaik ebben az egyesületben játszanak, és fontosnak tartjuk az utánpótlás támogatását. - Én a Nyírsuli foci szakosztályát írtam az adóívemre, mert a fiam nagyon szereti a labdarúgást, és rendszeresen futballozik is - osztotta meg érveit lapunkkal Csernus Attila. km-csa Partizán klskertészek A hely a létező legalkalmatlanabb. Tízemeletes panelházak karéja, mindenütt beton, autók egymás hegyén hátán, se tér, se napsütés. Mégis, valakik itt, a kanyarodó járda mellett elkezdtek kertet művelni. Nem sok az egész, négyzetméterekben számolható, de kert a javából. Gondosan válogatott növények, porhanyósra művelt föld, dudva, gyom sehol. Kis kerítés is van - az nálunk, Kelet-Európábán kell -, mert csak abból ért az itt élő, hol van vége a közösnek, hol kezdődik a magántulajdon. No, de itt hol a magántulajdon? Sehol. A föld, amelyet gondosan kapálgatnak a rózsák alatt, egészen biztos önkormányzati. De ezek a renitens lakók kisajátították. Magukénak érezték. Sőt, úgy is kezelték, dolgoznak érte, mintha sajátjuk lenne. Jó pár évtizeddel ezelőtt, amikor a nagy lakótelepek kinőttek a Messze nem tartunk földbő1’sok kezdeményezés ,• , volt arra, hogyan lehetne mí még Ott, hogy az „emeletes falukban” élő valóban kulturáltan emberekből valamilyen együtt tudjunk élni, SSSSr elfogadva, hogy azon múlt a dolog, hogy nemcsak jogok van- akadt-e a lépcsőházban egy nak, hanem köteles- érezte, hogy szervezni kell a Ségek IS többieket. Avagy az is gyakori helyzet volt, hogy nagyjából hasonló társadalmi státusú és életkorú emberek költöztek egy helyre a lakásjuttatási rendszer jóvoltából. Ilyenkor szinte magáétól értetődő volt, hogy összejártak, sok színtér volt a közös dolgokra, a játszótértől kezdve a garázsokig. És ebben a közegben meg lehetett szervezni egy kis parkgondozást, virágültetést is* ha valaki nagyon akarta. De ezek a mesterségesen létrehozott közösségek szétrobbantak, mert minden városépítéssel foglalkozó szakember tudta: abban a pillanatban hogy nem mesterségesen, hatósági módon szabályozzák, ki hova költözhet, hol lesz lakása, beindul a rétegeződés. Azaz a jobb pénzűek elköltöznek a jobb negyedekbe, rossz esetben helyet cserélhetnek lecsúszott családokkal, sőt, maga az életmód is változik: valaha egy új lakótelepre költözni lakni rang lehetett, pár évtizeddel arrébb már nem ez a vágyak célpontja. Mégis akadnak lakótelepek, amelyek „tartják magukat”, azaz nem robbannak le, továbbra is látni jó autókat a parkolókban, nem gázolunk összetört sörösüvegekben a játszótéren. A titok talán abban rejlik, hogy ezek emberszabásúbbra sikeredtek, nincsenek rossz helyen, olyan környezetet nyújtanak, amely elfogadható, élhető ma is. De amolyan „lakóközösségi szellem” már nem fog többé ott sem kialakulni, hiszen hogy is lehetne abban a helyzetben, ahol egyikünk tartozásait a másik szívhatja meg - vagy mindenki -, ahol egy deviáns lakó büntetlenül tönkreteheti a többiek hétköznapjait. No, és a kis partizán kertészek, akikkel kezdtem. Ha pechük van, még meg is szívhatják, hiszen amit tesznek engedély nélküli, illegális. Egy ismerősöm betömött több kátyút a háza előtt - megbüntették. Messze nem tartunk mi még ott, hogy valóban kulturáltan együtt tudjunk élni, elfogadva, hogy nemcsak jogok vannak, hanem kötelességek is. Mindaz, ami széttördeli az életünket, társadalmi méretekben tökéletesen fellelhető lépcsőháznyi, háztömbnyi, utcányi léptékben is. Kell még vagy száz év. Kérdés a házak addig kibírják-e? laszlo.kiss@inform.hu Kelet kvíz Szakállbromélia, csónakorchidea, dinnyefa, flamingóvirág. Hol járunk? a) A cégénydányádi kastélyparkban b) A Tuzson János Botanikus Kertben c) A kocsordi kastélyparkban d) A tiszadobi kastélyparkban A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. « Az elhurcoltakra emlékeztek Az 1944. november 2-ától Nyíregyháza és környékéről ártatlanul elhurcoltakra emlékeztek szombaton az Északi temetőben. fotó: racskó tibor ^ HP Nézőpont Kiss László FEDOR BALÁZS: Az Állatbarát Alapítványnak adom. GERGELY KATALIN: A beteg gyermekek gyógyulását segíteném. PAPP JÁNOS: Fontos az utánpótlás támogatása. CSERNUS ATTILA: A foci szakosztálynak adtam azl%-omat.