Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-02 / 255. szám

2013. NOVEMBER 2., SZOMBAT KEUET Eltemették a volt honvédelmi minisztert Budapest, Eltemették Für La­jos volt honvédelmi minisz­tert csütörtökön - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Für Lajost a Vas megyei Egy- házasrádócon helyezték vég­ső nyugalomra szülei mellett. A volt honvédelmi miniszter október 22-én halt meg 82 évesen. A Magyar Demokra­ta Fórum alapító tagja volt, 1990-1994 között töltötte be a honvédelmi miniszteri posz­tot. MTI Marosvásárhelyen reklám a székely lobogó MAROSVÁSÁRHELY. A reklámokra vonatkozó egyik jogszabályra hivatkozva felszólította a marosvásárhelyi rendőrség a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot, hogy távolítsa el marosvásárhelyi székházáról a székely zászlót. Ellenkező esetben 30 és 50 ezer lej közötti bírsággal számolhatnak. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi önkormányzat fel­ügyelete alatt működő rendőrség parancsnoka az MTI azon kérdésére, hogy milyen alapon tekintették reklámzászlónak a székely lobogót, kijelentette: „Nincs olyan területi egység, te­lepülés, város, megye, amelynek ez lenne a hivatalos jelképe. Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a román közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül”, mti Rezsicsökkentes: itt a 3. A családi költségvetésben nagy súllyal szerepel a fűtésszámla. A fotó illusztráció! fotó: ékn November l-jétől 11,1 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára. Budapest, Évi százezer fo­rintot takaríthat meg egy átlagos magyar háztartás a rezsicsökkentéssel - közölte Kocsis Máté, a Fidesz kom­munikációs igazgatója pénte­ken. Az idei rezsicsökkentés harmadik üteme november 1-jén, pénteken lépett hatály­ba, amelynek eredményeként ll,l százalékkal - a tavaly de­cemberi árakhoz képest pedig összesen 20 százalékkal - lett olcsóbb a gáz, az áram és a távhő ára. Van még mit javítani Kocsis Máté emlékeztetett, hogy idén már kilenc szolgál­tatás ára csökkent, a gáz-, az áram- és a táyhődíjak kétszeri mérséklése mellett júliustól olcsóbb lett a víz- és a csa­tornadíj, a szemétszállítás, a palackos gáz, a szennyvíz- szippantás, valamint a ké­ményseprés ára. Mindezzel - európai uniós szinten - a fogyasztók javára jelentősen javult a magyarországi rezsi- költségeknek az átlagbérhez viszonyított aránya, de „még mindig van ezen mit javítani, éppen ezért gondolkodunk a jövőben is hasonló lépések­ben” - mondta. Az eddigi intézkedések egy átlagos háztartásban éves szinten százezer forintos megtakarítást jelenthetnek - hangsúlyozta. Példaként említette, hogy csak az áram, a gáz és a távhő árának csök­kentésével egy budapesti 60 négyzetméteres gázfűtéses lakásban élő kéttagú háztar­tás évente akár 55 ezer forin­tot is megspórolhat, míg egy száz négyzetméteres, gázfű­téses házban élő kétgyerme­kes család megtakarítása 103 ezer forintnál is több lehet. A többi szolgáltatás árának csökkenését is hgyelembe véve az összes megtakarí­tás bizonyos háztartásokban elérheti akár az évi 150 ezer forintot is - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Egyszerűsített számlák A politikus kitért a fogyasz­tóvédelmi intézkedésekre is, így például az egyszerűsített számlákra, amelyeken tájé­koztatást kell adni a rezsi­csökkentéssel megtakarított pénzről. Kocsis Máté jelezte, hogy a számlaképek további egyszerűsítését tervezik, mti Hallotta? A parlament október 14-én döntött az újabb rezsicsökkentésről. Az Ország- gyűlés a Fogyasztóvédelmi Bizottság javaslatára arról is határozott, hogy az egyetemes földgázszolgáltatókra terhelik a csatlakozó vezetékek és a felhasználói berendezések, például a gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét. 7300 milliárd fejlesztésekre Devizaárfolyam (2013.10.30.) PÉNZNEM _______árfolyam változás Euró 293,85 +1,10 USA dollár 213,55 +0,92 Svájci frank 237,83 +0,94 Angol font 343,11 +0,90 Román lej 66,36 +0,42 Ukrán hrivriya 26,10 +0,08 Horvátkuna 38,58 +0,15 Lengyelzloty 70,19 +0,28 <9 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Gazdaságfejlesztésre és innovációs projektekre jut a legtöbb pénz. Budapest. Fejlesztésre a strukturális alapokból és a kohéziós alapból mintegy 7300 milliárd forint áll Ma­gyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti uniós költ­ségvetési ciklusban - közölte a Nemzetgazdasági Minisz­térium (NGM) parlamenti ál­lamtitkára csütörtökön. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Uni­ós források 2014-től címmel rendezett fórumán Cséfalvay Zoltán elmondta: a kormány ezen összeg 60 százalékát közvetlenül a gazdaságfej­lesztés ösztönzésére kívánja fordítani. Ez az unió kiemelt céljait is szolgálja, így a fog­lalkoztatás bővítését, a ku­tatás-fejlesztés és innováció (K+F+I) fokozott támogatá­sát, továbbá az energiahaté­konyság növelését és a sze­génység csökkentését. Tíz százalék visszatérítendő Hozzátette: a gazdaságfej­lesztésre szánt magyaror­szági keretből közvetlenül mintegy 1200 milliárd forint jut a kis- és közepes vállala­tok támogatására. Jelezte: a 7300 milliárd forint legalább 10 százalékát a tervek szerint visszatérítendő támogatás formájában bocsátják a cégek rendelkezésére. Cséfalvay Zoltán a tervezett forrásfelhasználás részlete­iről szólva elmondta: 2014- 2010 között a legjelentősebb összeg közvetlenül a gazda­ságfejlesztési és innovációs operatív programra jut, mint­egy 3000 milliárd forint. MTI Inkább erősítsék a nyilvánosságot! A MUOSZ elnöksége elutasítja a Btk. szigorí­tását. BUDAPEST. A Magyar Újság­írók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége a tény­feltáró újságírás, így a ma­gyar sajtószabadság elleni támadásnak tekinti a büntető törvénykönyvnek (Btk.) a ba­jai videóügy kapcsán kezde­ményezett módosítását. Az elnökség álláspontja szerint a bajai események épp a nyil­vánosság erősítését és a tény­feltáró újságírás feltételeinek javítását tennék szükségessé. Ilyen eseménynek tartják a választási csalás miatt, a bíró­ság döntésével megismételte­tett időközi bajai választást, a kampány során tanúsított, vélhetően a választókat meg­félemlítő magatartást, majd a „bajai videó” hamisítását. Mint írták, ezek körülményei még nem ismertek. Elutasítják Közölték, bűncselekmény esetén a jelenlegi jogszabá­lyok megfelelően biztosítják az eljárás lefolytatását és a szankciók alkalmazását. A javaslat szerintük a magyar állampolgárok jogát csorbítja. azon tények megismerésében, amelyek a választói bizalom elnyerését szolgálnák. A MÚOSZ a magyar állam­polgárok érdekében és a sajtó- szabadság védelmében eluta­sítja a Btk. szigorítását - írták. A javaslat, amely várhatóan decemberben lép hatályba, alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntet­né azt, aki mások becsületé­nek csorbítására hamis, hami­sított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki ezt elérhetővé te­szi, az két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy je­lentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, az három évig terjedő szabad­ságvesztéssel lenne büntethe­tő. A hvg.hu-ra október 18-án került fel egy videó a bajai időközi választással összefüg­gésben, amiről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, a szereplők meg­rendezett helyzetet játszottak el a megismételt önkormány­zati képviselő-választás után. A felvételen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány he­lyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek sza­vazni. A férfiak többször rákér­deznek, és a közvetítő meg­erősíti: a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte. MTI Kedves halottaim Munkám jellegéből adódóan rég elhunyt emberekkel dolgozom. Ez rengeteg mindent leegyszerűsít. Nem sértődhetnek meg, ha kritikus megjegyzést teszek rájuk, ha félreértem őket vagy éppen magánéletükben vájká- lok. Médiumuk vagyok, csak általam szólalnak meg. Egykori életük nem teljesen nyitott könyv. Néha napokat és heteket töltök azzal, hogy megértsem gondolataikat, szenvedélyeiket, egyes szavaik értelmét. Kedvelem régies nyelvüket. Elevenen éltetnek bennem ábrándokat. Egykori életük sokszor nyújt vigaszt számomra. Olykor közéjük vágyódom, vissza abba a korba, amelyben éltek. Mintha tisztább lett volna akkor a levegő, mintha tisztábbak lettek volna akkor a szavak, az eszmék és az érzések. Még akkor is így van ez, ha ők onnét éppen elvágyódtak. Csalóka il­lúziók ezek. Mert tapasztalataik a létezés sohasem változó voltára intenek. A körny, amelyben lakom - mondja egyikük egy október végi napon -, elvan dugva szem elől, szép, de vad s felette magányos. Keserű vagyok és csak nem Mizantróp. Innen Pestre, Pestről Pozsonyba, Bécsbe, s onnan Philadelphi­ába álmodozom - mondja. Miért éppen Philadelphiába?- kérdezem, de nem válaszol. Vajon milyen lehet Ame­rika ekkor, töprengek. Mi teszi vonzóvá egy magyar ifjú számára azt a világot? Még egy év, s Európában Napóleon elveszíti utolsó nagy csatáját. Meghalni, édes barátom, ezen gondolat annyira mindennapi, és még is mindég új, mindég szokatlan - folytatja. Gyakran gondolkozom azon változásokról, mondja, mellyeken egy emberi léleknek ke­resztül mennie kell, míg egyszer megérve, vagy meg nem érve a testből kiszáll. Nem tudom, miből is táplálkozhat a benne megfogant mély rezignáció. Nehezen tudom megérteni, hogy már igen , , - . - , , fiatalon eltemetni látszik Mégsem társelgunk; magát. Elmondása szerint halottakkal mégsem most nem ír>és nem olvas­lphpf fipv mint 37 Hagyjuk sorsunknak, hogy- u&y>1 W11 dZ, akarjon, hogy munkáljon, élőkkel. mondja, ideje éreznünk a jármot, s ezen érzés a mint 7 ' egyfelől aláz és lever, úgy más felöl nyúgodttan tanít tűrni s magunkat megadni. Mintha már egy idős, érett ember beszélne. De ő alig múlt huszonnégy. Csaknem ennyi időt él még. Szeretek vele lenni, ezzel a korán felnőtt fiatal férfival, hallgatni sercegő tollát, bámulva szépen formált szavait, irigyelve nyelvének kifejező erejét. A gyermek s az ifjú kialussza bánatjának ré­szegségét s új tárgyakban veszti-el magát, mondja, a férjfiú nem feled többé, nyúgodtt külsővel, de terhének nyomá­sát mélyen érezve megy utján elébb elébb, mondja, s a köz ügy eránt való forróság, s a tiszta szépnek s a tiszta jónak Ideális érzete úgy hagyja-el lassanként, mint a nevendé- ket a gyermeki ártatlanság. Ó, ha tudhatnád, sóhajtok fel, mégsem mondhatom meg neki, hogy kevés érett magyar férfi lesz, aki nála tisztábban, mélyebb érzéssel cselekszik és gondolkodik majd, mint ő. Nem mondhatom meg, hogy a csodálat és a tisztelet halk morajával nyílik majd előtte szét az ifjú magyar fők sokasága az országgyűlésben. Mégsem társalgunk; halottakkal mégsem lehet úgy, mint az élőkkel. Munkám jellegéből adódóan, amikor rég elhunyt embe­rekkel társalgók, valójában magamban beszélek. Szavaikat igyekszem életre kelteni. A szavak hol betűk egy könyv fehér lapjain. Médiumuk vagyok, csak általam szólalnak meg. Végtelenül sok szó, végtelenül sok lélek tör felszínre, amint kinyitok egy könyvet. Mivel nem tudom, mi van a halál után, ezért az erről való gondolkodás alapvetően me­tafizikus, a vonatkozó válaszok személyesek, és különféle hiteken alapulnak. A halálról való beszéd azonban nem hiábavaló és nem felesleges, de mindig szubjektív, a hozzá való viszony mindig egyéni és eredeti, mint minden élet. Eddig jutok, amikor kinyitok egy könyvet. Minden tudo­mányban, szólal meg a filozófus, amikor annak legsajátabb célját követjük, magához a létezőhöz viszonyulunk. Ez a létező az ember? - kérdezem. Az ember egy létező a többi közt, mondja. Csak a létezőt kell kutatni, rajta kívül sem­mit. Mi ez a semmi? - kérdezem. A szorongás otthontalan- ságában az üres csendet gyakran éppen meggondolatlan beszéddel próbáljuk megtörni, mondja, mintha hallgatásra intene. Mindez csak annak bizonyítéka, folytatja, hogy a semmi van jelen. Ez a semmi a halál? - kérdezem. A semmi eredendő megnyilvánulása nélkül nincs önmagalét és nincs szabadság, mondja. Az élet és a halál tehát összetar­toznak? - kérdezem. Maga a lét lényegében véges, mondja, és csak a semmibe beletartott jelenvalóiét transzcenden­ciájában nyilvánul meg. Tehát a halállal leszünk teljesen önmagunk, mondom, és csak akkor értem meg önmagam, ha nem adom fel a semmit? - kérdezem. Nem válaszol, csak úgy, mintha maga is költő volna. A rejtett szorongás a halál helytartójává teszi az embert. De a halál világos éj­szakájában keletkezik a létező eredendő nyitottsága, hogy ő létező, ő ember. Szerzőnk irodalomtörténész, Nyíregyházi Főiskola kelet@kelet.szon.hu Mégsem társalgunk; halottakkal mégsem lehet úgy, mint az élőkkel. Für Lajos FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN Vendégjegyzet Dr. Onder Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom