Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-28 / 251. szám

2013. OKTÓBER 28., HÉTFŐ KELET MAGYAD0RS2AG Egy régi emlék, Neumann Gábor egykori tanítványaival, Fekete Ádámmal (balra), Farkas Balázzsal (fehér sap­kában) és Sípos Tamással fotó: magán archívum A hatvan éves Neumann Gábor játékosként és sportvezetőként is meghatározó alakja a nyíregyházi f utballnak. labdarúgás. Azt mondják, mindenki annyi idős, ameny- nyinek érzi magát. Neumann Gábor, a Bozsik József Labda­rúgó Akadémia vezetője, ko­rábbi nyíregyházi labdarúgó és klubvezető hétfőn ünnepli hatvanadik születésnapját, de nyugodtan letagadhat az évei számából néhányat. A hatvan­ból mennyi is köthető a fut­ballhoz? Gyorsan lépdelt előre- Negyvenhét - válaszolta az ünnepelt. - 1966-ban let­tem a Spartacus igazolt spor­tolója, mint röplabdázó. A süllyesztett salakos pályán voltak az edzések, és miután Máthé Dezső bácsi megelé­gelte, hogy rendszerint lábbal adom vissza a labdát, átkül­dött a futballistákhoz, ahol Lovász Mihály, vagyis Matyi bácsi lett az edzőm. Innentől kezdve elég gyorsan lépdel­tem előre. 1969. szeptember 14-én, Kisterenyén mutatkoz­tam be a felnőtt csapatban, tizenhat éves sem voltam, előtte egy héttel még labdát szedtem a későbbi csapat­társaimnak. 1971-ben ifjúsági válogatott lettem, olyan játé­kosokkal, mint Ebedli Zoltán, Magyar István vagy Garics György. Az akkori szövetségi edző, Sárosi László hívott a Vasashoz, de maradtam. Elég gyorsan lepörgött a nyíregy­házi pályafutásom, hiszen huszonöt éves koromra elér­tem a százhetvenhat bajnoki meccset, ami később maradt is a nevem mellett. Ma sem döntene másként Neumann Gábor a legjobb futballistakorban volt akkor, amikor kezdetét vette a nyír­egyházi labdarúgás arany­kora. Mekkora hiányérzetet jelent, hogy kimaradt az 1980-as feljutásból, és az azt követő NB I-es évekből?- Ma sem döntenék más­ként, mint 1978-ban, mert játszani akartam, és mivel a közelben, Nyírtelken is volt egy NB Il-es csapat, hát oda­igazoltam - beszélt a váltás­ról. - Közben pedig tudatosan készültem a pályafutásom utáni időszakra, edzői tan­folyamokra jártam és sport- szervezői végzettséget is sze­reztem. Titkon pedig abban reménykedtem, hogy Temes­vári Miklós visszahív a Szpa- rihoz, hiszen távozásom után is beválogatott a Kelet váloga­tottjába, amelynek színeiben végigjátszottam a Kaposvá­ron megnyert mérkőzést. Visszatérni azonban már csak vezetőként volt lehetőségem az anyaegyesületemhez. Utánpótlás-edzőként kez­dett, majd technikai vezető és szakosztályvezető lett belőle, és ilyen minőségében élhet­te meg a feljutást 1992-ben. Ő lett az első önálló nyíregyházi futballklub, az NYFC első el­nöke, az NB Il-es szekció alel- nökeként pedig MLSZ elnök­ségi tag is volt másfél éven át, többek között Puskás Ferenc társaságában. Következett három-négy év az élet más területén, aztán 1997-ben az akkori nyíregyházi sportiskola szakágvezetőjeként tért vissza a futballba. Azóta is az után­pótlás a területe, az ő fejéből pattant ki az akadémia megte­remtésének gondolata, amely­nek megvalósításáért sokan és sokat dolgoztak.- Utánpótlás-edzőként két kedvenc korosztályom volt - így Neumann Gábor. - Az első csapatom, az 1973-as korosz­tály, amelyből Bagoly Gábor, Barna Miklós és Bessenyei Gyula lett élvonalbeli labda­rúgó, no meg szegény Tanka György. A másik pedig az 1988- as, amelyet Farkas Balázs, Si­pos Tamás, Ur László, Fekete Ádám, Oláh Dávid, Katona György és Patály János neve fémjelzett. Előbbi négy játé­kos rendre tagja volt a korosz­tályos válogatottnak, én is be­kerültem a stábba, ahol előbb Szalai László, majd Várhidi Péter segítőjeként dolgoztam. Utóbbi magával vitt a felnőtt válogatotthoz is, 2007 január 1. és július 7. között dolgozhat­tam a nemzeti csapat mellett. Miután sosem hagyta el szűkebb pátriáját, Neumann Gábor választ tud adni a kér­désre, hogy lehet-e az ember próféta a saját hazájában.- Nem volt ilyen indíttatá­som, és bár többször volt le­hetőségem máshová menni,- Van még egy nagy álmom - fejezte ki óhaját az ünnepelt.- Szeretnék egy olyan Nyír­egyháza Spartacust, amely­nek a feje és a lába is együtt van, olyan klubmodell kiala­kításából szeretném kivenni a részem, amelyben a felnőtt végül mindig maradtam - fe­leli.- Éppen az olyan emberek miatt, mint Bakos Béla, aki korán elhunyt apám helyett volt az apám, és aki lebeszélt róla, hogy aláírt szerződésem ellenére Szolnokra igazoljak. Nem unják egymást Sokat köszönhetek Kova- csics Gyulának, és bár elvileg haragudnom kellene rá, de Temesvári Miklósnak is, aki ragyogó edző volt, a módsze­rei közül nagyon sok mindent alkalmaztam. Van egy ember, Gáspár László, akivel az életünk és a pályafutásunk párhuzamo­san alakult, elvileg unnunk kellene már egymást, de mindketten bízunk benne, hogy sokáig nyitunk úgy be az irodánkba, hogy a mási­kunk már ott ül a helyén. A biztos hátteret pedig a család adta, feleségemmel együtt nagyon várjuk a jövő év elejének eseményét, ami­kor lánygyermekünk ikeru­nokákkal ajándékoz majd meg bennünket. km-bt csapat és az utánpótlás egy és elválaszthatatlan. Tudom, hogy ez a folyamat elindult, és azért vagyok optimista a megvalósulását illetően, mert a Nyírsuli köreiben még egyetlen ez ellen ágáló véle­ményt sem hallottam. Együtt a fej és a láb Erdei Zoltán lőtte a bátoriak győztes gólját fotó: pusztai Sándor A ráadásban született meg a nyírbátori siker Labdarúgás: Szi-Zo Sport megyei I. osztály, 11. forduló Nagyon messze még az Édes élet Hódi Gábor (17) góllal járult hozzá a Dombád bravúros győzelméhez a listavezető Bakta ellen fotó: pusztai Sándor labdarúgás. Egyenlő erők küzdelmét hozta a szombati nyírbátori NB III-as bajnoki, amely rendkívül hajtós és fe­szült hangulatú volt. A bátori csapat nagyot küzdött szombaton délután, és megérdemelten nyert a Felsőtárkány ellen, holott a mindent eldöntő gólt csak a ráadás perceiben szerezte. Ezzel végre lezárta a három vereség utáni rossz sorozatát a Nyírbátor. km Nagykálló-Nyírmada 4-1 (2-0) Nagykálló, 130 néző, v.: Kiss L. Nagykálló: Kanócz B. - Tubucz T, Torma T, Deme A., Gergely B. (Takács L), Bodó G., Somogyi T., KissT., Kovács I. (Palaga P.), Eördögh L, Marcsek Z. (Kerecsen J.). Edző: Gerliczki Máté. Nyírmada: Papp G. - Puskás A., Heytsi, Mátyus Cs., Danku A., Fejes J„ Nagy M., Dávid R. (Barta F.), Németh A., Papp Z„ Szikszai A. (Bancsi G.). Játékos-edző: Szőke István. A kongatás körűire előrehozott találkozón a már megszokott módon Gerliczki mester Hunyadi Jánosként remek taktikát kidolgozva vezette seregét. Az első félidőt végig támadta a Kálló, és annak ellenére, hogy több ziccert is elpuskáztak - két találatot is szereztek. Az öt gyönyörű találatot hozott találkozón a győztes kiléte az összkép alapján is megkérdőjelezhe­tetlen. Gól: Eördögh L, Kovács I., Marcsek Z., Somogyi T., illetve Danku A. Ifi: 3-2. (Tudósító: Győrfl Gergő) ______________ Gerliczki Máté: - A múlt heti utolsó perces pontvesztés nem esett jól, de ettől sokkal nagyobb tragédiák is előfordulnak az élet­ben. Kötelességünk volt felállni a padlóról, egy percig sem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat, és ki nyeri meg a mérkőzést. Szőke István: - Adtunk egy félidőnyi előnyt ellenfelünknek, amit sajnos, ki is használt, Nyfrgyulal-Nagyecsed 1-1 (0-1) Nyírgyulaj, 60 néző, v.: Homonai. Nylrgyu- la|: Dolhai T. - Szentjobbi R. (Papp A.), Czerula Zs., Kanál R., Pénzes Ä., Lakatos J„ Berea Zs., Gózner K., Mezei B. (Szép I), Kónya M„ Horváth K. Edző: Lukács Tibor. Nagyecsed: Angyal L - Sarkadi G., Gádzsa L, Éles R., Nyíri Gy., Ascsillán L (Bulyáki A.), Baráth G. (Szántó Z.), Balogh J., Petrohai M., Batizi-Pócsi N. (Petrohai G.), Nyíregyházi G. (Lukács L). Edző: Dudás Zottán.lgazságos döntetlen. Gól: Kanál R„ illetve Kanár R. (öngól). Kiállítva: Éles R. (89. pert), ifi: 4-3. Lukács Tibor: - Szégyen! Dudás Zoltán: - Úgy szereztünk egy pon­tot, hogy itt hagytunk kettőt. A gól mellett lőttünk két kapufát, és naggyá tettük az ellenfél kapusát. Azért gratulálok a fiúknak! Kemecse-Csenger 4-2 (3-0) Kemecse, 100 néző, v.: Oláh G. Kemecse: Szabó A. - Biriovecz J., Koskovits Gy. (Bárány I), Homann R., Tóth I, Fiumei V., Bodnár J., Asztalos K. (Ádámszki R.), Fekete Á„ Fekete G„ Balogh Gy. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Csenger: Gergeléy I. - Maxim V., Pankotai I., Mona Á„ Jóbi M. (Drumar A.), Toma M., Juhász N., Bornemisza I., Doras M., Bozso Sz.. Merce A. Edző: Barcsay István. Az első félidőben mutatott játék után akár sok­kal több góllal is vezethetett volna a hazai csapat, amely a folytatásban nehézé tette saját magának a mérkőzést. Összességében azonban a kemecsei sikerhez nem férhetett kétség. Gól: Fekete G. 2, Tóth T, Balogh Gy„ il­letve Juhász N„ Bozso Sz. Kiállítva: Pankotai I. (87. perc), ifi: 5-1. (Tudósító: Kondor Lajos. Ádámszki Róbert: - Győztünk. Barcsay István:-Az dső félidőben túlsá­gosan tiszteltük az ellenfelet A szünetben rendeztük sorainkat, és a folytatásban sokkalta jobb játékot mutatott a csapat. Tiszalök-Volán-Sényő 2-1 (0-0) Tiszalök.lOO néző, v.: Tóth M. Tiszalök: Aszalós T. - Hock F., Csáki V., Újvári Zs., Vass I., Kiss R. (Lakatos K.), Cseh K. (Magyar G.), Bognár A., Cziffrák R. (Bácskái A.), Dobos Z., Kóka K. (Puncsák Cs.). Edző: Kovács János. Volán-Sényő: Lippa J. - Moldovan, Mándi A., Szabó D., Istrate, Brondics A., Kovács B„ Horváth G„ Brondics P., Szarka Z„ Bencs Á. (Kondor M.). Edző: Rubóaki Tibor. A hazaiak nagyobb tűzzel, jobban akarva, egy­ségesebben játszottak, és nem kis gondjaik ellenére otthon tartották a három pontot. Gól: Puncsák Cs., Cseh K., illetve Brondics P. Kiállítva: Aszalós! (33. perc), illetve Istrate (90. perc). Ifi: 2-5. __________________ Kovács János: - Most megmutattuk, mi van bennünk! Palencsár Zoltán kapus pénteken jelezte, hogy betegség miatt nem tud rendelkezésre állni, nagy dilemma volt, hogy mezőnyjátékosaink közül ki fogja vállalni ezt a posztot. Ezt tetézte, hogy a kényszerkapust kiállították... Nem adtuk fel, kevesebben is jobban akartuk a sikert, és megérdemelten nyertünk. _____________ Rubóaki Tibor. - Saját magunkat vertük meg. Kihagytunk egy ll-est az első félidő­ben, majd tíz emberrel szemben sem tudtuk eldönteni a mérkőzést, ami elszomorító. Tuzsér-Mándok 0-0 Tuzsér, 350 néző, v.: Sándor Cs. Tuzsén Szőr I. - Rusznák S. (Dolhai M.), Pakhomov (Zán P.), Semegi T., Setét R. (Bagoly Z.), Gergely I. (Dallos L), Lakatos I, Danes B„ Hriszkevlcs, Tott R„ Iván A. Játékos-edző: Danes Béla. Mándok: Pécsi V. - Sallai M., Révész Z„ Robas, Stef, Szabó T„ Vlad N., Zsidó L, Dascal (Káté I.), Osvath Sz. (Galambos L), Danes A. (Orgován K.). Edző: Csorna Dezső. Minden adott volt egy jó mérkőzéshez: ragyogó idő, jó pálya, sok néző - aztán a csapatok előrukkoltak az ősz leggyengébb teljesítményével... Ifi: 3-1. (Tudósító: Lakatos Tibor) _____ Danes Béla:- Nem tudtunk felnőni ehhez a feladathoz, ennyi akaratgyenge, önző játékost, mint amennyi ma a tuzséri mezt felöltötte, még soha nem láttam! A jövőben ezen változtatni fogunk, mert ilyen embe­rekre nincs szükségünk! _______________ Csorna Dezső: - Korrekt játékvezetés mellett a második félidőben úgy érzem, megnyerhettük volna a meccset. ________ Szatmár Unió -Cellspan-Balkány 0-1 (0-0) Fehérgyarmat, 170 néző, v.: Kósa Gy. Szat­már Unió: Pindzsula - Szűcs F., Bakos B., Rebegea, Márton J., Batfalschi, Homorozan, Chioreanu (Turovics T), Balás G., Oprea, Balogh Zs. (Szabó T.). Edző: Siska Attila. Ceüspan Balkány: Varga I. - Ferenczi M„ Vass Z„ Szabó J. (Dán F.), Marozsán Zs., Ferenai F. (Nagy M.), Szabó P., Szilágyi Z„ Marozsán M. (Moldván Gy.), Bencsik A., Nagy D. (Kovács Zs.). Játékos-edző: Dán Ferenc. Az Unió játékosai Indiana Jones-szal együtt már látják a Végzet Templomát, s bár összekapták magukat, mint Asterix és Obelix a gallok ellen, és amikor már úgy tűnt, hogy átküzdik magukat a Hídon a Kwai folyó felett, akkor az egy pont is elúszott... A hazai drukkerek a Remény rabjai maradtak ezúttal is, s bár kedvenceiknek nem azon az ösvé­nyen kellett bujkálva hazajutniuk, amerre a Vaddisznók a járnak, de az Eltékozolt órák miatt messze még az Édes élet... Gól: Nagy D. Ifi: 0-2. (Tudósító: Papp Attila) SiskaAttila:-Aszerencsésebbcsapatnyert. Dán Ferenc: - Ez volt az a mérkőzés, ame­lyen nem érdemeltünk győzelmet. Azonban játékosaimnak a szívük megint a helyén volt, és a futballhoz szerencse is kell - megint sikerült nyerni. Gratulálok minden játékos­nak! Köszönjük a bennünket nagy számban elkísérő szurkolóknak a biztatást. Dombrád-Baktalórántháza 3-1 (2-0) Dombrád, 100 néző, v.: Veres J. Dombrád: Szabolcsi M. - Papp M., Kovács M., Nagy K„ Kató I., Harsányi M. (Lukács Zs., Huszti K.) Tamás B„ Öncső M., Borbély L, Balia J. (Nagy G.), Hódi G. (Ágoston G.). Edző: Borza László, Baktalórántháza: Gazsi F. - Kántor F„ Geda G. (Maries T.), Szabó G„ Fábri Z., Lakatos I., Rákóczi Zs., Kozma J., Balogh Zs., Maries G„ Illés L Játékos-edző: Illés László. Ezen a szinten jó iramú mérkőzésen bravúros győzelem. Gól: Borbély L, Hódi G„ Kató I. (11-esbóí), illetve Kozma J. Ifi: 2^5. ________ Borza László: - Nehéz kiigazodni csapa­tomon, amely képes tőle gyengébbektől kikapni, ugyanakkor az erősebb ellenfelekkel szemben bravúrokra képes. Illés László: - Á mai mérkőzésért vállalom a felelősséget, rossz szerkezetben és felfo­gásban játszottunk. Az élet nem áll meg, legközelebb javítunk. Ibrány-Tiszakanyár 5-Ö(2-Ö) Ibrány, 200 néző, v.: Nagy T. Ibrány: Tóth N. - Kovács I., Kántor Zs., Kovács N., Lakatos B. (Csatári Á.), Orosz D., Szaffián Sz. (Kóka R.), Csizmarik (Kiss P.), Reinaido, Balázsi P. (Veress L), Flavio (Bíró Cs.). Edző: Varga At­tila. Tiszakanyán Csáki T. - Phrakonkham, Hruska Á., Babják Cs., Morauszki I., Csombók Z„ Deák T. (Kosztik D.), Térjék Z., Gönczi Z., Oláh L, Kiss I. (Csáki P), Edző: Koskovits György. Megérdemelt hazai győzelem. Gól: Kiss P 2, Balázsi P, Szaffián Sz., Veress L Kiállítva: Térjék Z. (89. perc). Ifi: 1-2. Varga Attila: - Véget ért a hosszú hazai , böjt, köszönöm a szurkolók türelmét. Koskovits György: - Hihetetlen de kidolgo­zott helyzet nélkül kaptunk öt gólt, mi pedig mindent kihagytunk, ami már képességbeli hiányosságokat vet fel. Labdarúgás: NB III. Keleti csoport, 11. forduló ____________________ Nyírbátori FC-Felsőtárkány SC 2-1 (0-0) Nyírbátor, 150 néző, v.: Nazsa.Nyírbátor: Tóth Sz. - Boros D„ Mészáros M„ Ráti, Csáki J., Lipcsei M. (Csige, 87.), Erdei Z. (Tóth B., 92.), Ambrusz, Jeddi, Vasas I, Szilágyi K. Edző: Márton István.Felsőtárkány: Róza - Szurkos, Kasza (Béres F., 60.), Elek N., Vágó Z. (Olasz J., 75.), Barzsó, Kaszás, Hajdú Zs. (Romhányi, 62.), Balogh D., Montvai, Laurinyea. Edző: Vígh Ferenc. Goi: Réti (48.), Erdei Z. (92.), illetve Béres F. (78lJó: Réti, Jeddi, Ambrusz, Szilágyi K„ Erdei Z., illetve Szurkos, Elek N., Balogh D., Laurinyecz. (Tudósító: Janovics János) Márton István: - Kellett... Egy nullás vezetésünk után volt lehetőségünk hamarabb eldönteni a mérkőzést, de az egyenlítést követően sem estünk össze. Küzdeni tudá­sunknak köszönhetően kiharcoltuk a győzelmet.______________________ Vígh Ferenc: - Győzelmi szándékkal érkeztünk Nyírbátorba, de sajnos a hétről hétre kárunkra tévedő játékvezetői hármas megfosztott bennünket a döntetlentől is. ___ További eredmények: Cigánd-Tiszaújváros 4—1, Hajdúböszörmény-Ferencváras II 3-3, Létavértes-Putnok 0-1, Eger-Veresegyház 2-0, Hatvan-Ebes 1-0, Kazincbarci- ka-DVSC-DEAC 2-0. A REAC-Jászapáti mérkőzést november 27-én rendezik. Á bajnokság állása 1. Létavértes 11 8­3 28-10 24 2. Hatvan 11 7 2 2 19-12 23 3. Kazincbarcika 11 6 3 2 13-8 21 4. DVSC-DEAC 11 6 2 3 24-14 20 5. Putnok 11 6 2 3 19-12 20 6. Hajdúböszörmény 11 4 6 1 22-15 18 7. Cigánd 11 5 1 5 23-21 16 8. Ebes 11 5 1 5 12-12 16 9. Tiszaújváros 11 5 1 5 13-19 16 10. Felsőtárkány 11 4 4 3 15-15 16 11. Nyírbátor 11 4 r 6 15-19 13 12. Ferencváros II 11 3 4 4 12-16 13 13. Eger 11 2 4 5 14-16 10 14. Jászapáti 10 2 1 7 14-24 7 15. REAC 10 1 4 5 11-20 7 16. Veresegyház 11­2 9 10-31 2 A bajnokság állása; 1. Baktalórántháza 11 8 1 2 29-20 25 2. Kemecse 11 7 2 2 24-15 23 3. Nagykálló 11 7 2 2 17-10 23 4. Cellspan-Balkány 11 7 1 3 21-11 22 5. Nyírmada 11 7­4 33-20 21 6. Mándok 11 6 3 2 19-10 21 7. Nyírgyulai 11 6 2 3 15-13 20 8.Tuzsér 11 5 4 2 15-5 19 9. Ibrány* 11 5 1 5 23-13 15 lO.Tiszakanyár 11 4­7 9-18 12 11. Volán-Sényő 11 3 2 6 11-23 11 12. Dombrád________ 11 3 8 14-26 9 13. Szatmár Unió ______________11 2 3 6 18-23 9 14. Csenger ______________ 11 2 2 7 15-22 8 15. Nagyecsed _____________11 2 2 7_____18-26 8 16. Tiszalök 11 1 ___1 8_ 8-32 4 *Áz Ibránytól egy pont levonva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom