Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-21 / 246. szám

2013. OKTÓBER 21., HÉTFŐ KELET tr-i ‘ ? ■»•'i• 1 iiilii Nemzeti ünnepem Megszenvedett az elmúlt évszázadokban a magyar nép a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, az emberi és polgári jogok érvényesü­léséért. S most, hogy mindez már természetes, elfelejtjük az előzményeket. Már nem emlékszünk arra a közös akaratra, amely jellemezte a magyarságot 1848-ban, 1956- ban, 1989-ben. Már a múlt homályába vész a nemzeti összefogás, már nem tudjuk, milyen is egy célért közösen harcolni. Megsúgom: az én értel­mezésem szerint egy nem­zeti ünnep az egész magyar nemzet ünnepe, s nem az egyes pártok rendezvénye. Az én nemzeti ünnepemen nem kísérné ütemes vastaps a politikusok és pártvezérek unos-untalan szajkózott frázi­sait. Olyan tudósok, művé­szek, történészek emlékezné­nek a múltra, olyan közismert és megbecsült személyek méltatnák a forradalmárrá vált pesti és vidéki srácokat, akiket valamennyi párt elfo­gad. Az én nemzeti ünnepe­men ott lenne egymás mellett többek között a narancs, a szegfű, az Árpád-sávos lobogó, mert - tetszik, nem tetszik -, napjainkban ezek is a magyar nemzet részei. Lehet, hogy ez ma még csak álom, de talán egyszer valóra is válik... Rajtunk múlik! magyar@inform.hu Tisztújítás volt a hétvégén a HÖOK-nál BUDAPEST. Körösparti Pétert, a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezető­jét választotta meg elnökévé a Hallgatói Önkormányza­tok Országos Konferenciája a szombati időközi tisztújító közgyűlésen. A döntésről az elnök tájékoztatta az MTI-t. Az időközi küldöttgyűlésre azért volt szükség, mert a korábbi elnök, Nagy Dávid augusztus végén, személyes okokra hi­vatkozva, lemondott. mti Mintegy 17 milliárd forinttal 238,5 milliárd forintra nőnek jövőre az állam kulturális és közösségi szolgáltatásokra fordított támogatásai, ebből a kultúráért felelős államtitkár­ság több mint 40 milliárd fo­rint fölött rendelkezik - közöl­te Halász János államtitkár. Hangsúlyozta: a kultúrára és a művészetre a kormány nem felesleges tehertételként, ha­nem erőforrásként tekint. Boldoggá avatták a koncepciós per áldozatául esett Sándor Istvánt BUDAPEST.Sándor István szalézi szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Megrendültenállunkakoncepciós per áldozataelőtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, és kivégeztek - mondta Erdő Péter bíboros Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén szombaton, a Szent István-bazilika előtti téren. Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök is. Sándor István szalézi hivatását szülővárosában, Szolnokon kap­ta, és miután belépett a rendbe, nyomdász lett. Nagy lelkese­déssel foglalkozott a fiatal munkásokkal, és a szerzetesrendek 1950-es betiltása után tovább dolgozott a fiatalokkal. A rendszer, amely magát munkáshatalomnak hirdette, nem tűrte, hogy a fiatal munkások között valaki keresztény nevelést folytasson - mondta Erdő Péter. Rámutatott: Sándor István ellen azt hozták fel vádként, hogy államellenes tevékenységet folytatott és hazaá­rulást követett el, valójában azonban csak nevelői tevékenységet végzett a katolikus egyház tanítása szerint. mti Sándor István portréja fotó: mti Visszafelé, vagy előre? Az MSZP szerint a 2014- es választás valójában népszavazás Orbán Viktorról. BUDAPEST. Elfogadta a szocia­listák Igazság, biztonság, sza­badság, jólét című választási programját, valamint a párt országgyűlési és európai par­lamenti (EP-) listáját az MSZP kongresszusa szombaton Bu­dapesten. Ellenszavazat nélkül Mesterházy Attila pártel­nök újságíróknak elmondta: a programot ellenszavazat nélkül, az EP-listát 86, a par­lamenti választási listát pe­dig 82 százalékos többséggel hagyták jóvá a küldöttek. Az országgyűlési listát Mes­terházy Attila vezeti, őt Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigaz­gató, Gúr Nándor alelnök és Harangozó Tamás frak­cióvezető-helyettes követi. A 151 névből álló listán nem szerepel a mostani szocialista frakció csaknem harmada, így például Lendvai Ildikó és Ko­vács László korábbi pártelnök és Lamperth Mónika sem, aki több tárcát is vezetett a szo­cialista kormányokban. Ők egyéniben sem indulnak, így biztosan nem lesznek tagjai a következő Országgyűlésnek. Az EP-lista élén Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja áll, mögöt­te Újhelyi István parlamenti alelnök, Gúr Roland brüsszeli delegációtitkár, Veres János korábbi pénzügyminiszter és Gurmai Zita EP-képviselő kö­vetkezik. A másik három je­lenlegi szocialista EP-képvise- lő, Göncz Kinga, Herczog Edit és Tabajdi Csaba nincs a listán. Aláírják a megállapodást A szocialisták választá­si programja 15 fejezetből áll. A kongresszus tudomá­sul vette azt is, hogy a párt­elnök október 22-én aláírja a választási megállapodást Bajnai Gordonnal, az Együtt­PM szövetség vezetőjével. Elfogadtak egy választási fel­hívást is, amely szerint Ma­gyarország nem bír ki még négy év Orbán-kormányzást, a 2014-es választás valójában népszavazás lesz Orbán Vik­torról, arról, hogy merre men­jen Magyarország, visszafelé vagy előre. Erre hivatkozva a szocialisták választási rész­vételre hívnak mindenkit, aki „az Orbán-klánt le akarja vál­tani a hatalomból”. MTI Nyilatkozat után feljelentés BUDAPEST. A Fidesz feljelen­tést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a De­mokratikus Koalíció veze­tőjének - nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igaz­gatója és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képvi­selője szombaton Budapes­ten. A párt ismeretlen tettes ellen tesz legkésőbb hétfőn feljelentést csalás, költségve­tési csalás, magán- és közok­irat-hamisítás, valamint hiva­tali visszaélés gyanújával az ügyészségen - közölte Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón. A kormánypárti politikus fel­idézte Gyurcsány Ferencnek a héten elhangzott szavait, amelyek szerint „jobb, ha nem tudjuk”, hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, valamint annak el­ismerését, hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna. Gulyás Gergely álláspont­ja szerint az MSZP-nek és a magyar közélet egészének az érdeke, hogy ebben a kérdés­ben tiszta vizet önthessenek a pohárba. mti A büdzsét dicséri a Fidesz Hazugságok, az Együtt szerint BUDAPEST. Az Együtt-PM szö­vetség szerint szándékos ha­zugságok, elferdített tények és a gyáva sejtetések keve­rednek egymással a Fidelitas által indított, az Együtt-PM vezetőjét, Bajnai Gordont le­járatni akaró honlapon. Ezt a szövetség vasárnap közöl­te, miután a Fidesz ifjúsági társszervezete bejelentette: Gordon élete címmel interak­tív honlapot indítottak Bajnai Gordon volt miniszterelnök „kétes ügyeiről”. Az Együtt- PM szerint „a kormányoldal Bajnai Gordonnal szemben indított - nagy részben köz­pénzből finanszírozott - le­járató kampánya nem más, mint politikai hátsó szándék­ból elkövetett, bűnszövet­ségben végrehajtott karakter- gyilkossági kísérlet. mti Elkezdődik a költség- vetési vita a héten az Országgyűlésben. BUDAPEST. Ezen a héten vala­mennyi munkanapon ülésezik az Országgyűlés. A képviselők hétfőn megválaszthatják az új nemzetiségi ombudsman- helyettest, valamint elfogad­hatják a kormányoldal rezsi­csökkentést védő politikai nyilatkozatát. A szerdai, októ­ber 23-ai nemzeti ünnep után a 2014-es költségvetés, össze­sen harmincórás időkerettel meghirdetett általános vitáját bonyolítja le a Ház, várható­an csütörtök reggel 9 órától péntek délutánig. A napirendi pont tárgyalása 40 perces mi­niszteri expozéval kezdődik. A képviselők a frakciók vezér­szónokai után kapnak szót, akik egyenként szintén fél órában fejthetik ki képviselő- csoportjaik álláspontját. A közjó szolgálata A Fidesz szerint a 2014-es költségvetés a pénzügyi sta­bilitás mellett garantálja, hogy tovább csökkennek a családok terhei, különösen az alacsony jövedelműeké. Ezt a Fidesz sajtóirodája annak kapcsán közölte, hogy Kará­csony Gergely, az Együtt-PM szövetség politikusa vasár­nap elmondta: a szövetség politikusai a közjót jobban szolgáló költségvetési módo­sító javaslatokat nyújtanak be. Megfeleznék a stadion­beruházásokra szánt forrást és a közmédia támogatását, legalább inflációt követően emelnék a családi pótlékot és a gyermekgondozási segélyt. A Fidesz sajtóirodája azt írta: „egyszer már láttuk, mi­lyen az ország költségvetése, ha Bajnai Gordonon múlik. Mindig a családok és a dolgo­zó emberek húzták a rövideb- bet”. Szerintük a fizetéseket, a nyugdíjakat és a családtá­mogatásokat csökkentették és IMF-hitel nélkül „a bukott baloldal” mozdulni se tudott volna. Hozzátették: Magyar- ország ma talpra állt, visszafi­zette az IMF-hitelt, pénzügyi­leg stabil és az ország tartós gazdasági növekedési pályá­ra állt. Novembertől tovább csökken a rezsi, januártól a kiskeresetű családok adóter­he. MTI <§> Roma büszkeség napja A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért tartot­tak felvonulást mintegy 800 ember részvételével szombat délután Budapesten. Képünkön: résztvevők az Ide tartozunk! roma közösségi hálózat Roma March, a roma büszkeség nap­ja elnevezésű felvonulásán. fotó: mti, szigetváryzsolt • HHI © Autós demonstráció a devizahitelesekért A fővárosi Városligetből indult vasárnap a devizahitelesek helyzetére figyelmeztető autós demonstráció. A mintegy 35 autóból álló konvojt hat motoros rendőr és hat rendőrautó biztosította. FOTÓ: MTI, SOÓS LAJOS A Blikk szerint az MSZP rendelhette a videót BUDAPEST. A Blikk információi szerint az MSZP rendelhet­te meg a bajai választással összefüggésben a hvg.hu-n megjelent videofelvételt. A napilap honlapján vasárnap délután megjelent írás szerint a videó egyik készítője val­lomást tett a rendőrségen. A Blikk azt írta, hogy a videó ké­szítői állítják, a felvétel meg­rendezett, s az MSZP rendelte meg, a videózok saját beval­lásuk szerint nem tudtak ar­ról, hogy ezt nyilvánosan felhasználnák a Fidesz ellen. A lap úgy tudja, a videó egyik készítője, K. G. solti roma ki­sebbségi önkormányzati kép­viselő vallomást tett a rendőr­ségen. A Blikk úgy tudja, K. G. állítása szerint ő és két társa a budapesti MSZP-székház- ban a bajai időközi választás két fordulója között a szoci­alista párt sporttagozatának egyik tagjával találkozott. A megrendelő MSZP-s ott egy olyan „oktatófilmet” kért tő­lük, amely azt mutatná be: a Fidesz hogyan vásárolna sza­vazatokat. MTI MSZP: nincs közünk hozzá BUDAPEST. Az MSZP a legha­tározottabban cáfolja, hogy köze lenne a hvg.hu-n meg­jelent, a bajai választással összefüggő videóhoz - jelen­tette ki a párt szóvivője vasár­nap az MTI-nek. Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy az MSZP volt az első, amely vá­lasztási csalás gyanúja miatt feljelentést tett a bajai vá­lasztás kapcsán. Hozzátette: hamis vád miatt büntetőfel­jelentést tesznek az ellen a magánszemély vagy médium ellen, amely azt állítja, hogy az MSZP-nek köze lenne a vi­deóhoz. MTI Devizaárfolyam (2013.10.18) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 294,40-1,34 USA dollár ■ 215,02-2,08 Svájci frank 238,43-1,43 Angol font 348,05-1,19 Román lej 66,16-0,29 Ukrán hrivnya 26,27-0,28 Horvát kuna 38,65-0,15 Lengyel zloty 70,49-0,37 & http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom