Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-12 / 239. szám

2013. OKTÓBER 12., SZOMBAT KELET MNHHHHMHHMBHMHHHHHHMHMMMMMMMMM Kötelező, vagy csak ajánlott? Van, ahol elutasítják, míg máshol elfogadják az öltözködési szabá­lyokat. nyíregyháza. A nemrégiben a Kaposvári Egyetem rekto­ra által kiadott, hallgatókra és pedagógusokra egyaránt vonatkozó öltözködési útmu­tató országos szinten is nagy port kavart. Az intézmény diákjai zárt tantermi mezte­len és törülközős-strandpa- pucsos demonstrációjukkal tudatták: nem értenek egyet a dress-code bevezetésével. Szubjektív szempontok Az Hallgatói Önkormányza­tok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtöki közlemé­nyében azt írta: nem kérdője­lezik meg a rektor öltözködés­sel kapcsolatos jó szándékát, de a parfümhasználatra, vala­mint a sminkelésre vonatko­zó, és egyéb, a megjelenéssel kapcsolatban objektiven nem mérhető szempontok rögzí­tését nem tartják kellően át­gondoltnak, ezért felvették a kapcsolatot Szávai Ferenccel, melynek eredményeként a rektor jelezte, hogy a szabály­zat kérdését szenátusának következő ülésén napirendre tűzi. und ie- /■' A A magániskolákban gyakori a kötelező egyenruha, az állami intézményekben azonban nem megszokott ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK A céges egyenruha le­het egyszer­re praktikus és divatos. TÓTH CSABA Hetei Norbert, a Nyíregy­házi Főiskola Hallgatói Ön- kormányzati Testületének el­nöke kérdésünkre elmondta: egyetértenek a HÖOK közle­ményében leírtakkal.- Nem szólhatunk bele a Ka­posvári Egyetem belső műkö­désébe, de az a véleményünk, hogy az állami felsőoktatási intézményekben szükségte­len dress code-ot bevezetni, mert a hallgatók eddig is tud­ták és ezután is tudni fogják, hogyan kell megjelenni az előadásokon és a vizsgákon. Október 9-étől új rendelet írja elő, hogy a különböző eseményeken és munkaköri szituációkban milyen egyen­ruha-viselési, illetve öltöz­ködési szabályokhoz kell alkalmazkodniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatásos állományú tagja­inak. A pénzügyőrök és az adónyomozók munkahelyi „ruhatárában” található alap­felszerelési és díszelgő uni­formis, gyakorló, továbbá az állami és nemzeti ünnepekre társasági formaruha, zenekari díszegyenruha, az ellenőrzé­seken inkognitóban felbukka­nó vegyesruhás állománynak pedig civil ruházat. A NAV-nál rendszeresített uniformiso­kon csak váll-lap, paroli és paszománycsík mutathatja a rendfokozatot. Kockaemberke az egyenruhán A céges egyenruha lehet ké­nyelmes, praktikus és divatos is, s ha megfelel a fenti krité­riumoknak, akkor a dolgozók az előírtakon túl is szívesen viselik. Erre számos példát láthatunk megyénkben.- A gyár működésének kezdetétől gondoskodunk kollégáink számára munka­ruháról, fizikai és szellemi munkakörben egyaránt. A ru­házat megtervezésénél vagy módosításánál mindig figye­lembe vesszük a dolgozói érdekképviselet véleményét, követjük az igényeket, így nem meglepő, hogy a mun­katársak munkaidőn kivül is gyakran hordják ezeket a ruhadarabokat - osztja meg tapasztalatait a témában Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR-vezetője. A jó munkaruha segíti a munkavédelmi előírások be­tartását, praktikus, sokszor megkönnyíti az eligazodást az egyes részlegek között, de ha követi a mindenkori divatot is, akkor valóban erősítheti az összetartozás érzését. Ilyen esetben a viselője büszke arra, hogy ő is tagja egy sikeres csa­patnak, s nem érzi tehernek a ruházatra vonatkozó szabály­zatot. KM-CSA, NYZS Túl rövid volt a szoknya Az ország egyik vezető bank­jának dolgozója saját tapasz­talatból tudja, milyen fontos munkahelyén a feletteseinek tetsző viselet.- Olyan munkakörben dol­gozom, ahol csak telefonon érintkezünk az ügyfelekkel, mégis szabályzat írja elő, ho­gyan jelenjünk meg a mun­kahelyünkön. Az egyik reggel térd felett érő szoknyát vá­lasztottam. Néhány perccel az érkezésem után hivatott a felettesem, és felvilágosított, hogy sem a cég előírása, sem a jó ízlés nem engedi, hogy ilyen rövid szoknyában jelen­jek meg, és ha ez még egyszer előfordul, kirúgnak. Értetle­nül álltam a felháborodása előtt, de ha továbbra is ott sze­retnék dolgozni, jobban oda kell figyelnem reggelente... A kincstár cáfolja, hogy késnek a támogatások Korán aratott a rekord fagy Az önkormányzat földjén 13 hektár paprika termése lett oda FOTÓ: DR. HANCSICSÁK MIHÁLY NYÍREGYHÁZA. „A Magyar Ál­lamkincstár sokunknak nem fizeti ki a családtámogatási ellátást, állításuk szerint kö­zel 1000 családnak vannak hónapokkal elmaradva. A hölgy, akivel a múlt héten be­széltem, a késést először rám fogta, majd a költözésre, ami náluk történt, aztán a rendszer lassúságára, végül a rengeteg papírmunkára. Ezek a csalá­dok hogy magyarázzák meg a gyerekeknek, hogy azért nincs otthon mit enni, mert a kincs­tár nem győzi a papírmunkát? Mikor kapjuk meg az elmaradt támogatásokat?” - tette fel a kérdést elkeseredve olvasónk. Panaszát elküldtük az illeté­keseknek, akiktől a következő válasz érkezett: „A Magyar Államkincstár megyei igazga­tóságának Családtámogatási és Szociális Ellátási Irodája cáfolja az olvasói levélben foglalt állítást, miszerint közel ezer család nem kap időben családtámogatási ellátást. Az iroda munkatársai mindent megtesznek, hogy az ellátások időben érkezzenek az érin­tettek számláira. Azok, akik bankszámlára kérték az ellá­tás folyósítását, másnap meg kellett, hogy kapják az össze­get. Felhívnánk azonban a fi­gyelmet arra is, hogy a postai kézbesítés időigénye hosszabb a banki utalásénál. A Magyar Államkincstár megyénkben mintegy no ooo ember részé­re folyósít valamilyen család- támogatási ellátást. Kérjük a tisztelt ügyfeleket, hogy konk­rét ügyekkel kapcsolatosan keressék bizalommal a Magyar Államkincstár Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Igazgatósá­gát, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre, és mindent megtesznek azért, hogy a problémájukat minél hamarabb megoldják.” km Nagy kárt okozva kö­szöntött Nyírlugosra az aradi vértanúk napja. nyírlugos. Ahogy mondani szokták, „behabarta” a múlt hét hajnalain már elég gorom­bán riogató, múlt vasárnap reggelre aztán még az október 6-ai országos rekordot is meg­döntő fagy a nyírlugosi szán­tók, kertek termését.- Nagyon nagy kárt okozott a vasárnap reggeli -7,5 Celsi- us-fokos rekord hideg a nyír­lugosi gazdáknak - ismerte be a városka polgármestere, Ho- vánszki György a hétfőn még egy „laza” -2 fokkal búcsúzó több napos fagysorozat után.- Itt minden zöldség, do­hány, szőlő, alma elfagyott, köztük az önkormányzatunk 13 hektár paprikája is. Több tízmillió forintra tehető a nyír- lugosiakat ért kár - tette hozzá a polgármester, egy helyi do­hánytermesztő gazdához is el­kalauzolva a krónikást. Ifjabb Puskás Gyula nem egészen egy éve vette át édesapjától a gazdaságot. Ebben a minő­ségében ez induló éve, ami - mint mondja - majdnem balul sült el. A két hektár dohányül­tetvényünk vasárnap reggelre teljesen elfagyott. Még az a szerencse, hogy a betakarítás már szinte teljes egészében megtörtént, „csak” az utolsó törésből származó, szárad­ni a pajtába felfűzött Burley dohánylevelek semmisültek meg, ami az össztermésnek úgy egytizedét jelenti. Miu­tán a kukoricánk már beérett, abban nem lett több kár, mint amit a nyári aszály okozott - összegezte a fiatal nyírlugosi gazda. KM-GB Nézőpont Dankó Mihály Nem a ruha teszi, de... Világhírű lett a Kaposvá­ri Egyetem. Nem csak kis hazánk, de az egész föld­kerekség felkapta a fejét, még a Washington Post is beszámolt az esetről! Miről is van szó pontosan? A rekto­ri utasítás szerint október l-jétől csak az egyetemhez méltó viseletét szabad hor­dani. Bocsánat, ha az egészet mégsem veszi komolyan sok ember, hisz ezrek éheznek, sokaknak nincs munkahelye, másoknak a lakásukat viszik el a fejük felől. Mi meg arról vitatkozunk, mit vegyenek fel a fiatalok az iskolában? Emlékszem, megboldogult kossuthos koromban, milyen nyűgöt jelentett a diáksap­ka viselete. Vagy ott volt az iskolaköpeny, mely eltakarta a divatos szoknyákat, blú­zokat. Nem hiába harcoltak a diákok e jelképek ellen. Győztek, mert melléjük állt a jog is! Emellett jól láttuk a filmekben, vagy a tudósítá­sokban, hogy Amerikában, Angliában, vagy Japánban - a legelőkelőbb iskolákban is - a gyerekek büszkén feszítenek az egyenruhájukban. Talán nálunk az a gond, hogy itt nem gyerekekről, felnőtt emberekről van szó. Különben nagyon szomorú, ha éppen egy egyetemista, vagy oktató (aki a társadalom legképzettebb, értelmiségi rétegéhez tartozik) nem érzi, mi illik az alkalomhoz és mi nem. Nem akarja tudni, hogyan kell öltözni egy vizs­gára, egy előadásra. (Ezzel is megtisztelve a tanárt, az intézményt.) Lehet lázadni a béklyók, a kötöttségek ellén. A szabadság nem egyenlő a szabadossággal. De úgy gondolom, ha az a bizonyos „vaskalapos” rektor hozott egy ilyen döntést, annak oka van! Abban viszont hibázott, hogy nem utólag kellett volna minderről konzultációt nyitni. danko@inform.hu Kelet kvíz Melyik a megye legdélibb telepü­lése? a) Nyírbéltek b) Nyírlugos c) Omboly d) Penészlek A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ön szerint szükség van öltözködési szabályzatra az iskolában és a munkahelyen? KURUCZ KRISZTINA: VERES MIHÁLY: SZŰCS ANITA: Nem Szerintem szükségte- Kulturáltan kellene praktikus a miniszok­len a dress code. felöltözni... nya és a rövidnadrág. BLAHOTA RENÁTA: BÁTYI ENIKŐíAz KISSJÓZSEF:A Adjuk meg a tisztele- embereket a külsejük multlknál kötelező az tetmásoknakl alapján ítélik meg. egységes viselet.- Az öltözködés nem befo­lyásolja a tanulmányi ered­ményeket vagy az elvégzett munka minőségét, így szük­ségtelen a dress code beveze­tése - mondta Kurucz Kriszti­na. Veres Mihály szerint irányt kell szabni az iskolai és mun­kahelyi viseletnek. - Nem azt mondom, hogy mindenhol legyen kötelező az öltöny és a kosztüm, de az iskolába és a munkahelyre kulturáltan kel­lene felöltözni. - Vizsgán nem praktikus a rövidnadrág vagy a miniszoknya. Alkalomhoz illően kell öltözni, ha egyálta­lán'tudjuk még, hogy milyen az... - vélte Szűcs Anita. Bla- hota Renáta szerint nem csak szóban, az öltözködésben is meg kell adnunk a tisztele­tet a vizsgáztató tanároknak vagy a kollégáinknak, a felet­tesünknek. Barátnője, Bátyi Enikő más szempontból köze­lítette meg a kérdést. - Egy bi­zonyos szintig szükség van az öltözködési kontrollra, mert az emberek - hibásan - sajnos a külsejük alapján ítélik meg a másikat. Ezt lehet elkerülni a dress code-dal - tette hozzá. - A multik a dolgozóiktól meg­követelik az egységes elegáns megjelenést, míg egy bolti eladó pólóban és farmerben is dolgozhat. Szerintem az is­kolába olyan ruhában menjen az ember, amiben jól érzi ma­gát - mondta a balkányi Kiss József. KM-CSA ■ Sportágválasztó Közel 2500 fiatal vett részt pénteken a városi stadionban a Nyírsuli sportnapján, a diákok 18 sportággal ismerkedhettek meg. ' FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom