Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-11 / 238. szám

TFTEZ5 2013. OKTÓBER 11., PÉNTEK KELET PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL LMP. Az LMP kidolgozott egy négy részből álló munkatervet, ennek része a foglalkoztatás-politika, a vidékfejlesztés, az oktatáspolitika és a korrupció elleni küzdelem - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Mile Lajos országgyűlési képviselő. Schiffer András ügynökakták rendezésére vonatkozó javaslatáról megemlítette: azt sokadszor is elutasította a parlament, ami a demokratikus rendszer összeomlásához vezethet. Az LMP minden devizahitelesnek nyújtott segítséget üdvözöl: a devizakölcsön egy hibás termék, így az LMP mindaddig ellenzi a szankciókat, míg a bíróság meg nem vizsgál minden egyes szerző­dést. Mile Lajos kitért arra a kezdeményezésre is, mely szerint a demokratikus pártoknak együtt kellene ünnepelniük október 23-án. Ezt két indokkal utasítják el: egyrészt nem támogatják, hogy pártpolitikai célokra használjanak fel nemzeti ünnepet, másrészt nem kívánnak közösséget vállalni azokkal a pártokkal, embe­rekkel, akik a jelenlegi helyzetért felelősek. Tegnap köszöntötték az ötvenezredik ügyfelet nyíregyháza. - Egy, a vál­lalkozásommal kapcsolatos ügyben kerestem fel a Kor­mányablakot még október elsején, majd ezután szóltak, hogy én vagyok az ötvenez­redik ügyfél - meséli Karsai Katalin, aki csütörtökön a hi­vatalban fogadhatta dr. Vin­nai Győző kormánymegbízott gratulációját. - Ez egyébként a harmadik célirányos látogatá­som volt a Kormányablakban, és minden alkalommal pozi­tív benyomásokkal távoztam. Szinte várakoznom sem kel­lett, abszolút pozitívan álltak hozzám az ügyintézők. KM A kormánymegbízott köszöntötte Karsai Katalint fotó: sipeki Péter PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere nyilvános pályázatot ír ki a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Temetkezési Vállalat Igazgatói álláshelyének határozatlan _________időre történő betöltésére.____________ Az Igazgató feladatai különösen: • a létesítő határozatában, a hatályos jogszabályoknak, valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzatával kötött megállapodásban meghatáro­zottak szerint biztosítani a társaság hatékony és eredményes működését. • a társaság képviselete harmadik személlyel szemben, illetve bíróság és más hatóság előtt, • a társaság alkalmazottai tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása. Az Igazgató jogállása: • A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. IV. törvény szabályai szerint határozat­lan idejű vezetői kinevezés, a Munka Törvénykönyve szabályai szerint határo­zatlan idejű munkaviszony létesitése. A munkakör betöltésének feltételei: • egyetemi, vagy főiskolai végzettség • büntetlen előélet, • cselekvőképesség. A munkakör betöltésének elbírálásánál előnyt jelent a jogi vagy közgazdasági egyetemi, vagy főiskolai végzettség, valamint három éves vezetői tapasztalat. További előnyt jelent a hasonló területen eltöltött vezetői gyakorlat. A pályázathoz kötelezően csatolni kell: • a szakmai önéletrajzot, • az iskolai végzettséget igazoló okirat eredeti példányát, vagy közjegyző által hitelesített másolatát, valamint a vezetői gyakorlat hitelt érdemlő igazolását • a pályázónak a társaság tevékenységének eredményes működtetésére vonat­kozó szakmai és gazdálkodási koncepcióját, • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, • nyilatkozatot amól, hogy az állás elnyerése esetén eleget tesz vagyonnyilatko- zat-tételi kötelezettségének, • az állás elnyerése esetén 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség, a hiánypótlási felhívás kézhezvéte­létől számított 5 napon belül! Bérezés és egyéb juttatások megegyezés szerint. Az álláshely betöltésének legkorábbi időpontja: 2014. január 01. A pályázat benyújtásának helve, ideié és módia: • A pályázatot egy példányban, kizárólag papír alapon, ajánlott postai külde­ményként „Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgató pályázata'felirattal ellátva lehet benyújtani Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Kabinet titkárságára (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér. 1. sz.). A pályázat benyújtásának határideje: legkésőbb 2013. október 25, mely a postai feladás dátumát jelenti. A pályázat elbírálása: • A pályázat nyertesére a Nyíregyháza Megyéi Jogú Város Polgármestere által felállított Bizottság tesz javaslatot, mely Bizottság szükség szerint a pályázó­kat személyesen is meghallgatja. • A pályázat nyertesét a Bizottság véleményének figyelembevételével Nyíregy­háza Megyei Jogú Város Polgármestere nevezi ki a benyújtást követő, 30 napon belül. A pályázat eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap. A pályázattal kapcsolatos bővebb információk Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Kabinetének Portfolió Referatúráján szerezhetők be (4400. Nyíregyháza, Kossuth tér. 1. 115.szoba) telefon:42/524-569 telefonszámon. A pályázat kiírója fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást bármikor eredménytelennek nyilvánítsa. Új lendület a tanárképzésnek A Nyíregyházi Főiskola fél évszázados tapasztalattal rendelkezik az általános iskolai tanárok képzése területén ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN A Nyíregyházi Főiskola a biológia tantárggyal bővítheti az általános iskolai tanárok képzé­sét. nyíregyháza. Több évtizeden keresztül a tanárképzésről volt közismert a Nyíregyházi Főiskola. Bár a pedagógusok képzése az elmúlt 50 évben nem szakadt meg, egy idő­re azonban háttérbe szorult, most pedig egy-két válto­zásnak köszönhetően ismét lendületet kap. Ami most az oktatási intézmény életében a legfontosabb eredmény: akk- reditációt kapott a biológia ta­nári képzés. Minőségre építenek- A Bolognai-rendszer átala­kítása következtében ismét előtérbe került a középiskolai és az általános iskolai tanár fo­galma. A főiskolánkon mindig is nagy hagyománya volt az általános iskolai tanárok kép­zésének, s ebben a munkában számíthattunk a két gyakorló általános iskolára is - tájékoz­tatta szerkesztőségünket dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora. - A tanár­A felsőfokú oktatásról szóló törvény előírja, tanárképző központot is létre kell hozni. Nyíregyházán ez meg is tör­tént, megalakult a Bessenyei György Tanárképző Központ.- A névválasztás tudatos volt, így is szerettünk volna tisztelegni az elődiskola em­léke előtt - mondta dr. Szabó Antal tanárképzési főigazga­képzést szeretnénk erősíteni, hiszen könnyen pedagógu­sok nélkül maradhatnak a kis települések, ha nyugdíjba mennek a mostani tanárok. A képzés alapja a minőségi ok­tatás, s büszkén mondhatom, iskolánk ebben a tekintetben az élen jár. A HVG rangsorokat közöl a Diploma 2013 című kü- lönszámában. Az oktatók ki­válósága szerint a 44 egyetem és főiskola közül a Nyíregyhá­tó. - Mi elsősorban általános iskolai tanárokat képzünk, de azért van egy-két olyan szak, ami középiskolában is tanítha­tó. Tervezünk egy felmérést, hogy milyen szakpárokat sze­retnének a fiatalok, s milyen szakpárokat igényelnének az iskolák. Célunk, hogy a régió számára felkészült, elkötele­zett tanárokat képezzünk. zi Főiskola holtversenyben a 2. helyet foglalja el, míg a hall­gatók kiválósága szerinti rang­listán a 28. az intézményünk. Ha figyelembe vesszük, hogy főleg Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye és Borsod-Aba- új-Zemplén megye hátrányos helyzetű, szerény anyagi hely­zetű családjaiból kerülnek ki főleg a hallgatóink, ez is szép eredmény. A kettő összesítése alapján a 12. helyen állunk, a főiskolák közül mi vagyunk az elsők. Ez tehát az a minő­ségi alap, amelyre építhetünk. Az eddigi tanári szakok mellé végleges akkreditációt kapott a biológia, így bővíthetjük a tanári szakokat. A szakpárok kialakításakor törekszünk a társadalomtudományi és ter­mészettudományi szakok ösz- szekapcsolására. Hiteles tudás A szakpárok kidolgozója, dr. Szép Tibor intézetigazgató nagy sikernek tartja a biológia szak akkreditálását.- Nagy öröm valamennyi­ünk számára, hogy szélesebb körben folytathatjuk az ötven éves múltra visszatekintő ál­talános iskola, tanárképzést, s 2014 szeptemberétől elkez­dődhet a biológia tanárok kép­zése is. A főiskola jól felszerelt laborjaiban hiteles tudáshoz jutnak a fiatalok. A sokolda­lúság azért is fontos, mert ki­kerülve egy-egy településre a helyi közösség motorjai is lesznek. Az új szakpárokról a napokban hozzuk meg a dön­tést, s tájékoztatjuk majd a közvéleményt. km-mml A képzésünk alapja a minő­ségi oktatás, s ebben élen járunk. DR. JÁNOSI ZOLTÁN Felmérik a szakpárokat Záhonyi ifjak a hortobágyi emlék­műnél FOTÓ: TANCSIK RÓBERT Hatvan éve költözhettek haza Korlelet a magyar his­tória egyik legsötétebb korszakáról. ZÁHONY. Az 1950-től a Hor­tobágyon létrehozott tizen­két kényszermunkatábor egyikéből, az árkustanyaiból 1953-ban költözhettek haza a deportált záhonyi családok. A kilenc család negyvenhét tagját 1951 októberében te­lepítették ki a hatóságok a Hortobágyra. A Rákosi-kor terrorjának következtében a földműves családok két éven át raboskodtak Árkustanyán. Az internálásokról, a kény­szermunkatábor megrendítő eseményeiről, a mindennapi megpróbáltatásokról 2005- ben Varga Albert nyugalma­zott MÁV főtanácsos állított össze egy személyes hangvé­telű kötetet a Timp Kiadó gon­dozásában. A Rab voltam a Hortobá­gyon című könyvben a szerző saját élményein, a vele és tár­saival megesett történeteken keresztül adja korleletét a magyar história egyik legsöté­tebb korszakának. km A Kelet arcképcsarnoka: Kiss Vendel, a Felvidék 1947 Egyesület titkára Egy „fehér cédulás ember” viszontagságos hányódásai Tizenkét évesen élte át a deportálás szörnyű­ségeit. NYÍREGYHÁZA. Jóformán gyer­mek volt még a felvidéki Andódon, amikor a posta­tiszt édesapa ötgyermekes családját először deportálták egy rozoga szekéren Komá­rom felé, mert magyarnak vallották magukat. Ez 1945- ben történt, amikor a kollek­tív bűnösségről elhíresült Benes-dekrétum még csak nyiladozott. A Kiss-család öt másikkal azért került az első kitelepítettek közé, mert a család nagyobbacska tagja ünnepi alkalommal elszaval­ta a „Talpra magyart”, amit a szlovákok nem felejtettek el. A magyar határon azonban értetlenül álltak a jövevé­nyekkel szemben, s visszafor­dították őket.- Aztán élesbe fordult a helyzet, mert jóváhagyták a győztes államok a németek és a magyarok kollektív bű­nösségét, a mielőbbi kitele­pítésről és lakosságcseréről döntöttek. Tizenkét évesen éltem meg ezt a szörnyű időt: jött 1947-ben a „fehér cédula” a magyar családoknak, s vele a deportálás elrendelése. A Kiss-család először Kis­telekiszőlőben húzta meg magát, de laktak a volt hu­szárlaktanya elhagyott épüle­teiben is. Három kis könyvet mutat az egyesületi titkár: „Szlovákok közül - Tirpákok közé” címmel dr. Fazekas Ár­pád orvos-történész rendezte sajtó alá a Kiss Vendel által összegyűjtött, szívbemarkoló vallomásokat azokról a nehéz napokról, hónapokról. Szűkösen, de megvoltak. Apja a postán lett portás, Kiss Vendel pedig ugyanott táv­irat-kézbesítőként dolgozott. Közben, mivel a kitelepítés félbeszakította a tanulását, csak 16 évesen tudta befejez­ni az általánost. Időközben dolgozott a vízügyi igaz­gatóságnál betonozóként, majd a testvére révén - aki az igazgató sofőrje volt - az 53-as AKÖV-nél is éveket húzott le ka­lauzként, pénztáros­ként. Tíz évig szolgált aztán a Szavicsav-nál, végül egy vállalkozó anyagbeszerzőjeként ment nyugdíjba 1995 decemberében.- Miután a megye 64 településén élnek egykori kitelepítettek, vagy leszármazottaik, egy lelkes hölggyel, Si­monies Borbálával elha­tároztuk: megalakítjuk a Felvidék 1947 Egyesületet, melynek a titkári teendőket én vettem a vállamra. Célunk az volt, hogy évente legalább egyszer találkozzunk. 1998- ban emlékművet is avattunk Kiss Vendel FOTÓ: SIPEKI PÉTER az egyesület segítségével az Északi Temetőben az elhunyt sorstársainknak. ANGYAL SÁNDOR angyal@inform.hu HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom