Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-18 / 218. szám
2013. SZEPTEMBER 18., SZERDA KELET Fiataloknak 11 Pályázatot hirdetnek fiatal tehetségeknek nyíregyháza. Az Időfutár - A körző titka című rádiójátékhoz és könyvhöz illeszkedve saját készítésű kisfilmmel pályázhatnak tizenegy és tizenkilenc közötti fiatalok szeptember 30-áig. A diákok a könyv négy előre megadott jelenete közül választhatják ki, hogy melyikből forgatják le maximum ötperces kisfilm- jüket. A jelenet szereplői lehetnek valóságos emberek, de akár gyurma- vagy legófigurák is, ebben szabad kezet kapnak a diákok. A pályázatot kiíró Pozsonyi Pagony Kiadó honlapján ( www.pagony . hu/idofutar) és a program Facebook-oldalán (www. facebook.com/idofutarok) részletes segítséget kapnak a filmezni vágyók, akik egyénileg, csoportosan vagy osztályukkal is pályázhatnak. A honlapon, illetve a közösségi oldalon az előre megadott szövegkönyvek is megtalálhatók. A munkákat elbíráló zsűriben Tasnádi István, a történet egyik írója, M. Tóth Géza filmrendező és Péterfy Bori énekes, az Időfutár rádiójáték szereplője foglal helyet. Az Időfutár egy fiataloknak szóló hangjátéksorozatnak indult, amely egy kamaszlány kalandjait meséli el. A Kossuth Rádióban hétköznap esténként sugárzott műsor az idén könyv formájában is napvilágot látott a Pozsonyi Pagony Kiadó gondozásában. A történetet Tasnádi István, Jeli Viktória és Gimesi Dóra írta. KM-LTL ■ Alf jutalomfalatkája Alt, a Nyíregyházi Állatpark fókája minden trükk után haljutalmat kap. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Lehetőséget rejt az EU A fiatalok nagy része úgy véli, az Európai Unióhoz tartozás pozitívan befolyásolja a jövőjüket. nyíregyháza. Munkahelyeket teremt, segíti a nyelvtanulást és a külföldi munkavállalást - egy most befejeződött, nem reprezentatív kutatás szerint így látják a fiatalok az Európai Uniót. Az év első felében szabolcsi és borsodi diákok kérdezték társaikat, családjukat és ismerőseiket arról, hogy mit gondolnak az EU-ról. A Mi vagyunk Európa! program keretében zajló felmérésben Magyarország 24 hátrányos helyzetű kistérségéből 3627- en vettek részt. Eltérő vélemények A fiatalok 59 százaléka gondolja úgy, hogy az uniónak köszönhetően fejlődött a régió és a település, ahol élnek, 46,2 százalékuk szerint az EU segíti a munkavállast, míg 38,6 százalékuk szerint a nyelvtanulást is. A megkérdezettek közel egyharmada szerint az EU pozitívan befolyásolja a külföldi munkavállalást, a szakképzést, illetve az ösztöndíj-lehetőségeket. A kutatás jelentős különbségeket mutatott a 18 év alatti és feletti válaszadók véleménye között. A felnőtt lakosság az EU pozitív hatását leginkább az infrastrukturális fejlesztések, valamint a munkahelyteremtés területén látja. A fiatalokhoz képest jelentősen kevesebben gondolják úgy, hogy az EU segíti a nyelvtanulást, a szakképzést, valamint a külföldi munkavállalást. A feldolgozott adatokból kiderült, hogy a fiatalok 86 százaléka ismer valamilyen európai uniós fejlesztést közvetlen környezetében. A legtöbben az iskolafelújítást, a színház-, művelődési házfelújítását, a járda-, út- és gátépítést, a csatornázást, parkok rendbetételét emelték ki. Sokan tettek említést az őket közvetlenül érintő fejlesztésekről, mint laptopok és interaktív táblák beszerzése, iskolai tornatermek építése, valamint a játszótérfejlesztések. Kapcsolaterősítés Meglepő adat, hogy a 18 év alatti korosztály mindösz- sze 34,5 százaléka hall az iskolában az Európai Unióról. Kilencven százalékuk a televízióból szefzi értesüléséit, míg 55 százalék az internetről is tájékozódik. Habár a Mi vagyunk Európa! program elsődleges célja az EU és a hátrányos helyzetű kistérségekben élő fiatalok kapcsolatának erősítése volt, a felmérés értékes információkat szolgáltat a 12-18 éves korosztály, valamint a lakosság EU- val kapcsolatos véleményéről, attitűdjéről. A Mi vagyunk Európa! programot a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyar- országi Képviselete és az Európai Parlament Magyar- országi Tájékoztatási Irodája indította 12-18 éves diákoknak. A programról bővebben a www.mivagyunkeuropa.hu oldalon olvashat. km-csa „Mi vagyunk Európa!” Farkas Bertalan és Biros Péter közreműködésével indult el a Mi vagyunk Európa! program, akik tiszteletbeli nagykövetekként támogatták szülőföldjük, Borsod-Aba- új-Zemplén és Szabolcs-Szat- már-Bereg megye fiataljait.. Fümezz;! Rajzolj! Mondd meg, ki vagyok! - állt a két megye 25 járásában élő diákok számara meghirdetett verseny kiírásában. A diákok játékos feladatokon keresztül ismerték meg az EU által biztosított jogaikat, lehetőségeiket. Minden járás maga választotta ki, hogy a 12-18 éves diákokból álló csapatok melyik vetélkedőn mérik össze tudásukat, akik EU-s témakörökből készültek fel. Pekó László csapattársával Nagy Lajosnéval fotó: businessplus Véget ért az idei Coop Rally Ebben az évben is a minőségi magyar termelésre, termékekre hívta fel a figyelmet a Coop Rally. A sikeresen lezajlott szakmai programon most először Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter is részt vett. A COOP üzletlánc üzleti partnereivel összefogva immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a Coop Rally-t, amelynek kezdetek óta legfontosabb célkitűzése a minőségi hazai élelmiszer-termelés középpontba állítása. A mára hagyományossá vált szakmai program során a közel 80 cégből - a COOP hálózat tagjaiból és üzleti partnereiből - álló mezőny az idei évben a kelet-magyarországi régió gyártó és forgalmazói központjait érintette. Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja a sikeresen lezajlott szakmai programmal kapcsolatban elmondta: „A cél, amelyet nyolc éve kitűztünk, felhívni a figyelmet a minőségi magyar termékekre, máig aktuális. Hiszünk abban, hogy a Coop Rally megerősíti a feldolgozók, a kormányzat és a COOP Csoport együttműködését, ezáltal hozzájárul az ország fejlődéséhez” - tette hozzá. Pekó László az idei rally újdonságaként kiemelte, hogy Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter most először személyesen is részt vett a versenyen. Az VIII. Coop Rally során egy .szakmai kerekasz- tal-beszélgetésre is sor került, amelyen a verseny egyes megállóinak otthont adó cégek vezetői a hungarikum törvény és a magyar termék rendelet eddigi tapasztalatairól cseréltek eszmét a kormányzat képviselőivel, Fazekas Sándorral, illetve Kardeván Endrével, a vidékfejlesztési tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkárával. „Amíg korábban a magyar vásárlók mindössze 20 százaléka számított tudatos fogyasztónak, mára ez az arány 50 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan pedig friss felmérések azt mutatják, hogy a magyarok háromnegyede két azonos árú termék közül inkább a magyart vásárolná meg” - fogalmazott Fazekas Sándor a kerekasztal- beszélgetésen. Kardeván Endre államtitkár kapcsolódva a miniszterhez elmondta, hogy mindez erősíti a kormányzat célkitűzéseit, amelyek a hungarikum törvényben vagy a magyar termék rendeletben jelennek meg. A tárcavezető a versenyt értékelve kijelentette, hogy a Coop Rally részeseként egészen más szemmel ismerhette meg a magyar vidék értékeit. „Biztos vagyok abban, hogy ha ilyen alkalmakkor össze tudunk fogni, megtaláljuk a magyar termékeket, innovációt, akkor a magyar vidéket újra fel tudjuk virá- goztatni” - fogalmazott Fazekas Sándor. BMW 5-ö> Limousine www.bmw* magisz.hu A vezetés élménye. VEZETNI JOBB, MINT VALAHA Az új BMW 5-ös sorozat a vezetés élményét minden eddiginél intelligensebb felszereltségekkel teszi még különlegesebbé. A BMW 5-ös Limousine a BMW TwinPower Turbo motorok mellett olyan opcionálisan rendelhető technikai innovációkat is tartalmaz, mint az xDrive, a Head-Up Display, a sebességtartó automatika Stop&Go rendszerrel vagy az automatikus csomagtérnyitás. Ráadásul a BMW 5-ös Limousine és Touring modellekhez most ajándékba adjuk Önnek az Advantage felszereltségi csomagot, amely modelltől függően tartalmazza a PDC parkolást segítő rendszert, az ülésfűtést elöl, a praktikus sízsákot, valamint az automatikusan elsötétedö belső tükröt és a lehajtható hátsó üléstámlákat - akár 499 000 Ft értékben.* A BMW 5-ös sorozat modelljeire vonatkozó ajánlatokkal kapcsolatban kérjük, forduljon a Mag3 hivatalos BMW Márkakereskedéshez. A VALAHA VOLT LEGINTELLIGENSEBB 5-ös BMW MOST AJÁNDÉK ADVANTAGE CSOMAGGAL. BMW ConnectedDrive Mindig kapcsolatban a világgal. Mag3 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 233. Tel.: (42) 596 236 www.bmw-magisz.hu * Az ajánlat a 2013. december 31 -ig hivatalos magyarországi BMW Márkakereskedésekben megrendelt és forgalomba helyezett új BMW 5-ös Limousine és Touring modellekre érvényes, kivéve a BMW ActiveHybrid 5, BMW M5 és BMW M550d xDrive modelleket. Az ajándék Advantage csomag értéke BMW 5-ös Limousine esetében 499 000 forint, BMW Í5-ös Touring esetében pedig 392 100 forint, amely kedvezmény készpénzre nem váltható. További részletekért kérjük, forduljon hivatalos BMW Márkakereskedőjéhez. BMW 518d Limousine-BMW 550iTouring fogyasztás (yárosban/városon kívül/átlag): 5,4/4,0/4,5-12,7/7,1/9,11/100 km. C02-kibocsátás: 119-213 g/km. HIRDETÉS A válaszadók jelentős hányada szerint a szakképzés is változott illusztráció: ékn