Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-17 / 217. szám

2013. SZEPTEMBER 17., KEDD Nem akarom, hogy a játékosaim színész kedjenek, túl szigorú volt az ítélet. David Moyes, az angol Manchester United futballcsapatának menedzsere jelezte, hogy elbeszélget vétkező játékosával, Ashley Younggal. Amíg nem épül fel sérülésé­ből, lemond fizetéséről Kaká, az olasz AC Milan aranylab- dás brazil futballistája. A játékmester a spanyol Real Madridtól való visszatérése után szombaton, a Torino otthonában kínkeservesen elért 2-2-es döntetlen alkal­mával mutatkozott be régi-új együttesében, és combizom- szakadást szenvedett. Kaká várhatóan egy hónapig nem léphet pályára. Szerény magyar mérleg a rajton birkózás. Nem sikerült túl jól a budapesti birkózó-világbaj­nokság első napja a magyarok számára, hiszen a szabadfo- gásúak mezőnyében Wöller Gergő (66 kg), Kardos Róbert (55 kg) és Szmik Attila (96 kg) sem jutott el a végelszámolá­sig, előbbi kettő a második, utóbbi rögtön az első meccsén kikapott, és miután legyőzőik sem jutottak be a fináléba, a vigaszági lehetőség sem jött össze. Pedig Wöller biztatóan kezdett, aztán mongol rivális­tól kapott ki. 9 Fucsovics Márton főtáblás lett Metzben tenisz. Pályafutása második ATP-főtáblás szereplésére készülhet Fucsovics Márton (243. a világranglistán), aki a 250-eS kategóriájú, 467 800 euró összdíjazású metzi vi­adal selejtezőjében mindkét mérkőzését megnyerte. A franciaországi verseny kva­lifikációjának első fordulójá­ban a nyíregyházi játékos 6:7, 7:5, 6:4-re győzte le a svájci Yann Martit (489.), majd hét­főn a két és fél órás ütközet fáradalmaival lépett pályára a német Michael Berrer (156.) ellen. Ezúttal Marci a rutint is legyőzte, hiszen a 21 éves ma­gyar két játszmában, 6:1, 7:6- ra felülmúlta 33 esztendős el­lenfelét, ami azt jelenti, hogy a tavalyi hollandiai, ’s-hertog- enboschi ATP-verseny után második alkalommal jutott fel ilyen kategóriájú viadal harminckettes főtáblájára, ahol az első fordulóban a he­tedik helyen kiemelt francia Jeremy Chardy (39.) lesz az ellenfele. km-bt Fucsovics Márton tovább ütheti a labdát Metzben fotó: racskó tibor fFérfi superliga A 3. forduló eredményei: Nyíregyházi TK-Ajka 8-0, Zalaegerszegi TK-Győr-Szol TC 8-0, Szegedi TE-Kőzutasok KTK 8-0, Répcelak-BKV Előre 8-0, Szoinok-FererKvárós 1-7. A bajnokság állása: 1. Zalaegerszeg ________________3______3______-_______- 24-0 6 2. Szeged ______________________3 3--__________23-1 6 3. Répcelak__________________3 3-­__________21-3 6 4. Ferencváros _________________3_______3______-_______£_________19-5 6 5. Nyíregyházi TK 3 2 1 13-tl ____4 6. BKV Előre 3 1 - ~ 2 8-16 2 7. Szolnok 3 - 3 6-18 ­8. Közutasok KSK ______________3 - - 3________4-20 9. Győr-SzolTC_________________3 - - 3_________2-22 10. Ajka 3 - - 3 0-24 A szerencse is a Szparival volt A kimaradt helyzetek majdnem megbosszul­ták magukat.de meg­van az ötödik siker. labdarúgás. Eddig jeles! Öt meccs, öt győzelem, soha rosszabb rajtot. A Nyíregyhá­za Spartacus a másodosztályú focibajnokság soros körében Tatabányán vendégszerepeit. Miként már ismert, szomba­ton a nyíregyháziak izgalmas találkozón végül 2-i-re nyer­tek és továbbra is makulátlan a mérlegük. A vendégek hamar veze­téshez juthattak volna, ám kimaradt a nagy lehetőség, ezt követően viszont a tatabá­nyaiak kaptak lábra és kétszer a kapufa segített Balogh Já- nosékon. Jó szerencsét! - kö­szönnek a bányászok, most hasonlóan tehettek a nyíregy­háziak is, mert Fortuna velük volt a bányászvárosban'.- Jól kezdtünk és korán vezetéshez jutottunk vol­na - kezdte visszapillantását Nagyon fiatal a mi csapa­tunk, még fejlődnünk kell. LUCSÁNSZKY TAMÁS FOTÓ: KM-SPORT a szombati találkozóra Lu- csánszky Tamás, a Nyíregyhá­za Spartacus vezetőedzője.- Sajnos, elpuskáztuk a le­hetőséget, a tatabányaiak pedig rákapcsoltak és bizony vezetéshez is juthattak volna, mert rossz felfogásban véde­keztünk. Rosszul helyezked­tünk és a hazaiaknak rendre volt üresen álló, megjátszható játékosuk. A szerencsével sem álltunk hadilábon, a hajrában pedig előnyhöz jutottunk. Sőt, Bajzát Péter tizenegyesét követően még volt egy hatal­mas lehetőségünk, ami szin­tén kimaradt.- Szünet után nagyon ma­gunkra húztuk az ellenfelet, küzdelmes és izgalmas volt a mérkőzés, amikor egy szép akcióból megszereztük a győztes gólt. A sikerhez kel­lett a játékosok küzdeni aka­rása és a szerencse is.- Természetesen örülök annak, hogy ilyen sikeresen rajtoltunk, talán várakozáson felüli eredménnyel. Nagyon fiatal a csapatunk, még fejlőd­nünk kell, bízom benne, hogy ezzel a játékosok is tisztában vannak - így Lucsánszky Ta­más. Ez a hét egy nappal rövi- debb lesz, hiszen újfent ide­genbeli meccs következik, szintén dunántúli portyával. A csapat már csütörtökön út­nak indul, hiszen pénteken délután Zalaegerszegen kell pályára lépni, mégpedig or­szágos televíziós nyilvános­ság előtt. KM-ML Végig vezetve, magabiztosan nyertek A kisvárdaiak kupakalandja kézilabda. A férfi Magyar Kupa első fordulójában Kisvárda- Balmazújváros összecsapást rendeznek - kedden. Az NB II. Észak-keleti csoportjának hétvégi nyi­tányára melegítő, nem mel­lesleg bajnoki címvédő ha­zaiak a második vonal meg­határozó szereplőjét fogad­ják. KM Mai sportműsor Kézilabda.Magyar Kupa, férfi 1. forduló: Kisvárda KC SE-Balmazújváros, 18.30 Értékes idegenbeli pontokkal rajtolt a Nyír-Flop HoldingNyír- egyháza. kézilabda. A meccsek felénél vendéggyőzelemmel indult a második vonalbeli férfi ké­zilabda bajnokság Keleti cso­portjában. Örömteli, hogy a Nyír-Flop Holding Nyíregy­háza is vendégként rajtolt, mégpedig Gödöllőn. Miként ismert, a Varga Zsolt szak­maigazgató által irányított együttes végig vezetve nyerte (26-24) a találkozót.- Nagyon örülünk a siker­nek, hiszen ebben a kiegyen­súlyozott mezőnyben nagy értéke van az idegenben szer­zett pontoknak - kezdte visz- szapillantását a vasárnap esti meccsre Varga Zsolt.- Úgy vélem, sikerült jól fel­készülni a gödöllőiekből, azt kaptuk a meccstől, amit vár­tunk. Győzelmünk egy per­cig sem forgott veszélyben, hiszen végig mi vezettünk. A végeredmény nem tükrözi a játékbeli különbséget, hiszen tíz százszázalékos helyzetet puskáztunk el.- Biztató, hogy meccsről meccsre előrelépünk, techni­kai hibából például már alig követtünk el párat. Védeke­zésben is be-becsúszott né­hány rossz váltás, de összes­ségében jól játszott a csapat, mindenki odatette magát, akart és küzdött, amiért di­cséret illeti a fiúkat. A héten a bajnoki szezon­ban megszokott ütem szerint edz majd a csapat, és vasár­nap este jöhet a hazai premi­er, mégpedig a Törökszent- miklósellen. km-ml Braun Brúnó (13) fájós bokával is kivette a részét a védekezésből FOTÓ: KM-SPORT Kézilabda: Férfi NB I. B, Keleti csoport Az első forduló eredményei: Törökszentmiklós-Balmazújváros 22-25, Kecskemét-Hajdú- nánás, 25-26, Békés-FTC 34-31, Pick Szeged ll-Mizse KC 30-16, PLER ll-Balassagyarmat 29-27,Ózd-Eger 19-21, Gödöllői KC-Nyíregyháza 24-26. Apró különbség és szépséghiba: „csak” a gól maradt el Több mint három éves hazai veretlenségi sorozata szakadt meg a Kisvárdának. LABDARÚGÁS. Révész Attila irányításával hazai pályán először szenvedett vereséget a kisvárdai futballcsapat. To­vábbmegyünk, 2010. május 24., vagyis több mint három év elteltével maradt pont nélkül a várkerti katlanban a gárda. Legutóbb a megyei I. osztályban az Űjfehértó nyert ott 2-l-re, szombaton a Siófok távozott három pont birtoká­ban (2-0).- Hazai pályán nehezen tu­dom elfogadni a vereséget, szerencsére mostanáig nem is volt ilyenben részem Kisvár­dán - mondta Révész Attila, az NB Il-es csapat szakmai igaz­gatója, akit láthatóan meg­viselt csapata bajnokságbeli első veresége. - El kell ismer­ni, az ellenfél abban bizonyult jobbnak, hogy türelmesen kivárta, amíg hibázunk, és a hibákat könyörtelenül kihasz­nálta. Tavaly és azelőtt is elő­fordult velünk, hogy hátrány­ba kerültünk, akkor az volt a recept, hogy még nagyobb nyomást tudtunk helyezni az ellenfélre, és rendre fordí­tani tudtunk. Most ugyanígy alakult a meccs képe, azzal a szépséghibával, hogy nem tudtuk értékesíteni a helyze­teinket. Ugyanakkor megint kaptam egy olyan visszajel­zést, hogy a csapat taktikai­lag, technikailag és fizikálisán is érett erre az osztályra, tehát továbbra sincs félnivalónk a folytatástól. Hibázott a toldozott-foldo- zott összetételben szereplő védelem, a csapat három ha­zai meccsen pedig egyetlen gólt ért el, azt is a hátvédként bevetett Hegedűs Tibor. Mire lehet ebből következtetni? Kapu előtt határozatlanok- Lakatos István pótlása nagy gondot okozott - felelte a szakvezető. - A helyettesnek szánt Molnár Róbert a héten betegeskedett, a teljes mécs­esét nem tudta vállalni, de amikor beállt, egyből felvet­te a meccs ritmusát. Horváth Lászlónak gyomorpanaszai voltak, benne azért bíztam, mert a Honvédban már ját­szott ebben a szerepkörben, sajnos most nem tudta meg­oldani a feladatot. A hazai eredménytelenségünkben szerepe van annak, hogy ed­dig nagyon erős csapatokkal találkoztunk otthonunkban, de az is igaz, olyan csatára­ink vannak, akik a mezőny­ben ügyesek, de a kapu előtt határozatlanok. Az itthoni meccseken, így a Tatabánya elleni szombati találkozón újra előtérbe kerülhet Dusán Pavlov centerjátéka. Összes­ségében a vereség miatt nincs itt a világvége, sőt, a csapat kilencven százalékának telje­sítményéről csakis elismerő­leg tudok beszélni. km-bt Tóth György (szemben) különösen az első félidőben volt sokszor játékban FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom