Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-05 / 181. szám
2013. AUGUSZTUS 5.. HÉTFŐ REUT ■> A kaktusz virága Teljes pompájában van Kozma Józsefné kaktusza. A pozsgás növényen július végére nyílnak ki a fehér színű virágok, melyek folyamatosan díszítik Valika udvarát. FOTÓ: NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Zsűrizték a virágosokat nyíregyháza. Huszonharma- dik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. A 2013. évi verseny során hazánkat Hévíz képviseli város kategóriában, falu kategóriában pedig Csopak indult. A két település a 2012. évi „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. Az európai verseny díjkiosztó ünnepségére 2013. szeptember 27-én kerül sor a belgiumi Nieuwpoortban. Ekkor derül ki, hogy mely települések lesznek a legjobbak. Magyarország huszonhárom éve vesz részt a versenyben, eddig 7 arany-, 19 ezüst-, 10 bronzérmet és 10 Európa díjat nyert. KM Augusztusban mára növényvédelmi védekezések végéhez közeledünk. NYÍREGYHÁZA. Annak a kertgazdának, akinek sikerült megvédeni a növényeit a károsítóktól, most már csak fenntartó kezelésekre van szüksége. Nagyon fontos a betakarítás előtti utolsó védekezéseknél az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartása, hogy minél kevesebb vegyszermaradék legyen a termékekben. Ezúttal a kevésbé ismert károsítókra vonatkozó termelői kérdésekre keresünk válaszokat. Az integrált- és ökológiai termesztés széleskörű terjedésével a dió- és almafák törzsén egyre több helyen jelennek meg sárgásbarna zuzmótelepek. A zuzmók nem károsítják a fákat, de tény, hogy jó kondícióban lévő fákon nem szokott felszaporodni. Túlzott jelenlétük csökkenthető a téli lemosó permetezéskor rézszulfát hatóanyagú szerek alkalmazásával. Sodorva károsít Az almafák leveleit a színük felé olykor a főérig besodró almale-vél-gubacsszúnyog kártétele (könnyen összetéveszthető a sodrómolyokéval) szintén az utóbbi években vált elterjedté. A felsodrott levélszél kinyitása után látható vajszínű, majd narancssárga, apró szúnyoglárvák a talajban báboNem lehet elég korán kezdeni a kertészkedést illusztrációk: szűcs József zódnak. Időjárástól függően 3-4 nemzedékük van. Az idősebb fákon nem okoz komoly károkat, de a fiatal telepítésekben a levelek besodrásá- val csökkentett asszimilációs felület következtében végül is a hajtásnövekedés csökkenését okozza. Ezért védekezni kell ellene a levéltetvek likvidálására használt növényvédő szerek valamelyikével, de fontos a természetes ellenségeinek kímélése. Egyes almaültetvényekben a minimális gombaölő-szer használat következtében előfordul a Leptothyrium pomi gomba által okozott „légypiszok betegség” tünete. Gazdasági kárt azzal okoz, hogy a kormos foltokkal borított gyümölcshéj miatt az alma étkezési célra, frissen nem értékesíthető. Kabócáknak söprés Az almasöprűsödés miko- plazmás fertőzés követkéz-, ménye. Akihajtásraserkentett hónaljrügyek elsöprűsödnek, kötegekben, füzérekben fejlődnek. A levelek általában kisebbek, míg a pálhalevelek nagymértékű megnagyobbodása jellegzetes tünet. A virágzás késhet, a fertőzött elszáradó virágok nehezen hullanak le. A virág- és gyümölcskocsány lényegesen hosszabb, a termés elaprósodik. A fertőzött gyümölcs sok esetben rosszul színeződik, héja durvább marad. Tömeges megjelenésével gazdasági kártétele jelentős lehet, mert csökkenti a fa életerejét, befolyásolja a termés mennyiségét és minőségét. Védekezni az egészséges szaporítóanyaggal lehet, és mivel vírusvektorok, így kabócák is terjeszthetik, az ellenük való védekezés is hatékony lehet. Alkoholista csigák A zöldséges kertekben a betakarítás előtt még jelentős károkat okozhatnak a falánk há- zatlan vagy meztelen csigák. A kert szinte minden növényét megrágják/lerágják. Védekezésül kihelyezhetünk a csigák által kedvelt helyeken vizes zsákdarabokat, amelyek alatt kora reggel számos csigát gyűjthetünk össze. Ősi módszer, hogy a csiga járataira hamut, sót, mészkőport, műtrágyát szórnak, melyek a csiga járómirigyeit, így az állatot is elpusztítják. Leghatékonyabbak kétségtelenül a szakboltokban kapható csigaölő szerek, ám használatuknál ügyelni kell, ne kerüljenek az elfogyasztandó növényekre, de frissen fogyasztott zöldségeknek még a közelébe sem. A környezet szempontjából barátságosabb megoldás egy üres konzervdobozt félig megtölteni sörös vízzel, leásni a veteményes ágyásba vagy a fóliasátorba, reggelente pedig kiüríteni a sörbe fulladt csigákat. Pajormentes a jó Az őszi ültetvénytelepítési időszak közeledtével felhívjuk a figyelmet a gyümölcsfajnak megfelelő termőhely helyes kiválasztására. A telepítendő ültetvény fekvésének, talajának vizsgálata és a talajlakó kártevők egyedszá- mának felmérése elengedhetetlen, sok bosszúságtól óv meg bennünket. Kerüljük a belvizes, fagyzugos területeket és a szélsőségesen laza vagy kötött talajokat. Fiatal ültetvényt csak cserebogár pajortól mentes területre telepítsünk, mert a fertőzött területek mentesítése drága és nem hoz teljes eredményt. A pajor a gyökereken táplálkozik, s ez gátolja a fejlődést, növekedést és a legyengült fákon egyéb másodlagos fertőzést okozó károsítok (gombák, szúbogarak) jelennek meg. km Légypiszok betegség Ötösök az FHB Banknál Az adót is megtakaríthatja! A csökkenő betéti kamatok között is találni vonzó hozamú, akár kamatadótól is mentes banki terméket. A részletekről Kakuk Lajost, az FHB Bank nyíregyházi bankfiókjának igazgatóját kérdeztük. Csökken a kamatszint, bővülnek a közterhek, manapság mit érdemes tennünk a megtakarított pénzünkkel? Változatlanul a bankban a helye a megtakarításoknak, de még nagyobb odafigyelést igényel a megfelelő befektetés kiválasztáKakuk Lajos fiókigazgató, FHB Bank sa. Számítanunk kell az újabb állami teherre, a kamatadó mellé augusztustól bevezetett egészségügyi hozzájárulás, az eho levonására is. Néhány kivételtől eltekintve augusztustól 6% eho terheli a megtakarítások hozamát, kivétel a tartós befektetési számla, a TBSZ. Az adóelőny a számlanyitás évét követő 3. év végén használható ki először, amikor a 16% kamatadó már 10%-ra csökken, s az egyébként 6% ehót sem kell megfizetni. Az 5. év végén pedig teljes eho- és adókedvezmény jár. Ugyanakkor a tartós számlát 3 éven belül megszüntetve sem járunk rosszabbul, mintha egy „nem tartós” értékpapírszámlán tartottuk volna a befektetéseket. A 4%-os jegybanki alapkamat a megtakarítások hozamát is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Milyen megtakarítás társítható a TBSZ adóelőnyéhez? Kiemelt ajánlatunk az FHB Adókedvezmény Betét, illetve az FHB Forte Ötös Kötvény. Az Adókedvezmény Betétnek 2013. december 31-étől számítva 3 év a futamideje, és minden év utolsó napján jóváírja a bank a fix 5,00%-os éves kamatot, így az EBKM is 5,00%. Az FHB Forte Ötös Kötvény pedig egy olyan vonzó kamatozású kötvény, amely egy rövid, egyéves befektetést kombinál egy középtávúval. Ezek szerint e rugalmas kötvény befektetője akár egy év múlva újra dönthet pénze sorsáról? Igen, az FHB Forte Ötös Kötvény az első, egyéves kamatperiódusa végén fix 5,00% kamatot fizet és ezzel együtt a névérték 50%-át is törleszti; az ezt követő második, egy és egynegyed éves kamatperiódusban pedig a fennmaradó tőkére a magyar kereskedelmi bankok között alkalmazott betéti kamatláb, az 1 éves BUBOR értékének megfelelő piaci kamatot biztosít. Az FHB Forte Ötös Kötvény rugalmassága tehát abban áll, hogy már a futamidő első évének végén a tulajdonos rendelkezésére áll az 5,00%-os kamat és a névérték fele. Rövidebb időszakra is elérhető az 5% kamat? Augusztusi kínálatunkban szerepel még egy ötös ajánlat, a háromhavi akciós forintbetét, az FHB Nyári Pénzhozó szintén 5,00% éves kamatot (EBKM 5,00%) hoz. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának tanácsai Árfelező a gomba „tojta” légypiszok A 'ijéVoztafó» nem íe^-es körű nerr. rr.tnós<*> ajánUttéte-nek v»qy befektetési tdnácsddásrvak. a további feltételeket és részleteket • vonatkozó Hirdetmények, valamint a/ Üzletszabályzatok. 1 betéti szerződés ré$/!e**-s leírásét a Lakossági és P*énz fórjaim: Bank számiák Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák Az FHB Forte Ötös Kötvény (FKlSNVö?) kibocsátója az FHB iei/áfogbank Hyrt 'észíetes leírását a vonatkozó Hirdetmény és Végleges Feltételek, illetve a Részletes íermékfájékozfató •ar*a'"*/za. a kockázatokról a Ko-iká/at' Tájékoztató rájérozrar.»* A Kötvény jövőbeni hozamának előrejelzésből nem lehetséges a való* jövőbeni hozamra, változásra illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. Nem akciós 5 havi FHB forint betéti EBKM 0.70-1.71% az FHB megtakarításaival! Jusson ötről a hatra Válasszon-vonzó ajánlataink közül, és takarítson meg akár adómentesen! FHB Forte Ötös Kötvény FHB Adókedvezmény Betét 100000 1 FÚRÓIG • 5,00% fix éves kamat az első, . éves kamat és EBKM: 5,00% 1 éves kamatperiódusban . futamicjő: 3 év [iJ • lejárat. 2015.10. 26. % • kizárólag FHB Tartós Befektetési ÓBA • FHB Értékpapír Tartós Befektetési Számláról köthető le 1“««* Számlán elhelyezve FHB Bank. A család bankja Látogasson ei helyi fiókunkba! FHB Bank Mátészalkai Fiók 4700 Mátészalka, Szaikay u. 2. FHB Bank Nyíregyházi Fiók 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 11. A tájékoztatás nem teljes körű, és nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A további feltételeket és részleteket a vonatkozó Hirdetmények, valamint az Üzletszabályzatok, a betéti szerződés részletes leírását pedig a Lakossági és Pénzforgalmi Bankszámlák Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák. Az FHB Forte Ötös Kötvény (FK15NV02) kibocsátója az FHB Jelzálogbank Nyrt., a kötvény részletes leírását a vonatkozó Hirdetmény és Végleges Feltételek, illetve a Részletes Terméktájékoztató tartalmazza, a kockázatokról a Kockázati Tájékoztató ad részletesebb tájékoztatást A Kötvény jövőbeni hozama várható hozam, ezen előrejelzésből nem lehetséges a valós jövőbeni hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. HIRDETÉSEK