Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-28 / 200. szám

2013. AUGUSZTUS 28.. SZERDA KELET Kemény munkával a világ élvonala felé Az edzőtáborozók egy csoportja, hátul, balról: Welesz Balázs, Zékány Páter és Bottyán István, elöl Déváid Péter és Déváid Tamás fotó: bodnár tibor Nyíregyháza lehet a keleti fellegvára a fallabdának, amelynek nagy lökést adhatna az olimpiai csatlakozás. FALLABDA. Profi szinten telje­sítő fallabdázók tűntek fel az elmúlt napokban a nyíregy­házi Brekk Fitness és Squash Clubban. A honi szövetség első embere, Welesz Balázs vezetésével felnőtt- és tehet­séges juniorjátékosok tar­tottak edzőtábort, amelyhez persze csatlakoztak a helyiek is. No, de miért éppen Nyír­egyháza? Kölcsönösen profitálnak- A helyi squashélet irányí­tójának, Bottyán Istvánnak a meghívására évekkel ezelőtt jártam először Nyíregyházán, és akkor annyira megtetszett az itteni miliő, hogy vissza­térő vendég vagyok, egy-két hetes edzőtáborokat szerve­zünk ide - mondta Welesz Balázs, a Magyar Fallabda­szövetség elnöke. - Minden évben a honi topjátékosok közül érkeznek az edzőpart­nerek, ezúttal a juniorváloga­tott tagjaival érkeztem, velük napi két edzéssel készültünk az őszi feladatokra. Mi, felnőt­tek sokkal lelkesebben tudjuk a fiatalokkal az edzésmunkát elvégezni, ők pedig a minimá­lis technikai-taktikai hiányos­ságukat tudják pótolni az ilyen alkalmakkor, úgyhogy mindkét fél tud profitálni az itt eltöltött időszakból. Az eszköz- és elsősorban a speciális teremígény miatt a fallabda még mindig nehezen elérhető Magyarországon. A szövetség első embere hogy látja: milyen helyzetben van itthon a sportága?- Az elmúlt években na­gyon komoly fejlődésen men­tünk keresztül, köszönhető­en elsőszámú játékosunknak, Krajcsák Márknak, akinek a harminchetedik helyre sike­rült felküzdenie magát a világ- ranglistán - így Welesz Balázs. - Nagyon szép eredményt ért el az U15-ÖS válogatottunk, amely ezüstérmes lett az Eu- rópa-bajnokságon, valamint ki kell emelni az utóbbi hetek eseményét, hogy a tizenhét éven aluliak világranglistáját imrnár Farkak Balázs vezeti. Ezek az eredmények biza­kodásra adnak okot, és erőt adnak a szövetség munkatár­sainak, valamint a játékosok­nak is, hogy még keményebb munkával haladjunk a világ élvonala felé. Népszerű hobbisport Úgy tűnik, a fallabda nemcsak a jellegéből adódóan hasonlít a teniszre, hanem abban is, hogy a sportágban meghatá­rozó az amatőrök tábora. Mi­lyen típusú fallabdázóból van több ma Magyarországon: amatőrből vagy versenysze­rűen sportolóból?- Nem összehasonlítható a két szám - bocsátotta előre Welesz Balázs.' - A heti rend­szerességgel játszók száma harminc és ötvenezer közé te­hető, tehát bármennyire is hi­hetetlen, az egyik legnépsze­rűbb hobbisportág a squash. Azon dolgozunk, hogy a mé­diában is minél több megje­lenési lehetőséghez jussunk, ezáltal is bogarat rakva az em­berek fülébe, hogy mennyire jó sportág és milyen népsze­rű, amit űzünk. A szövetsé­gi versenyrendszerben és a ranglistán lényegesen keve­sebben szerepelnek, a követ­kező évek munkája, hogy az amatőrök közül minél többen átkerüljenek a másik oldalra. A beszélgetés során szó­ba került Krajcsák Márk, aki amellett, hogy szintén meg­fordult már Nyíregyházán, az egyik úttörője is a fallabdázás- nak. Vele kapcsolatosan olyan hírek röppentek fel, hogy a visszavonulását fontolgatja. Mekkora érvágás lenne ez a sportág számára? Sorban állnak a fiatalok- Márk egyszer már valóban bejelentette a visszavonulá­sát, ami mögött az állhatott, hogy a sérülése miatt visz- szaesett a világranglistán, és az ebből fakadó elkesere­dettség beszélhetett belőle- mondta a sportági elnök.- Nagyon bízom benne, hogy összekapja magát, újra elkezd versenyezni, és nemzetközi viadalokon is képviselni fog­ja Magyarországot. Harminc­évesen kétségtelen, hogy már nem Krajcsák Márké a jövő, de vannak olyan játékosaink, akik a helyére léphetnek, az említett korábbi U15-ÖS válo­gatott tagjai lassan már tizen­nyolc esztendősek lesznek, úgyhogy beérnek a felnőttek közé. Ki kell emelni Farkas Ba­lázs, Püski Lénárd, Papp Nán­dor és Boros Nándor nevét. Ők már ott vannak a magyar élmezőnyben, és arra várunk, hogy a nemzetközi színtéren is letegyék a névjegyüket. Vajon akadnak-e olyan nyír­egyházi gyerekek is, akik szép jövő előtt állnak?- A Bottyán István vezet­te utánpótlásnevelő-munka néhány év alatt be fog érni - mondta Welesz Balázs. - Leg­nagyobb reménységük Laskai Vanda, aki vezeti a junior ma­gyar ranglistát, és pillanato­kon belül meg fogja szorítani Magyarország legjobb felnőtt játékosait is. De nem ő az egyetlen reménység, a többi­ek is fel fognak zárkózni az él­mezőnyhöz', és arra számítok, hogy néhány éven belül a ke­leti régió fallabda fellegvára lesz Nyíregyháza. A fallabda bekerült azon há­rom sportág közé, amely esé­lyessé vált arra, hogy 2020-tól felkerüljön az olimpiai mű­sorra. Az esetleges csatlako­zással mekkora távlat nyílhat­na meg a fallabda előtt? Az óriási is kevés- Ha azt mondom, hogy óri­ási, akkor is nagyon keve­set mondtam - csillant fel a sportvezető szeme. - Azt gon­dolom, nagyon jó eséllyel pá­lyázunk. Éppen most voltam egy versenyen, ahol a nem­zetközi szövetség vezetőivel erről is sikerült beszélnem, és azokat az információkat kaptam, hogy nagyon komoly esélyei vannak a squashnak az olimpiai csatlakozásra. A másik két kandidáló, vagyis a birkózás és a baseball több­kevesebb ideig már szerepelt az ötkarikás programban, a fallabda csatlakozása új szín­foltot jelentene, és abban bí­zunk, hogy ezt a döntéshozók is átlátják. KM-BT Néhány éven belül a keleti régiós fallab- da fellegvára I« ~§ leszNyíregy- háza. • JmL WELESZ BALÁZS MK* JN Nincs baj, ezt dobta a gép Pankotai István (balról) és a Csenger eddig hiába küzdött - sikerélmény nélkül maradt fotó: pusztai Sándor A csengeriek a kedve­zőtlen sorsolás mellett az „átállás” nehézsége­ivel küszködnek. LABDARÚGÁS. Ezt dobta a gép. Márpedig a csengeriek hiá­ba szívják a fogukat, nagyon belehúztak. Az újonc megyei első osztályú futballcsapat a Tiszakanyár és a Szatmár Unió FC ellen elbukott ösz- szecsapást követően - sor­rendben - a Mándokkal, a Baktalórántházával, majd a Nyírmadával találkozik. Vagyis kivétel nélkül az él­csoportba „várt” riválisokkal kénytelenek harcba bocsát­kozni. Két osztállyal magasabbról- Aligha mondok újat azzal, nagy a különbség az NB III és a megye kettő között: két olyan csapattal játszottunk, amelyek hozzánk képest ta­vasszal még két osztállyal feljebb szerepeltek - elmélke­dett Barcsay István, a Csenger edzője. - Hozzáteszem, a sor­solásunk rendkívül rossz: az ötödik fordulóig háromszor megyünk idegenbe, miköz­ben háromszor az NB III-ból kiesett csapattal mérkőzünk. Át kell vészelnünk ezt az idő­szakot, utána megkezdhetjük a pontgyűjtést, persze addig sem mondunk le a bravúr le­hetőségéről. Barcsay István arról is ér­tekezett, milyen problémák orvoslása szükséges ahhoz, hogy a tizenötödik helyen tá­borozó Csenger feltámadjon.- Eddigi ellenfeleink játé­kosai sokkal agresszívabbak, gyorsabban gondolkoznak, ezt a saját bőrükön tapasz­talhatták a fiúk, ehhez még alkalmazkodni kell. Tudato­sabb futballra lesz szüksé­günk: ami például tavaly még belefért, az itt már nem megy. A másik fő tanulság, hogy a helyzetkihasználásnak sok­kal nagyobb jelentősége van, mint korábban. Azt is meg­jegyezném, olyan srácok is lehetőséget kapnak nálunk, akik még soha nem játszot­tak a megyei első osztályban, így sem fociztak le minket a pályáról, egy-egy rövidzárlat okozta eddig a vesztünket. Baj nincs, bízom abban, hogy a hibák száma csökkenni fog a folytatásban és fel tudunk nőni a feladathoz. km-kt Négy lánycsapat hat mérkőzése KOSÁRLABDA. Négy csapat részvételével rendez junior lány nemzetközi kosárlabda- tornát a Nyíregyházi Kosársuli Utánpótlás Kosárlabda Egye­sület, amelyet a Carl Zeiss-ku- páért írtak ki. A csütörtökön kezdődő és pénteken véget érő megmérettetésen ösz- szesen hat mérkőzést vívnak a résztvevők a Nyíregyházi Főiskola labdajátékcsarnoká­ban. A mezőnyben megtalálható a házigazda Nyíregyházi FSE- NYKS, a Csata DSE Budapest, a Szolnoki VSI, valamint a szlovákiai Cassovia Kosice, amelynek jelenléte nemzet­közivé emeli a viadalt. A kör- mérkőzéses rendszerű torna bizonyára jó felkészülést szol­gál majd a hamarosan induló bajnokságok előtt. Az utolsó meccs után eredményhirde­téssel zárul a program. KM Junior iánytoma A Cári Zelss-kupa műsora, Nyíregyházi Főiskola Csütörtök, 11: NYFSE-NYKS-Csata DSE. 12.45: Cassovia Kosice (szlovák)—Szolnoki VSI. 16.45: Szolnoki VSI-Csata DSE. 18.30: Cassovia Kosice-NYFSE-NYKS. __ Péntek, 10: Csata DSÉ-Cassovia Kosice. 11.45: NYFSE-NYKS-Szolnoki VSI. Ahány év, annyi percig futballoztak A „800 év, 8Ö0 perc futball” címmel szervezett focimecs- cset nemrégiben a Nyírteleki Szabadidősport és a Nyírtelek Sport és Egészségvédő Egye­sület település fennállásának 800. évfordulója alkalmából. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Csapatban jeleskedtek a szegedi bajnokságon tenisz. Szegeden rendezték meg a korosztályos országos bajnokságot, a közel két héten át tartó versenysorozat során bronzérmes lett a Tenisz Park SE Fl2-es csapata, amely a csoportjában egy-egy győze­lemmel és vereséggel zárt, majd a harmadik helyről dön­tő helyosztón is diadalmasko­dott. A Becser Dominik, Páll Marcell, Páll Noel, Torna He- nik összetételű kvartett tagjai közül egyéniben elsősorban az utóbbi remekelt, hiszen kiemelt versenyzőt legyőzve jutott a legjobb 16 közé, ahol a bajnokságot szettveszteség nélkül megnyerő Kis-Balázs Rafaellel szemben is helyállt. Párosban a Becser, Torna duó az éremkapuban botlott meg. Született másik nyíregy­házi vonatkozású érem is az ob-n, hiszen Nagy Hanna a szombathelyi Savaria TC ven­dégjátékosaként volt tagja az Ll4-es kategóriában második helyezett csapatnak. A nyír­egyházi lány egyéniben is jól szerepelt: 14. kiemeltként két győzelemmel bejutott a leg­jobb nyolc közé, és ott a má­sodikként rangsorolt, későbbi bajnok Furák Csenge győzte le. Hanna ezzel jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a Nike Junior Tour országos fináléjá­ban, ahonnan az esemény vi­lágdöntőjébe is el lehet jutni. Párosban az agárdi Csereklei Petra volt Nagy Hanna part­nere, és az első fordulóban aratott döntő játszmás sike­rüket követően a négy közé jutásért a második helyen kiemelt Fouarev Anasztázia, Furák Csenge tandemtől kap­tak ki. A későbbi magyar baj­noktól... KM-BT Korosztályos bajnokság, Szeged A nyíregyházi színekben Indult versenyzők eredményei FI 2 Egyes. 1. forduló: Toma H. (Tenisz Park SE)-Wéber B. (Soproni VSE) 6:2,6:2, Nyárádi Cs. (Alfa TI)—Páll N. (Tenisz Park SE) 6:3,6:2, Páll M. (Tenisz Park SE)-Babos D. (Soproni VSE) 6:2,6:1, Becser D. (Tenisz Park SE, 16. kiemelt) erőnyerő volt. 2. forduló: Torna H- Dulganov (Balatonboglári TC SE, 15.) 6:2,6:4, Héjjas Cs. (Piszkenet, 12.)—Páll M. 6:0,6:0, Becser D.-ÚrX. (Soproni VSE) játék nélkül. Nyolcaddöntő: Kis-Balázs R. (Balatonboglári TC SE, l.)-Toma H. 6:3.6:4, Cseh T, (Petőfi TSE, 2.)-Becser D. 6:1,6:2. ____________ Páros. 1 .forduló: Dulganov, Vajda B. (Balatonboglári TC SE, Ábris 2010 TSÉ)-Kovács Ä., Páll N. (Szentesi TK, Tenisz Park SE) 6:1,7:6, Lindák Z., Páll M. (Szentesi TK, Tenisz Park SE)-Kószó M., Nyárádi Cs. (Ábris 2010 TSE, Alfa TI) 6:4,6:1, a Becser D„ Toma H. (Tenisz Park SE, 8.) páros erőnyerő volt. Nyolcaddöntő: Cseresznyés M., Kalocsai P. (Siófoki Spar­tacus, Balatonfüred, 7.)—Lindák Z., Páll M. 6:2,6:0, Becser D., Torna H.-Halápi Á., Reitmann M. (Jászberény, Fortuna SE) 6:2,6:2. Negyeddöntő: Fajta P., Hermán B. (Ábris 2010 TSE, 4.)-BecserD„ Toma H. 6:2,6:3. ________________________________________ Csapat. A csoport: Tenisz Park SE—Ábris 2010 TSÉ 11-3, -MTK 3-1. A csoport végered­ménye: 2. Tenisz Park SE 1 győzelem/1 vereség. A 3. helyért: Tenisz Park SE—Ábris 2010 TSE II4-0. Végeredmény: 3. Tenisz Park SE (Becser Dominik, Torna Henrik, Páll Marcell, Páll Noéi). _____________________________________________________________ L16 Egyes. Nyolcaddöntő: Papi C. (Zalaegerszegi TE, 5.)-S6vágó Cs. (Tenisz Park SE) 6:2.6:2. Páros. Nyolcaddöntő: Müller F., Sóvágó Cs. (Ábris 2010 TSE, Tenisz Park SE)—Kocsis A., Orosz F. (Soproni VSE, Békéscsabai Előre) 6:2,6:3. Negyeddöntő: Pongrácz K., Such P. (Budaörsi SC)-Müt(er F., Sóvágó Cs. 6:2.6:0. ______________________ L18 Egyes. 1. forduló: Vadászy N. (MTK)-Farkas E. (Tenisz Park SE) 6:0,6:1.______________ Páros. Nyolcaddöntő: Bondár S., Hollósy L (Szeghalom, Tálentum TC)-Farkas E., Krupanics Zs. (Tenisz Park SE, MTK) 6:0.6:1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom