Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-10 / 186. szám

2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT KELET MAűYABORSZtó Szabó az élen szökdelhet szöcskéjével A megyebeli szurkolók kedvezménye a nyirádi Európa-bajnoki futa­mon. autokrossz. Megkezdődött a visszaszámlálás, hiszen a jövő hétvégén a Nyirádi Mo­torsport Centrum ad majd otthont az Autokrossz Eu- rópa-bajnokság hatodik, NYIRLOG-futamának. Az első nevezési határidő lejár­táig (augusztus 5.) kilenc- venkét indulót regisztráltak a szervezők, és várhatóan néhányan még az utolsó pil­lanatban kapnak majd ész­hez, vagyis pár versenyzővel még gyarapodhat a létszám. Összesen tizennégy ország képviselteti magát az Európa- bajnokság magyar futamán, természetesen most is a cse­hek adják a legtöbb indulót, de sokan érkeznek Hollandi­ából, Franciaországból és Né­metországból is. A házigazdáknak sincs panaszra okuk, már ami a magyar részvételt illeti. A SuperBuggyban és a Touring kategóriában öt-öt magyar áll rajthoz, míg a Buggy 1600-as géposztályban három piló­tának zúghat majd a „hajrá magyarok!”. Ebben a kategó­riában Szabó Krisztián nem is kis különbséggel, tizenhét pont előnnyel áll az élen. Visszavehető a vezetés A SuperBuggy-ban Ábrahám Károly az idén csupán egy fu­tamot hagyott ki, neki jó esé­lye van arra, hogy ott legyen a fináléban, de nagy kérdés lesz az is, hogy mit tud letenni az asztalra a bérelt szöcskével induló Pallag-Bozsák Csaba, és a hazai bajnokságban egyre jobb eredményeket produká­ló Tóth Richárd. Kárai Tamás a „kasznis kocsik” mezőnyé­ben három pont hátránnyal jelenleg a második, és min­den hazai autokrossz rajongó abban bízik, hogy Nyirádon visszaveszi a vezetést a Skoda Fábiával induló, tavalyelőtti Európa-bajnok. A ralikrosszozók közül is többen rajthoz állnak majd a viadalon. A nyirádi pá­lya tulajdonosa, Révész Bálint is kedvet kapott az autokrosszozáshoz, miként Mózer Attila is rajthoz áll a fekete Fábiával. Lajos Gyula Luigi tavaly a második helyen zárta a nyirádi versenyt, ezút­tal hasonló eredményre törek­szik, hisz kibérelte Harsányi Zoltán Mitsubishijét, amivel képes lehet a dobogós ered­ményre. Az érdeklődés nagy, szinte borítékolható a telt ház. A pályatulajdonos jóvoltából Szabó Krisztián magabiztosan vezeti a szöcskések Bouggy 1600-as kategóriáját fotó: xlavina pap motor se a Szabolcs-Szatmár-Bereg ezer forintos kedvezményt pénztárnál a lakcímbejelentő megyéből érkező szurkolók kapnak. A kedvezményes kártyájával igazolja, hogy va- minden típusú jegy árából 2 belépőt az kaphatja, aki a lóban megyebeli. km Labdarúgás; Európai kupák Bajnokok Ligája, selejtező, a rájátszás párosítása a főtáblára jutásért Bajnoki ág: Dinamo Zagreb (horvát)—Austria Wien (osztrák), Ludogorec (bolgár)—Basel (svájci), Viktoria Plzen (cseh)-NK Maribor (szlovén), Sahtyor Karagandi (kazah)—Celtic (skót), Steaua Bucurestl (román)-Legia Warszawa (lengyel). ________________________ Nem bajnoki ág: Lyon (francia)-Real Sociedad (spanyol), Schalke 04 (német)-Metaliszt Harkiv (ukrán), Pacos Ferreira (portugál)—Zenit Szentpétervár (orosz), PSV Eindhoven (holland)-AC Nilan (olasz), Fenerbahce (török)—Arsenal (angol). Ewópa-Ugi.seteitező. 3. forduló, vfsoavágók MSKZHIna (szlovák)-NK Rijeka (hórvát) 1-1 (0-0),tovább|iitott:Zilina(3-2) _____ Rubin Kazany (orosz)-Randers (dán) 2-0 (1-0), tj.: Kazany (kettős győzelemmel, 4-1) ______________________________________._________________________ DilaGrozI (grúz(-Hajdúk Split (horvát) 1-0 (0-0),t|.: Diia (kettősgyőzelemmel, 2-0) Astra Glurglu (románl-Trencín (szlovák) 2-2 (0-0),tj.: Astra (5-3) _______________ Metalurh Donyeck (ukrán)-Kuk6sl (albán) l-Q(l-0),t|,:Kukési(2-l) _____________ Maccabl Halfa t izraeli) —Ventspils (lett) 3-0 (2-0), tj.: Maccabi Haifa (3-0) _________ Lech Poznan (lengyel)—Zalgiris Vilnius (litván) 2-1 (0-1 j,tj.: Zalgiris (2-2, idegen­ben szerzett góllal) _____________________________________________________________ Gefle (svéd)-Qarabag Agdam (azért) 0-2 (0-1), tj.: Qarabag Agdam (kettős győze­lemmei, 3-0)__________________________________________________________________ Hapoel Tel-Aviv (izraeeli)-Pandurii (román) 1-2 (1 -1), tj.: Pandurii (3—2) MllsamiOrtiei (moldovai )-Saint-Étienne (francia) 0-3(0-2),tj<: Saint-Étienne (kettős győzelemmel, 6-0) ______________________________________________________ Hapoel Rámát Gan (izraeÍÍ)-Estoril (portugál) 0-1 (0—1), tj.: Estoril (l-Ö) _________ kubany Krasznodar (orosz)-Motherwell (skót) 1-0 (0-0), tj.: Kubany (kettős győzelemmel, 3-0)_____________________ Bursaspor (törők (-Vojvodina (szerb) 0-3 (0-2), tj.: Vojvodina (5-2) _______________ FC Zürich (svájci(-Slovan Liberec (cseh) 1-2 (1—0),tj.: Liberec (kettős győzelemmel, 4-2)................................................... ....................................................................................' Thun (svájci(-Hacken (svéd) 1-0 (0-0),tj.:Thun (kettősgyőzelemmel, 3-1) FF Malmö (svéd)-Swensea (angol) 0-0, tj.: Swensea (4-0) Strömsgodset (norvég)-Jablonec (cseh) 1-3 (0—1 ),tj.: Jablonec (kettős győzelem­mel.5-2)_____________________________________________________________________ Tiabzonspor (tőtflk)-Dinamo Mlnszk (fehérorosz) 0-0, tj.: Trabzonspor (1-0) _______ Vitesse (holland)-PetrolulPloiestl (román) 1—2 (0-1 ),tj.: Ploiesti (3—2) __________ DÍfferdange (luxemburgi)-Tromsö (norvég) 1-0 (0-0,1-0, l-Ö), tj.: Tromsö (1-1, 11-esekkel: 4-3) ________________________"____________________________________ VfB Stuttgart (német)-Botev Plovdiv (bolgár) O-O,tj.: Stuttgart (1-1, idegenben szerzett góllal) ______ _______ _________________________ Crvena zvezda [ szerb)-Csornomordt Odessza (ukrán) 0-0, tj.: Csornomorec (3-1) Mladoszt Podgorica (montenegrói )-SeviÍla (spanyol) 1-6 (0-5), tj.: Sevilla (kettős győzelemmel, 9-1) __________________________________________________________ Rapid Wien (osztiák)-AszteraszTripoUsz (görög) 3-1 (1-0), tj.: Rapid (4-2) _______ Standard Liege (belga)-Xanthl (görög) 2-1 (0-0), tj.: Standard (kettős győzelemmel, 4-2) _ _ ________________________ _________________________ Udinese (olasz)-Siroki Brijeg (boszniai) 4-0 (1-0), tj.: Udinese (kettős győzelemmel, l=n _________:__________________________________________________________ FC Bruges (belga)-Slask Wroclaw (lengyel) 3-3 (0-1 ),t|.: Siask Wroclaw Í4-3) St. Johnstone (skót)-FK Minszk (fehérorosz) 0-1 (0-0,0-1,0-1), t|.: FK Minszk (1-1,11-esekkel: 3-2) _________________________________________________________ Breidablik (izlandi)—FK Aktobe (kazah) 1—0 (1—0,1-0,1-0), tj.: Aktobe (1-1,11­esekkel: 2— 1) ________________ ____________________________ _____ Európa-llga, rájátszás a főtáblára jutásért A párosítás: Maccabi Haifa-Astra Giurgiu, Udinese-Liberec, Dinamo Tbiliszi (grúz)— Tottenham (angol), Estoril (portugál)-Pasching (osztrák), Nőmmé Kalju (észt)—Dnipro (ukrán), Partitan Beograd (szerb)-Thun, Kubany Krasznodar-Feyenoord (holland), Apollon Limassol (ciprusi)—Nice (francia), Elfsborg (svéd)-Nordsjaelland (dán), Jablonec-Betis (spanyol), Molde (norvég)-Rubin Kazany, Zute Waregem (belga)-Apoel Nicosia (ciprusi). FK Aktobe-Dinamo Kijev (ukrán), Siask Wroclaw-Sevilla, NK Rijeka-VfB Stuttgart, Vojvodina-Sheriff Tiraspol (moldovai), Rapid Wien-Dila Gori, Swensea-Petrolui Ploiesti, Salzburg (osztrák)-MSK Zilina. Csornomorec Odessza-Skénderbeu (albán), Trabzonspor (török)—Kukési, Tromsö-Besiktas (török), Atromitosz (görög)—A2 Alkmaar (holland), Qarabag Agdam-Eintracht Frankfurt (német), Maccabi Tel-Aviv (izraeli)—PAOK Szaloniki (görög), Esbjerg (dán)-Saint-Étienne, Pandurii-Braga (portugál), Hafnarfjödur (izlandi)— Genk (belga), FK Minszk-Standard Liege, St. Gallen (svájci)—Szpartak Moszkva (orosz), Grasshoppers (svájci)—Fiorentina (olasz). Hat szék között a pad alá Amatőr Európa-baj­noki bronzérmesként a megyei I. osztályban találta magát. labdarúgás. Kóka Róbert úgy érzi, valamiért üldözi őt a sors. Huszonnégy évesen stabil tagja volt az NB Il-es bocsi csa­patnak, ám valamiért vissza kellett egyet lépnie, és a har­madosztályú Tiszakanyárban folytatta pályafutását. Ezen a nyáron pedig az amatőr Eu­rópa-bajnoki bronzéremmel a zsebében sokáig úgy tűnt, az NB Il-es Kisvárda játékosa lesz, ám végül a megyei I. osz­tályban, Ibrányban kötött ki. Erre mondják, hogy két szék között a pad alá?- Inkább hat szék között - pontosított Kóka Róbert, aki nem tagadta, nagyon csaló­dott. - A nyár elején legalább féltucat ajánlatom volt, ezek közül a kisvárdait részesítet­tem előnyben, hiszen maga­sabb osztályba vágytam. Kez­detben úgy tudtam, nem is próbajátékra vártak, hanem a másik két volt nyírbátori lab­darúgóhoz hasonlóan szer­ződést kapok. Amikor meg­tudtam, hogy mégsem kellek, már túl késő volt, mindenhol beteltek a keretek, korábbi csapatomnál, Nyírbátorban is. Maradt a megyei első osz­tály, ahonnan mind közül az ibrányiak ajánlata volt szá­momra a megfelelő, már csak Móré Zoltán elnök személye miatt is. Ezek után mit tehet az em­ber: sértődötten fog futballoz­ni vagy összeszorítja a fogát, és bebizonyítja, hogy feljebb van a helye?- Durcáskodni nem fogok, de csak fél évre állapodtam meg az ibrányiakkal, a télen mindenképpen váltani sze­retnék, hiszen tudom:, hogy magasabb osztályban van a helyem - véli a 28 eszüendős középpályás. - Minden erőm­mel azon leszek, hogy bebizo­nyítsam ezt. Elég sok változás történt az ibrányi keretben is, de kezdünk összeállni, és a kezdősorunk kifeji? zetten erősnek tűnik. km-bt Kóka Róbert csalódott, de úgy érzi, nem lehet ledönteni a lábáról FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Elektronikusan töltik a jegyzőkönyvet A megyei II. osztályban is biztosítani kell, hogy a játékvezetők a m eccs után azonnal lezárják a jegyzőkönyvet illusztráció: bodnár tibor Már a megyei II. osz­tályban is bevezetik a rendszert, a szövetség laptoppal segíti a csa­patokat. LABDARÚGÁS. A 2013/2014- es bajnoki évben a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Igazgatósága a versenyki­írásba foglalta, hogy a megyei II. osztályú bajnokságban, va­lamint az Ulö-os utánpótlás korosztálynál, illetve a futsal, a női és az öregfiúk bajnok­ságban is bevezetik a jegyző­könyvek elektronikus feldol­gozását. Ez azt jelenti, hogy a mérkőzések előtt a csapatok képviselői elektronikusan töl­tik ki a jegyzőkönyvet, ame­lyet a lefújás után a játékveze­tő a helyszínen zár le. Mindez azt jelenti, hogy a mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve a ta­lálkozót követően bárki szá­mára elérhetővé válik. A gond nélküli műkö déshez technikai háttérre van szük­ség, amelyből a megyei igaz­gatóság laptopokat biztosít az érintett egyesületek számára, az internet elérhetőségről és a nyomtatóról viszont a sport- szervezetnek kell gondos­kodnia. A szövetség felhívja a csapatok figyelmét az elekt­romos jegyzőkönyvkitöltés betartására, mert a versenyki­írás értelmében annak elmu­lasztása fegyelmi szankciót von maga után. A megyei III. osztályban még nem vezették be ezt a rendszert, viszont változás, hogy valamennyi mérkőzés jegyzőkönyvét a nyíregyházi központban fogják feldolgoz­ni, nem pedig a kihelyezett irodákban. km-bt Labdarúgó megyei li. osztály: A Kelet-Magyarország-csoport őszi menetrendje 1. forduló. Augusztus 17., szombat, 17:Szatmárcseke KSE-Vásárosnamény SE, Nyírmeggyes SK-Vámosoroszi KSE, Túrricse SE-Milota SE, Kölese SE-SE Tisztabe­rek. Vasárnap, 17: Nyírcsaholy USE-Tarpa FC, Vitka SE-Tiszakóródi SE, Tunyogmatolcsi SE-Mátészalkai MTK, Mérk-Váliai NSE-Beregdarőc SE. _______________________ 2. forduló. Augusztus 24., szombat, 17: Milota-Nyírmeggyes, Vámosoroszi-Szatmárcseke, Vásárosnamény-Nyírcsaholy.Beregdaróc-Tunyogmatoics, Mátészalka-Vitka, Tisztaberek—Mérk-Vállaj. Vasárnap, 17: Tiszakóród-Túrricse, Tarpa-Kölcse._____________________ 3. forduló. Augusztus 31., szombat, 17: Szatmárcseke- Miiota, Nyírmeggyes-Tiszakóród, Túrricse-Mátészalka, Kölcse-Vásárosnamény, Tisztaberek-Tarpa. Vasárnap, 17: Nyírcsaholy-Vámosoroszi, Vitka-Beregdaróc, Tunyoematolcs-Mérk-Véliai. __________________________ 4. furoute Szeptember 7., szombat, 16: Beregdaróc- Túrricse, Mátészalka-Nyírmeggyes, Milota-Nyírcsaholy, Vámosoroszi-Kölcse, Vásárosnamény-Tarpa. Vasár­nap, 16: Tiszakóród-Szatmárcseke, Tunyogmatolcs­Tisztaberek, Mérk-Vállai-Vitka. ________________________ 5 forduló.Szeptember 14., szombat, 16: Szatmárcseke-Mátészalka.Nyírmeggyes-Beregdaróc, Túrricse-Mérk-Vállaj, Kölcse-Milota, Tisztaberek- Vásárosnamény. Vasárnap, 16: Nyírcsaholy—Tiszakóród, Vitka Junyogmatolcs, Tarpa-Vámosoroszi. ______________ 6. forduló. Szeptember 21., szombat, 16: Beregdaróc­Szatmárcseke, Mátészalka-Nyírcsaholy, Milota-Tarpa, Vámosorpszi-Vásárosnamény. Vasárnap, 16: Tiszakóród- Kölcse, Vitka-Tisztaberek, Tunyogmatolcs-Túrricse, Mérk­Vállaj. Nyírmeggyes.__________________________________ 7 forduló,Szeptember 28., szombat, i 5: Szatmárcseke-Mérk-Vállaj, Nyírmeggyes-Tunyogmatolcs, Túrricse-Vitka, Vásárosnamény-Milota, Kölcse-Mátészalka, Tisztaberek-Vámosoroszi. Vasárnap, 15: Nyírcsaholy­Beregdarőc, Tarpa-Tiszakóród. ________________________ t forduló Október 5., szombat, 15: Túrricse- Tisztaberek, Beregdaróc-Kölcse, Mátészalka-Tarpa, Milota- Vámosoroszi. Vasárnap, 15: Tiszakóród-Vásárosnamény, Vitka-Nyírmeggyes.Tunyogmatolcs-Szatmárcseke. Mérk-Vállai-Nyírcsaholy. _____________________________- forduíó.október 12.,szombat, 15:Szatmárcseke- Vitka, Nyírmeggyes-Túrricse, Vámosoroszi-Tiszakóród, Vásárosnamény-Mátészalka.Kölcse-Mérk-Vállaj, Tisztaberek-Milota. Vasárnap, 15: Nyírcsaholy- Tunyogmatotcs, Tarpa-Betegdaróc. ____________________ 10. forduló október 19., szombat, 15: Nyírmeggyes­Tisztaberek, Túrricse-Szatmárcseke, Beregdaróc- Vásárosnamény, Mátészalka-Vámosoroszi. Vasárnap, 15: Tiszakóród-Milota, Vitka-Nyírcsaholy, Tunyogmatolcs- Kölcse, Mérk-Vállaj-Tarpa. ____________________________ 11. forduíó.október 26., szombat, 14: Szatmárcseke- Nyírmeggyes, Milota-Mátészalka, Vámosoroszl- Beregdaróc, Vásárosnamény-Mérk-Vállaj, Kölcse-Vitka, Tisztaberek-Tiszakóród. Vasárnap, 14: Nyírcsaholy­Túrricse.Tarpa-Tunyogmatolcs. _________________ J 2 forduló.November 2., szombat, 14: Szatmárcseke- Tisztaberek, Nyírmeggyes-Nyírcsaholy, Túrricse-Kölcse, Beregdaróc-Milota, Mátészalka-Tiszakóród. Vasárnap, 14: Vitka-Tarpa, Tunyogmatolcs-Vásárosnamény, Mérk- Váüai-Vámosoroszi. _________________________________ 3 turóuio.November 9.,szombat, 14: Milota—Mérk- Vállaj, Vámosoroszi-Tunyogmatolcs, Vásárosnamény-Vitka, Kölcse-Nyírmeggyes, Tisztaberek-Mátészalka. Vasárnap, 14: Nyírcsaholy-Szatmárcseke, Tiszakóród-Beregdaróc, Tarpa-Túrricse.______________________________________ 4 forduló November 16.,szombat, 13: Szatmárcseke-Kölcse, Nyírmeggyes-Tarpa, Túrricse- Vásárosnamény, Beregdaróc-Mátészatka. Vasárnap, 13: Nyírcsaholy-Tisztaberek, Vitka-Vámosoroszi, Tunyogrnatolcs-Milota,Mérk-Vállaj-Tiszakóród. _________ 15- förduio. November 23., szombat, 13: Milota-Vitka, Vámosoroszi-Túrricse, Vásárosnamény-Nyírmeggyes, Kölcse-Nyírcsaholy, Mátészalka-Mérk-Vállaj, Tisztaberek- Beregdaróc. Vasárnap, 13: Tiszakóród-Tunyogmatolcs, Tarpa-Szatmárcseke. ________________________________ £ forduló November 30., szombat, 13: Vásárosnamény-Szatmárcseke.Vámosoroszi-Nyírmeggyes, Milota—Túrricse, Jisztaberek-Kölcse, Mátészalka- Tunyogmatolcs, Beregdaróc-Mérk-Válaj. Vasárnap, 13: Tarpa-Nyírcsaholy.Tiszakóród-Vitka. Megújítható az edzői engedély LABDARÚGÁS, a Magyar Lab­darúgó-szövetség Edzőképző Központja licencmegújítá- si továbbképzést tart, azon edzők részére, akiknek lejárt a kártyájuk érvényessége és a 2013-2014-es bajnoksá­gokban a különböző szintű csapatoknál dolgoznak - a megyében is akadnak é rintett szakemberek. A licencmeg- újításra augusztus 14-én, Du­naújvárosban kerül sor, ahol a különböző szintű (UEFA Pro, A és B) végzettséggel rendel­kező edzők a diplomájuknak megfelelő előadásokat: hall­gatnak, majd megtekintik a magyar-német Ul9-es mécs­esét. v KM Totó: 32. hét/L forduló A helyes tipposzlop 1. Zenit-Nordsjaelland 5-0 1 2. FH-AustrlaWien 0-0 x 3. Sheriff TI raspol-Dinamo Zagreb ________________________________0-3 2 4. Metallszt Haridv-PAOK 1-1 x 5. Elfsborg-Celtic 0-0 x 6. Plzen-NommeKalju 6-2 1 7. Legia Warszawa-Molde 0-0 x 8. ZuteWaregem-PSV 0-3 2 9. Thun-Hácken 1-0 1 10. FC Zürich-Liberec 1-2 2 11. FF Malmö-Swansea 0-0 x 12. Strömsgodset-Jablonec 1-3 2 13. FC Bruges-Slask Wroclaw 3-3 x 14. Rapid Wien-Ászterasz Tripolisz 3-1 1 Nyeremények 13*1 találat: nemvolt ______________ 13 találat: nem volt_______________ 12 találat: ___________ldb 610 265 Ft 11 találat: ____ 20db J0515Ft 10 találat: 200 db 5 850 Ft & http://sport.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport.

Next

/
Oldalképek
Tartalom