Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-05 / 155. szám

2013. JÚLIUS 5.. PÉNTEK Ötven év egy munkahelyen NYÍREGYHÁZA. A mai világba szinte elképzelhetetlen, hogy valaki egyetlen munkahelyen dolgozza le az életét. Ilyen ki­vétel Tóth Józsefné, mindenki Ani nénije, aki a fehérgyarmati kórház belgyógyászatán ötven éven át ápolta a betegeket.- A budapesti ápolóképző­ben végeztem 1963-ban és egyből Fehérgyarmatra ke­rültem, s a kezdetektől egé­szen a múlt héten péntekig, az volt az utolsó munkana­pon, a belgyógyászaton dol­goztam - mondta lapunknak pályája indulásáról a ma is jó kedvű, életerővel teli 70 éves Ani néni. Vallja, a szakmája szeretete tartotta az egész­ségügyben, mindig a legjobb tudása szerint, odaadással fordult a betegekhez. - Beáll­tam a sorba, tettem a dolgom - jelenti ki a tőle megszokott egyszerűséggel és kedvesség­gel. Életútját a szakma leg­magasabb kitüntetésével A Batthyány-Strattmann Lász- ló-díjjal ismerte el Balog Zol­tán miniszter. Ani néni az egészségügyben adha­tó legmagasabb elismeréssel Az egészségügy megyei kiválóságai Elismeréseket, főorvosi és adjunktusi kineve­zéseket adtak át az ünnepségen. NYÍREGYHÁZA. Semmelweis Ig­nác születésének évfordulója minden évben az egészség­ügyben dolgozók legnagyobb ünnepe. Ebből az alkalom­ból rendezett ünnepséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei-Kórházak és Egyete­mi Oktatókórház menedzs­mentje, s ismerte el a kiváló, elhivatott szakmai munkát, valamint átadták a főorvosi és adjunktusi kinevezéseket. Áldozatos munka Mangol Csilla főigazgató meg­nyitó beszédében arról szólt, hogy az egészségügy vér- zivataros szektor, évek óta, nap mint nap nehézségekkel küzdenek, és kihívásoknak kell megfelelni. - Ez az a nap, Együtt a Semmelwels-napj kitüntetettek, a frissen kinevezett főorvosok és adjunktusok nélkül amikor meg kell állni egy pil­lanatra, örülni kell az apró sikereknek, és elismerni azt az áldozatos munkát, amit Semmelweis-napi kitüntetettek 2013-ban Semmelweis-napi díjazottak nr.Tarta Diana _________szaknrvns_________Belgyógyászat Jósa András Oktatókórház nr.VajriahiinyariiFrilt ______frfnrvns Bőrgyógyászat, Nyirhátnr Dl Bartku István ________szakorvos._______Fül-Orr-Gágászet Dr. Zsíros Irén adjunktus Sürgősségi Osztály Dr. Kassai Judit__________adjunktus _____■______Szemészet Mátészalka Dr. Szótilkánics Sándor ____szakorvos__________Pulmnnnlógia nr. Tsinárly Byftrgy________ffinrvns________Krónikus Osztály Dr.Emri Péter adjunktus Traumatológia és Dr. Gönczi Judit ____ főorvos__Sziilészpt-Nőgyógyászat ____________________________________Kézsehészet Hr. Hildák István_________fffnrvns _ _________Neurológia Dr.Guthy Ildikó __________főorvos________Gyermekosztály Dr. Lőrincz Imre főorvos Belgyógyászat Dr.ValikovIcs Ferenc _____, főorvos_________I. Belgyógyászat Háttér - SZSZBMK Dr. Szilágyi Erzsébet ______főorvos________IV. Belgyógyászat Kónya Béla____________diszpécser_______Szállítási Osztály Dr.Kornafeld János _______főorvos Szülészet-Nőgyógyászat Kovácsné Temesvári Zsuzsa prnjpktasszisztens______Prnjpkt Iroda Dr. Haydú Lajos __________főorvos________Röntgen Osztály. Laczkó Márta munkaügyi előadó Mátészalka Dr. Kun Erzsébet _________főorvos________III. Belgyógyászat Or. Halász Mária ___ főorvos______Izntópriiagnnsztika Ad|unktusl kinevezés Dr. Diószeghy Péter _______főorvos____________Neurológia Dr.Szim János adjunktus Traumatológia és Dr.Leővey Tibor _________főorvos________IV. Belgyógyászat________________________________Kézsphészet. lósa Sándor József __________vegyész__________Központi Lahor Dr. Bakk Sándor adjunktus Ili. Belgyógyászat, Jósa Dr. Kozlovszky Bertalan főorvos Sebészet Főorvosi kinevezés Sántha Kálmán Szakkórház Dr. Mahmoud El Ali ___főorvos Sehészpf. Fehérgyarmat Dr. Varga Csilla __________főorvos__________III. Pszichiátriai Dr. Kirilla Magdolna_______főorvos______AITD. Fehérgyarmat Taskó Edina . ............klinikai szakpszichológus_____Pszichiátria Dl Zemanek Péter „ főorvos ______gphészpt lósa Dr. Kancsev Alexander főorvos Pszichiátria Dr. Juhász Nimród _______főorvos____Ili Belgyógyászat, lósa Fehérgyarmat Dr. Covesan Sorin ______főorvos_______Szájsphészet, lósa Dr.GyőrffyErnő főorvos Röntgenosztály Dr. Béres Zoltán főorvos Ili. Belgyógyászat, Jósa a több mint 4000 munka­társunk tesz a megye egész­ségügyéért - hangsúlyozta a főigazgató. A kis sikerek kö­zött említette, hogy ebben az évben is lesz - januárig visz- szamenőleg - ágazati béreme­lés, és míg az elmúlt évben az ügyeleti rendszer átszerve­zésével az orvosokat, most a szakdolgozókat szeretnénk jobb helyzetbe hozni egy új ügyeleti renddel. Mint a levegő... Dr. Kovács Gábor orvosigaz- gató-helyettes azt mondta, a gyógyítás csapatmunka, orvosok, ápolók, háttérszol­gáltatásban dolgozók együtt alkotnak egy egészet, és a legdrágább ajándékot, az egészséget adják vissza az embereknek. Elismerte, hogy FOTÓK: RACSKÓ TIBOR az alulfinanszírozottság, az orvos és ápoló elvándorlás miatt a szakma elveszítette a vonzerejét, de annak a remé­nyének is hangot adott, hogy együtt nyerni fognak. Dr. Szondi Zita, dr. Adorján Gusztáv főigazgató-helyette­sek és dr. Polgár Péter intéz­ményigazgató a munkatársak elhivatottságát, odaadását, kitartását, példamutatását emelték ki az idei ünnepsé­gen. Azzal az örök hasonlattal pedig mindenki egyet értett, hogy „az egészség olyan mint a levegő, ha van, észre sem vesszük, ha nincs, beleha­lunk.” Ezt követően 30-an el­ismerést, 9-en pedig főorvosi vagy adjunktusi kinevezésről szóló oklevelet vettek át a megyeházán csütörtökön, km HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyháza belváros kertes új ikerház kulcsrakészen olcsón eladó .csere tel 06703633857 654999 Nyíregyházán, Bujtosi tó mellett tel­jesen felújított 75 nm-es kertes ház alkalmi áron eladó, lár: 13,6 M Ft. Tel.: 30/9062-113.__________663987 Nyírpazonyban 1+2 szobás kertes ház eladó, vagy elcserélhető nyír­egyházira. Házrész is érdekel. Ár: 8,5 M Ft. Tel.: 42/230-358. 663816 Oroson 4 szoba + nappalis családi ház eladó. Érd.: 17 óra után. Tel.: 0670/701-4163. ____________662942 Nyíregyháza, Westsik úton 1000 nm építési telek és 7900 nm föld egyben eladó. Ár: 17-4 M Ft. Érd.: 0620/3544-790, 20/205-4222. 663933 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Üzlethelyiség 14 nm-es belváros közeli, ingyenes parkolási lehető­séggel eladó. Érd.: 30/299-1486. _____________________________________664163 ÉPÍTŐANYAG Kazán öntvény vegyestüzelésű orosz gyártmányú 4-5-6 tagos eladó. Ár: 85 E Ft-tól. Tel.: 30/944-9027. _____________________________________659133 Lambéria 1199 Ft/m2-tfil i Kerítéseiéin 200 Ft/db-tál Hajópadló ____________________1600 Ft/m'-től BRAMAC tetőléc 90 Ft/m Fenyő fflré^An. 5<i POCI et/m^-tgj Szegőlécek egyedi gyártásul GÉP, SZERSZÁM Eladó 380-as 300-as kombinált gyalugép 380-as nagy teljesítményű kompresszor. 0620/6216-183. _____________________________________664204 Traktorra szerelhető targonca villa felújított állapotban eladó. Érd.: 0630/4751-476.____________ 664081 6 m-es öntözőcsövek tartozékokkal eladók. Érd.: 0630/5577-911. 663980 Tiszavasváriban 2 szobás, kertes családi ház olcsón eladó! Konvektor és fa tüzelés. Tel.: 06-30/541-51­31 _________________________663489 Vásárosnamény Orbán Balázs Kil­ón 1,5 szobás 42 m2 földszinti lakás ELADÓ Irá: 5,8M Ft-érd.: 0645/471-042 _____________663922 LAKÁSELADÁS Nyháza, Városmajor u. 3 szobás I. em. lakás garázzsal eladó. Érd.: 0630/3465-664, ___________664153 Nyíregyháza, Kert utcai L em. 50 nm-es gázfűtéses lakás eladó.Tel.: 0630/3424-251. ___________663969 ÉPÍTÉSI TELEK Csongor utcán építésre alkalmas 3081 nm telek gyümölcsössel, parkkal, faházzal, fúrott kúttal, összközművel eladó. 30/299- 1486. 664164 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 664135 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Jó állapotban lévő 400 kg teherbí­rású, utánfutó 1,5 év műszakival eladó. 30/209-1256.________664039 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Kukoricát és tritikálét vásárolok. Tel.: 0620/9370-200. 66420? Olaszliszkán furmint bor 250 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 661481 Tritikálé, zab és rozs eladó. Érd.: 0620/347-3162. ___________664191 50 db kisbálás szalma eladó. Érd.: 0630/972-9839. ___________664040 Tranzit-Ker ZRt. búzát és tritikálét vásárol fel Nyírbátori és Gacsályí telephelyre beszállítva. | J {|TJ.f iTill T* Rí fj ■ 7 ÁLLAT Fehér 3,5-4kg-os tyúkok 30db rendelése esetén házhoz szállítva előjegyezhető. Érd:20/9-974-732 661547 Ivarérett őzbakot vásárolnék. Érd.: 0630/935-6519. 664072 Magyar tarka bikaborjú eladó. Ár: 70 E Ft. Tiszavasvári. Érd.: 0620/ 356-1291. _________________664104 Méh családok eladók. Érd.: 30/ 517-8968. _________________664189 Napos és előnevelt csibe (Farm, Master, Kenderi, Hibro) eladó. 20/ 455-2422 Nyíregyháza. 663427 Négy darab 50 kilós koca eladó. Tel: 20/9-351-181 _________6M012 Rövidszőrű magyarvizsla kölykök törzskönyv, chip, oltással eladók. 20/475-7032, 20/942-7730. 664147 Süldők, és kecskegidák eladók Nyíregyházán. Érd: 0630/333-7140 _____________________________________664084 Tarka előnevelt csirke folyamatosan eladó, vörös tollú hús, aug. 3-ra előjegyezhető. Vezséné, Baktaló- rántháza. Tel.: 0630/347-7018. _____________________________________664251 Tojóhibridek aktívan tojnak, 800- 1100 Ft/db, ingyen szállítva. Érd.: 0630/451-4125. ____________664195 Tyúkvásár! 1 éves, vörös tollazatú tojótyúkok júl. 12-re megrendel­hetők, 550 Ft/db. Kisvárda, Kereszt út 26. Érd.: 0645/405-523, 0630/9635-640. 663983 Tyúkvásár! Barna, fiatal, szabadtar- tásos jó tollazatú tojótyúkok 460 Ft/db. Nyíregyháza-Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. _________ 663981 Újfehértón július elejéig kapható napos és 1-2 hetes fehér magyar kacsa, fehér és szürke liba. érd: 06309116206, www.sugajanos.freewb.hu 10 db választási malac eladó, lár: 14 E Ft/db. Érd.: 0670/304-6148. '________________________________664259 10 hetes választási malacok eladók! Érd: 06 30/516-8953 _____________________________________664236 120-160 kg hízók 450 Ft/kg áron eladók. Tel.: 0670/604-2106. _____________________________________663938 29-30 hetes vörös tojójércék, intenzíven tojó, extra tollazattal eladók, 1200 Ft/db áron. Érd.: 0620/585-8192. ____________664048 3 hetes színes előnevelt csirke vakcinázva, kitűnő minőség, 270 Ft/db. Fehér húshibró 300 Ft/db. 50 db felett házhozszállítás. Tel.: 30/9834-269. 663357 50 családos méhészet eladó NB és fél NB kereten rakodó és fekvő kap­tárral vagy kereten Nyíregyházán. 0630/9655-627. ____________664075 NÖVÉNY Katinka Lepotica szilvát, kajszibarackot vásárolok helyszíni fizetéssel. Tel.: 06-70-772-3416 664257 Vágásérett kelkáposzta eladó, kis és nagy mennyiségben egyaránt. Érd.: 06-20-621-25-95 664067 Világos napraforgómag eladó! Érd: 0630/8637-124 ____________664095 Technológust keresünk! . . Elvárásaink: Az automatizált berendezések mun- • Gépész vagy villamosmérnök kafolyamatainak az optimalizálása _ íjgg* munkarend vállalása ■ • s.'ssr“"”“ . a technológiai paraméterek mégha- • MS Office ismerete tározása, optimalizálása . a gyártás folyamán felmerútőtech- ElOny ^ ^ ^ . S—i.» • »«“SS““" . A gyári Lean tevékenységek támogatása ______ SBääSÄ címre, vagy j postai úton a Flabegjütamére^TO^áátészaika^ri^^^^^^^^^^J 2 db nagy leander (fehér, róz­saszín), fikusz és egyéb szobanövények eladók. Érd.: 18 óra után a 0645/465-129 számon. 663929 EGYÉB ELADÁS Barokk szekrény, tükör, horgolt füg­gönyök, márvány sírkő eladó. Érd.: Nyh, Virág u. 66. _____________663340 Nyár és Akác tűzifa, kapható, szállítás ingyenes. Érd.:06/30-254- 11-24 662159 Sirokkó dohányszárító eladó. Érd: 0670/268-6010 ____________664083 SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT Kútfúrás, kútjavítás, kompresszoro­zás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. 664151 Műanyag és faV nyílászárók, redőny, 1 reluxa, szalagfüggöny. I Lukács-Ablak Kft. I co Nyíregyháza-Oros slTel.: 42/595-611. 06-20/9550-650^ Aszfaltozást kövezést viakolozást kátyúzást és finiseres bedolgozást vállalok 06-30/2911357 664115 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása. Tel: 20/ 415-80-98 653694 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbboritás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalma­zás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. Kútfúrás, kútjavítás, kompresszoro­zás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. esssos Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök,szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 663416 MUNKAHELYET KÍNÁL Állattartás technológiát kivitelező cég keres: folyamatosan változó, hazai vidéki szerelési munkára 1 brigádvezetőt, 1 villanyszerelőt, 1 szerelőt. Németül tudók előnyben! Érd: +36-70-203-6316 ______663054 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldaton. A Foflwgflciign KELET-------------------­VEGYE már MOST i OLCSÓBBAN a PB-GÁZ-Tr t • Nyíregyháza, Simái u. 6., Takarmány Áruház í ■ Nyíregyháza, Kemecsei u 2. (volt Betekints Csárda) I ■ Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 23. I • Szamosbecs, Petőfi út. Takarmány Áruház j ■ Fehérgyarmat, TBmőttvár u, 67. _______________________ Z

Next

/
Oldalképek
Tartalom