Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-03 / 153. szám
2013. JÚLIUS 3., SZERDA KELET Egységes arculattal csalogatnak a nemzeti dohányboltok fotó: racskó tibor A dohányboltban vásárló anyukáknak az üzlet előtt kell hagyniuk gyermeküket. NYÍREGYHÁZA. Több mint 5 ezer trafik nyílt meg hétfőn hazánkban: július 15-étől már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon. Az első trafikpályázati szakaszban érvénytelennek minősített 1417 helyen nem mozgó árúsítással, hanem - a vonatkozó törvénymódosítás által biztosított lehetőségnek megfelelően - ideiglenes kijelöléssel rendezhető a dohánykereskedelem - közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője. Ennek az a módja, hogy a polgármesterek neveznek megjelöltet az eddig működő árusítók közül, akiknek elfogadásáról a törvény értelmében a zrt. hozza meg a döntést. Légrádi Petra hangsúlyozta, hogy az ideiglenes kijelölés maximum egy évre szólhat, de legfeljebb addig, amíg a területre kiírt koncesz- sziós pályázat eredményes nem lesz. Döntött a testület Vámosorosziban, a mindössze ötszázötven lelkes (de milyen lelkes! - hisz ők voltak a házigazdái a nemrégiben nagyszerűen lebonyolított Vámos Települések VI. Nemzetközi Találkozójának) településen nincs trafik. Emiatt korántsem füstölögnek, sőt, kétségbe sem estek...- A képviselő-testület döntése értelmében Rőti Endrénél, a Petőfi utcai Picolo Presszóban lehet csak dohányt vásárolni július 15-étől a községben - közölte Végh Endre, a Tapolnok parti helység polgármestere. Nyíregyháza belvárosában több üzletre is kikerült a „nemzeti dohánybolt” felirat, s egy „18”-as szám is jelzi, hogy dohánytermékek vásárlásakor fiatalkorúaknak az üzletben nincs helyük. Magyarázzák a jogszabályt- Bár még óvatosan jönnek be a vevők, de már kezdik megszokni az üzletet - mondta el érdeklődésünkre az első két nap tapasztalatait Bakosi Benjáminné, az egyik trafik tulajdonosa. - A gond főleg a dohányzó gyermekes édesanyákkal van, hiszen a vásárlás idejére kint kell hagyniuk a gyermeküket, de sokan ezt még nem tudják. A férjemmel elmagyarázzuk nekik a jogszabályt, hogy mindez a fiatalok védelmében van, s akkor már megértéssel fogad...A képviselőtestület döntött Orosziban. VÉGHENDRE I ják. Zökkenőmentesen beindult hétfőn a dohányárusítás, csakhogy, ami elromolhat, az el is romlik, ugyanis tönkrement a vonalkódleolvasó, pedig vadonatúj volt. Debrecenbe kell majd átvinnünk, ott javítják meg. A készletnyilvántartáshoz kell a vonalkód-leolvasó, de áthidaljuk a hiányát. Igaz, addig az italokat nem tudjuk felpakolni a polcokra, mert az újságok mellett még azt is árulunk. Nagy szívfájdalmunk, hogy szerencsejátékkal nem foglalkozhatunk, de megértjük, hiszen éppen a szomszédban működik egy lottózó. Úgy gondolom, hogy a trafikokkal újra visszajön a vevők és az eladók között az a közvetlen, személyes kapcsolat, amely régen oly jellemző volt a kiskereskedelemre. Változnak az idők Az üzletben több pack cigarettát vásárolt éppen a nyíregyházi Orosz Mária. Elfogadom, természetesnek veszem, hogy július 15-étől már csak ezekben a dohányboltokban juthatunk cigarettához. Egyszerre többet veszek, így nem kell mindennap jönnöm. Nem vagyok nagy dohányos, egy doboz há- j rom hétig is kitart, így sokáig nincs gondom a cigarettával. Hétfőn már üres cigarettás polc fogadta az egyik sétáló utcai „újságosba” betérőket. Itt már nem juthatnak füstölni valóhoz az arra vágyók.- Kedden délelőtt sokan akartak cigarettához jutni itt, de sajnos ezzel nem szolgálhattunk. Jó páran bosszúsan vették ezt tudomásul és szinte ( mindenki azt kérdezte, hogy ) akkor hol tud vásárolni - adott tájékoztatást az üzlet eladója. Az biztos, hogy a forgalom megérzi majd a dohányáruk hiányát, de hogy például az újságok, folyóiratok, egyéb megvásárolható termékek értékesítésben lesz-e visszaesés, azt még nem tudni. Minden bizonnyal igen, mert az eladó elmondása szerint egy másik üzletben volt, aki miután ősz- | szeszedte a szokásos lapjait, de nem kapott cigarettát, } mindent visszatett a helyére és vásárlás nélkül, morcosán távozott. KM Nézőpont Újabb kézfogás A történelem úgy hozta, hogy hazánk sok szomszédos országgal határos: hét állam gyűrűjében éli hol csöndes, hol hangos küzdelmekkel tarkított mindennapjait. A szomszédság lehet áldás, de lehet török átok is (bár az időben és térben mért távolság folytán épp a törökkel nem állunk már perben, s haragban), de hogy nagy kihívás, az bizonyos. Napi szinten jelentkező feladat rendezni közös dolgainkat, megfelelni az egymás mellett élés szabályainak, és békésen intézni, ha vitás ügyeink támadnak. Aki hajlandó csak felszínesen is átfutni Közép-Európa, benne hazánk viszontagságos történelmét (a kontinensen sokan nem veszik erre a fáradtságot), láthatja, nem egyszerű küldetés - de talán nem is lehetetlen. Ismét megcsillant a remény: nem tudom, tapsoltak-e állva valaha szerb országgyűlési képviselők magyar államfőnek, de a napokban megtették ezt. Történelmi pillanatként értékelhető, ezt itthon minden józan érzésű, gondolkodású polgár látta, érezte Reméljük, most a két fs értette- ^ ember vívta elnök kézfogása a gyűlés tiszteletét, ám a taps vajdasági hétközna- az általa képviselt országnak, pok békéjében nyeri el célját és értelmét. az európai, mint jelző, de a szerb-magyar ellentét oldása így jellemezhető szakaszhoz érkezett: mindkét ország vezetése bocsánatot kért a múltban egymás ellen elkövetett bűnökért. Tudjuk, az uniós tagságra vágyó Szerbiának Budapesten át vezet az út Brüsszelig, s ez olyan kompromisszumokra készteti, amelyeket korábban elutasított, de az eredmény így sem csekély; különösen, ha azt nézzük, hogy alig húsz éve még tankokkal kívánták elérni fővárosunkat - a délszláv háború idején legalábbis többször felbukkant a szerb nacionalista retorikában. A közös dolgaink rendezésére példa lehet 1987, amikor Brassóban magyar és román diákok együtt tüntettek a diktatúra ellen, majd 1989, amikor román, sváb vagy épp Gábór- cigány egyként állt ki a hatalommal dacoló magyar lelkész mellett. Akkor Erdélyben rossz fordulatot vett a megbékélés történelmi esélye, reméljük, most a két elnök kézfogása a vajdasági hétköznapok békéjében nyeri el célját és értelmét. nyeki@infbrrin.hu Nyéki Zsolt Száguldva érkezett az adomány a gyerekeknek Kisautókkal és játék pónilovakkal érkeztek a gyermekosztályra a drift szerelmesei. nyíregyháza. - Imádom az autóversenyt, nagyon sokat szeretnénk autózni és a kedvenc versenyzőm Alonso - foglalta össze három mondatba a lényeget a 6 éves Ferike, miközben boldogan szorongatta az ajándékba kapott autókat a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályán. Kedden „Az adomány kilinccsel előre érkezik” elnevezésű jótékony- sági kampány adományátadója a nyíregyházi intézménybe érkezett, ahol a legkisebbek vehették át a felnőttek által összegyűjtött játékokat. Örömmel csatlakoztak- A szervező Drifting.hu az elmúlt időszakban páratlan ösz- szefogásra invitálta az autós társadalmat. Egy nagyszabású adománygyűjtő kampány keretében május 11. és június ll. között országszerte több állomáson várták a tiszta, ép kisautókat, játék lovakat a segíteni szándékozóktól - említette az előzményekről ifj. Rabócsi Tibor pályatulajdonos és hozzátette: örömmel csatlakoztak az akcióhoz. A máriapócsi RabócsiRingen, a pünkösdi RallyCross & Drift Jutott mindenkinek ajándék FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Fesztiválon közel 100 versenyző hívta fel a figyelmet a kezdeményezésre. Az adomány mosolyt csalt a gyermekosztály kis betegeinek arcára. Szívet melengető Dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos és dr. Adorján Gusztáv, a kórház főigazgató-helyettese is arról beszélt, hogy minden olyan kezdeményezés szívet melengető, amivel a beteg gyermekek gyógyulásához járulnak hozzá az önzetlen felajánlók.- Az eszközöknek és műszereknek az egészség helyreállításában van szerepük, de legalább ennyire fontos, hogy a gyermekek lelki egyensúlyát is segítsük helyreállítani. Egy idegen környezetben a mosoly, egy kedves szó hihetetlenül sokat számít - fogalmazott az osztályvezető főorvos. Grózinger Zsolt driftver- senyző lapunknak elmondta: az első, de reméli nem az utolsó alkalom, hogy adományokkal érkeztek a kórházba és szereztek örömöt a beteg, itt gyógyuló gyerekeknek. Az országos akció keretében összegyűjtött játékokból jutott a budapesti Bethesda Gyermekkórháznak, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetnek, valamint a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának is. KM Egy szép nyári este a Bencsben nyíregyháza. A Nyíregyházi Hölgykoszorú Egy szép nyári este... címmel ad műsort a Bencs Villa parkjában pénteken 19 órától, a belépés ingyenes. KM Kelet kvíz 1888-ban került Nagyecsedre lelkészként. Kölcsey Ferencről jelentek meg irodalmi tanulmányai. A településen végzett helytörténeti kutatásai közül a legjelentősebb például Nagyecsed helytörténetének és néprajzának feldolgozása. a) Szántó Károly b) Danes lajos c) Murguly Lajos d) Berey József A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. “ Történelmi zászlóforgatók Régmúlt idők felidézésében segítettek a Szegedi Történelmi Zázslóforgatók a hétvégén Szabolcsban, Szent László Király Ünnepén. fotó: sipeki Péter Ön szokott jótékonykodni?- Mivel nagyon szeretem az állatokat, az adóm egy százalékát minden évben felajánlom valamelyik menhelynek. A Vöröskeresztnek is szoktunk a szüleimmel ruhákat vinni - válaszolta az apagyi Poór Eszter. Kiss Dánielnek egyelőre nincs lehetősége a jótékonykodásra.- Remélem, hamarosan változik a helyzet, és én is tudok segíteni másokon - tette hozzá a tiszalöki fiú. Barátnője, Tudlik Rita elárulta, azt tervezik, hogy a fővárosba költöznek munkavállalás céljából. - Ha lesz munkám, szívesen jótékonykodom majd - mondta a nyíregyházi lány. - Önkéntes vagyok az Állatbarát Alapítványnál. Nagyon fontos dolognak tartom a segítségnyújtást, mert nagyon sok az olyan ember, akik akkor sem veszik észre a problémákat, ha ott mennek el mellette - válaszolta a nyíregyházi Blahota Réka. Bátyi Enikő szintén szeretne önkéntes munkát vállalni, de még nem tudja, hogyan fogjon hozzá. - Hátrányos helyzetű gyerekeken szeretnék segíteni, ha idősebb leszek - mondta. - Rendszeresen jótékonykodom, minden karácsonykor viszek ruhacsomagot a rászorulóknak. Ha beteg gyerekeknek gyűjtenek, akkor is kinyitom a pénztárcám, mert kiemelt feladatnak tartom az elesettek segítését - vélte a debreceni Oláh Márta. km-csa POÓR ESZTER: Az KISS DÁNIEL: Egyelőre TUDLIK RITA: Ha lesz adóm egy százalékát nincs lehetőségem munkám, szívesen felajánlom. segíteni. jótékonykodom. BLAHOTA RÉKA Önkén- BÁTYI ENIKŐ: Hátrá- OLÁH MÁRT Karates vagyok az Állatba- nyos helyzetű gyereke- csonykor viszek ruhacso- rát Alapítványnál. ken szeretnék segíteni, magot a rászorulóknak. lü flMM Ä B ■ _) Kinn a kic*<-benn a cigi